Regio - Kisebbség, Politika, Társadalom, 2009 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 3. szám - HELYZETKÉP - Baumgartner, Gerhard: Válasz (Ankét a kisebbségkutatás helyzetéről)
Ankét a kisebbségkutatás helyzetéről 13 Úgy tűnik, a kilencvenes évek óta a kisebbségkutatásban a legnagyobb változás egyrészt a módszerek sokféleségének növekedésében, másrészt a konkrét individuumnak mint a kutatás tárgyának az újramegjelenésében áll. A módszerbeli sokféleség átvételével a kisebbségkutatás a nyolcvanas évek európai társadalomtudományok általános trendjét követte. Amíg a nyugat-európai tudományos üzemmenetben a hetvenes évekig az elkülönülő szakterületek erőteljes specializációja és intézményesedése volt megfigyelhető, addig a nyolcvanas évektől a humán tudományok minden szférájában a kölcsönös módszertani recepció hulláma következett be. Ernest Geller és Anthony Smith antropológusok könyveinek hatása mindaddig példátlan befolyást gyakorolt a közép-európai kisebbségkutatásra, politológiára és történettudományra. Hasonló megrázkódtatást okozott később Edward Said orientalizmusról írott könyvének vitája, hogy csak két nevezetes példát említsünk az eszmék és teóriák hatalmas tárházából. A posztmodern módszerek bevezetésének egyik legnagyobb vívmánya a társadalomtudományban az individum mint kutatási tárgy újrafelfedezése. A kisebbségkutatást a hetvenes és a nyolcvanas években lényegében a társadalomtörténet és a szociológia kvantitatív szempontjai jellemezték. Azok a gyakorta igencsak kérdésesnek tűnő próbálkozások, hogy olyan, metodológiailag nehezen megragadható fenoméneket, mint a nyelvi magatartás vagy nyelvi tudat, végtelen táblázatok és statisztikai kiértékelések révén ragadjanak meg, a publikációkat gyakran „adattemetővé” változtatták, amelyek korlátozott értékkel bírtak, legfeljebb a munkák olvashatatlanságát erősítették. Az efféle diskurzusokban az individum mint olyan meg sem jelent. A társadalomtudományokban a „linguistic turn”-nek köszönhető, hogy hangsúlyozása révén a konkrét személyek „tudatának” diszkurzivitása - Sigmund Freudra, Jacques Lacanra, Michel Foucault-ra, Jacques Derridára, Jean-Frangois Lyotard-ra, Hayden White-ra vagy Franklin R. Ankersmitre támaszkodva - újra bekerült a kutatás centrumába. Ugyanekkor létrehozták e biográfiai források elemzésének egy teljesen új eszköztárát, amely immár lehetővé teszi a személyes identitás, a társadalmi diskurzusok és az össztársadalmi fejlemények kölcsönhatásainak kimutatását és analizálását. Tehát ha ma a források mást mondanak nekünk, mint húsz évvel ezelőtt, s ha az interjúk másképp készülnek és másféle módon elemezzük őket (legalábbis tisztán elméletileg), akkor mindezt ezen nagy változásnak köszönhetjük.