Pesti Divatlap, 1844. október-december (14-25. szám)
1844-10-27 / 17. szám
Külföldi hírek, Bukareszt. Az itteni színházban a közönség oláhul beszél, az opera olaszul énekeltetik, a színlapok franczia nyelven jelennek meg , s a bementi díjt ausztriai pénzzel fizetik. — Carl Henriette kisasszony itt vendégszerepel, s osztatlan tetszéssel fogadtatik. Kopenhágában nem rég adaték először Spontini, ,Vesztaszűz“ czímű operája. A szerző a királytól a Danebrogrend lovagkeresztjét kapta. Párizs. A theatre-francaisban, hol csak Corneille, Racine stb. és Rachel csinálnak tele házakat, a minap (ami hallatlan) egy új darab adalék. A darab czíme : ,,A negyven éves hölgy“, s egy kis kerületi városból jött; már néhány hónapig hevert észrevétlenül, midőn a főrendező, Charles Desnoyers, egykor véletlenül kezébe vette, s látta, hogy szép kék tentával van írva. Ez által fölingerelve , belepillantott, valami igen sikerült mondatot talált, tovább levelezett, végre elől kezdte olvasni, olvasta figyelmesen, elragadtatott, a darabot többekkel közté, s az közösen elfogadtaték. Az ismeretlen költőnek neve d’Onquaire, kiből második Moliéret jósolnak. Anglia. Lajos Fülöp october 8kán érkezett Windsorba. Albert herczeg Portsmouthig ment elé. Szárazra szálltakor a portsmouthi tanács s előbbkelő polgárok tisztelkedtek ; a franczia király angoléi felelt nekik. Victoriával találkozása érzékeny, fesztelen volt. A királyné kocsijáig ment, őt idvezlem. Lajos Fülöp megcsókoló kezét, s megölelte őt. October tökén a térdszalag-rend vitézévé avattatott. Eperjes tíz év után. Tíz év előtt olly gondolattal hagyom el Eperjest, hogy bele soha többé vissza nem térek. Azonban sorsom máskép akarta, s én ismét itt vagyok. Alig érkezem ősz elején e nyájas fekvésű, életvidor, csinos kis városba, alig rázom le magamról az útiport; azonnal sietek egyik szeretett emberemhez, kit, egy évtized után, minden tekintetben annyira neki tölten, szivemre szoríthatnám — vajmi jól esett. Megvallom, nem annyira könyv tömött boltján, mint saját derék házán akadának meg vizsga szemeim. Csak igaz, hogy a hol vállalkozó férfi szelleme takarékos nőiszellemmel párosul : ott, a születendő gyermek ,,jólét“ nevet kap a boldog keresztségben.*) Innét, két költő látogatására sietek. Egyik, mint sötét liget epedő, de kedves dalosa , búsan, nyughatlanul tollaszkodék pongyola fészkén. Nyughatlanul ? Igen, mert még a pongyola fészket sem mondható, szegény, övének. Másik mint a szelíd öröm szabad csattogója, magasb derűben kényelmeskedék csöndes jó kedvében. Csak látnom kelle őket, s velök pár melegebb szót váltanom, s örömmel nyújtom nekik jobbomat. Oh, mert a szent ihletésű költőt ki ne tisztelné szive mélyéből! **) Földerült kedélylyel menék ezektől egy oktató üdvözletére; kit, mint az előtt, úgy most is a becsülés tiszta szeretetével öleltem. Igen is, mert érzem idején a bonszeretet szent melegét hiúság nélkül, mint illik egy illy, ifjuságot tisztán vezető, szilárd jellemű férfiúhoz. Áldja meg őt Győző nevű kis fiástul s mindenestül nemzetem jó istene'*'). — Néhány nap múlva egy olly iskolai ünnepélynek valók tanúja, minőt minden honi iskoláinknak óhajtok. Feldobogott keblem édes örömében, midőn látám az ifjú arczokon a nemesre buzdító ünnepély szép hatását. Elég hozzá a Szirmay nevet kegyeletes tisztelettel megemlítenem. — Örömszomjasan járom meg s tekintem körül, csakhamar ide érkezésem után, e törvényfészkes várost, kíváncsian vizsgálódva jobbra és balra, hogy láthassam minélelőbb azt, a mi után lelkem annyira sóvárog. És mihamar egy terjedelmes, izmos, de még készületlen épületbe ütődének szemeim; épületbe, melly mintha mélyen elmerülve, komolyan gondolkodnék jövendője fölött. No ez itt bizonyosan a kisdedóvás szentegyháza! ? szólok gyanító örömmel, karonfogó barátomhoz. Oh nem, ez a városi táncterem leend, mondo ő komoly képpel. Kevésbbé szomorodom meg, mivel eszembe juta, hogy a szépen haladó Kassa ide csak négy mérföld, s aztán több jó keblűektől hallom már itt emlegetni a szent ügyet. Pedig az emlegetést gondolkodás, a gondolkodást akarat, az akaratot határozat stb. szokta követni. Jobb jövendőt óhajtva a terhes, komoly épületnek, leballagóak a szőke Tarcza partjára, szemlét tartandók a szép gyümölcskertek fölött. Kinek ne nyílnék meg érző kebele a természet gazdag áldásain ? midőn látja az istenáldott piros gyümölcsöt, az illatbájos virágot feléje mosolygani! Ah, de im itt jőnek az eleven virágcsák! párosan mint az ártatlanság ifjú pillangói, nem tartva semmitől, mi zsenge szárnyaikról a szűz arany port lerezzentené, mert hiszen nyomukban a hű kertész s gondos kertész nő. Imigy elmélkedém magamban midőn véletlenül egy csoport sétáló hölgyecskére bukkanék. Jaj! de csakhamar elborult kebelem, miért ? mert Fáy András nőnevelésről irt értekezése állott lelkem előtt. Azonban, midőn a rám ismert nevelőnét német nyelven fájós szívvel s zötyögős ajakkal üdvözleném , mennyire meglepő az öröm , midőn a tisztelt nő meglehetős tisztán s eléggé érthetőn magyarul válaszola.—Hát igye kedves jó asszonyság ! ? Kérdem hévörömmel, így bizony ! felele megnyerőn nyájas mosolylyal. Lássa ön, öregségemre kell magyarul tanulnom, de örömmel teszem, mert az honleányi szép kötelességem. Arany szavak a magyar föld egy német ajkú s nevelésü hölgyétől! Tiz év előtt pirulva mosolyga e szelíd nő , ha magyarul szólok hozzá; most örömpir gyuladt föl szende ábrázatán, hogy engem illy kedves szépen megszégyenithete. — Az itt tanuló, szépreményü ifjúság most, mennyire eddigelé tapasztalhatom , sokkal szelidebb, jóval nemesb irányú, mint volt az előtt**). Igaz, kissé részekre szakadt (mi eléggé sajnos) , de (mi vigasztaló) koránsem szilajkodó, egymást gyűlölve üldöző. Egyébiránt a nemzetiség tisztult, szent szelleme köztük napról napra túlnyomóbb kezd lenni. Néhányat a jelesbek közül közelebb eresztek magamhoz, hogy tanuljam ismergetni az ifjú lelket, mellyhez annyira szeretett kedélyem mindig s szeret most is rokonulva tapadni! Szabadon, mint illik, vndoran mint kell, szoktam tehát velők társalogni, beszélgetve egyről másról, vitázgatva a szebb s érdekesb tárgyak fölött. Szép értenem, menj *) Ezen úr — alkalmas mint Benczúr a jeles iró és könyvkereskedő. A szerk. •*) A két ifjú, ha nem csalatkozunk : Tompa és Kerényi (Vidor Emil). A szerk. *) Ez pedig a nagytudományu Vandrák Endre. A szerk. **) Magam is igen jól emlékszem , 10 év előtt az eperjesi tanuló ifjúság egy része igen betyárosan viseli magát, de akkor is voltak ott lelkes fiúk, kik a mostaniakkal műveltség dolgában szembe mertek volna