Reformátusok Lapja, 2015 (59. évfolyam, 2-52. szám)
2015-11-22 / 47. szám
Az egyházak a párizsi tragédiáról Együttérzés. Az egyházak és a nemzetközi egyházi szervezetek is reagáltak a november 13-i párizsi terrortámadásra. A megszólalások az áldozatokért és családjaikért, a mások szolgálatában életüket kockáztatókért, a francia népért és vezetőiért szóló imádságra kérik a keresztyéneket, hangsúlyozva, hogy a terrorizmus rémtettei nem igazolhatók Isten és egyetlen vallás nevével sem. A nyilatkozatok együttérzésüket fejezik ki az érintettekkel, és szeretetre, összefogásra, békességkeresésre intenek. „A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa megdöbbenéssel fogadta a párizsi terrortámadásokat. Együttérzünk azokkal, akik gyászolnak, a sérülteknek pedig gyógyulást kívánunk. Imádkozunk azért, hogy a kialakult helyzetre Európában a felelős vezetők mielőbb megnyugtató megoldást találjanak” - áll a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Steinbach József elnök, dunántúli református püspök és Fischl Vilmos főtitkár, evangélikus lelkész által jegyzett nyilatkozatában is. Az Egyházak Világtanácsa, az Európai Egyházak Konferenciája, a Franciaországi Egyesült Protestáns Egyház és a MEÖT közleménye a reformatus.hu oldalon olvasható. Lapunkban megtalálja a Mértékadó című ingyenes kulturális és műsorújság-mellékletet REFORMÁTUS SZEMMEL Ép testben ép lélek A Református Iskolák Diáksport Szövetsége (Ridisz) vezetőjével, Balássy László testnevelővel beszélgettünk... , 3. oldal EGYHÁZI ÉLET A tehetség hagyományt teremt A tehetséget fel kell fedezni és segíteni kell kibontakozni - mondja Bori Judit, a MRE Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményének megbízott igazgatója... A 4. oldal GYÜLEKEZETEINK A Lélek gyümölcse Szerette őt az Isten - emlékezik Molnár Miklós lelkipásztorra Békési Sándor teológusprofesszor... . 5. oldal Lelkészszentelés és közgyűlés november 12-én. fotó: füle tamás/parokia.hu Dunamellék. Az ember és Isten iránti hűségről, a közönyről, a megfáradt gyülekezetekről, valamint a migránsválságról is szólt Bogárdi Szabó István püspök egyházkerülete november 12-i közgyűlésén. Isten hűsége nélkül a mi hűségünk sem lesz több becsülendő emberi igyekezetnél, szép magatartásformánál. Ám ez célját tévesztett törekvés - hívta fel a figyelmet püspöki jelentésében Bogárdi Szabó István. A püspök úgy fogalmazott: a megfáradás és a közönyösség jelét látja több gyülekezetben. Az esperesi jelentések, miközben örömmel számolnak be a kibővülő lehetőségekről, a szerteágazó munkáról, a stabilizálódó anyagi helyzetről, határozottan jelzik gondjainkat is. Szóvá teszik azt is, hogy ezek az örömeink nem hatnak át a gondjainkba, nem oldják azok elviselését, hanem mintha tudathasadásos állapotban élnénk, a kettővel együtt, mert miközben egy-egy részben a növekedésnek örvendezünk, addig más részben elesettséget, közönyt, fáradtságot, sőt cinizmust találunk. Folytatás az 5. oldalon A dunamelléki egyházkerületi közgyűlés után a budapesti Kálvin téri templomban tizenegy lelkipásztort szenteltek fel Tanácskoztak a Kárpát-medencei egyházvezetők Generális Konvent. A Kárpát-medencei együttműködést érintő kérdések szerepeltek a Generális Konvent november 10-11 -i elnökségi ülésének napirendjén Balatonfüreden. A tanácskozás végén az európai migrációs válságról fogadott el nyilatkozatot a testület. A megbeszélés fő témáját a jövő évi programok és az ezekkel összefüggő költségvetési kérdések egyeztetése adta. Döntés született egyebek mellett a Generális Konvent közgyűlésének 2016. évi időpontjáról és helyszínéről is, amelynek július 4-6. között a felvidéki Kassa ad majd helyet. Elhangzott, hogy augusztusban az erdélyi Szováta lesz a helyszíne egy Kárpát-medencei református ifjúsági találkozónak, ősszel pedig a tervek szerint a nyugat-európai és tengeren túli magyar református közösségek képviselőinek részvételével - diaszpórakonferenciára kerül sor. A Generális Konvent 2010-ben fogadta el első alkalommal a Magyar Református Egyház költségvetését. Az elnökség az elmúlt öt évre visszatekintve, valamint az átláthatóbb és tervezhetőbb működés szempontjait szem előtt tartva tárgyalt az eddigi tapasztalatokról. Ezeket figyelembe véve a 2016. évi közös költségvetést a következő, februári ülésén tervezi elfogadni. 2017-re előretekintve a reformáció 500 éves évfordulójának közös megünneplése is napirendre került. A Kárpát-medencei reformátusok központi ünnepségére a június 24-25-re összehívni tervezett közös zsinaton kerül sor, amely egyúttal a Magyar Református Egyház szervének majd meg, valamint fontos célja tett kereteit is megalapozó 1567-es debreceni zsinat 450. évfordulójáról is megemlékezik. Döntés született több reprezentatív kiadvány megjelentetéséről, valamint elhangzott az is, hogy a Felvidéken a gályarab prédikátorok emlékét tervezik megörökíteni, a Tiszántúli Egyházkerület pedig egy reformációs emlékmű állítására hirdetett adakozást legutóbbi közgyűlésén. A megbeszélésen szó volt egy közös honlap előkészületeiről is, ahol alapvetően a Kárpát-medencei református események jelenlesz az évfordulóhoz kapcsolódó ismeretterjesztés is. Az ülésen döntöttek arról, hogy új főszerkesztővel hamarosan újra megjelenhet a Kárpát-medencei református egyházak közös magazinja, a Kálvincsillag. A tanácskozáson beszámoló hangzott el a határon túli református iskolák megsegítésére létrehozott Kárpát-medencei Református Oktatási Alap működéséről is. A tanácskozás végén az európai migrációs válságról elfogadott nyilatkozatában a Generális Konvent elnöksége felszólítja a felelős kormányokat, valamint az Európai Unió vezetőit és a további érintetteket, hogy tegyenek meg mindent az európai migrációs válság igazi megoldásának érdekében. „Egyházunk tagjait pedig arra kérjük, hogy imádságaikban könyörögjenek ezért a Szentháromságistenhez!”- írják. Emlékeztetnek, hogy a menekültek és bevándorlók emberi méltóságát, ügyük gyors és méltányos elbírálását is biztosítani kell. Ugyanerre biztatnak egyúttal „minden jóakaratú embert”is felelős vezetőt is. reformatus.hu A református egyházvezetők a reformáció 500. évfordulójának megünnepléséről is egyeztettek fotó: Barcza János