Repülés, 1976 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1976-01-01 / 1. szám

Az MHSZ-klubok életéből MÁV repülőklub Legalább nyolc fiatal tüsténtkedik Réthy Jenő oktató „művezetésével” a MÁV-klub egymás hegyibe halmozott bútorai között. A KISZ-tagok ugyanis elvállalták, hogy a festéstől, a mázolás­tól, a padló fellaikkozásától kezdve az ablak tisztításáig, a függönymosásig társadalmi munkában­­hozzák rendbe valamennyi helyiséget. — Harmincezer forintot takarítanak meg a klubnak — mondja Falusi István titkár. És mielőtt az 1975. évi „zárszám­adásról” adatokkal is beszámolna, hoz­záteszi, hogy a fiatalok 60 százaléka KISZ-tag. Az ejtőernyős szakosztályban az el­méleti oktatást 1974 szeptemberében kezdték meg, s elsősorban a sorköteles fiatalok — akik közül novemberben né­gyen vonultak be az ejtőernyős alaku­lathoz — alapos előképzésére fordítot­tak gondot. Az összes ugrások száma 1975-ben 1350 volt. A versenyzők is jó formát mutattak, a Wroclavban rendezett Odera Kéksza­lag versenyen indult négy MÁV-spor­­toló mindössze 2 cm híján nem jutott dobogóra a világranglistán jegyzett szovjet, csehszlovák, bolgár hadsereg­válogatott mögött. A budapesti „vissza­vágón” azonban már a MÁV-csapat nyerte meg a MÁV-kupáért folyó ver­senyben a célbaugrást. Az egyéni cél­­baugrásban első helyet elért Kovács József pedig e teljesítményével megte­tézte ez évi „kupaeredményeit”, nem sokkal előtte ugyanis az MN-kupát nyerte meg. Dicséretet érdemel, hogy a szakosz­tály sportolói személyi sérülés nélkül zárták az évet, amit a klubtitkár az egyre színvonalasabb oktatói munká­nak, illetve az oktató-utánpótlás gon­dos kiválogatásának tud be. A vitorlázó szakosztály 23 oktatója szintén sokat tett azért, hogy múlt évi munkájuk a szokottnál is jobban sike­rült; az összvizsgaszámok („B”: 18, „C” 14, „D": 7) öttel haladták meg az előző esztendeit. Ezenkívül 5428 felszállást végeztek, levegőben töltöttek 1771 óra 57 percet (időtartam-repülés: 49, ma­gasság: 135, táv: 135). A versenyzők (válogatott kerettagok, Háhner István és Szentvölgyi Tibor) teljesítményeit a jó helyezések dicsérik . Háhner és Szentvölgyi a Péren ren­dezett szocialista országok bajnoksá­gán összetettben a II. és a III. helyen, a magyarok között az I. és a II. helyen végeztek. Szentvölgyi ezenkívül a ro­mániai versenyen is indult, Háhner pe­dig klubszintű versenyt nyert Finnor­szágban. Három-három nevezővel in­dult a MÁV-csapat az őcsényi válogató versenyen, valamint Szegeden, az al­földi bajnokságon. A női versenyzők ugyancsak tartot­ták a színvonalat. A Dunaújvárosban rendezettt versenyen Szentvölgyi Ti­­borné és Farkas Lajosné kétkormányos géppel nemzeti rekordot állított fel. Daka Olga és Kaszab Sarolta, mint a női motoros műrepülő keret tagjai edzettek Budaörsön. Az eredményekben gazdag, és a rend­kívüli eseményekben „nulla” évadot a MÁV-klub 45 esztendős fennállásának csendes megünneplésével zárták a ta­gok. Ezzel kapcsolatban említette meg a klubtitkár, hogy a felszabadulás óta a MALÉV-nek hét, a néphadseregnek négy, a Repülőgépes Szolgálatnak pedig megszámolni sem tudják, hány pilótát adott a klub. És, hogy a vitorlázó szakosztály tel­jesítményei remélhetőleg 1978-ban is „nívón maradnak” — a tagok egyéni igyekezete mellett, jórészt garantálja az a három nagy teljesítményű új gép (Bo­­d­án és két Jantar), melyet a MÁV ve­zérigazgatósága a vasutas szakszerve­zettel egyetértésben vásárolt a klubnak. Postás repülőklub A Postás Repülőklub ejtőernyős munkájá­ról Tóth János szakosztályvezetővel beszél­getünk. Kertelés nélkül mondja, nem sok­kal dicsekedhetnek! Amikor ugyanis a szak­osztályt 1973 őszén átvette, jószerivel újjá kellett szervezni, akadozott a kiképzési terv teljesítése, nem voltak megfelelőek a tech­nikai adottságok és az utánpótlás nevelést sem igen szorgalmazták. A legtöbb erőt te­hát a szervezésre kellett fordítani. Az isko­lákban, a postahivatalokban plakátokat füg­gesztettek ki, s a VI. kerületi kiegészítő pa­rancsnokság sorköteles névsora alapján 300 fiatalt hívtak meg a klubba, megismertették velük egyéni beszélgetésekkel, filmvetítéssel az ejtőernyős sportot. Részben ennek köszönhető, hogy a szak­osztály jelenlegi létszáma negyven sportoló. A három tucatnyi fiatal minden lehetőséget megkap, hogy fejlődjék. 1975-ben már 200-ra nőtt az ugrások száma, s volt olyan kezdő is, aki csak ebben az évadban negyvenszer nyitott ernyőt. Sokat jelentett az is, hogy 1974-ben jobb felszerelést kaptak. A négy darab PTCH—8 típusú ernyő (1976 tavaszára még négy UT—15-öst is várnak) és a négy­­tusához szükséges modern fegyverek rész­ben már meghozták az eredményt. Az 1974- ben kezdett növendékek 1975-ben III. helye­zést értek el a Budapest Bajnokság Ifjúsági kategóriájában, egy régi „öreg” pedig — aki 1973-ban az MNK-bajnokságon célbaugrásban II. helyezett volt­­, megnyerte az 1975-ös országos utánpótlás-bajnokság célbaugrási számát. Tavaly októbertől kezdve az elméleti ki­képzésre legalább olyan komoly gondot for­dítanak, mint nyáron az ugrások számának növelésére. Az alapfokú tanfolyamon ötve­­nen vesznek részt. A munkát végül a szakosztályvezető így összegezte: — Sportolóink jelenleg még csak fejlődnek, ehhez viszont minden létező segítséget meg­kapnak. És ha élnek a lehetőségeikkel, ha jelenük még nincs — Jövőjük bizonyosan van. Szabadfi Botond klubtitkár elégedett is nem is, az 1975. évi vitorlázó évaddal. Elége­dett, mert oktatók (IS fő) és növendékek (7) rekordidő alatt, vállvetve építették fel Dunakeszin az oly régóta hiányolt negyven férőhelyes, 240 négyzetméter területű fahá­zat. Márciusban kezdték alapozni (140 köb­méternyi betonnal!), áprilisra tető alá hoz­ták és májusban már „beköltözhettek". Elé­gedetlen viszont azért, mert ez a valójában rengeteg erőt igénylő társadalmi munka el­vonta a tagokat a repüléstől. Az alapvizs­gákat tekintve visszaesés ugyan nem volt tavaly („B”: 10, „C”: 9, „D”: 7), de a fel­szállások száma körülbelül ezerrel csökkent (4500), s a repült idő is valamivel kevesebb volt. (Egyéb: időtartam-repülés: 25, magas­ság: 137, táv: 150). Versenyeken 1975-ben tizenheten vettek részt. A finnországi klubszintű versenyen és az őcsényi Cemenc-kupa bajnokságon egy­­egy II. helyezést, területi versenyeken két V. és egy VI. helyet szereztek a postás­­versenyzők. Országos rekordot Szabadfi Botond 300-as háromszögön, 200-as három­szögön felesége, Bulla Mária állított fel, aki a szocialista országok versenyén III. lett. A Csatorday-kupa 1975. évi győztese Papp György volt. A vitorlázó szakosztály politikai oktatásá­ban fejlődést hozott az a kezdeményezés, hogy a TIT katonapolitikai csoportjával szer­ződést kötöttek, és a téli időszakban, ha­vonként három alkalommal, filmvetítéssel egybekötött előadáson ismerkedhettek meg a fiatalok a hadsereg életével. 1975—78-ban egy kezdő, egy második évfolyamos és egy teljesítménycsoport oktatása folyik. Eltekintve attól, hogy a felszállások és a repült órák száma 1975-ben kevesebb volt, igazán nincs miért restellkednie a klubnak! Végül is tényleg nincs. Olyan dolgos esz­tendőt zártak ősszel, amire még a legöre­gebb tagok sem igen emlékeznek. És ha a repülésben, mindent beleszámítva, nem is múlták felül önmagukat, az a tény, hogy a reptéri házzal végre megoldódott a tábo­­rozók elhelyezése (s ezzel a kiképzés is sok­kal könnyebb lett), hogy a postás repülők végre saját otthonukban érzik magukat — azt hiszem felér egy csúcsszezonnal! L. SIMON ZSUZSA 1

Next