Budapesti Divatlap, 1848 (1-25. szám)

1848-09-12 / 12. szám

körvonalát. A hin­dicsvágyó itt kiábrándul s ma­gába száll — a ledér könnyelmű itt magával talál­kozik s elkomolyul. Ez történt Péterbánnal is. a ki eddig az erény virágait mosolyogva rom­­bolá; ki eddig mint hütelen pillangó csalitról­­csalitra repkedett, sok szerény kebel nemes érzel­meit kicsalta, s vele kedvtelésig kaczérkodott. Most a küzdés s végelhatározás perczein keble megrendült, és lehangolt büszkesége egy, még soha nem érzett boldogságért sóvárgott. Úrnapja volt. A püspöki templom ünneplő népek ezreitől hullámzott. Nincs szebb, mint az imádkozó hölgy, ha mennyre függesztett szemekkel boldog szerelemért fohászkodik. A szellem, melly illyenkor valóját áthatja, a buzgalom, melly imára kulcsolt gyenge kezeit fölemeli , szelíd angyallá varázsolják őt. Egyik kisded oltár márvány talapzatánál egy hölgy magasztos érzelemmel ekép imádkozott; arczán a szépség bájoló vonásai nyugvának, sze­meiben az ártatlanság szelíd sugárai tündöklének. Mellette koros s tiszteletet igénylő nő állott, kit — boldogító gyönyörrel csüggvén gyermekén — első tekintetre anyjának képzelhetői , de kinek egyszersmind hiúsága arczvonalain olvasható vala, mert leánya imádóit némi szülői büszkeséggel számitgatá. A bán barátaitól körözve jó tova a főoltár alsó lépcsőzetén összetett karokkal elszórt gondolatok közt állt. Mint látszék isten igéivel keveset törő­dött, mert fürkésző tekintetét az ájtatoskodó so­kaságon édes gyönyörrel legelteté. Majd egy pont ragadá meg figyelmét, s nyugtalan jön mint kit égető vágyak üldöznek, s szemei az imádkozó hölgy arczába tapadtak, gondolatai fohászival tit­kosan rokonultak. Istentisztelet végződésével a lovagias bánt két urhölgy kíséretében látjuk az egyházból távozni. A távozók Fruicsné és leánya Lanka való­nak. . . . Kevés napok múlva Zágráb magasabb társas­köreiben — négy szem­közt — titkos hir terjen­gett : a bánt űrnapján Fruics Lanka megbűvölé, s azóta legszivélyebb barátja — atyjának. Alig egy hó teltével pedig, mint fővárosi új­donság köztudomás jön, hogy a bán szerelme megveh­etett. — Fruics Lanka, anyja daczára, bi­zonyos magyar ifjút szeret. „A sors boszuja nem késik“ sóhajtott sok hölgy a káröröm diadalérzetével. III. Özvegy Berényiné azon eredeti régi magyar főrangú hölgyek egyike volt, kit romlatlan jó szív, és tiszta anyai érzelem jellemez. Ő egész világát házi körében s legfőbb boldogságát jól nevelt gyermekeiben lelé föl — annyival inkább, mivel boldog házasélete néhány rövid évei után, öröm­­telen sorsa szomorú napjait csak hamar kelle ta­pasztalnia. 109­3. midőn Walther szerencsétlen keresztes hadai — hazánkon keresztül szent földre utazan­­dók — békés falvaink nyugalmát rablókként fel— verék, borzasztó gyilkolások, gyújtogatások közt dús rónáinkat ínség s nyomor színpadává tevék , sokak példájaként Berényiné is elhagyva védtelen mezei lakát, a közel Zágráb falai közt keresett menedéket. Itt látá először fia Horváthon legszebb hölgyét a bájos Fruics Lankát; itt szövődött szerelmük tit­kos vonzalom- s ellenállatlan rokon szivérzelem­­ből, mellyet később szülői jóváhagyás is szen­tesített. Mondjam-é, hogy ők boldogok valának ? Vannak perczek, mellyekben mélyebben hajol meg a tisztelet isten előtt — teljesebben buzog hálánk szivünkben — esdeklőbben szakad fel fo­hászunk könyörgő keblünkben, s — ezek­­ az első szerelem olvadó perczei. De a szerelem egy oltár : a boldogság rajta áldozat. Fölgyúlnak itt bár az érzések, mint lobogó fáklyaláng , sokszor mégis kitörnek a csordultig telt szívből mint áradt folyam keskeny mederből, s elseprik a boldogságnak még csiráját is. Igaz, a fájdalom kiegészítő része a boldogság­nak. Mert mond meg kérlek van-é óra, mellynek perczei zavartalanok volnának ? van-é kebel, mellynek érzelmei változatlan örömökben ringa­­nának ? van-é boldogság, mellynek csendes hazája később küzdés szinterévé ne válnék ? Mintegy tenger ollyan a boldogság, akkor legfélelmesebb, mikor hullámai mély nyugalomban zsibbadoznak. A változás mint böszvihar vészjós­lóig viraszt felette, s csak alkalomra vár, mellyen felkorbácsolhassa alvó habjait. IV. Fruics Metell régi előkelő családviszonya, tömérdek összehalmozott kincse­s vagyonáért egész Horváthonban első tekintélynek tartaték. A nép s haza irányában tett nagyszerű áldozataiért határtalan népszerűséggel birt, s ezért neve közö­sen tisztelteték. Nejét gyöngéden szereté, s bár hiú rangkór­ságát , tulkövetelő fényűzési czikkeit mindenben nem helyeselheti , mindazáltal azoknak ellensze­gülni sohsem bátorkodott. Egyetlen leányuk, Lanka szépsége­­s gazdagságáért Zágráb csillagá­nak tartalék. Sokan különösnek tartják, ha állítjuk, hogy

Next