Révai Nagy Lexikona, 17. kötet: Sodoma-Tarján (1925)
S - Spanyol nád - Spanyol nátha - Spanyol nyelv
Spanyol művészet — 66 kifejezést a spanyol nép lelkének. Velázquez követői közül főleg Glaudio Coello, Antonio Pereda, Juan Carreno de Miranda, Mateo Gerezo válik ki, Murillo tanítványai közül leginkább Juan de Valdez Leal mutat némi önállóságot. A XVIII. sz. építészetét a hhurriguerizmus virágzása mellett a barokk stílus különböző árnyalatainak érvényesülése, végül pedig — mint egyebütt is — a klasszicizmus szigorúbb formájának fellépése jellemzi. A szobrászat nemzeti iránya ebben a sz.-ban is folytatódik (Francisco Zarcillo y Alcaraz, 1707—81), utóbb azonban itt is lábrakap az akadémikus irány, amelynek főbb képviselői Luis Salvador Carmona (1709—67) és Francisco Gutierrez (1727—82). A festők közül Francisco Goya y Lucientes (1746—1828) mind gondolatainak, mind festői előadásának megkapó erejével mindenkit elhomályosít és a modern művészet legnagyobb úttörőinek egyike. A XIX. sz.-i.-ben az építészet, amely a nemzetközi fejlődésnek részese, különösen figyelemreméltó jelenséget nem mutat. A szobrászok közül José Alvarez (1768—1827) volt a klasszicizmus ünnepelt mestere. Ez az irány soká életben maradt. A modernebb irány megindítója Mariano Benlliure. Újabb szobrászok: José Alcoverro y Amoros, Agostino Querol, Aniceto Marinas, Julio Echeondia, Miguel Blay, stb. Az antikizáló festészetnek is megvolt a maga spanyol nagymestere: José de Madrazo (1781—1859), míg Goya irányát Vicente Lopez (1772—1855) és Leonardo Menza (1807- 45) igyekezett folytatni. A mult sz.-ban annyira nagyratartott történeti festészet terén a spanyoloknak sok európai hírű mesterük volt: José Casado del Alisas, Eduardo Rozales, Luis Alvarez Catala, az ünnepelt Francisco Pradilla, majd José Moreno Carbonero és a híres Ulpiano Gheca. Újabb tájképfestők : Jaime Morera, Enrique Serra, Manuel Garcia, stb. A XIX. sz. legünnepeltebb festői közé tartozott a ragyogó technikájú Mariano Fortuny (1838 -74). Mint ő, a népélet és a ragyogó külsőségek ábrázolására helyezi a fősúlyt még sok más festő: José Villegas, Salvador Sanchez Barbudo, José Bealliure y Gil, José Gallegos, Salvadore Viniegra. Említendők még a következő festők, akiknek javarésze a francia festészet hatása alatt áll: Alejandro de Riguer, Santiago Rusénol, Laureano Barrau, Fernando Alvarez de Sotomayor, Joaquin Sorolla y Bastida. Valamennyi fölött áll azonban Ignacio Zuloaga (szül. 1870), jelenleg a külföldön a S.-nek legismertebb képviselője. Irodalom: Palomino y Velasco, Museo pictorico, 3 köt. Madrid 1716—3-4; Jean Bermudez, Diccionario historico de los ilustres profesores de las bellas artes en Espana 6 köt., u. o. 1880; u. a. Noticias de los arquitectos y arquitectura de Espana (4 köt., u. o. 1839); Passavant, Die christliche Kunst in Spanien, Leipzig, 1853; Uhde, Baudenkunssler in Spanien und Portugal, Berlin 1889—92 ; Junghandel—Gurlitz, Die Baukunst Spaniens, Dresden 1889—93 ; Lefort, La peinture espagnole, Paris 1893 ; Justi, Miscellaneen aus drei Jahrhunderten spanischen Kunstlebens, Berlin 1908 ; Dieulafoy, La statuaire polychrome en Espagne, Paris, 1908 ; u. attól összefoglaló S.-történet franciául és németül az Ars Una sorozatban; Schubert, Geschichte des Barokks in Spanien, Esslingen 1908; Lafond, La sculpture espagnole, Paris 1908 ; A. L. Maier, Geschichte der spanischen Maierei, Leipzig 1903 ; a «Spanish Series» számos kötete. Spanyol nád (növ.), a) a Galamus nevű pálma vékony szára, 1. Galamus; b) a tulajdonképeni S., mely a mi nádunkkal rokon, 1. Arundo. Spanyol nátha v. spanyol influenzanem egyéb, mint a már régen ismert influenza (1. o.) legújabb (1918—19) pandémiás járványa, melyet először Spanyolországban írtak le és innen származott neve. A járványnak igen veszedelmes és aránylag gyakori komplikációja volt a tüdőgyuladás, mely ritkán a megbetegedés kezdetén, de rendesen a 3—5. napon jelentkezett, néha még később, esetleg látszólagos javulás, láztalan szakasz után. A S.nak, épp úgy, mint az influenzának, biztos gyógyszere nincsen; az oltásokról is még eltérők a vélemények. Spanyol nyelv. A román nyelvek egyike s mint román testvérnyelvei, a S. is a latinból származik, de a századok folyamán számos elemet vett fel magába ama népek nyelvéből, amelyek az Ibérfélszigeten uralkodtak. Spanyolország őslakói: északon a kantabriaiak, délen az iberek, baszk és kelta törzsekkel vegyültek s innen eredt a keltiber elnevezés. Ez őslakosok nemzeti vonásait és nyelvét a római, germán és arab hódítások s bevándorlások majd teljesen elenyésztették s csak a Pireneusokban őrizte meg néhány kantabriai törzs szokásait és nyelvét az idegen elemektől. A régi spanyol népnyelvnek ezek a baszk tartományokban máig is beszélt maradványai a baszk nyelvet teszik (1. Baszk nyelv). A S. legrégibb nyomaira Isidorus Origeneseiben bukkantak, de a legrégibb nyelvemlékek a XII. sz. második feléből valók. A spanyol nyelvjárások közt legkorábban a kasztíliai fejlődött irodalmi nyelvvé s a többi nyelvjárásokat kiszorítva, később a kizárólagos irodalmi nyelvvé, a tulajdonképeni S.-vé vált. A S.-et jelenleg Spanyolországon és a hozzá tartozó szigeteken kívül Dél-Amerika hajdani spanyol tartományaiban, Közép-Amerikában és Mexikóban, valamint a hajdani spanyol gyarmatokban (Cuba, Manilla, Puerto-Rico, a Fülöp-szigeteken stb.) összesen körülbelül 100 millió beszéli. A S. ábécéje a latin. A S. hangjai közül a c-t e és i előtt, valamint a z-t mindig úgy ejtik ki, mint az angol lágy th-t, vagy újgörög S-t, a g hang e és i előtt, valamint a j hang mindig c/í-nak ejtendő (mint a német Sprachteban), a ch cs-nek, az 11 lynek, az n ny-nek ejtendő. De az egyes spanyol tartományokban járatos kiejtések között számos eltérés van. Legtisztábban beszélnek spanyolul Kasztíliában. Andalúziában a nyelv nagyon ellágyul. A S.-nek a latin nyelvhez való viszonyát jellemzi az, hogy a latin spiránsok a spanyolban még erősebben aspiráltatnak, így pl. a latin /'-ből h lesz (lat. formica, spanyolul hormiga), a lágy helyét j foglalja el (lat. filius, spany. hijo), pl-b&[ 11 (ly) lesz (lat. plauus, spany. llano), cí-ből ch (cs) lesz (lat. dictus, spany. dicto). Az új (1815) ortográfia szerint az x elvesztette torokhangját és azóta a j lett a S. fő torokhangja. Azért írnak Don Quixote, Mexico helyett Don Quijotét, Mexicót stb. A hangsúlyozás alapelve ez: Minden mássalhangzón v. y-on végződő szónak a hangsúlya az utolsó szótagon van (pl. ciudad, a. m. város, ejtsd: szindes). A magánhangzóra végződő (ia, ie, io, cua, cue, cuo, gua, güe, guo egy szótagnak számít) szavak- Amely szó S alatt nincs meg, Sz alatt keresendő . Spanyol nyelv