Regélő, 1835. július-december (3. évfolyam, 53-104. szám)
1835-11-22 / 94. szám
90 ft. REGÉLŐ. IPLEOTISIS, vasárnap november 22kén 1835. Megjelen lársával együtt hetenként kétszer vasárnap és tsötörtökön. Fél évi díjja helyben képekkel 5 ft. boritéktalanul ; postán 6 ft. pengőben. A'szerkezet hivatalban évnegyedenként ’s képek nélkül is válthatni példányt. A’folyóiratnak egyes száma, vagy képe 12 kr. p. p. TÖRTÉNET ÉS ELBESZÉLÉS. Szegény Dorka. Nehány évvel ez előtt Augsburgon keresztül olasz országba utazván, dél tájban herczegségben fekvő postaház előtt megállék. Kocsimról leszállván, láttam a’ ház előtt levő padon egy fiatal leányt ülni, ki szépsége által, valamint szokatlan külseje miatt, egész figyelmemet magára voná. A’ leányka öltözete tiszta, polgári rendre mutató, ’s nemzeti szokás szerinti volt; csak hogy hajadon fővel. Szép barna haja szabadon repűlt nyaka körül; egy rozs-virág koszorú függött arról. Kezeit öszve kúcsolva ölébe eresztvén merően maga elébe nézett. Mig azonban inasom a’ kocsiról podgyászomat lehordá, én a’ kapuban megállék. A’házból senki se jelenvén meg, közeliték végre a’ csudálatos teremtményhez, és kérdém leemelt kalappal olly nyájason mint csak fehete: „Édesem!tán nincs itthon senki?“ Ezen szók és hangom mintegy felriasztani látszanak elszenderedéséből; felveté szép fekete szemeit, mellyekben félig kialudt tűz lobogó; gyenge rózsapirosság futotta el az előbb halvány, beesett, kerekded, kellemes arczot, bezárt ajaki jó szivít mosolyra nyiltak. ,, A’ postamester — úgymond — réten van; neje pedig a’ hátulsó házban.“ Ugyan édes gyermekem megtennéd — „Igen örömest!“ — ’s felugrott. Te ezen háznál hon vagy, ugye? — kérdém továbbá kezét megfogván. „Én sehol se vagyok hon“ — mond ő, és egy köny gördült ki földre szegzett szomorú szemeiből. — Ezen szóknál kirántá magát kezemből. — „Elhívom!“ — úgy mond egy mély sóhaj után — ’s a’ házba tűnt. Igen megilletődve lépek a’ vendégszobába. A’ postamesterné bejött, ’s utána csak hamar a’ postamester. A’ leányka nem jelentmeg. — Én az ablakhoz menék, — de a’pad üres volt. Egy közös