Reggeli Magyarország, 1942. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-23 / 18. szám

1942 január 23 péntek Kettel vezértábornagy hazautazott Kettel Vilmos német vezértábornagy csütörtökön d­élután kü­lönvonatán kí­séretének tagjaival együtt elutazott Magyarországról. A feldíszített keleti pályaudvaron a csikorgó hideg elle­nére is nagy tömeg gyűlt össze búcsúz­tatására.­­ A fogadási csarnokban gyülekeztek a katonai előkelőségek. Magyar rész­ről vitéz Szombathelyi Ferenc vezér­­ezerede, a honvédvezérkar főnöke jelent meg. Megjelentek a német kö­vetség katonai attaséi, ott volt a kö­vetség több tagja, az olasz és a japán katonai attasé. A pályudvar előtti te­é­ren d­íszszázad sorakozott fel zászlóval és zenével. Keitel vezértábornagy vi­téz Bartha Károly vezérezredes, hon­védelmi miniszterrel érkezett egy autón. A többi gépkocsin a vezér­tábornagy kíséretének tagjai, Jagow budapesti német követ és honvédtiszti díszkíséret érkezett. Koitel vezértábornagy és a honvé­delmi miniszter ellépett a díszszázad arcvonala előtt. Koitel vezértábornagy a fogadási csarnokban először a hon­védvezérkar főnökével fogott hossza­san és szívélyesen kezet, majd kezet­­fogott a magyar, német, olasz és japán tisztekkel. Ezután termeskocsijának ajtajában ismét elbeszélgetett a ma­gasrangú tisztekkel, majd szívélyesen és hosszan búcsút vett a honvédelmi minisztertől, a honvédvezérkar főnö­kétől és a többi magasrangú tiszttől. Nem sokkal a vonat indulása előtt felszállott a termeskocsijára, majd an­nak ablakát leeresztve, ismét néhány percig beszélgetett a honvédelmi mi­niszterrel, a honvédvezérkar főnöké­vel és Jagow német követtel. A vonat hat óra előtt tíz perccel gördült ki a pályaudvarról. Árvízvédelmi intézkedéseket kért a földművelésügyi minisztertől az Alföld küldöttsége Csütörtök délelőtt báró Bánffy Dá­niel földművelésügyi miniszter dr. Fe­jér Miklós Csanádi főispán vezeté­sével Békés-C­sanád-Torontál-Csongrád- Jász-Nagykun-Szolnok és Pest-Pilis- Solt-Kis­­kun vármegyék, továbbá Sze­ged és Hódmezővásárhely város egye­sült ötven tagú küldöttségét fogadta, amely küldöttségben az érdekelt vár­­megyék főispánjai, alispánjai, a váro­sok polgármesterei, továbbá az összes felsőházi tagok és országgyűlési kép­viselők vettek részt. Fejér Miklós főispán, mint a kül­döttség vezetője előadta, hogy az ér­dekelt törvényhatóságok területén a­z elmúlt év tavaszán 360.000 katasztrális hold állott víz alatt, amely szám 1941 őszére 182.000 hold vízborított területre csökkent, ismertette továbbá a víz ál­tal összedőlt és megrongálódott lakó­házak és melléképületek számát, amely megközelíti a fiO.CfO-et. Rámutatott szo­ciális bajain kívül a­ termelés oredmé­­■­gy­ében történt kiesésekre, népes címe­zés­i nehézségekre is és ennélfogva a ma is fennálló magas talajvízszintre s a kora tavasszal előreláthatólg már vi­zeket jelentő nagy hó mennyiségére s kérte a minisztert, hogy a bajok meg­előzése céljából rendel­je el az érdekelt törvényhatóságok területén a községek bel- és külterületének azonnali víztele­nítését. Ennek érdekében megfelelő számú műszaki szakembert kirendelni és a munkálatok végrehajtásához szükséges anyagi eszközöket rendelke­zésre bocsátani. Purgly Emil ny. földművelésügyi miniszter, felsőházi tag behatóan is­mertette az Alföld nehéz helyzetét és szintén intézkedéseket kért. Báró Bánffy Dániel­ miniszter kije­lentette, hogy az elmúlt évek tapasz­talatai folytán a belvizek elhárítására megfelelő anyagi összegről gondosko­dott, a kért intézkedések legnagyobb részét már megtette, a továbbiak te­kintetében pedig késedelem nélkül in­tézkedni fog. A miniszter válaszát a küldöttség megnyugvással vette tudo­másul. Külföldön is hódít a magyar gyógynövény A szarkaláb, somkóró, ezerjófű, fodormenta és társaik A magyar gyógynövénytermelés egyre erősebb fejlődést mutat és gyóg­y­növény­einknek már messzi föl­dön vannak exportpiacai. Az ország­­gyarapodás örvendetes módon segítette elő e téren a termelés növekedését. El­sősorban a visszacsatolt keleti ország­részek kapcsolódtak be eredményesen a gyógynövénygyűjtésbe. Ma már ki­vitelünk igen nagy hányadát bonyolít­juk le erdélyi és kárpátaljai szárma­zású áruval. A Délvidék visszatérésé­vel szintén új értékes lehetőségekkel gyarapodott az ország gyógynövény­­termelése és kereskedelme. Az elért szép eredmények nagymér­tékben a földművelésügyi miniszté­­rium által létesített szárítóknak tulaj­doníthatók, nem kevésbé annak, hogy a kincstári és uradalmi erdőségeket a gyűjtés érdekében szintén rendelke­zésre bocsátották. Tavaly is Német­ország volt a magyar gyógynövények legnagyobb átvevője. De szállítottunk tekintélyes mennyiséget Belgiumba, Norvégiába Hollandiába és a meg nem szállt Franciaországba. Tekinté­lyes mennyiségben vásárolt magyar gyógynövényt Svájc, Olaszország, Svédország, Finnország, Dánia, ki­sebb mennyiségeket vásárolt Spanyol­­ország, Szlovákia, Horvátország és Törökország. Sajnos, egyes cikkekben a termelés és ennek következtében az export csök­kent, így borsmenta-levél termésünk egyötödét tudtuk csak export célokra fordítani. Jelentősen növekedett ellen­ben az anyarozs export. Emelkedett a bodza-, ökörfarkkóró, napraforgó-, martilapu-, cickavirág-kivitelünk, de csökkent a hárs, szarkaláb és kanka­linvirág kivitel. Egyes fűféléiből a termés több mint 100 százalékkal nö­vekedett, így az útifű, az ezerjófű, a vadárvácska, a tavaszi hérics, som­kóró, a tüdőfű termelése. Emelkedett még a dió, ibolya, szagos müge, gyer­mekláncfűlevél gyűjtése is. _ A visszacsatolt területekről szárma­­zó új gyógyfüvekkel növekedett ex­portlehetőségünk, sok fodormentát, fe­kete mályvarózsát, körökvirágot, bab­héjat exportáltunk. Kincseket csempészett a vasúti mosdóban a zsidó utazó Megbeszélés a zsinagógában, titkos levelezés héberül Lébi Ignác izraelita kereskedelmi utazó a temesvári zsidótemplomban megbeszélte Fischer Sámuel temes­vári lakossal, hogy Fischernek állító­lag Szatmárnémetiben élő fivéréhez aranyat, ékszereket és aranyérméket fog csempészni. Megállapodtak abban is, hogy Fischer Sámuel a kicsempé­szendő értékeket Aradon, a bukaresti budapesti gyorsvonat egyik II. osz­tályú kocsijának WC-jében, drótra függesztve a kagyló alá rejti, a vonat simán átviszi a határon, Léhi pedig majd Szolnok közelében napvilágra hozza a csempészárut. ötször egymásután sikerült a fur­fangos csempészés, míg hatodszor Léhi rajtavesztett. Gyanúsnak találták ál­landó utazgatásait, igazoltatták és lefoglalták a nála talált, majdnem 70.000 pengő értékű arany cigaretta­tárcákat, dukátaranyakat és egyéb aranyékszereket. Kiderült, hogy Lébi egy-egy útjáért 400 pengőt kapott, megbízói azonban 24—25.000 pengőt kerestek minden alkalommal, amikor a Magyarországra csempészett arany­holmikat itt sikerült értékesíteniük és az el­len­értékként kapott pengőössze­get Romániában bénították. A csempészek titkosírásos, h­éber­­nyelvű levelezést folytattak egymással. A büntetőtörvényszék helyi Nagy-im­­­ácsa a szökésben levő Fischer-t­es­tvé­rek ellen nyomozólevél kibocsátását rendelte el Lébit nddig nem jogerősen ötévi fegyházra ítélte. RN I—1-3­3 A kommunizmus idején itt él­tem a fővárosban s így láttam, hallottam és olvastam az emberek megnyilatkozásait a bolsevizmus­­sal szemben. A tömeg s a »kiemel­kedő« egyének magatartása egy­formán nyilvánosságra került és bizony mindkét részről tekintélyes volt a száma a kommunizmushoz csatlakozóknak. És itt voltam ak­kor is, amikor megbukott a vörös uralom, s a politikai szószékekről, világhírt adó deszkákról, sajtó­­orgánumokból éppen olyan tünemé­nyes gyorsasággal eltűnte­k az eszme apostolai, mint amilyen cso­dába illő gyorsasággal tűntek el a vörös tömegek az uccáról. Sokan megúszták minden különö­sebb megrázkódtatás nélkül a nagy és gyors átalakulást. Mások elrej­tőztek valahol a messzi vidéken, szomszédos államokban, amíg el­csendesedett minden, aztán csende­sen, észrevétlenül megint meg­jelentek, s úgy tettek-vettek, mint­ha semmi sem történt volna e köz­ben, így a haragos vörös szín las­sanként megfakult, kiszívta a nap a színét és íme idők múltával itt­­ott még meg is fehéredett. Persze könnyen megtörténhetik, hogy egy kis borulatra ismét rózsaszínűvé válnak ezek a gyanús fehér foltok. De nem lennénk magyarok, ha nem tudnánk megbocsátani a meg­tért (!) gyermeknek. Mégis min­den nagylelk­iség ellenére kívána­tos számon tartani mindazokat, akiknek mindenféle új eszme iránt túl nagy a fogékonyságuk. Az elfogulatlan szemlélő meg­állapíthatta azt, hogy a magyar lélekkel ellentétes izmusoknak minden pusztulásuk ellenére volt valami hasznuk is: az önmagunkba tekintés, a magyar élet lényegének és küldetésszerűségének a felisme­rése. Magunkra találtunk, felismer­tük magyar önmagunkat, hibáink­kal és értékeinkkel egyetemben. És most amikor már túl vagyunk a belénk oltott eszmék okozta krí­zisen, mintha megtisztult volna a magyar légikor és mintha már for­­málódnék minden valamire való magyar lelkében a magyar ideoló­gia. Lehet, hogy részben még csak nagy színváltozások idejét éljük, de bizonyára sok őszinteséggel is találkozunk. Hiszen vannak meg­tértek, akik őszintén nyújtottak baráti jobbot a német-orosz háború kitörése előtt a Szovjetuniónak, egyenesen a magyar parlamentből. Talán azt hitték, hogy ezzel a gesz­tussal megnyerik a német hivata­los körök tetszését, mikor már min­denki jól ismerte a barátság kény­­szerszükségét. Magyar emberek lelkében soha­sem szabad olyan álláspontnak, vi­lágnézetnek győznie, amely min­den kétséget kizáróan magyar­talan! Akivel pedig ilyesmi mégis megtörténik, az vagy még nem asszimilálódott idegen eredetű, vagy nem él benne erőteljesen a magyar öntudat, s gondolkozása és lelkülete sem magyar. A belső, lényegbeli magyarságnak a fejlet­lensége, vagy hiánya tette lehe­tővé a legkülönbözőbb világnézeti és politikai elkalandozásokat. Ezek­nek a különböző politikai, vallási, társadalmi világnézeteknek a múlt­ban és a jelenben egyaránt, csak kísérő jelensége, szükséges takti­kai köntöse lett a magyarság. Pe­dig a magyar élet valóban isteni küldetés is, földi életünk egyedüli formája, módja, amelynek jelleg­zetességei és sajátos értékei által gazdagíthatjuk az emberiség lelki é­letét, jellemét is. Azért a vallás megnemesíti, eszményesíti, fejlő­désképessé teszi mindazt, ami ben­nünk magyar. Ahol nem ez törté­nik, ott vagy nem magyar életet élnek, vagy a vallás tanításában követnek el hibát. Megtörtént már ez is. De sokkalta inkább történt megütközés a magyar lelkiség­ért a minden áron ráerőszakolt, neki idegen politikai világnézet között A magyarság sokszor volt ilyen vagy olyan világnézetnek érvénye­sítési eszköze. Mostanában azon­ban sokan lettek öntudatos és vad magyarok olyanok is, akik például nemrégen még egy osztrák-magyar vegyes életformában hittek. És valóságos soviniszták lettek olya­nokból, akik a zsidószellemmel el­torzított nyugati kultúra imádói voltak. Mások megint nem­ tudtak hinni abban, hogy az igazi nyugati műveltség felvétele mellett lehet­séges és meg kell őrizni keletről hozott értékes magyar tulajdonsá­gainkat. Kenetteljes szavakkal hir­detik ma a magyar fü­ggetlenséget, akik nemrégen másként gondolkoz­tak! Azért hirdetik, mert hatalmas védőpajzs ma a magyar egység és öntudat. Sokan bújnak ma e mögé a magyar pajzs mögé olyanok, akik azelőtt elkerülték, és olyanok, akik megtagadták a szükségessé­gét, de olyanok is, akik fel is emel­ték, meg nem is a magyar élet elé azt a pajzsot, s úgy tettek, mintha tartanák. És oltalmát keresik, akik nem egyszer döngették ellenséges haraggal, hogy darabokra törjük. Most mögötte lapulnak minden és megint mögötte vagyunk mindnyá­jan, mint ahogy árvíz idején a biz­tos szigetre menekül és megbékél ott a szarvas a farkassal. Bárcsak egymásra találnánk mindnyájan, mostan, amikor további nagy meg­próbáltatások előtt állunk. Bár­csak vége lenne minden színváltoz­tatásnak és eltörpülne a nagy idők nagy megpróbáltatásaiban minden nézetkülönbség és feltornyosodna a lelkünkben múltúnk és jöven­dőnk egyedül biztos fundamen­tuma: az Isten akaratából való tiszta magyarságunk. Egy magyar akolban vagyunk már, bár tudjuk, hogy az idők kényszere terelt ide sokakat. Most ne bántsuk még azokat se, akikről jól tudjuk, hogy a külső kénysze­rítő okoknak mennyi része van új magatartásukban. A nagy próbák úgyis bekövetkeznek, s aki akkor is itt marad a magyar élet védő pajzsa mögött, amikor az ellenség hatalmas csapásai zendítik meg, az tényleg magyar, s azontúl jobban bízhatunk egymásban. Ezek a nagy bizonyságok kellenek, mert a for­radalmak s a háborús idők hiszé­keny magyarokból, óvatos magya­rokat formáltak. Vigyázzunk, azok tartsák a pajzsot, fegyvert s a munka eszközét kezükben, azok harcoljanak és építsenek, akik min­den időfordulásra magyarok ma­­­radtak. Akik vállalták és vállalják a nehezebb sorsot is, ha az magyar életet jelent. Magyar vonás az őszinteség s mi őszinte magyarságot kérünk! Őszinte magyarságot! Irta: vitéz Faragó Ede L­A­CONIIA Budapesten kizárólag 5. hétre prolongálva BROADWAY KÁROLYKOR­ÚT 3. TEL:42?-722

Next