Pesti Divatlap, 1844. október-december (14-25. szám)

1844-10-06 / 14. szám

is elmondunk pirulás nélkül), továbbá az illedelmi szabályok szerint csak ezt kell sűrűen mondogatni : volt szerencsém , van szerencsém, lesz szerencsém, legyen szerencsém , szerencsémnek tartottam vagy fogom tartani, részemről a szerencse, enyém volt vagy lesz a szerencse (a mennyiszer és még hányfélekép emlegetik ezen szerencsétlen etikettes emberek azt a szerencseszót!) — ; aztán:örülök , örvendek rajta (habár sok ember, midőn szóval örvendez egymásnak, ezt gondolja és érezi , bár az ördög vinné el); — tettem vagy majd teszem tiszteletemet (esben soknak mondjuk ezt, kit épen nem tisztelünk); — szíveskedjék ezt meg ezt megtenni, — ad örömest, szívesen, ezer örömmel, másszor is (pedig valódilag milly kevés ember tesz valamit csupa szívességből, tiszta jó szívből); — és végre is legillőbben, legigazabban , legőszintébben szól az etikett bábembere, midőn száz bók és hajlongás közt ezt mondogatja : alászszolgája, alázatos szolgája (t. i. a bolond szokásoknak , s a zsarnoki divat önkényének) —; a magamat ajánlom valamivel szabadabban, szebben hangzik , de ennek sincs nyomatéka, mert a puszta szóbeli magaajánlásra nem sokat ad a mai világ. — És különösen nők irányában a legválogatottabb szavakkal illik élnünk a müveit, nobb körökben, mi mindössze is ebből áll : szép nagysád, — méltóztatik, tetszik nagysádnak, engedelemmel nagysád, kegyeskedjék nagysád, szabad nagysád puha kacsóját megcsókolnom , ah nagysád , oh nagyság — jaj nagysád — sarmant, szuperb , famez!adieu, pá, alászszolgája ! — de én, addig is, míg ez illedelmi ügyet ismét folytatnám, — nem akarok alázatos szolgája maradni az olvasónak, hanem azt kívánom neki, hogy : isten áldja meg! Vachot Imre. ,Hunyadnak oldalán Ha vesztéd férjedet, Hunyad hűtős fele Véd íme tégedet.* S útfélen egy fiú Olly sírva mendegel , Nem győzi kis keze Könyét törölni el. ,Mi lett piczin fiam , Tán elvevék lovad? Vagy elröpült talán Gyöngy-tollu madarad?* „Levágta háborún Apámat a pogány, S takarták föld alá Szerelmes jó anyám.“ ,Ne sirj szegény fiú , Ölembe jösz te fel, Én is anyád vagyok , Ki téged fölnevel.* S mint szörnyű láztetem Csonkán jön egy vitéz , Tört dárda támasza, Ül arczán harczi vész. Arany hajnal sugáritól Az ősi vár olly ünnepi, S kelő lakóit ím hadi Kürt harsogása meglepi. A hid lecsörg, s porfoltosan Be a kapun Hunyad rohan. S a házi szent oltár előtt Nejét, fiát térden leli, S a jó anyám s nem elfogult Üdvözletét csak tördeli. ,Oh nő, úgy áldjon istenem , Milly drága kincs vagy énnekem ! S mint a virág napfény felé Reá hajúi a szende nő , Térdet ölelve kis fia Elmondja , mi nyelvére jő. Illy boldogan férjet s apát Isten-világ gyönyörgve lát. A nagy Hunyad nején Szivdöbbenés fut át, És váltja gyorsan a Bajnok felé utat. ,Csaták bús hírnöke, Áldjon meg a nagy ég , Szólj , élet vagy halál ? Hunyad ha él-e még ?* „Ne félj, nagy asszonyom , Él, és dicsőn , Hunyad , De a gőgös pogány Ott a gyepen rohad.“ S nyer ápoló kezet A jó hir angyala , Sebét kötözgeti Az úri hölgy maga. S terítve nyájasan Elébe tápszerül, Mi tesznek ád erőt S mitől a szív hévül ,Hunyad várában mond , Örök legyen nyűgöd , Urának harczait megélni te fogod.* III. Gyöngéd a nő , s figyelme jár A kedves arczán , s fegyverén ,Levente fáj , mi vad dühü Vész dúlhat ott a harcz terén ! Érczpajzsodon, s buzgányodon Hány csorba , és döfés vagyon ! És a mi enyh, és kényelem Volt ősi várban lelhető , A drága vendégférj előtt Kitárja a hév lelkű nő. Mindezt Hunyad nem éldelé , De kis fiát kéré elé. S hogy csókot a még szunnyadó Kis csecsemőn s áldást hagyott, ,Beteltek — mond — szóvágyaim S várnak reám a síkon ott, Haddal közéig Murát maga , Isten veled nők csillaga!* C z u c z o r. Hunyad és neje. i. A két hazán vas és halál, Pogány dühével edzve dúl ; Hol a hős, elriasztani A végveszélyt határirúl? A harczra hívó kürt riad ; Ki áll elő ? A nagy Hunyad. S szép hölgye őt megöleli, Mint árvafiz a gyászszobort, Ett illetődve részkönyüt Jó asszonyán a várcsoport. ,Ah féltelek , levente férj !* „Isten veled nejem, ne félj.“ Sötét a bükkös árny Az ősi vár körén , Alatta csecsemő Ring úri hölgy ölén. S kis fürge bátyja majd Fut pillangók után , Majd hízelegve csügg Szülője kónyakán. A hölgy ki volna más Ha nem Hunyad neje? S a két fiú a pogány Jövő vasvesszeje. S a harczfi elröpült tova , Kisérte két őrangyala, Egy láthatatlan , mennyei, Másik bálán csörög vala. Mig birsz illy három czimborát Magyar ne féltsd a két hazát Mező nyílik vértől piros , S az ég fölötte elborul, Piros mezőn sűrűn hever A vert pogány holt táborul, S a kürtölő hir terjedezt ,Hunyad kezének müve ez/ II. De íme nő kezéig , Borítja gyászlepel, S a bükkös eltelik Búnyögdelésivel : ,Ki vagy te árva nő, Mi szerzi bánatod ? Vigasztalásodat Mi által várhatod ?‘ „Elérte Vaskapun Halála férjemet, Ki fogja védni az Én árva lelkemet?“ A.x ujdonságiro.*) — Irodalmi életkép. — Azon időben, mikor Ádám apánk és Éva anyánk boldog napokat töltöttek el egymással a paradicsomban , az egész világban még egy hírlap sem jelent meg, ámbár akkor még minden újság volt, ami élt és történt;nem csoda tehát, hogy Éva asszony kissé unatkozni kezdett, főkép, ha meggondoljuk, hogy azon műveletlen időben még kávénénikék és szomszédasszonyok sem léteztek, Ádám pedig csak ollyan férj volt, mint a mostaniak, azaz: gyakran ásított, midőn feleségére nézett. Az ügyek illyetén helyzetében a kígyó könyörült Éván, és hirt, vagyis újságot *) Magam is hat év óta űzöm már az ujdonságirás hazaboldogitó nemes mesterségét , reményem tehát, hogy t. collegáim nem fognak e kis tréfáért neheztelni. N. I.