Révai Nagy Lexikona, 13. kötet: Lovas-Mons (1915)

M - Mithridatium - Miticzky - Mitidzsa - Mitigantia - Mitilene - Mitilotoxin - Mitisz-ötvény - Mitisz-zöld - Mitjekinszkaja Sztanica - Mitla - Mitochondria - Mitografusok

Mithrldatium - 807 — ellen,­­ azzal végződött, hogy Murenának sietve el kellett hagyni M. országát Mihelyt a király összeszedhette erejét, megindította a harmadik M.-i háborút (73—63.) Elfoglalta Bithiniát, meg­vívta Chalkedon város­át és Aurelius Cotta konzult Kyzikosban körülzárta. De a másik konzul, Lu­cius Licinius Lucullus, megverte, hajóhadát tönkre­tette, sok városát elfoglalta, s midőn Tigranes a hozzá menekült M.-t kiadni vonakodott, Lucullus Armeniába is betört és Tigranokertát elfoglalta. Kemény fegyelmét megunt katonái azonban to­vább nem akartak Ázsiába nyomulni s lázongásuk Lucullust visszavonulásra kényszerítette, M. pe­dig vissza tudta szerezni birtokait. A Manilius­f­éle törvény 66-ban Pompeiust bízta meg a háború vezérletével, s neki csak le kellett szedni a Lu­cullustól hátrahagyott babérokat. M.-t az Euphra­tes mellett Zelánál megverte, mire M. bosporusi tartományába menekült. Innen akart ő összegyűj­tött seregével szárazföldi úton Itália ellen vonulni, de katonái saját fia, Pharnakes élén fellázadtak ellene. M. mindenkitől elhagyatva öngyilkos lett (63.). Ókori történetírók nagynak nevezték és lángésznek magasztalták, ki nagy műkincseket gyűjtött össze, összes népeinek, számszerint 22-nek nyelvén beszélt; azonban kétségkívül a ke­leti kényúr vonásai nyilvánulnak meg magán és politikai életében egyaránt. V. ö. Reinach Th., Mithridate Eupator, roi de Pont (Paris 1890, ném. Leipzig 1895); Bernhardt, Chronologie der Mith­ ridatischen Kriege (Marburg 1896); ill Thridatium, számos alkatrészből össze­tett lekvárféle gyógyszer-készítmény neve. Állí­tólag Mithridates, Pontus királya használta elő­ször, mint általános ellenszert a mérgezés ellen. L. még Alexifarmakon. Miticzky Ida, írónő, 1. Karlovszky, 3. Mítidzsa, algériai síkság, 1. Metidzsa. lUltigantia (lat.) a. m. csillapító, enyhítő sze­rek , tov. enyhítő körülmények. Mitilene (Mytilene, Mitilini, tör. Midallü), város Leszbosz szigetén, melyet róla később szintén M.-nek neveztek. A sziget maga Kis-Ázsia Ny-i partja közelében fekszik. Hovatar­tozandósága még nincs eldöntve, úgy Török-, mint Görögország magának vindikálja; előbb Törökországhoz tartozott. 1750 km 2 területén 125,753 görög, 14,476 török és 320 külföldi la­kik. Több hegy ágazza be, köztük E.-on a Lepe­tymnos (most Gelia) és az Olympos (most Hagiosz Iliász); közben termékeny völgyek (gabona, bor, olaj, déli gyümölcs a fő termények) terülnek el, a hegyek pedig nemes márványban gazdagok. Két öböl (D.-en a Kalloni, DK.-en a Jero) mélyen be­nyúlik a sziget földjébe. A szigetet Kr. e. a XI­X. sz.-ban Görögországból kivándorolt eoliai törzsek (a monda szerint Penthilosnak, Orestes törvényte­len fiának vezetése alatt) foglalták el, s a Penthili­dák a VIII. sz. derekáig mint királyok uralkodtak előbb az egész Leszbosz, aztán csak M. fölött. Ké­sőbb heves küzdelmek törtek ki a nép és a nemes­ség közt,melyeknek Pittakus vetett véget. A VI. sz. végén a perzsák foglalták el, de a mykalei csata (479) után a sziget felszabadult és az athéni tengeri szövetséghez csatlakozott. A rómaiak elleni há­borúban (Kr.e.88.) a pontusi Mithridatest segítette, miért a győztes rómaiak elpusztították. Kr. u. 1355—1462. önálló állam volt s hercegei a genovai Gattilusio-családból voltak; ekkor török iga alá jutott. 1821 jún. 8. a görög felkelők Leszbosz mel­lett, M. közelében, megvertek egy török flottát. Az 1912—13-iki balkáni háború alkalmával a szigetet görög csapatok szállották meg, az 1914—15-iki világháború folyamán pedig, a Dar­danellák ostroma alkalmából, 1915 július havá­ban az angolok szállítottak ott csapatokat és ágyúkat partra, tudatván a görög kormánnyal, hogy katonai okokból ideiglenesen megszállják a szigetet. Leszbosz fővárosa, M. virágzó tengeri város volt a sziget K.-i partjának nyúlványán, két ki­kötővel, melyeket kőgátak védtek, s a városon keresztül vont csatorna kötött össze; e csatorná­nak ma már nyoma sincs; az É.-i kikötő teljesen elpusztult, a D.-it is csak kisebb hajók használ­hatják. A mai M. (vagy Kasztro) eléggé je­lentékeny város, kb. 20,000, többnyire görög la­kossal, élénk kereskedéssel; görög érsek szék­helye. A tenger felé meredeken lejtő dombon, a várostól ÉK.-re, hol most egy török kastély áll, még láthatók az Akropolisz romjai; Ny.-ra pedig egy színkör alaprajza vehető ki; a többi antik építményekből csak egyes romok maradtak fenn. Mitilotoxin (mytilotoccin, gör.) a. m. kagyló­méreg (1. o.). Mitisz-ötvény, 1. Aluminiumötvények. Mitisz-zöld (Vert de Vienne, új zöld), rendsze­­ rint rosszabb fajta schweinfurti zöld, a Scheele­ féle zöldnek és schweinfurti zödnek keveréke, igen mérges festék. Mitjekinszkaja Sztanica, egyike a legrégibb kozáktelepeknek a Donvidéken Donce I.-ban, kb. 14,000 lak., fontos marhavásárral. Mitla, tulajdonképen Mictlan (a. m. halottak városa) volt a neve a mexikóiak szent városának (capotékek városa), melyben főpapjuk székelt. Oaxaka állam tlacolulai kerületében hegyektől körülvett magas völgyben feküdt; még most is láthatók a palotafalak és templomok romjai, me­lyeket először Dupaix kapitány írt le részleteseb­ben. Később Mühlenpfordt német építész egy at­laszba összegyűjtötte a paloták rajzait, pontos méreteit és vázlatait; ennek egy kéziratos példá­nyát az oaxakai Institutio publicóban őrzik. V. O. Penafiel, Monumentos del arte mexicano antiguo (Berlin 1890). Mitoclumdria, sajátságos, fonál- v. pálcika­alakú képződmények számos sejt protoplazmájá­ban. A sejtosztódásnál a kromoszómákhoz hason­lóan a fióksejtekbe jutnak. Feladatuk és szerepük még homályos. Mitográfusok (gör. fl.ud­oypá­pai), régi mondák és regék görög és latin prózai feldolgozói; görö­gök pl. Apollodoros, Konon, Parthenios, Antoni­nus, Liberális, Palaephatos; rómaiak: Hyginus, Fulgentius, Lactantius stb. Gyakran tárgyat és motívumot szolgáltattak klasszikus irányú mo­dern költőknek is. Kiadta Westermann (Mytho­graphi Graeci, 1843), újabban R. Wagner (Lip­siae 1894), a latinokat (Muncker (Amsterdam 1681, 2 köt.) és van Staveren (Leyden 1742,2 köt.) Bode, Scriptores rerum mythicarum Latini tres, 1834. Mitografusok

Next