Regélő Pesti Divatlap, 1844. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)
1844-05-30 / 43. szám
675 az aggkor’ estéjén könnyek várakozzanak számomra, azt is ön okozá. Szóljon, grófnő, akarna ön egyetlen kérésemnek engedve ez örök kínon végtelent könnyitni ? Kérné az ifjú, ’s meleg tekintete a’ grófnő’arczára tapadóst. — Utolsó kívánsága legyen meg! Szól a’ nő legyőzetve. — így Ilka, szólt újból Judith, most nem tagadod meg kebledtől a’ nőies gyöngédséget. — Adjon erőt ígéretének. Nemde ön házi boldogságára fogadja! —— Istenért Aurél, az lehetetlen! sikolta a’grófnő. — Ilka ne tekints mindent olly szigorúan, szólt közbe Judith. Mért volna az lehetlen , ha házi boldogságod kívánná? — De ha ez örök boldogtalanságomat szülné ? — Agyrém! biztató Judith. A’ grófnő’ keblét kínos küzdelem hozó rengésbe. Érzé mivel tartozik a’ nőnek, de szive’ követeléseit elnémitni nem tudó. — De ha e’kebel elvesztené ártatlanságát, vissza tudnád varázsolni azt ? — Én leszek ártatlanságod’ ellenére, ’s mitől remegned nincsen. Szólt Judith. — A’ győzelem tiéd , Aurél! — A’ győzelem enyém! Hála az égnek, szólt a’ gróf a’ kerti ajtón hölgyeink között teremve. Grófnőnk’ minden erejét élvévé e’ meglepetés , egy kerevetre olvadóit veszni indult jelenlétében. Az ifjú két lépést hátrált, ’s szemeit földre szagezé. Mig a’ gróf fegyverét a’ padlatra bocsátva, kérdően nézett a’megzavartakra, Judith kézen fogá az ifjat, ’s a’ gróf elébe vezeté. — Uram gróf, im itt mutatom be önnek az ifjút, ki érzelmeim felett bírt rendelkezni. Ön nemes keblű férfi, azért titkolni nincs okom. Annyival inkább, minthogy bízva kegyében, remélem választásomat nem roszszalandja. — Örvendek , édes Judith, annyival inkább kellemesen lep meg e’ szeszélye önnek , mivel választását nincs okom roszalni. Szolt a’ gróf nem minden zavar nélkül, mert keblet átjáró az érdekes ifjú bátortalansága , melly Judith minden szavát meghazudtolni látszott, 's mégis annyi összhangzót talált benne keblének nevezhetlen sejtelmeivel. — Remelem, ifjú barátom megbocsát ha zavaróm boldogságát. E’ rész fegyvert jöttem átcserélni. Ma igen gyakran tévesztő a czélt. Mulasson ön, kérem ’s ne tudja fel, ha szenvedélyem vadászatra hajt. — Ezután fegyveres termébe lépett, ’s uj lőszert vetve vállára, nyájasan veve búcsút kedveseitől. Ilka remegését kibeszélni nem lehet. Judith’ éles elméje által mentve láta magát a’ veszélyből, mit ártatlanságában sem tuda kikerülni. Nővére’ keblére borult, a’ történtek’ hatalmának nem tuda ellent állani, ’semlény szemei a’ bánalom , lélek harcz, és hála’ gyöngyeit harmatozák. Az ifjú búcsúzva állott előttük. Keblén nemes érzelemmel harczolt a’ vágy’ óriása, ’s legyőző minden akaratát. Az ifjú kilépett. IV. Darab idő óta Judithnak a’ gróf körülti magaviseletéből, mi jót sem gyaniték. Sokszor látom vágyó pillantatát rajta nyugodni. Szavaiban rejtett szenvedély, öltözetében tetszelgés tűnt fel, mellyel grófomat körül hálózni látszék. Figyelmemet mi sem kerülő ki, ’s volt okom hinni, a’ gróf’ vadászatáról' megtérése is nem annyira véletlen esemény, mint Judithnak ki magyarázhatlan cselszövénye volt. Harmincz, és egy néhány év röpülhetett el szűz feje fölött, ’s ez idő alatt megtanulható a’ körülményeket okosan hasznára fordítani. Második éj szállt kastélyunkra. A’ grófot kétnapi vadászata ellankasztá, szokottnál korábban ment nyugalomra. Én az előteremben háltam. Előérzetem sokáig nem engedő szememet behunyni. Lefekvéskor is olly komoran váltunk el egymástól, mintha okunk lesz vala hinni az örök elválást. E’ közt az előterem’ ajtaja felnyílt,s egy nő lépett be hattyú pongyolában , kellemes illat árt bocsátva előre , melly gyönyörűen játszadozik érzékimmel. Varázs tüneménynek véltem , felemelém fejemet a’ vánkosról, hogy végig tanúja legyek a’ történendőknek. — Judith volt. Ujját ajkaira illesztve, csendre ■ figyelmeztetett, ’s lassú léptekkel lebegett a’ gróf szobájába. Nem hihetem , hogy illy késő látogatás , istentől jöhessen, azért az ajtónál termettem. Észrevétlenül felnyitom szárnyait annyira, hogy szó, vagy cselekvényel ne kerüljék figyelmemet. Az éji lámpa’világánál minden csak fél homályban tűnők fel. A’ gróf szelíden alvék vánkosain , ’s Judith zajtalan léptekkel jőve hozzája. Hirtelen azt hivém , tán gyilkolni akarja,’s midőn rá akarok kiáltani, látom hogy reá borul, ’s szomjú csókjaival önti el. Szinte hallhatóm keble milly zajosan dobogott. — Ki az ? kérdő a’ — gróf szétfestő álomképei közt. — Egy szerencsétlen, ki ünhez jött elpanaszolni boldogtalanságát. Ki öntől reméli, hogy kínai valaha enyhülhessenek. — Ugyan Judith mi történhetett? kérdé a’ gróf felugorva fektéből. —Mi hölgykebelben történik, ki tudna számot adni arról. Szokatlan időben jövök, mert szokatlan dolog kergetett ide. 6/6