Regélő, 1835. július-december (3. évfolyam, 53-104. szám)
1835-09-17 / 75. szám
elébe is, a’ bálra, melly a’ besnyői búcsú befejezéséül Gödöllőn szokott adatni. Utunk kellemes vala. Az ég nagy kék szemét nyájas szerelemmel nyugtatá, melly májusban menyasszonya volt, a’most már anya földön ; emez pedig szerény anyaként mutatá be kékszemű férjének ezernyi gyermekeit a’ kis buzaszemtől kezdve az erdők legnagyobb tölgyéig ; egész felülete növényekkel diszlett; csak egy hosszú kavics-szalag, az országut, vala kopáron hagyva — édes magunk számára. Lovaink sebesen szaladtak, mintha a’ szégyen elől futnának, melly az elkésett bucsújárókat nyomon üzé , hasztalan! A’ czinkotai szellő csak hamar bejárá a’ hirrel az egész vidéket, ’s felveré ebédutáni szunnyadásaikból a’ körülbelőli hegyeket, és azok egymásután feldugdosák fejeiket az elkésett bucsújárókat megtekintendők. Majd egy-egy falu bukott élénkbe fehérlő házaival mint meg annyi kiváncsi fehérnépek, ’s pajkos gúnyosan kacsintanak reánk a’ kis piszkos Csaba, a’ piperés menyecskéhez hasonló Péczel, a’ völgybebújt Tarcsa , ’s a’ nem vasárnapi köntösbe öltözött Kerepes. Végre elértük Gödöllőt, melly mint valamelly innepi elfogadásra sorba állított katonadandár állott előttünk; de kapitán uram furfangos eszű ficzkó lehetett, mert a’ legénység szépét javát mind a’ front elejére állittatá, ’s a’nem éles szemű ember azt hinné, hogy hátuk megett nincs is piszkos, bénna, ’s csonka nép. De mit tartozik ez az én rózsaszínű kedvemhez? Hiszen a’ bál mindent kipótoland. Ah ! a’ bál! hiszitek-e hogy ebben is megcsalatkozánk ? Uram Írja ! este jöttünk, ’s még is korán volt, az az: öt nappal jövénk korán; mert a’ bál még csak akkor születendő. Már illyenkor az újságíró csak megszeppenhet, midőn minden kilátása egy jövendő hirczikkelyre igy semmivé válik! Se kisasszony, se búcsú , se bál! szóval semmi se! Semmiből pedig valamit előteremteni, ugye hogy semminél több valami ? A’ herczeg angol kertét mindannyi virágaival, csalutjaival, hattyújival, szarvasszaruival ’s mulatóházaival együtt látták ugyan; ’s ki nálánál szebbet nem látott, vagy nagyitó üvegen néz, az elragadtatik , ’s édennek írhatja ; de az én szemüvegem , az átkozott a’ helyett, hogy nagyitana, csak tisztán mutat, ’s nekem a lakosoknak kis csinos telkeik, tele csűreik és szénabaglyáik nagyobb örömömre voltak , mint minden csalutak. Több illy csinos telkeket megtekintettünk, ’s meggyőződtünk róla, hogy Grassalkovics herczeg nemcsak jeles és nagylelkű hazafi, mit magyar játékszínünkre tett telek ajándékozásával újra bebizonyított, hanem alattvalóinak — embertársainak —jó