Regélő, 1840. július-december (8. évfolyam, 53-104. szám)
1840-11-22 / 94. szám
Grandjone elbeszélte leányának, mit tudott, ’s ez a’ legnagyobb megvetésre nyilvánitá méltónak olly férfiút, ki előhaladási reményét egy ártatlan ’s már elég méltatlanságot szenvedett nő romlásán épiti. :„Gyalázat — kiáltá a’ nő felhevűlve — gyalázat olly férfiúra, kinek kebléből illy galádság buzoghat fel. Mind más volna , ha honom árulója, lázadó lennék;de midőn tudja, hogy egy korunkban hallatlan vérbiróságnak áldozatja vagyok, ’s még is romlásom eszközlésével akar előtörni, a’ galádságok legóriásbbikát követi el, és büszke vagyok vele, hogy uj honfiaimról elmondhatom : illy alávalóságra egy német sem vetemednék. ,Na, na, — csendesszé az őrmester leányát— nem kell idő előtt ítélni. Jerome különben derék ember, ’s ki tudja, nincs - e neje ’s gyermeke, kiknek sorsán ez által könnyitni akar; én részemről ugyan nem vágynám illy vérbérre! ‘ ,„’s én nem lennék egy világért illy férfiúnak neje.545 Még egyszer me°,hányatott a’ tervnek minden része, ’s Grandjone becsületére fogadta leányának, hogy Winterholdot még ez éjen fölkeresi, nehogy valami fontolatlan lépést tegyen. Az óra a’ válás perczére mutatott; hevesen ’s könyűs szemekkel zárta az öreg leányát még egyszer szivéhez és suttogál , Isten veled! Mindent a’ császárért! Ha előbb nem, ott fenn bizonynyal találkozunk! Áldásom mindenütt kisérni fog. ” És az óra komolyan hangzott le a’ toronyból, mint túlvilági intő levél. „„Válts-fel !““ hangzott kívülről az őr szava, ’s egy álgyúlövés a’ távaiból jelenté, hogy a’ szabaditók éberek , Isten veled!” — ismétlé az öreg, ’s ujjai a’ megváltás jelével jelelvén meg még egyszer leányát, a’ nyikorgó ajtón eltűnt. Kívülről Jerome fogadta, ki mogorva ’s kihívó tekintettel lépett elébe. , Mit akar itt maga? — mordult az őrmester alattvalójára.— Nem parancsoltam-e, hogy senki szemem elébe ne kerüljön ?4 „Igen, csakhogy e’ falak köztt ennél hatalmasabb ur is van, ’s az: a’ parancsnok. Én megbízásából állok itt.“ ,’S mit akar?4 „A’ börtönökre felvigyázást átvenni.“ ,Az az én tisztem, ahoz senkinek semmi köze.5 „De a’ parancsnoknak tán még is van, — ’s ez jónak látta, most egyszer engem ide küldeni.“ , ’S miért? 4 „Mert egész egyszerűséggel megmondtam neki, hogy előttem őrmester úr is gyanús.“