Regélő, 1836. július-december (4. évfolyam, 53-104. szám)

1836-10-23 / 85. szám

-------—— ---------mii iiiiiii­ii ..................................................................................................................................... . . h .m Megjelen társával együtt hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Fél évi díjra helyben képekkel á ft. boritéktalanul , postán 6 ft. pengőben. Budapestiek évnegye­den­ként is válthatnak példányt. A’folyóiratnak egyes száma, vagy képe 12 kr. p.p. 85. Pesten vasárnap October 23— ELBESZÉLÉS. Szökevény sorsa. (Folytatás­) Már a’ nap többet mint pályájának felét megtevé, midőn An­­selmo kábulásából feleszmélt, mellybe őt egy fejére kapott csapás ejté. Lassan emelé­ föl szemeit,’s félkábultan fel akart állani; de homlokának fájdalma ismét lenyomá őt. Most ugy tetszett neki, mint­ha egy angyal csüggne feje fölött; két fekete csillagnak mélyébe nézett; szelíden boltosait rózsaarczok és sötét hajfürtök lebegtek ká­bult érzékei előtt, sőt ugy rémlék előtte , mintha egy kedves szózat hangját hallotta volna távalról, ’s ismét bezárá szemeit, hogy tovább álmodozhassék. Ekkor két nehéz és meleg csepp esett arczára; ezen elsőket több követé, egy gyengéd arcz érinté az övét, ’s a’ testi aléltság ennyi varázsra eloszlott. „Terka te vagy? — szollá a’ felocsúdó, ’s ép karjával a’ siró leánykát közelebb voná melljéhez“ — Jól látok-e? te nálam marad­tál? ’s könyűid érettem omlanak ?“ —Először látjuk most Terkát azon asszonyi gyengédségbe olvadva, melly a’szépnemnek olly felette nagy hatalmat ad; ’s barátjával együtt meg kell vallanunk, hogy ez őt sokkal jobban ékesíti, mint a’ bátor önállóság. Zokogva simult An­­selmóhoz: ,,hisz meg valál sérülve — suttogó — talán halálra sebe­­sitve; miként hagyhattalak volna el illy állapotban?“ — „Azt gon­dolom, attól félek-------“ de mi­előtt magával megegyezhetett An­selmo, hogy aggodalmát nyilvánitsa-e, Terka sebesen tévő kis kezét kedvesének ajkára: „Hagyj fel minden faggatódzással — mondá­én jegyesed vagyok , ’s megfogadtam , hogy az élet minden terhét veled megosztom, el nem hagylak. Hogy itt maradtam ’s kész va­gyok szolgálatodra mindent megtenni, nyugtassa­ meg kétségeidet. Te­hát egy szót se többé róla!“ — Anselmo élesen nézé­ meg a’ leányt; de a’ leány beszédje ’s tette nem sokára féltékeny keblének utósó romját is megsem­misité. Megengesztelődve ’s megbocsátva voná ma­gához a’ kedves leányt, csak adalék és viszonoztaték, melly talán minden előzőjét benségével fölülmúló. De alig vala elintézve az ifjú.

Next