Pesti Divatlap, 1845. január-március (1-25. szám)
1845-03-13 / 21. szám
a mythus-világ szükségességét, és azon váltólevelet, mellyet maga a természet ada a jövendő életre. A szerzett vagyonnal és kincsesel élni kell, azaz szerezzen magának az ember jó napokat és használja a futó időt. Táplálkozzék, ruházkodjék illendően , lakjék kellemesen, áldozzák a barátságnak és fűszerezze életét különböző örömekkel. De háromra vigyázzon : tartson mértéket mindenben ; ha lehet, tőkepénzéhez ne nyúljon, hanem érje be a kamatokkal, sőt gyarapítsa tőkéjét; élvével másokat ne károsítson, valamint kötelessége vala, vagyonát igazságos úton gyűjteni. Ezt cselekedvén, erkölcsös lesz. Az erkölcsösségrül különböző fogalmaik s határozataik vannak az embereknek, s itt is mint mindenütt sok előítélettel bírnak. A külszínen vesznek a szemek és a lényeg, a szellem elhanyagoltatik. Az erkölcsösség sokfelé úgy gyártatik, mint az esztergályos munkák, holott a szív és ész legbensejébül kellene önkényt folynia. Az embert nemesi értelemben csak úgy lehet erkölcsössé nevelni, ha szivét és eszét egyaránt miveljük.Ki a jót és igazat akarja és követi, erkölcsös; ki roszat és hamisat akar, erkölcstelen. Az erkölcsösség elmúlhatlanul megkívántatik az ember boldogságához; az erkölcstelen soha sem lehet egészen boldog, bírjon bármennyi anyagi és szellemi vagyonnal. Most már belebocsátkozhatom az emberi élet czéljának meghatározásába. Életünk czélja, boldoggá lenni, a boldogság a tökély által szerezhető, tökéletesek pedig csak munka és iparkodás útján leszünk, ha t. i. testi és szellemi vagyont szerzünk, és azt úgy élvezzük, mint erkölcsös lényektől megkivántatik. E tökély testi és lelki tehetségeink öszhangzatos kifejtését kívánja és öszhangzatban maradását testünknek lelkünkkel, szivünknek eszünkkel. Hol a harmonia akármiképen fölbomlott, ott boldogtalanság van jelen, s az emberi boldogtalanságoknak ez a kútfeje. E tárgy a lélektani fejtegetésekben nem utolsó helyet foglal el. Tökélyünk teljes nem lévén, boldogságunk sem lehet a földön tökéletes. Már maga azon körülmény, hogy boldogságunk igen sok oldalról megtámadható, előbb utóbb megszűnendő, sokat levon teljességébül. Vagyonunkat ellenség, tolvaj, haramia, tűz, víz elrabolhatja; egészségünk mi könnyen szenved csorbát, sőt életünk maga is örök veszélyben forog. A szív mi sokszor csalatkozik, az ész menynyire elégedetlen magával, megannyi alap-okok boldogságunk megzavarására. De amit egyes ember el nem érhet, elérheti talán a társaság, elérheti a társaságbeli ember? A társaság magas rendeltetése itten tűnik ki. A társaság czélja az, hogy amit egyes ember végre nem hajthat, az közerővel hajtassék végre. Neveltessenek az emberek munkára, serkentessenek vagyonszerzésre, biztosíttassák nekik vagyonuk élvezete, mind az anyagiaké mind a szellemieké; szereztessék közbátorság, mellynek védszárnya alatt mindenki munkálkodhassék és fejthesse ki testét, lelkét. Irányoztassék az egész polgári gépezet az igazság és erkölcsösség mennyei országa felé, melly czélszerü intézkedések által csakugyan a földön is meghonosítható. Ha ezen eszmény felé törekesznek, ott a társaság jó uton van, különben pedig a bajok tenyerén hullámoktul hányatik s e hullámokba milliók vesznek. És ha a föld hátán körültekintünk, igen ritka országot látunk, hol állhatatosan e czél felé törekednének. Az ember igen sok felé alig tekintetik erkölcsi lénynek, hanem dolognak, melly azért van a földön, hogy mások kényének rabja legyen, dolgozzék de ne magának, gyűjtsön be más számára, szakítsa ki a szivet kebléből s tagadja meg az észt fejében. Az emberfaj, ha a tömeget tekintjük, alig kezdette meg útját a czél felé, sőt sok helyen ellenkező irányban ment s távozott a czéltól.