Regélő, 1835. július-december (3. évfolyam, 53-104. szám)
1835-09-17 / 75. szám
ZS. REGÉLŐ. IP081&13K8SZ csütörtökön September 17ken 1835. Megjelen társával együtt hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Fél évi díjja helyben képekkel 5 ft. boritéktalanul , postán 6 ft. pengőben . A’ szerkezei hivatalban évnegyedenként ’s képek nélkül is válthatni példányt. A’folyóiratnak egyes száma, vagy képe 12 kr. p. p. TÖRTÉNET ÉS ELBESZÉLÉS. Kisasszony napja. Besnyőre akaránk kirándulni egy szép kisasszony társaságában, kisasszonynapját megülni; de a’ „kisasszony44 Pesten maradt, ’s mi legalább „napját44 megülendők, habár kisasszonytalan is, elindulánk a’ kisasszonyi búcsúra. A’ magam részéről, valahányszor útra megyek, mindig rózsaszínű kedvet öltök szivemre, ’s bal oldalomnak ezen derültsége úgy elömlik egész valómon, hogy aztán minden tárgynak csak a’jobb oldalát látom. Ez által legalább is annyi tinta- akarom mondani kedvszeciest hozok magammal haza, mennyit csak kalamárisom kívánhat, hogy: olvasóim számára is egy* egy kis mulatságot márthassakki belőle. Maga a’ vidék is csinos vasárnapi köntösébe bújt, mintha tudta volna, hogy az illy ujságiró-ember szereti a’szép vidéket, ’s arról megint sok szépet is tud elmondani íróasztalánál; ’s megvallom , hogy a’ vidéknek e’ hozzám mutatott bizodalma nem hatott viszonti bizodalom nélkül reám, és én annyi szépet vagyok kész róla elmondani, mennyit csak valamelly folyóirat lapjai fölvehetnek, ha egy kis csekélység vissza nem tartoztatna, t. i. az irat folyó lévén nem félnék, hogy dicséretem vizessé válhatnék benne, ’s igy minden dicséretemmel együtt netalán még sárban maradnék. Ettől, az igaz, Pestről Czinkotáig nem lehetne ugyan félni, mert ha folyóbeszédem egész beszéd-folyóvá lenne is, sarat még se csinálna: de itt egy más folyótól lehet megint félni, t. i. a’ folyó homoktól. A’ szárazságtól pedig szintúgy félek, mint a’vizenyőstől, kivált íróknál. Czinkotánál még egy más eset is elkedvetlenite: t. i. a’ búcsújárók már szemközti jévén velünk, szembetűnő volt, hogy a’ bucsúebédnek már vége, ’s mi legfölebb is majd csak a’ morzsalékokat szentelhetjük fel, ha úgy tetszik. Az okos ember illyenkor megfordítja rudját; haza megy, ’s otthon magát kikaczagtatja, de nekünk magunkat kikaczagtatni nem volt kedvünk, ’s már kettősen megcsalatkozottak vidáman koczogtunk a harmadik és utósó remény