Regélő Pesti Divatlap, 1844. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-05-23 / 41. szám

643 hírét, ’s mégis négy hónap alatt férj nő. Már most hogy állanak ezen egyenetlenek egymáshoz , mint a’ tavasz­ és tél, vagy mint Ovnit mondá: frigida cam calidis. Ezen gyorsasága’ dolog’menetelében az idő’szel­leme ; a’ szükség, melly a’ szerelem’ országában igen nagy változást hozott be , t. i. a’ haladás per­gőz. A’ mit az ember hajdanában sok időre, és sok fá­radsággal nyerhetett meg, azt most minden nehézség nélkül megnyeri, kiviszi. Egykor az ifjú minden kereskedést, minden szá­mítást félre tevén, egyedül szíve’ sugallatát követte , legalább is fél évig járt a’ leányhoz lelkü­letét kilesni, aztán vérengző csatákba ment, — mert akkor a’ férfi’ érdeme és dicsősége a’ harczi vitézségben állott — hogy méltó legyen a’ leányhoz, és méltó a' nemes csa­lád’ körébe , — ’s ők kimondhatlanul boldogok voltak, megbecsülték egymást, természetes , a’ mihez fáradt­sággal jutunk, azt megbecsüljük. De most más idők vannak, a’ nagy szorongatások között egy évig nehéz várni a’ leányra , sem életét csa­tákban nem koczkáztathatja, hogy keresztes vitéz le­hessen , mert háború nincs, tollal harczolnak a’ mai napokban, — az irodalom’ háborújában sem nyerhet ke­resztet , legfeljebb megkeresztezik, a’ politikai pálya egyedül, hol aranygyapjas vitéz , több apró és nagyobb keresztes rend hőse lehet — ez,’s a’tudomány — de nem mindig a’ positiv, hanem a’ saloni tudomány, művé­szet , és pénz , teszi az embert nagy emberré , nagygyá, érdekessé. A’ saloni tudomány , felületesség, külső simaság, ch­arlataneria ; mások műveltségnek nevezik. Az arszlán belép a’ salonba, természetes járását, és arczkifejezé­­sét leveti, a’ helyett művészi, erőltetett, színit vesz fel; — a’ kalaptól lenyomott párisién hajfodrát ismét felegyengeti, bókol, hajlong, ’s néha kezet is csókol, mozaik színű selyem kendőjét, mellyben egy illat, de miilyen illat’ kivonata van elöntve, kiveszi, ’s a’leve­gőt elárasztja illatos gőzével. A’dámák’ körében megáll, mosolyogva néz , min­den mozdulatra vagy intésre, sőt szemjárásra is fi­gyel , hogy azonnal szolgálhasson, beszél — a’ saloni hangon, mellyet tónusnak neveznek, mellyből egy félhang alkalmas helyén boldogít, és egy elmaradt pausa — örökre sülyeszt. Hány tánczra van az utolsó divatruha szedve, hány rózsa rátűzve, mellyik grófné kezdte , hol csinálták,— ez a’ különös üdvözlés utáni beszéd’ tárgya. Aztán a’ művészekről (zongorás , énekes ’stb.), mellynél muzsi­kai jártasságot kell kifejteni, t. i. kitől van ezen opera, mellyik benne a’ legszebb ária, ki énekli Európában legjobban. A’ hangjegyeket nem szükség ismerni. Aztán jőnek a’ napi események, a’ szomorúakat szivrehatólag, csaknem könnyezve kell előadni, a’ ví­gakat pedig könnyű fresco kedélylyel és tréfával, végre színház, a’ darab és játszó’ megítélése , a’ szerző’ Cha­raktere és élettörténete. — Ezeket végezvén, bele jő­nek a politikába és irodalomba, isten ments meg a’ visszaemlékezéstől, ne hogy még le is írjam. Az érintett arszlán a’ dámák’ pártfogása alatt a’ legjobb állapotba jő , nincs társaság, mellybe meg nem hínált, — és kopogtasson valamelly háznál, szívesen adják neki a’ leányt, mert ő igen művelt finom ember (csak azt nem tudja, Magyarország hány megyére van felosztva), sőt ha semmié sincs is , kipótolja a’ nagy világi jártasság, széles ismeretség , a’ nagy tekintet, és gentelmani modor. Az egyenes tiszta lelkű mezei ur, ki olvas, tanul és dolgozik, de nincs fény mázos topánya, fényes kesz­tyűje, de van fényes ezüstje aranyja, nem tud máskép állani és beszélni, mint az egyszerű anyatermészet őt tanitá , nem tud anekdotázni, de tudja a’ világ’ történe­tét , nem ismeri az utolsó divatot, de ismeri a’ termé­szettant — ’s mégis mint műveletlen (paraszt*) ember háttérbe szorul!! ’stb. Egy másik finom arszlán megnéz egy ajánlott leányt, — szive megdöbben, nézi ’s még szebbnek találja; a’ leány mosolyog, a’ férfi’ érzelmei szelídülnek, ’s ellá­gyulva indulata’ forró tengerében , csak azt mondhatja: ,,j­aj be s­z­é­p !“ Kevés perczek után ismét magához térvén, elhatározva kiált fel: „ez az enyém!“ A’ férfi kijelenti komoly szándékát, szerényen jegyzi meg, Európának nagyobb részét hányszor járta be, mennyit látott és tapasztalt, mi hivatala és czime, mennyi művészetben jártas ’stb. , minden ismerkedés nélkül a’ leányt egyenesen megkéri. Hajdan elég volt egy tudomány, egy hivatal, vagy semmi hivatal, hogy a’ férj nőjét becsületesen eltartsa, most a’ tudományok és művészet’ akadémiáját fejében hordja, még sincs kenyere, kénytelen megházasodni, mint utolsó védhely­e ’s felesége jövedelmére támasz­kodni. A’ kisasszony , ha elég szépnek és csinosnak tart­ja az arszlánt, kevés fontolgatás után jelen boldogságát kész feláldozni a’ jövendő bizonytalan szép életért, persze fogalma sincs a’ házassági savanyú képekről, azt hiszi, hogy mihelyt férjhez megy, már boldog, (mert agg szűznek maradni valami borzasztó állapot, kivált midőn fiatalabb testvérei már, és játszó barátnéi mind férjhez mentek), egész életét koczkáztatva, kezet nyújt az arszlánnak, a’ nélkül, hogy lelkét is ismerné, csakhogy asszony lehessen. De hiában, a’ haladás’ világában haladni kell. *) A’ falusi urak a’ saloni hangon parasztnak neveztetnek. 644

Next