Regélő, 1836. július-december (4. évfolyam, 53-104. szám)
1836-10-23 / 85. szám
nak egyik szivbeli ügye , a’ másik is legott előállott, ’s Giabellinak veszedelmes helyzete élénken torlakodik elejébe. Maga Terkasem, ki ez alatt Anselmo homlokát és karját bekötözte, állhatá-meg indulatját, ’s részvétét egy pár csillámló köny tantsitá. — „Nem lehet csupa szánakozásnál hagynunk a’ dolgot, meddig segítséget még remélhetünk—mond Anselmo gondolkozás után. — Sok mindenféle kering összevissza agyamban; menjünk ama kunyhóba édesemn, ’s én gondolataimat rendbe akarom ott szedni.44 Egészen különböző lelki állapotban folytatá ez alatt a’ győztes csapat útját. Megelégedve a’ rég keresettnek feltalálásával, örvendezve a’ Spinosalól igért nagy váltságon, vígan mentek az utón lefelé Mergozzolo hegyén. A’ generál keble kielégített boszúval teltmeg; halálos ellenségén vett győzedelmének diadalmosolya azezvonásiban festődik. De Giabellinél azon állapot kezdődött, melly a’lelkes embernél, midőn sorsával hasztalan viaskodása után magát csendes hallgatással iparkodik a’ szükség kemény járma alá szoktatni. Szeméből egykedvű hidegség ’s nyugodt elszántság nézett elő , sem ellenfele csillogó szemeit sem kísérőinek durvaságait nem látszott figyelemre venni, és csak élesen összeharapott ajkábul tudta volna az emberismerő kiismerni nagy keservét. Leértek már egészen a’ hegy alá a’ nélkül , hogy sokat ügyeltek volna azon fekete felhőkre, mellyek a’ nap heve által összevonva falként terültek el fölöttek. De most valamelly szél a’ felleget közelebb tolá, melly olly sebességgel és hatalommal festék viharrá, mint azt csak az illy hegyek köztt láthatni. Az orkán rohanásai először gyengék, azután mindig erősebbek lettek csikorgással és bődüléssel vegyülve, mellytől a’ gyakorlatlan fül ijedve visszaborzadt. A’ tárkor hirtelen sebességgel elhomályosodott, az orkán egész dühkel indult meg, hangosan süvöltött a hegyen keresztül, ’s mint a’völgybe lezúdult, hatalma szemmel látható volt a’ sudár fákon, mellyek recsegve ’s töredezve hajlottak meg. Villámra villám világitá-meg most a’ setét ösvényt; csattanásra csattanás reszketteté-meg a’levegőt, a’ felhőszakadás nagy cseppekben omlott alá, s kevés perez múlt csak, midőn minden irányból az erdei patakok lezuhantak, ’s rémülettel és áradással fenyegeték a’ tért. „Kész idejek van kegyelmeteknek az utazásra — monda egy észrevétlenül hozzájók jött hegyi lakó — én ismerem a’fergetegeket ezen hegyekben, mint önmagamat; éjfél előtt semmi jót sem várhatunk, ’s a’ legjobb esetben a’ zuhatagok még legalább egy pár óráig halállal fenyegetendik a’járatlant. Én egyes ember vagyok, ’s tudom, hova kell lábomat letennem; de Isten mentsen a’ bekövetkező homályban tovább utazni.“ Először kezde most a vezér is aggódni, és sze