Pesti Divatlap, 1846. július-december (27-52. szám)

1846-10-10 / 41. szám

800 tájáig érzem, hogy lélekzem , mozgok, s hogy élek, mint a többi halandók; most azonban világosan látom a mélységet előt­tem tátongani, melly köztem s a világ kö­zött választófalként nyúlt el. III. Halálra vagyok ítélve! És várjon miért ne?... „Minden ember halálra van kárhoztatva ; a különbség csak az, hogy a halál határozatlan időpontban történik.“— emlékszem, hogy ez igazsá­got egy könyvben olvasom, melly rakva volt sok jó gondolattal. Mi változást idéze tehát az ítélet elő sorsomra nézve?... Hányan alvának el csak azon rövidke óra óta is, mellyben felettem halálos íté­let mondatok , ollyanok, kik , isten tudja, hogy még egy boldog s hosszú életre ter­­jeszkedének számításaikkal ? Hányan köl­töztek jobb életre, s hányan előztek meg engemet ollyanok, kik, ifjú erő-, szabad­ság- és egészségükben­­.bizakodva , azzal kecsegtetik magukat, miszerint fejemet a Greve-piaczon látni fogják alágördülni ?... Hányan bolyongnak jelenleg e földön, az édes­séget élvezve, kedv s kények szerint járdáivá az élet gyönyörei közt ollyanok, kik talán még előbb meghódolhatnak a ha­lálnak, mint én ?... De mit is veszthetnék ollyat az élettel, mit méltán gyászolnom kellene?.... A tömlöcz sötét, nyomorteljes napjai, a gályarabság­gal járó sovány, fekete kenyér, a börtön­­őrök és tárnokok daróczos s embertelen bánásmódja, miután nevelés által annyira ellágyítottam, minden emberlény nélkülö­zése , és az örök remegés a történetek s történendök miatt : — ezek maradtak kizárólagos birtokaimul; ezek azok, mik­től a lakókéz megfoszthatand. De mind e mellett a halál mégis iszo­nyatos ! IV. A gyászkocsi ide szállta ez undorlatos Bicetrébe. Ezen épület homlokán távolrul tekintve némi méltóságos kifejezés­ül. A láthatár ködében, egy dombtetőn, merészkedve s festőileg tűnik az fel, királylakot sejtetve hajdani fényének elaggott maradványaiban. De minél közelebb érünk hozzá, az ősi arczulat annál inkább változik; kőhalm­az­­s omladó félben levő párkányzatokkal ta­lálkozik a szem, s az épület homlokán az ínség és nyomor sötétlő szennye leng. Az ablakok ki vannak töredezve , a nyílá­sokon üveg helyett erős vaspálczák feszül­nek keresztben, mellyek között itt-ott egy gályarab vagy egy őrült bámészkodik ron­csolt s korcsigázott arczczal a távol ködébe. Illyen közelben a Bicetre. V. Ide érkeztemkor vaskarok ragadának meg. Az őröket illető rendszabályok meg­lőnek kettöztetve. Étkezés közben a kés és villa megtagadtaték tőlem. Zsákdurva vitorlaszövetböl készült raböltönyt húztak reám, mellynek szorító bilincsei között karjaim egészen haszonvehetlenekké lőnek. Életem már itt felelőség alatt állott..... Az itéletsemmisitő törvényszék elé vivém ügyemet...Ez unalmas tárgy befejezése még hat vagy hét hétig is húzodhaték ; nekem pedig minden esetre jól megóvó s egész­séges testben kelle egykor a Greve-térre kihurczoltatnom!! Eleinte kitűnő nyájassággal bántak ve­lem, annyira, hogy ez engem szinte elbor­­zasztott, mert hisz a börtönőr illynemű­ elő­zékenysége rendesen kínpadot sejdíttet. Néhány nap múlva azonban a szokásos durva bánásmód irányomban is visszanyerő igé­nyeit ; a többi aljas gonosztevővel egy rendbe soroztatom , idő folytán pedig a kiválólag szelíd bánásmód teljesen meg is szűnt. Azonban még itt helyzetem javulata nem volt egészen bevégezve. Ifjúságom, fogékonyságom s a gyón­tató lelkész figyelme­s gondossága, min­denek felett pedig néhány latin mondat­ ív:"

Next