Révai Nagy Lexikona, 12. kötet: Kontúr-Lovas (1914)

L - Lemur - Lemures - Lemuria - Lemuridae - Lemur-nyúlvány - Lemuroidea - Len

Lemur — 631 — val. Fő művei: Om Volta-induktions-strömmars intensitets-förlopp (1869); Om Orsakerma till jordens magnetism (1877); Lemur (állat), 1. Maki. Lemures (lat.), 1. Larvae-Lemuria, részint elsülyedt, részint szigetekre tagolódott, nagy kiterjedésű harmadidőszaki kon­tinens, mely Afrikát Indiával és a Szunda-szige­tekkel összekötötte. Egykori létezését főként zoo­geográfiai tények és kiváltképen Madagaszkár mai állatvilága bizonyítják. L. elnevezése Sclater an­gol természettudóstól ered s a félmajmok (lemuri­dae) nevével van kapcsolatban, melyeknek haj­dani és mai elterjedése a kérdés megítélésében döntő szerepű. A legrégibb félmajom-maradvá­nyok ugyanis az észak-amerikai és európai óhar­madkori rétegekben fordulnak elő s északról szár­maztak az Euráziával akkor még teljesen össze­függő Afrikán át L.-ra. Ez az oligocén után tör­ténhetett s ekkor L. még megvolt. A harmadidő­szak vége táján beállt sülyedés a kontinens nagy részét eltüntette, fenmaradt rögein, szigetein (Ma­dagaszkár) pedig az izoláció következtében a mai sajátságos, régi típusú állatvilág maradt fenn. Lemuridae (Ailat), 1. Félmajmok. Lemur-nyúlvány (apophysis lemurinica). Az állkapocs alján a szöglet előtt néha erős befűző­dés lép fel, minek következtében a szöglet nyúl­ványszerű lesz, mint a félmajmoknál (Lemures). Gonosztevőknél, született elmebetegeknél gyakori (Penta szerint 34'5®/o). Lemuroidea (állat), 1. Félmajmok: Len (Linum L., növ.), a Linaceae család gé­nusza; 90 fajának főterü­lete a Földközi-tenger környéke, de különben minden földrész mérsékelt és szubtropikus tájai. Észak-Amerikára mintegy 20 faj esik. Egyéves v­ évelő füvek, egyesek fél­cserjék. Levelük ülő, többnyire váltakozó, kes­keny, épszélű. Viráguk 5 tagú, virágzatuk fürt­szerű forgókból áll, amelyek bogernyősen he­lyezkednek el. Termésük 5 vagy 6 rekeszű tok. Legfontosabb a házi len (Linum usitatissimum L., 1. a Rostnövények cikk képmellékletén). Egy­éves fű. Magános szára 30—100 cm. magas. Le­vele keskeny lándzsás, váltakozó, 3 erű. Pár­tája nagy, kék, ritkán fehér, csészéje igen apró, hegyes, pillás levelekből áll. Tokja (lengubo­) 10 rekeszű, 10 magvú, magva lapos, tojásdad, fényes barna. E fajnak 2 főfajtája: a záró L. tokja zárva marad és választófalai kopaszak; szára maga­sabb és fent kevésbbé ágazik szét, rostja nem olyan finom és puha, mi­­t a következőé: a nyíló lené. Ennek érett tokja gyenge pattanással re­ped fel és választófalai szőrösek ; szára alacso­nyabb, ágasabb, levele, virága, tokja nagyobb, magva világosabb és több az olaj benne (1. Len­mag). A mag (semen lini) külső héjából forrázás­sal nyert nyálka orvosság. Pontosabb azonban a len mint rostnövény. Mint ilyent már ős­időktől f­ogva termesztik, hazája a Kaspi- és a Fekete-tenger s a Perzsa-öböl között terül el, itt vadon nő, másutt legfeljebb elvadul. Leginkább Oroszország ÉNy­-i részén, Egyiptomban, Észak-Amerikában termesztik nagyban. A svájci cölöp­építményekből és a lombardiai tőzegtelepekből előkerült lenmaradványok tanúsága szerint az ősember a L. augustifolu­m Huds.-t termesztette. Ez évelő, hazája pedig a mediterrán vidék. A L. grandiflorum Desf. kedvelt kerti virág. A ned­ves réteken termő békalen (Linum catharticum L., angliai v. apró len, hashajtó len) hashajtó ha­tású. A lennek két fajtájából főképen a záró lent ter­mesztik. Ebből jelesek: a rigai, pemaui és a zee­landi. Hazánkban sikerrel termeszthető. Legjob­ban terem a jó erőben lévő és mélyrétegű, homokos vályogban. Legjobb előnövénye a megtrágyázott kapás növény. Hat éven belül egy és ugyanazon földbe lent vetni nem szabad, mert beáll a lenánt­ság, azaz a termése nem sikerül. Vetésre 2—3 éves magot használni jó. Egy kat. holdra 180—200 l. szükséges. Vetési idő március vége, április eleje. Okvetlenül szórva vetendő. Istállótrágyát jobb az elő­vetemény alá adni, mert a len hamar elgyomo­sodhatik. Műtrágyák közül 150 kg. szuperfoszfát, 100 kg. kénsavas káli sikerrel alkalmazható. Gyomlálni kell. A fonallent kézzel nyüvik, a mag­lent kaszával aratják. A kinyútt lent markokba kell rakni, később kúpokba állítják. A len ki­készítése megfelelő berendezést kíván. A gazda jobban jár, ha a lent mint száraz kórót értékesíti valamely szövő­gyárnál, amellyel előzetesen szer­ződik. Termés le­het kb. 14—25 g. száraz lenkóró és 2—4 g. lenmag. Magra termesztve a száraz kóró il­lő g. és a mag 1—8 q. A len ki­készítésénél ugyanazok a mun­kák fordulnak elő, mint a kendernél: áztatás, törés, tilolás stb. (1. alább). 100 kg. lenkóróból 70—75 kg. áztatott len, ebből 12—25 kg. simított len nyerhető. Hazánkban a lentermesztés halad, a földmívelési kormány a gazdák kioktatására külön szaktanárt tart, akit egyszerű megkeresésre ingyen kiküld és a lentermesztést bevezeti. Az aranka nagy kárt tehet a lenben, a lenrozsda rit­kábban. Az állatok közül a földi bolha a leg­károsabb. Az iparban a len háncsát használják, ebből fona­lat, szövetet és papirost készítenek. A növény szá­rán azonban a háncsréteg a farészhez oly erősen tapad, hogy le nem nyúzható, miért is a növényi gummi­félék részbeni oldása és a farészek elkor­hasztása céljából áztatásnak vetik alá. A lenázta­tok 7 m. hosszúak, 5—6 m. szélesek és 1-5 m. mé­lyek. A lent sohasem szabad fektetve, hanem csak felállítva áztatni, mert különben nem ázik ki egyen­letesen. Áztatás után a len jól kiszárítandó (mes­terséges szárítás esetén 50 C fokra felmelegített légkörben), hogy a farészek törékennyé váljanak, ezután pedig törik s tilolják. Ennek a művelet­nek a kézi eszköze a törőtiloló (1. az ábrát), amely­nek lényege az L állványba erősített a pengesor, amely közé az M mozgókarba helyezett b penge­sor mélyed. A lenszalma meghajlik s eltörik. E ráüveltíz gépies kiviteléhez recézett hengerpár-a-Töröttloló. Len

Next