Reformátusok Lapja, 2016 (60. évfolyam, 1-52. szám)
2016-02-21 / 8. szám
Az idei tervekről egyeztetett a Generális Konvent Elnöksége Kárpát-medencei reformátusság. Berekfürdőn tartotta idei első ülését a Kárpát-medencei református egyházak hivatalban lévő püspökeit és főgondnokait tömörítő testület a Tiszántúli Református Egyházkerület meghívására február 9-én és 10-én. Az ülésen elfogadták a Magyar Református Egyház 2016. évi közös költségvetését, egyeztetés folyt a reformáció ötszázadik évfordulójának megünneplésére tervezett közös programokról, szó esett megjelenésének és magyarországi elfogadásának évfordulója kapcsán a Második Helvét Hitvallás új fordításáról, valamint beszámoló hangzott el a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap 2015. évi gyűjtéséről is. A 2016. év kiemelt rendezvényei között döntés született a Magyar Református Egység Napja közös megünnepléséről - május 22-én Kolozsváron -, amikor a Farkas utcai református templomban tartandó ünnepi istentiszteletre és egynapos fesztiválra várja az Erdélyi Református Egyházkerület az érdeklődőket, a Kárpátmedence valamennyi református egyházmegyéjét megszólítva. A Folytatás a 4. oldalon Lapunkban megtalálja a Mértékadó című ingyenes kulturális és műsorújság-mellékletet. REFORMÁTUS SZEMMEL A skótok is jubilálnak idén Aaron Steevenst a százhetvenöt éves Skót Misszió ünnepi programjairól kérdeztük... , 3. oldal EGYHÁZI ÉLET Református oktatási vezetők konferenciája Az intézményvezetők és fenntartók a református köznevelési rendszer előtt álló feladatokról egyeztettek... 14. oldal SZOLGÁLAT Tanulmányok Lévay Józsefről A költő, műfordító, gimnáziumi tanár példaértékű munkásságára szeretnék ráirányítani a figyelmet... . 12. oldal A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ LAPJA Összeért a történelem két szála Michiel de Fruyter admirális kései utódja megkoszorúzta a megmentett gályarabok emlékére avatott emléktáblát - továbbiak a 7. oldalon FOTÓ: DIMÉNY ANDRÁS „A szél kihívásaira a fa a gyökereivel válaszol” - idézte megnyitó beszédében Illyés Gyulát a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Fekete Károly kiemelte: a kilencedik bál is üzeni, hogy szükségünk van egymásra, mert így össze tudunk kapaszkodni a szélben, megvédhetjük egymást. Az anyaország pedig mint gyökérzet táplál akkor is, amikor nem hálózik. A Tiszántúl püspöke kifejtette: ilyenkor a jelenlévőkben jóság ébred, megsokszorozódik örömük, hatványozódik a bennük lévő szeretet. Mindez megmutatkozott abban is, hogy Sebők Attila gimnáziumigazgató gyermekjátékokat adományozott a délvidéki magyar óvodának a tavaly támogatott intézmény, a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium nevében. Az ajándékokat Halász Dániel, a Maradéki Református Egyházközség lelkipásztora, az óvoda vezetője vette át. Az eseményen Halász Béla, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke kiemelte: kevés református él Délvidéken, de Maradék alig százfős református egyházközsége jelképezi, hogy tudnak élni és küzdeni a szórványban élők. Mi átéljük a szórványainkban azt, amit Jézus mondott. „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük”- jelentette ki a püspök, és hozzátette: létkérdés, hogy megmaradjon a magyar nyelv és kultúra a Délvidéken. Mint mondta, a szórvány ügye nem érzelmi, politikai, hanem egyházi kérdés, éppen ezért óvodát alapítanak, ahol tudnak, mert ez nem megmaradni Maradékon Tiszántúl. Több mint hárommillió forint gyűlt össze a február 5-én megrendezett IX. Református Jótékonysági Bálon, amelyen háromszáznál is többen vettek részt. A bál teljes bevételével a Maradéki Magyar Református Óvodát támogatja a Tiszántúli Református Egyházkerület, csak Maradékon, hanem az egész gyarság tekintetében. A faluban Délvidéken biztosíthatja a magyar évtizedek óta nincs magyar nyelvűsog megmaradását. oktatás. A Generális Konvent pá- A Maradéki Református Báy-lyázatából nyert háromszázezer házközség a Szerémségi tájegység forinttal hétvégi óvodát tudtunk szívében, Belgrád és Újvidék közindítani 2013 szeptemberében, zött, országos egyházunk legki- Úgyszintén 2013 szeptemberétől sebb és ugyanakkor a legszórvá- viszi iskolabuszunk a gyerekeket nyosabb részén található mind a Újvidékre, magyar iskolába, reformátusság, mind pedig a ma- . Folytatás a 6. oldalon A kilencedik bál is üzeni, hogy szükségünk van egymásra FOTÓ: BARCZA JÁNOS