Pesti Divatlap, 1846. július-december (27-52. szám)
1846-09-19 / 38. szám
740 hangzott, olly égaljból jőve, melly nem e völgy ege volt. E hangtalan csend, nem a szelíden lehellő megelégedés csöndé, nem a sirhalmokon nyugvó szent csend vala , de egy törvényterem csöndé, hol a lélekzet elhal, élet s halál felett mondatik ítélet. Nem sokára egy magános házhoz értem; az ajtó feletti czégér korcsmának mutatá. A vendégszobába léptem. Két földmives ült a szegletben sörkorsó mellett. A korcsmáros nem a kérelmes és testes német korcsmárosok osztályából való; hosszú, száraz alak, beesett arczcal, félénk, nyugtalan tekintettel. Bort kértem, mihelyt leültem, a két vendég, feltűnő sietséggel kiüríté korsóját, s a kertre nyíló hátsó ajtón kilopózott. — Talán ünnep van nálatok ? — volt első kérdésem, midőn a korcsmáros a kívánt bort elébem tévé. * — Isten őrizzen, édes úr! — volt a meglehetősen száraz felelet. — De hisz manóba, mezeitek, szántóföldeiteken semmi lesz, mintha kihaltak volna ? A korcsmáros bizalmatlan pillanatot vett rám, s röviden felelt : — Ön talán tudni fogja.... —• Mit tudnék én, ki messze távolból jövök?... A sajátságos ember helyre rakván a kiürített korsókat, kevés szünet után szóla: — A méltóságos gróf leánya hirtelen meghalt, s most nyolcz napig gyászolnunk kell. — De mit függ össze a gyász a földműves munkájával? — Nagyon is összefügg—mondj—; a gyászidőt meg kell innepelni, mint nagy pénteket. — De ember!—kiáltám —most, mikor a földmunkás kezeket kíván, ez lehetlen! A korcsmáros újólag félénken tekinte rám; de arczomon valódi boszos bámulást olvasván, kissé bizalmas j)lön. —• Fájdalom! úgy van; — folytatá lassú hangon — a községek esdekve folyamodtak, hogy a gyászidő, a halaszthatlan munka miatt, ha csak egy pár nappal is röviditessék meg; de ez meg nem engedtetett. Meg kell vallanom, nem tudom, törökök, vagy keresztyének közt vagyok-e ? A szegény embernek jól esett szabadon kiönthetni, mi szivét sebzé, s olly undok képét festé elébem a zsarnoki hűbérnek, mellyet a grófi család e föld lakosain gyakorta, hogy ismételve igyen kiálték föl: — Hát nálatok nincsen igazság? Boszús kiáltásom után remegve tekinte szét a beszélő, nem hallá-e meg valaki a veszélyes szavakat. Ekkor a két földmives ötlék eszembe; hirtelen eltávozásuk okát kérdezem. — Olly számtalan gazkém van itt, — felelt a kérdezett — kik a törvénybirónak mindent hírül adnak. A korcsmábamenetel hétköznapokon szorosan el van tiltva. Nem ösmerték önt s bizalmuk nem volt. S nem is az első ajtón, de a kerten suhantak ki, hogy nálam léteknek minden gyanúját elkerüljék. Végre orvosi kandiságom felgerjede s kérdem : — Mi okozta az ifjú grófnő illy hirtelen halálát? — Ez különös eset — feleli a száraz férfi; — halála miatt egy szegény paraszt leányt vádolnak, ki már is kemény fogságban ül. Mindig növekvő csodálkozással hallgatám ; s ő folytatá : — Azon leány apja nem bírhatván eleget tenni adósának, hat hónap óta a toronybörtönben szenved. A népes család éheshaláshoz közeig. Akkor legidősb leánya, egy szelíd kedves gyermek, kétségbeeséstől lelkesítve, térdre hullt az ifjú grófnő előtt, midőn az épen szenvedéllyel kedvelt