Reformátusok Lapja, 2012 (56. évfolyam, 1-53. szám)

2012-09-16 / 38. szám

LVI. ÉVFOLYAM, 38. SZÁM A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETI LAPJ­A 2012. szeptember 16.. Ára: 145 Ft Szolgálat a sírig Pócsmegyer díszpolgára lett... A Kossuth-díjas kántor „Ha valaki azt hozná fel, hogy nem mindig egyforma szükség kényszerít minket az imádkozásra, ezt én is el­ismerem. S éppen ezt a különbséget nagyon szépen adja elő Jakab, midőn így szól: »Szenved-e valaki köztetek? - Imádkozzék! Öröme van valaki­nek? - Énekléssel dicsérje Istent!« Tehát maga az általános emberi ér­zés hozza magával, hogy Isten, mivel túlságosan is restek vagyunk, amint a dolog kívánja, erősebben indítson minket a buzgó imádságra... Minél jobban szorongatnak minket a bajok, a csapások, a félelmek és a kísérté­sek másféle nemei, annál szabadabb utunk nyílik az Istenhez, mintha csak ő maga hívna minket magához." (Institutio 111.20.7) Az imádkozás gyakorlata időtálló. Amikor nem marad más lehetősé­ge, az ember Istenhez fordul segít­ségért, és ha nem annyira véges az emlékezőképessége, a szabadításra a könnyebb időkben is gondol. Ilyenkor aztán okot talál a hálaa­dásra. Vagyis amíg vannak nehéz­ségek és örömök az életben, az imádság nem veszít aktualitásából. Jóllehet Kálvinnak a fent idé­zett néhány mondata szerint egyetemes emberi tulajdonság, hogy inkább a bajban érzünk késztetést az imára, mégis jó em­lékeztetni magunkat: az imádság lehetősége valami felfoghatatla­nul értékes ajándék az ember számára, amely által Isten azon­nal megszólítható. Frank E.­ Peretti Amerikában nagy népszerűségre szert tett könyve, az Ez élet sötétsége meg­személyesíti a­­ Biblia tanúsága szerint - minket körülvevő szel­lemvilágot. Az emberek lépteit angyalok vigyázzák, de démonok sokasága vezeti rossz irányba, té­veszti meg őket, amint lehet. Vi­szont az Isten emberétől megfu­tamodnak. Imájára erővel telnek meg az Úr seregei, a sötétség és annak minden hatalma pedig visszaszorul. A csapdába esett em­ber segélykérésére - még ha egy­szavas is (Segíts!) - megtorpan­nak, mert Isten hall minket, és kész segíteni. Nem árt elgondol­kodni azon, milyen ereje is lehet az imádságnak! Láthatatlan harc dúl az emberért, és csak az imád­ság által megszentelt ember ma­radhat sértetlen. FÁBIÁN KATALIN 9771419­856007 Ez volt Kiss Ferenc teológiai professzor, diakónus életének meghatározó gondo­lata. Az intézményes diakónia úttörőjé­re emlékezve születésének százötvenedik évfordulóján emléktáblát avattak Mos­dóson... » Református szemmel, 3. oldal Móricz Zsigmond, Leányfalu híres lakó­ja sok személyes szállal és hitbéli kapcso­lattal kötődött Pócsmegyerhez. Hét év­tizede már, hogy elhunyt, de alakja, sze­mélye máig elevenen él az itt élők szívé­ben. Mi lehet ennek az oka? » Egyházi élet, 5. oldal Illés Lajost csak így nevezte a gyüle­kezete. A legendás Illés együttes ala­pítója idén lenne hetvenéves. Ebből az alkalomból nagyszabású koncert­tel emlékeznek rá a Papp László Bu­dapest Sportarénában... » Hit és kultúra, 9. oldal 1­2­0­3­8 Bátran tekintenek a kamerába a Biai Református Iskola elsősei és tanítói. A hatvannégy év után újraindult iskola tanévnyitó ün­nepéről a 7. oldalon olvashatnak. SÁNDOR ENDRE Az emberek különböző helyeken ke­resik az örömöt. Van, aki az italban, van, aki a kábítószerben vagy más helyen, egy idő után tönkretéve a testét. Az ilyen örömök ugyanis tönkreteszik, megbetegítik a testet. A Szentírásban valami más öröm­ről van szó. Azt írja a szentíró: „Ezért örül a szívem, és ujjong a lel­kem, testem is biztonságban van. ” (Zsolt 16,9) Miért örül? Az előző, a nyolcadik versben ez áll: „Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van.” Ez jelent neki biztonságot. Az Úrra tekint szüntelen, és ő megadja neki mind­azt, amire feltétlen szüksége van. Az Úr az, akinek tud örülni a zsoltáros szíve és ujjongani a lelke. Ez az, ami olyan ritkán fordul elő az ember éle­tében, hogy valóban teljes szívéből örül, valóban ujjong a lelke. Olyan sokszor panaszkodunk, olyan sokszor elmondjuk a fájdal­mainkat vagy azt, ami nem sikerült az életünkben. De hogy felszabadul­va örüljünk és ujjongjunk, az na­gyon ritka esemény. A zsoltáros azt mondja, azért is örül, mert biztonságban van a teste. Az Isten kezében biztonságban van az ember teste, lelke, egész élete. Annyi­ra biztonságban van, hogy ezt írhatja a zsoltáros: „...nem engeded, hogy hí­ved leszálljon a sírba. ” (10) Még az is a szuverén Istentől függ, hogy med­dig élj ezen a földön. Tehát az Isten kezében biztonságban élhet az ember, ez a legnagyobb öröm a zsoltáros szá­mára. Örülünk-e, tudunk-e ennek örülni teljes szívünkből? Az Isten ke­zében vagyunk, s Igéje azt mondja nekünk: az Úr megismerteti velünk az élet útját. Boldog az az ember, aki tudja, hogy az élet útján lehet járni. Már Mózes így intette, tanította a népet: „...életökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is! Sze­resd az Urat, a te Istenedet, hallgass szavára és ragaszkodj hozzá, mert így élhetsz...” (5 Móz 30,19-20) Jézus Krisztus arra tanít, hogy járjatok a keskeny úton, mert a keskeny út az életre, míg a széles út a kárhozatra visz (Mt 7,13-14). A keskeny út szá­munkra az örök életet, a széles út pe­dig a kárhozatot, a nagy veszteséget jelenti, amely felé tart az ember élete. Boldog az az ember, aki valóban képes a keskeny úton járni, aki azt nézi, hogy életének célja - amikor befejezi ezt a földi vándorutat - az Isten által készített boldog, örök élet. Az az ember tud igazán örülni, akinek az életcélja is az örök öröm felé vezet. Sok évvel ezelőtt láttam egy étte­remben, hogy amikor kinyílt az ajtó, fel volt írva a konyhából jövő pincé­reknek: „Mosoly!” Nem állt ott egy dolgozó, hogy figyelmeztessen: mo­solyogj ! De amikor a pincér kivitte az ételt, az ajtón olvashatta a figyelmez­tetést: mosoly! Elvárták, hogy moso­lyogjanak, örömöt mutassanak, ami­kor a vendéget kiszolgálták. De ez nem teljes öröm, nem szívből jön, ha­nem csak mesterkélt mosoly. Az ige ezzel szemben azt mondja: „teljes öröm van te nálad...” (11) Az Úrnál teljes öröm van. Ez az öröm az, amit csak ő adhat meg nekünk. Ez az öröm az igazi, a legfontosabb: teljes öröm. Valami olyasmi, mint amikor a pohár teljesen tele van. Már semmi nem fér bele. Teljes öröm, amikor tele van tes­ted és lelked, örvendezhetsz az Úrnak, ujjonghatsz, mert vezet, mert gondja van rád. Örülünk-e az Istennek azért, mert vezeti az életünket? Hálát adunk-e neki, hogy gondunkat viseli ? Több örömre, Istentől jövő örömre van szükségünk az életünkben. „...örökké tart a gyönyörűség jobbo­don.” (11. o.) Bár életünkben kevés ilyen van, de az Úristen jobbján örök­ké tart a gyönyörűség. Nemrégiben meglátogattam egy kórházból haza­került presbiter testvéremet, s a fele­sége elmondta: milyen kár, hogy megbetegedett, s emberileg nincs re­ménység a gyógyulására. Már felépült a házuk, a gyerekek kikerültek, mi­lyen jó lenne most még egy pár évig boldogan élni, nyugodtan, így ketten, gyönyörködve az unokákban. Bizony, a földi élet sajnálatos mó­don ilyen. Megpróbáltatásokkal, gon­dokkal, betegségekkel terhes. De bol­dog ember az, aki tudja, hogy a min­denható Isten jobbján boldog lehet. „Örökké tart a gyönyörűség jobbodon!” „...ami pillanatnyi könnyű szenvedé­sünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk..” (2 Kor 4,17) Jóllehet azt mondjuk, hogy itt, a földön nem pillanatnyi a szenvedés, s ha csak a földi életben gondolkodunk, akkor szörnyű az, amit ebben az életben szenvedtünk. Örökkévalóságnak tűnik egy-egy éj­szaka, ha valaki nem tud aludni a gyötrelemtől. Mikor virrad már meg? Mikor vehetem be a következő gyógyszert? Mikor szűnnek meg és tűnnek el a szenvedéseim,­a fájdal­maim? Hosszú idő ez itt a földön, mégis pillanatnyi ahhoz képest, hogy örökké tartó öröm és boldogság vár minket az Isten jobbján. „Örökké tart a gyönyörűség jobbodon!” Látjuk tehát ezt a távlatot, amelyet a zsoltáros elénk ad. Ne csak ezt a föl­di életet nézd! Ne csak a földi élet hosszára nézz, ami hatvan, hetven vagy esetleg nyolcvan esztendő, ha­nem nézz arra az örök életre is, amit Isten készített az őt szeretőknek! « (A szerző Vámosújfalu és Sárazsadány református lelkipásztora) Miben van az örömöd? Bővülő református közoktatás 2012 nyarán - az intézményátvéte­leknek és két alapításnak köszön­hetően - újabb huszonhárom tele­pülés került fel a református köz­oktatás térképére, nem számítva a Dunavecsei Református Egyház­­község fenntartásába kerülő két volt alapítványi iskolát, amelyek önmagukban három egyházkerület területén összesen huszonegy fela­datellátási helyen folytatják tevé­kenységüket. A telephelyek között hat büntetés-végrehajtási intéz­mény is található, így a református börtönmisszió és a börtönökben végzett felnőttoktatás hatékonyan kiegészítheti egymást, jelentős szerepvállalás figyelhető meg a szakképzés terén­­ Heves, Kisújszállás, Neszmély, Sárospatak, Vác, valamint börtönökben műkö­dő telephelyek révén. Pápa és Mis­kolc után most Budapesten (Cse­pelen) és Neszmélyben indul művé­szeti szakközépiskolai képzés. 6-7. oldalunkon átfogó képet adunk a változásokról, az új iskolák és in­tézmények közül is bemutatunk né­hányat, és kitekintünk a Kárpát-me­dencei tanévnyitóra is, amely mára már hagyományossá vált.

Next