Regélő. Regényfolyóirat, 1867 (3. évfolyam, 2. félév)
Tóvölgyi Titusz: Egy szó miatt (folytatás és vége)
XX. Egy engedelmes kapus, és egy félénk inas. Már hajnalodott, a kapus káromkodva forgott ágyában, és szidta, valamennyi éhenkórász csavargó van a világon, akinek sokkal inkább sikerült fejéből kiverni az álmot, mint beverni a kaput. — nekifordult a falnak, valakitől azt hallotta, hogy a fal, ha szemközt fekszik vele az ember, kellemes hatást gyakorol az alvóra, most azonban az se ért semmit, a már felébredt idegekre nézve a fal épen úgy nem gyakorolt hatást, mint az alvó idegekre nézve nem gyakorol hatást: a szép nő bája. — No a ki orgyilása van! — dörmögé a kapus felülve ágyában, most hozna csak valami elátkozott lelket az ördög, csavargó képében, majd kinyitnám neki a pokol kapuját. — És alig morzsolá el fogai közt e szavakat, midőn a kaput amúgy magyarmiskásan ismét megagyabugyálták kívülről. — Isten hozta kegyelmedet! — na hiszen megállt, szolgálok olyan becsületes vendégfogadóval, hogy Ádám látta párját. — s e szavak után mint jegesmedve a hósuvatag alól, fordult ki dumája alól, felhúzta daróczcsizmáit, felvette bundáját, fejére nyomta a süvegét, aztán a bábos mellé nyúlt s előrángatott onnan valamit, ami egy czölöpverőhöz is, egy czölöphöz is, meg egy bunkósbothoz is hasonlított, amit ő kapusok műnyelve szerint elnevezett „vendégfogadónak.“ És most felnyitotta nyikorgó ajtaját, és kidöczögött a kapu alá. A kapu dörgött, vagy is dongott. — Na megállj. — A kapus előhúzta bundája zsebéből a kapukulcsot, észrevétlenül dugta zárba, ugyancsak észrevétlenül fordít-III. II-ik félév, van meg benne háromszor, ekkor egy lépéssel hátrahúzódott, elővonta bundája alól a vendégfogadót, két kézre fogta, aztán amúgy istenesen neki huzakodott a csapásnak: — No gyere be! — Nyisd föl a kaput! — Fel van nyitva. — Nem látom. — Nem is látni kell azt, ha nem érezni. — Szamár, — komázni akarsz velem. Nőtlen ember vagyok. — Hogy vedd el az ördögöt feleségednek. — Nem lehet, nagyon sok árva gyermeke van, s félek, hogy még tégedet is örökbe kellene fogadnom. — Szemtelen! — hát igy kell beszélned urad vendégével? Most aztán volt a kapusnak annyi esze, hogy a vendégfogadót odább lóditsa a válláról, és megváltoztatott szójárással mondja: — Megkövetem a lássan a méltóságos urat, igy a kapun keresztül nem láthat az ember, — engedelmet kérek, s e szavakkal hozzá fogott a kapu feltárásához. Néhány percz múlva egy pesti bérkocsi robogott be a kastély udvarára, az ur gyalog jött be a kocsi után. — Itthona van-e a gróf? — kérdé a kapustól. — Igenis, méltóságos uram. — Nos, — megfogjam-e most a füled? — Méltóztassék . — és a kapus az idegen felé forditá fejének füles részét. — Ne félj, — nem fogom meg, hanem nesze fogd meg te ezt az aranyat, és vezess egyenesen urad szobájába. — Nem jött az éjszaka semmi vendég? — Már mint itt be? — kérdé a kapus kétértelmű tekintettel. Egy szó miatt. — Regény. — (Folytatás.) Irta TÓVÖLGYI TITUSZ.