Pesti Divatlap, 1846. július-december (27-52. szám)
1846-10-10 / 41. szám
800 tájáig érzem, hogy lélekzem , mozgok, s hogy élek, mint a többi halandók; most azonban világosan látom a mélységet előttem tátongani, melly köztem s a világ között választófalként nyúlt el. III. Halálra vagyok ítélve! És várjon miért ne?... „Minden ember halálra van kárhoztatva ; a különbség csak az, hogy a halál határozatlan időpontban történik.“— emlékszem, hogy ez igazságot egy könyvben olvasom, melly rakva volt sok jó gondolattal. Mi változást idéze tehát az ítélet elő sorsomra nézve?... Hányan alvának el csak azon rövidke óra óta is, mellyben felettem halálos ítélet mondatok , ollyanok, kik , isten tudja, hogy még egy boldog s hosszú életre terjeszkedének számításaikkal ? Hányan költöztek jobb életre, s hányan előztek meg engemet ollyanok, kik, ifjú erő-, szabadság- és egészségükben.bizakodva , azzal kecsegtetik magukat, miszerint fejemet a Greve-piaczon látni fogják alágördülni ?... Hányan bolyongnak jelenleg e földön, az édességet élvezve, kedv s kények szerint járdáivá az élet gyönyörei közt ollyanok, kik talán még előbb meghódolhatnak a halálnak, mint én ?... De mit is veszthetnék ollyat az élettel, mit méltán gyászolnom kellene?.... A tömlöcz sötét, nyomorteljes napjai, a gályarabsággal járó sovány, fekete kenyér, a börtönőrök és tárnokok daróczos s embertelen bánásmódja, miután nevelés által annyira ellágyítottam, minden emberlény nélkülözése , és az örök remegés a történetek s történendök miatt : — ezek maradtak kizárólagos birtokaimul; ezek azok, miktől a lakókéz megfoszthatand. De mind e mellett a halál mégis iszonyatos ! IV. A gyászkocsi ide szállta ez undorlatos Bicetrébe. Ezen épület homlokán távolrul tekintve némi méltóságos kifejezésül. A láthatár ködében, egy dombtetőn, merészkedve s festőileg tűnik az fel, királylakot sejtetve hajdani fényének elaggott maradványaiban. De minél közelebb érünk hozzá, az ősi arczulat annál inkább változik; kőhalmazs omladó félben levő párkányzatokkal találkozik a szem, s az épület homlokán az ínség és nyomor sötétlő szennye leng. Az ablakok ki vannak töredezve , a nyílásokon üveg helyett erős vaspálczák feszülnek keresztben, mellyek között itt-ott egy gályarab vagy egy őrült bámészkodik roncsolt s korcsigázott arczczal a távol ködébe. Illyen közelben a Bicetre. V. Ide érkeztemkor vaskarok ragadának meg. Az őröket illető rendszabályok meglőnek kettöztetve. Étkezés közben a kés és villa megtagadtaték tőlem. Zsákdurva vitorlaszövetböl készült raböltönyt húztak reám, mellynek szorító bilincsei között karjaim egészen haszonvehetlenekké lőnek. Életem már itt felelőség alatt állott..... Az itéletsemmisitő törvényszék elé vivém ügyemet...Ez unalmas tárgy befejezése még hat vagy hét hétig is húzodhaték ; nekem pedig minden esetre jól megóvó s egészséges testben kelle egykor a Greve-térre kihurczoltatnom!! Eleinte kitűnő nyájassággal bántak velem, annyira, hogy ez engem szinte elborzasztott, mert hisz a börtönőr illynemű előzékenysége rendesen kínpadot sejdíttet. Néhány nap múlva azonban a szokásos durva bánásmód irányomban is visszanyerő igényeit ; a többi aljas gonosztevővel egy rendbe soroztatom , idő folytán pedig a kiválólag szelíd bánásmód teljesen meg is szűnt. Azonban még itt helyzetem javulata nem volt egészen bevégezve. Ifjúságom, fogékonyságom s a gyóntató lelkész figyelmes gondossága, mindenek felett pedig néhány latin mondat ív:"