Regélő Pesti Divatlap, 1842. január-június (1. évfolyam, 1-52. szám)
1842-05-26 / 42. szám
■t 2. szám. Csütörtök , Járalus’ 2 ff. 1842. KIADJA GARAY JÁNOSUJ folyam’ első éve. 1 f Élet l£ep. 1. Hosszan elnyúló kertnek kisded ajtajában elmélyedve állt egy ifjú. Szemei előtt szép róna terült el, mellynek virulni kezdő zöldje, a'távolban emelkedő agg Mátra’ szürke kékjével egybe olvadva, festői alakban tűnt fel. Feje felett az ég’ kék azúrján fénytelenül bolygott a’ halvány hold, mert a’ csillagok királya még gazdag fényben úszott, s meleg sugaraival megálda a tavasz’ hősében remegő földet. Lábai, előtt egy tó nyúlt, mellynek zavaros tükre halvány arczát borúsan láttatá. De az ifjúnak mindezekre nem voltak szemei; ügyeimet ezek közöl mi sem lánczolta le , mert e tekintetével csak egy előtte álló gyönyörű barna lánykán függött, ügyeimet csak ennek szentele. A’ lányka pedig arczának halvány bíborában nyíló legszebb kökény szemeit a’ tóra függeszté, és hogy vagy ezer s ezer gondolat villant fel agyában, vagy lelke egy kiszemelt tárgyon merengő: az elmélyedés, és az arczvonalak komolysága mutatta. Az ifjú beszélt s fölmelegülve beszélt, de midőn látta, hogy a lányka nem látszik szavaira ügyelni, mintegy elkomorodva e’ ügyelmetlenségen, elcsendesült. , Ha szive mélyéből merültek fel szavai — szólalt meg a’ szünet által feleszmélt hölgy, gyönyörű tekintetével az ifjún állapodva meg — úgy valóban sajnálni lehet önt! ‘ „Tehát érte ön, engem?" kérdé az ifjú. — , Értettem — felelt a’ hölgy — ’s ábrándjait túlságosaknak találtam. „Ön tehát — kérdé ismét az ifjú megindultt hangon —egy elégedetlenségből menekülni akarást, egy elvesztett életüdvösség mikinti visszavarázsolhatását tárgyazó tervet ábránd — s túlságos ábrándnak nevez ?“