Regélő, 1839. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)
1839-05-30 / 43. szám
Megjelelt tárnával eltyitt hetenként kétszer vasárnapi és zsötörtitkán. Fél évi díjja helyben képekkel 5 ft. hmléktalanuil; postán ti ft. pengőben ludiipestiek évnegyedenként is válthatnak példányt. A’ folyóiratnak egyes száma, vagy képe 12 kr. p.p. 43 ELBESZÉLÉS. g19 tuixholt. ( Folytatása• ) Széles és magas volt a’ terem, mellybe napfény soha sem hatott ; a’ természetes világ lámpák által pótoltaték. Erős, majdnem vasfalak okozák , hogy a’ tanácskozásnak bárminő tárgyát innen kihallani soha sem lehetett. A’ padozat több egymásfölötti szőnyeggel volt beterítve, kivévén egy, körülbelül tizenkét lábnyi átmérőjű helyet. Olly borzasztó dolgok végeztettek e teremben, hogy a’ vér székelése megszűnik ereinkben, ha csak visszagondolunk. Egy mellék -szobában tartattak ama minden képzelhető szerek, mellyekkel szétfeszítek az idegeket, marczangolták a’ testet, eldarrabolták a’ csontokat, — ha t. i. Valaki a’ velenczei zsarnokságot tettleg vagy szóval megbántotta. A’ tizenkét lábnyi tér fölnyitható volt; ebbe vetteték az elítéltnek félholt teste, mellyet egy irtózatos gépely a’ fenéken, a’ leesett tárgy által mozgásba hozattatván, atomokká változtatott. Egy csiga-lépcső, mellyet kárpit-ajtó rejte, harang idomú, egészen vasból készültt szobába vezetett, melly nem volt olly magas, hogy benne állni lehetett volna. Ez alatt kemencze vala. Setét volt e’ hely, ’s az elitélt mez nélkül záraték bele. Kezdetkor az itt tartózkodás híresnek látszik neki, de lassan annyira megmelegül az, hogy a’ hőség tikkasztó lesz, ’s a’ vér rendkívüli sebességgel tolul a’ fejbe. Nem sokára szellő bocsáttatik a’ harangba, ’s az áldozat könnyebbülve lehet. De ezután ismét fojtó lesz a’ meleg ; a’ padozat tüzesül; a’ szerencsétlen föl- fölszökel, bőg, tagjai ellankadnak, idegei kiszáradnak — még egy két perez, ’s a’ halál eljő szabadítani, jót tenni. — De nem! — a’ kínzóknak ügyes dühe el tudá a’ hamar véget halasztani. A’ tüzes vaspadozat félrevonattatik, ’s jéghideg márvány-tábla jő helyébe, mig fölülről nagy vizcseppek esnek az áldozatnak gőzölgő sebhelyeire. Ez sem tart soká; elhuzattatik a’ márvány, az elitért ismét izzó vasra esik. Rettenetes kiáltás jő a’ kinzottnak melljéből; görcsös vonaglásokban hentereg