Regélő Pesti Divatlap, 1842. január-június (1. évfolyam, 1-52. szám)

1842-05-26 / 42. szám

■t 2. szám. Csütörtök , Járalus’ 2 ff. 1842. KIADJA GARAY JÁNOS­UJ folyam’ első éve. 1 f Élet l£ep. 1. Hosszan elnyúló kertnek kisded aj­tajában elmélyedve állt egy ifjú. Sze­mei előtt szép róna terült el, mellynek virulni kezdő zöldje, a'távolban emelke­dő agg Mátra’ szürke kékjével egybe ol­vadva, festői alakban tű­nt fel. Feje fe­lett az ég’ kék azúrján fénytelenül boly­­gott a’ halvány hold, mert a’ csillagok királya még gazdag fényben úszott, s meleg sugaraival megálda a tavasz’ hő­sében remegő földet. Lábai, előtt egy tó nyúlt, mellynek zavaros tükre hal­vány arczát borúsan láttatá. De az ifjúnak mindezekre nem vol­tak szemei; ügyeimet ezek közöl mi sem lánczolta le , mert e tekintetével csak egy előtte álló gyönyörű barna lánykán függött, ügyeimet csak ennek szentele. A’ lányka pedig arczának hal­vány bíborában nyíló legszebb kökény szemeit a’ tóra függeszté, és hogy vagy ezer s ezer gondolat villant fel agyá­ban, vagy lelke egy kiszemelt tárgyon merengő: az elmélyedés, és az arczvo­­nalak komolysága mutatta. Az ifjú beszélt s fölmelegülve be­szélt, de midőn látta, hogy a lányka nem látszik szavaira ügyelni, mintegy elkomorodva e’ ügyelmetlenségen, el­csendesült. , Ha szive mélyéből merültek fel szavai —­ szólalt meg a’ szünet által fel­eszmélt hölgy, gyönyörű tekintetével az ifjún állapodva meg — úgy valóban saj­nálni lehet önt! ‘ „Tehát érte ön, engem?" kérdé az ifjú. — , Értettem — felelt a’ hölgy — ’s ábrándjait túlságosaknak találtam.­­ „Ön tehát — kérdé ismét az ifjú megindultt hangon —egy elégedetlen­ségből menekülni akarást, egy elvesz­tett életüdvösség mikinti vissza­vará­­zsolhatását tárgyazó tervet ábránd — s túlságos ábrándnak nevez ?“

Next