Regélő, 1837. január-június (5. évfolyam, 1-52. szám)
1837-05-28 / 43. szám
lüknek Ibrahim, az ifjabbnak Abdáin volt neve. Ezek egymással olly teljes szeretetben éltek, hogy máig is azon világrészen, ha két egymást szerető jó barátról szóllnak, ezt mondják: „ezek úgy élnek együtt, mint Ibrahim és Abdala.44 Hesimnek egyetlen leány gyermeke volt, kinek szép termetű testében még szebb lélek létezett. Atyja semmit sem mellőzött el, miben őt, mint a’ nőnemhez kivántatottban, ne képeztette volna, ’s minthogy császári fiakkal neveltetett és taníttatott, olly élet szülemlett köztek, mint három testvér köztt. Abdala, kinek lelke alázatos, volt testvérednél megnyerd ezen angyal vonzalmát, és ő is ezt annyira megszereté , hogy úgy tetszett neki, mintha nem is élne akkor, midőn a’ kedves Balsorával együtt nem vala. (Így nevezék a’ szerény leányt.) E’ hajoló lénynek kelleme és szép lelki tehetségeinek terjedő hire annyira repült, hogy attól a’ kalifa (császár) fülei sem maradtak érintettlenek. Ez azon üriigy alatt, hogy gyermekeit meglátogassa, Helim lakába menvén, kívánta tőle , hogy leányát, ki a’ császári gyermekekkel együtt nevelteték, neki megmutassa. Midőn a’ kalifa ezen bajló leányt megpillantá, ’s vele váltott beszédében lelki tehetségeinek magosult erejét tapasztald, e’ ritka szépségnek hatását egész valóján érezé , és rögtön határozott. — Kezén fogá Helimet, ’s tanú nélkül kívánt vele lenni. ,Helim! —■ szólít hozzá — én eltökélettem, hogy hiv szolgálatodért ’s érdemeidért téged illőn jutalmazzalak. Ezt most bebizonyitni akarom, hogy lássad, mennnyire tudja méltánylani császárod szép fáradozásaidat ! —■ Én eltökélém nőül venni leányodat. — Mától fogva tehát, velem együtt fog ő a’ császári széken ülve Perzsia birodalmán uralkodni. Ennél kellőbb jutalomra, úgy reménytem , nem számolhatsz ! Mint a’ mennykő-csapásnak dörgése , úgy rengett a’ jó atyának füleiben e’ nyilatkozásnak rettenetes szava; mert ő jól tudta, milly sors érte már a’ többi boldogtalan császárnékat, kiket a’ kalifa szintén illy magosságra emelt. Ezen kivűl a' leánya ’s fiatal herczeg közötti kölcsönös vonzalom sem maradhatott titokban atyai szemei előtt. — Hamar magához térvén tehát , mély alázatossággal ezt mondá: „Nemzetem uralkodója, nagy lelkű császárom ! Alázatos jobbágyod megismeri nagy kegyességedet, mellyet csekélységemre vesztegetsz: de messze tőlem azon gondolat, hogy ezen reám árasztott ’s hozzám nem illő nagy kegyelmedet elfogadjam. Császári fényes személyedet ne homályositsa el szolgádnak leánya 1 44