Regélő. Regényfolyóirat, 1867 (3. évfolyam, 2. félév)

Tóvölgyi Titusz: Egy szó miatt (folytatás és vége)

XX. Egy engedelmes kapus, és egy fé­lénk inas. Már hajnalodott, a kapus káromkodva forgott ágyában, és szidta, valamennyi éhen­kórász csavargó van a világon, a­kinek sok­kal inkább sikerült fejéből kiverni az álmot, mint beverni a kaput. — neki­fordult a fal­nak, valakitől azt hallotta, hogy a fal, ha szemközt fekszik vele az ember, kellemes hatást gyakorol az alvóra, most azonban az se ért semmit, a már felébredt idegekre nézve a fal épen úgy nem gyakorolt hatást, mint az alvó idegekre nézve nem gyakorol hatást: a szép nő bája. — No a ki orgyilása van! — dörmögé a kapus felülve ágyában, most hozna csak valami elátkozott lelket az ördög, csavargó képében, majd kinyitnám neki a pokol kapu­ját. — És alig morzsolá el fogai közt e sza­vakat, midőn a kaput amúgy magyarmiská­­san ismét megagyabugyálták kívülről. — Isten hozta kegyelmedet! — na hi­szen megállt, szolgálok olyan becsületes vendégfogadóval, hogy Ádám látta pár­ját. — s e szavak után mint jegesmedve a hósuvatag alól, fordult ki dum­ája alól, fel­húzta daróczcsizmáit, felvette bundáját, fe­jére nyomta a süvegét, aztán a bábos mellé nyúlt s előrángatott onnan valamit, a­mi egy czölöpverőhöz is, egy czölöphöz is, meg egy bunkósbothoz is hasonlított, a­mit ő kapusok műnyelve szerint elnevezett „vendégfo­gadónak.“ És most felnyitotta nyikorgó ajta­ját, és kidöczögött a kapu alá. A kapu dörgött, vagy is dongott. — Na megállj. — A kapus előhúzta bun­dája zsebéből a kapukulcsot, észrevétlenül dugta zárba, ugyancsak észrevétlenül fordít-III. II-ik félév, van meg benne háromszor, ekkor egy lépés­sel hátrahúzódott, elővonta bundája alól a vendégfogadót, két kézre fogta, aztán amúgy istenesen neki huzakodott a csapásnak: — No gyere be! — Nyisd föl a kaput! — Fel van nyitva. — Nem látom. — Nem is látni kell azt, ha nem érezni. — Szamár, — komázni akarsz velem. Nőtlen ember vagyok. — Hogy vedd el az ördögöt felesé­gednek. — Nem lehet, nagyon sok árva gyermeke van, s félek, hogy még tégedet is örökbe kellene fogadnom. — Szemtelen! — hát igy kell beszélned urad vendégével? Most aztán volt a kapusnak annyi esze, hogy a vendégfogadót odább lóditsa a vál­láról, és megváltoztatott szójárással mondja: — Megkövetem a lássan a méltóságos urat, igy a kapun keresztül nem láthat az ember, — engedelmet kérek, s e szavakkal hozzá fogott a kapu feltárásához. Néhány percz múlva egy pesti bérkocsi robogott be a kastély udvarára, az ur gya­log jött be a kocsi után. — Itthona van-e a gróf? — kérdé a kapustól. — Igenis, méltóságos uram. — Nos, — megfogjam-e most a füled? — Méltóztassék . — és a kapus az ide­gen felé forditá fejének füles részét. — Ne félj, — nem fogom meg, hanem nesze fogd meg te ezt az aranyat, és vezess egyenesen urad szobájába. — Nem jött az éjszaka semmi vendég? — Már mint itt be? — kérdé a kapus kétértelmű tekintettel.­ Egy szó miatt. — Regény. — (Folytatás.) Irta TÓVÖLGYI TITUSZ.

Next