Regélő, 1837. január-június (5. évfolyam, 1-52. szám)
1837-01-26 / 8. szám
Otthon ismét elővett a’ báró, megakarván tökélyesen győződni érzésem felől. Én pedig szivemnek minden porczikáját Emelkáénak vallám, tőle viszonszerelmet sóhajtva. — „Lesz fiam! csak te szeress, miként egy nőszülő ifjú szerethet, legtisztább érzelemmel!“ — vigasztaltatám a’ bárótól, ’s még egy két tüzes látogatásom után Emelka meg jön kérve, és nekem holtáig ajálva.—Ki festheti le örömeimet, a’ szerelmesnek örömeit, mellyeket egy angyal támaszthat a’ házasulónak keblében? — Napok múltak, ’s a’ jegyváltóra rendelt nap közelgett; de mielőtt elérkeznék, egy öröminnepben kellett részt vennünk, melly Emelka névnapjának vala szentelve. Mosolyogva lépett e’ napon szobámba a’ báró, ’s egy arany karkötőt mutata, melylyel két év előtt elhunyt nőjét, anyám testvérét ajándékozá meg, ’s azon meghagyással nyújtó kezembe, hogy azt mátkámnak küldjem el névnapi ajándékul , melly nem leend utósó kedveskedés!.. Én hálálra fogadom , ’s a’ báró még egy tüzes levelet javasolván hozzá, eltávozott. Tollat ragadék azonnal, ’s úgy tele jön levelem érzéssel, hogy csaknem lelkemet ömlesztem bele. Már vége felé közelgetek szerelmi iratomnak, midőn belép szabóm, ’s ruháimat mutatá elő sárga hátújából. Fel kellett már csak próbáért is öltenem , ’s bezártam érzeménynyel gazdag levelemet, mit hirtelen beporozva oldal - zsebembe tettem. Alig vevém azonban a’ ruhák felöltése után kezembe a’ szabónak árjegyzékét, midőn nyílt ajtómon Tüzsi jőbe, ’s barátilag üdvözle új ismeretségünk rovására. Az árjegyzéket oldalzsebembe lökém, a’szabót, kifizettem , ’s eltávozása után barátságos beszédbe ereszkedém Tüzsivel, ki rég látszott óhajtani az alkalmat, mellyben szavához juthasson. — Ha az ember valami kedves munkát végez, szinte vidámabb és barátságosabb lesz. Legelsőbben is utazásainak elbeszélésével tömött agyon; azután szerelmi tárgyra fordult, ’s töredezett de még is hosszas szókkal adá tudtomra, hogy ő rég bejáratos Orvesiékhez, ’s kénytelen nem nem ajánlani Emelkát, ismert karakterénél fogva is. Már valljon ama tagadó szócskát készakarva, vagy csak akadozásból kettőzteté-e meg, meghatározni azonnal nem tudtam. Szemei azonban folyvást égtek, melly jelekből nyilván kivehetem, hogy ő könnyen vagytársommá válhatnék, ha még az ajánlási egyezés nem történt volna, mi szerint Emelka már nekem van egészen tulajdonítva. „Hanem most jőve éppen körükbe — mond ő — egy szőke kis angyal, olly szép, és szeretetre méltó, hogy az első pillanat, mellyben szemeinek kék fényükbe tekinthetni, elég a’ fiatal szívnek, hogy neki meghódoljon. Ő a’ megholt tanácsnok testvérhúga; mindeddig Pesten mulatozott egy távos rokonánál, ’s csak nehány napja még, hogy az özvegy tanácsosnéhoz megérkezett. Szeretnék vele közelebbi ismeretségbe jutni!“ — Imigy végző Tüzsi szavait, bennek újabb láng-