Révai Nagy Lexikona, 18. kötet: Tarján-Vár (1925)
T - Tisza - Tisza
Tisza — 297 — ellenségeinek számát, akik a sikertelenséget siettek kiaknázni ellene. T., aki az ügy érdekében tetemes anyagi áldozatokat is hozott, egyéni reputációja teljes érintetlenségével került ki a krízisből, bár annak hullámait körpályáján még sokáig meg kellett éreznie. 1897-ben grófi rangra emeltetett, nagybátyja gróf T. Lajos révén, akinek rangja királyi engedelemmel rá és fiútestvéreire ruháztatott. A Bánffy-korszak végén erős harcot vívott az ellenzékkel a parlamenti rendfentartás céljáért és midőn az obstrukció tetőpontra hágott (1898 dec.), hajlandónak mutatkozott a házelnökséget vállalni, hogy már akkor tervezett házszabály-reviziós programmját keresztülvigye. Aggódó atyja és barátai kérésére elállott e vállalkozástól és a kormánypárti padokról folytatta harcait az obstruáló ellenzék ellen. Báró Bánffy Dezső távozása és a Széll-kormány hatalomra jutása után parlamenti tevékenysége megcsökkent és csak az összeférhetetlenségi törvény tárgyalásakor fejtett ki a javaslatok mérséklésére irányuló serényebb működést, előbb lemondván összes állásairól, nehogy magatartásában feszélyezve legyen. A Széll-kormány paktumos politikájával nem értett egyet, de miután annak nehézségeket támasztani nem akart és a többségi párt megbontásának kockázataitól is óvakodott, elzárkózott helyzetben várta az eseményeket. Midőn az 1908-ban felújuló obstrukcióban a parlamentarizmus végveszélyét és ezzel szemben a kormány passzív rezisztenciáját látta, kilépett zárkózottságából és báró Fejérváry Géza hondvédelmi miniszter támogatásával megindította akcióját, késznek mutatkozván a legerélyesebb harcra az obstrukció ellen. Elhatározó lépése Ferenc József király rokonszenvével is találkozott, aki az újoncjavaslatok megobstruálását már régóta aggodalommal nézte és Széli Kálmánt határozott cselekvésre sürgette. Miután Széli erre vállalkozni hajlandó nem volt, a király T.-hoz fordult és megbízta őt a kabinet megalakításával. T. kísérletei ezúttal sikertelenek maradtak, mert nem hozta meg az ú. n. katonai engedményeket, amelyeknek megvalósítását ez időben már nemcsak az ellenzék, hanem a közvélemény is sürgette. T. félreállott és gróf Khuen-Héderváry Károly horvát bánnak adott helyet. Az új kabinet sikertelenségei után ismét T. lépett előtérbe, a király 1903 okt. 28-án kinevezte őt miniszterelnökké, a kilences bizottság módosított katonai programmja alapján, melynek előkészítő munkájában neki is része volt. T. állását az obstruáló ellenzék legszélsőbb indulatkitörései között foglalta el, ami Csak fokozta benne az elhatározást rég tervezett házszabálymódosító programmjának keresztülvitelére. A végsőig kiélezett helyzetben, midőn T. ideiglenes, szigorú házszabály-tervezetével előállott, a Thaly-féle békeajánlat, melyet T. elfogadott, hirtelen fordulatot hozott, az obstrukció megszűnt és a parlamenti rend helyreállott. A békés helyzet módot adott T.-nak az alkotó munkára, melynek gyümölcsei hamar kezdtek mutatkozni. A törvényen kívüli állapot megszüntetése és a költségvetési rend helyreállítása, a letört vasúti sztrájk, Rákóczi hamvainak hazahozatalára vonatkozó királyi kézirat, erélyes fellépése Körber osztrák miniszterelnökkel szemben és a német kereskedelmi szerződések tárgyalásai megnyugtatóan hatottak a közvéleményre, amely addig a T. iránti ellenszenvben és előítéletben nem volt engedékenyebb az ellenzéknél. Az ugrai levél (1904 okt. 4.), mely T. házszabály-revíziós szándékának erélyes bejelentője volt, ismét lángra lobbantotta a szenvedélyeket, habár a terv az ellenzék számára meglepetést nem jelenthetett, mert T. régi álláspontjáról soha le nem mondott. Az olasz vámszerződés letárgyalása után T. benyújtotta a Háznak azt az indítványát, hogy a házszabályok módosítására 24 tagú bizottságot küldjön ki. Midőn látta, hogy célt nem érhet, határozati javaslatot terjesztetett be (lex Dániel), mely az ideiglenes házszabályokat foglalta magában. Egyben párhuzamos ülések tartását indítványozta. A kocka már az első ülés esti óráiban eldőlt és T. rövid harcias beszéde kapcsán a szabadelvű párt szavazást követelt, ezt az elnöklő Perczel Dezső el is rendelte, elfogadottnak jelentvén ki a Dániel-féle javaslatot (nov. 18.). Eleinte a győzelem biztosítottnak látszott, de a dec. 17.-i fordulat, midőn az ellenzék a kitűzött ülés megtartását erőszakkal megakadályozta, a kormányt válságos helyzetbe sodorta. T., bízva a nemzet higgadt ítéletében, új választásban látta az orvoslást és a királynak a képviselőház feloszlatását javasolta, ami meg is történt. Oly választási küzdelemben, amelynek tisztaságát az ellenfél is elismerte, dúlt el a harc, de nem T. javára. Az egyesült ellenzék győzött és T. pártjával kisebbségben maradt. T. lemondott, de a húzódó válság folytán csak hónapok múlva kapta meg felmentését (1905 jún. 18.). Az utána következő Fejérvári-kormánnyal szemben előbb jóakaró semlegességet tanúsított, de annak későbbi választójogos programmjával határozott ellentétbe helyezkedett. Nagy harca az általános titkos választóijog ellen ekkor vette kezdetét s több cikke jelent meg e korban, amelyben a közvéleményre felvilágosító irányban kívánt hatni. A béke létrejöttével és a Wercerle-féle koalíciós kormány kinevezése után feloszlatta pártját (1906 ápr. 11.) és a politikai élettől visszavonult. 1907-ben a dunántúli ref. egyházkerület főgondnokává választották meg, ami módot adott neki arra, hogy egyháza ügyeivel behatóbban foglalkozzék. 1909 elején, a szerb háborús bonyodalmak idején nagyjelentőségű beszédet mondott a főrendiházban, főleg a külpolitika kérdéseit bírálva. Midőn a koalicióskormány lemondott és gróf Khuen-Héderváry miniszterelnökké kineveztetett (1910 jan.), újra a politikai tevékenység terére lépett és részt vett a nemzeti munkapárt szervezésében. Az 1910-iki választások előkészítésében nagy része volt és az ő lázas fáradhatatlan agitációjának volt köszönhető a nemzeti munkapárt nagy győzelme (1910 jún. 1.). Ő maga ugyanakkor Ugrán egyhangúlag, Aradon nagy többséggel megválasztatván,az utóbbi kerület mandátumát tartotta meg. Bár ezidőben nem volt vezető kormányállásban, a politika és a pártvezetés irányzatára döntő befolyása volt. 1911-ben részt vett a Magyar Figyelő című folyóirat megalapításában és abban mindvégig erős tevékenységet fejtett ki, nemcsak politikai, hanem Tiszafa