Regélő, 1836. július-december (4. évfolyam, 53-104. szám)
1836-10-20 / 84. szám
j^MLitán végre a’ Stroua völgyet elére, hol, a’ szép Terka segedel^^Hélkül bizonyára elveszett volna, mint már láttuk. Monte Rosa pompás ormai már a’ reggeli nap sugaraiban fürdőttek, midőn vándoraink egy olly hajóba szálltak, miilyen az ortai tó kikötőjeiben sok helyen találtatik. Azonban mindjárt utánok még két ember jelenté magát, hogy a’ hajóra felvétessenek , ’s Anselmo a’ nélkül, hogy magát gyanússá tegye, nem menekedhetett meg pénz- ígéretekkel a’ két hívatlan vendégtől. A’ grófot a’ hajó hátuljába nyomván ő és Terka elébe ültek, ’s podgyászaikat közökbe és az idegenek közé tornyozák. Mintegy fél óranegyedig haladtak már; Terka vidámon csevegett, tréfált, enyelgett , ’s tréfájiba még a’ hajósokat is belészövé, úgy hogy a’ társaság mind inkább vidám hangos kaczagásra ment által, mellyben még a’ két gyanús ember is részt vett. Már sikerült az okos leányzónak néhány kérdésére tőlek feleleteket kicsikarni; már kitudta, hogy ők is Omegnaban szándékoznak kiszállni. ’S most még fontosabb tudakolásokba akart ereszkedni , midőn egyszerre valamelly hangos kiabálás : ,-Holló, hé, hajósok, v árjatok!44 hangzók a’ torul, ’s férj fiákkal megrakott csónak sietett feléjek, a’ hajósok pedig a’ nagyobb bérnek örülve vitorlájikat bevonák, ’s várakoztak a’ csónakra. — „Én e’ hajót számomra és társaim számára bérlettem ki — mond Anselmo fölállva—’s már is két személylyel több szállott be; ezt szivességbőil megengedem, de nem engedem meg, hogy azon embereket is fölvegyék kendtek. Az én utam sietős, és ha várakozunk , kellő időre Omegnaba meg nem érkezünk. Eresszék tehát ki vitorlájikat újra, ’s evezzenek tovább.44 — „„Úgy látszik, kelmed nem sokat utazott még az ortai tón, — szólít az egyik hajós, mig az alatt csáklyájával a’ közeledő csónakot magához csatolni készült.—A’mi hajónk mindenkit fölvesz, ’s mig felesleg nincs terhelve, senkinek sincs joga azt ellenzeni.44 44 — Anselmo meggyőződve, hogy minden ellentmondása hasztalan, és restelve, hogy szándékát elárulta, mellynek sikertelenségén a’ két idegen gúny-mosolylyal örvendett, leült, ’s iparkodott arczára egykedvűséget ölteni. Ez alatt a’ csónak elérkezett; öt férffi ugrált át belőle a’hajóba, ’s Anselmo szemei vizsgálódva járták meg a’ társaságot. Négyen közülök , kik egy padra ültek, szóejtésök szerint ortai vagy környékebeli lakosok voltak, de ruházatjok ’s maguk viselete mutatá, hogy azon kivándorlottak osztályába tartoznak, kik koronként hazájukba visszatérnek övéiket meglátogatni. Hangos kaczaj, vidám tréfa uralkodók közttek; látni lehete, miképpen a’hazai vidék a’ visszatérőkre édes benyomást tett. Ketteje közülük , egy szabó ’s egy kereskedő legény, nyilatkozásuk szerint Pakisban volt, a’ harmadik Pétervárott