Ring, 1992 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1992-03-03 / 9. szám
tempó... Mi nem mentünk haza. Mikor átmentünk Pestre, láttuk, hogy jönnek a teherautók a munkásokkal. Ezek már azt kiabálták: „Vesszen Gerő! Ruszkik haza!” Óriási volt az eltérés a Műegyetemen hallottaktól, majdnem beleestem a Dunába ezeknek a jelszóknak a hallatán! Elindultunk vissza a Sztálin-szoborhoz. De amikor láttuk a Bródy Sándor utcánál, a Rádiónál a tömeget - Istenem!, most, amikor 1991-ben be akartuk olvastatni a 12 pontot a Rádióban, hirtelen úgy éreztem magam, mint ’56-ban, ugyan ________ Bartis Ferenc Hol vannak a fiatalok? A föltett kérdésre bárki így válaszolhatna: az utcán, a diszkóban, az iskolákban, az üzemekben és a Parlamentben... Persze, másutt is, például a hadseregben, most már a templomokban is, valamint a munkanélkülieket nyilvántartó irodák bejárata előtt... Ezúttal viszont én másutt alkalmatlankodom: az irodalom, a képzőművészet, a tudományok szikkadt mezején keresem őket... Járom a falvakat, a városokat, a klubokat, a főiskolákat, a hangversenytermeket, és gyakran bámészkodom az egyetemek előadótermeiben és folyosóin. Szerencsémre, talán érdemtelenül, egymás után érkeznek a meghívók. S mi tagadás, amikor és ahová tehetem, örömmel el is megyek, hiszen nemcsak érzelmi kötődés vonz a fiatalokhoz, hanem őszinte megbecsülés is. Számomra megtisztelő, hogy kibontakoznak előttem, föltárják elgondolásaikat, terveiket, megmutatják írásaikat és festményeiket, zenei kompozíciójukat és tudományos igényű tanulmányaikat; megbabonáznak vitázó kedvükkel, újat-szebbet-akarásukkal, és hogy pimaszságnak minősített erkölcsi fölénnyel néznek a távolba az őket terelgetni akarók deres vagy tar feje fölött. Rég tudjuk, a bölcsesség nem föltétlen az életkor függvénye, sőt, van merszem nyilvánosan is kimondani, hogy én a fiatalok bölcsességét többre tartom az öregekénél... Mert az előbbi a jövőbe kapaszkodik, az utóbbi pedig a múltba... Nyilvánvaló, ezt a „tételt” nem lehet és nem is szabad általánosítani, nekem mégis az az érzésem, mintha a középkorúak és az idősebbek társadalma kirekesztette volna önmagából az ifjúságot - hajdani önmagát! Sok-sok okosodó összejövetel már-már egy-egy öregek tanácsára hasonlít. Ez jelenség, s engem félelmetesen aggaszt, mert a nemzedéki szakadékba beletántorodhat maga a jövő is... Az imént az irodalmat, a képzőművészetet, a zenét és a tudományokat említettem. Igen! Itt és ezen a területen mutatkozik meg leginkább a fiatalok hiánya, távolmaradása, kirekesztettsége. Tudom, ellenérveket is lehet felsorakoztatni, hiszen egyik-másik folyóirat, lap, periodika néhanapján vagy akár félig-meddig rendszeresen, de helyet szorít a fiatalok alkotásainak is. Sőt, léteznek gyermek- és ifjúsági kiadványok, újságok... De kérem, az ifjúság kibontakozásának, érvényesülésének a biztosítása kötelességünk! Az ifjúságnak nem hozzá méltatlan könyöradományra van szüksége, hanem térre és lehetőségre, így fölötte és sürgősen szüksége van egy olyan országos sajtófórumra, amelyben alkotásait közölheti, megjelentetheti, a nyilvánosság elé tárulkozhat. De alkotásai fölött ne az öregek tanácsa mondja ki az ítéletet. Tudatosan írtam le az „ítélet” szót, hiszen nemcsak rabságra és halálra, de szabadságra és életre is lehet ítélni valakit... Egyáltalán, az ország elöregedése közepette sokkal komolyabban és jövőben gondolkodva kellene foglalkozni az ifjúság sorsával. Hiszen olyan kevesen vagyunk, hogy maholnap nem lesz kire rábíznunk mindazt, amit mi is eleinktől örököltünk... Mert az elkapart magzatokból már sohasem lesz munkás, földműves, író, színész, tudós vagy politikus, és utódokat sem fognak nemzeni... S azt a tűzvirágcsokornyi fiatalt sem engedjük izzani az amúgy is levegőtlen irodalmi-művészeti-tudományos életünkben?! A kirekesztés jelenségét nem lehet és nem szabad a pénznélküliséggel magyarázni, indokolni. Egyesek fennhangon azzal érvelnek, hogy „az államnak nincs pénze". Persze, hogy nincs, hiszen az állam pénze a nép pénze! De az államnak észszerűbben kell gazdálkodnia a nép pénzével. Csupán a tények fölismerésén és a felelősségtudaton múlik az, hogy az állam vállalja-e egy központi, országos ifjúsági sajt ■ tófórum támogatását vagy sem, amely nem helyettesíthető alkalmi vagy csoport-, esetleg pártkiadványokkal. Az ifjúság nem pártoskodni, hanem demokratikusan élni és dolgozni-alkotni akar. És ennek a jövőt varázsló, nagy akarásnak kell szabad teret biztosítani. 1992/9. MÁRCIUS 3. ----------- azok a falak, ugyanaz az ellenállás - akkor láttam egy teherautót és felmásztam a tetejére. Mellőlem lőtték ki az egyik első hősi halott pesti srácot. Tizenegy felé már gerendával törtük a Bródy Sándor utcai kaput. És amikor átmentünk a Múzeum körúti oldalra, akkor láttam, láttuk, hogy lőnek ránk az ávós tisztek. Láttam a tizennégy-tizenötéves gyereket, akinek a nyakából sugárban ömlött a vér... Ez még a tulajdonképpeni ostrom előtt - az 11 óra körül indult meg - történt. Dühös voltam, amikor Ómolnár Miklósnak a könyvét olvastam, ahol azt írja, hogy nem tudjuk és tulajdonképpen nem is fogjuk megtudni, hogy ki lett először... Hogy lehet ezt leírni? Lehet, hogy ő nem tud róla, de ott teljesen nyilvánvaló volt az ávósok szerepe! Ekkor jöttek a katonák, és a nép és az ávósok közé álltak. Ekkor odamentünk egy Hegy nevű vezérőrnagyhoz és mondtuk neki, hogy miért nem szerelik le ezeket a gyilkosokat? Akkor egy delegáció még el is ment a Honvédelmi Minisztériumba. Én egy kicsit rosszul voltam és elmentem a Szerb utcai templomba... Amikor visszamentem, már ott voltak az orosz tankok... így kezdődött... Mindenki nem jött harcolni, de mindenki a forradalom mellett volt... A Baross utcánál kinyílt egy kapu és egy férfi kiszólt: Fiúk, ha valaki megsebesült, itt van orvos... És utána elmentünk a Sztálin-szoborhoz. Egyszer a forradalom tizenharmadik évfordulóján, amikor Párizsban beszéltem egy gyűlésen, elmondtam, hogy Budapesten még egyszer fényárban úszott a Sztálin-szobor - az égő szovjet tankok fényében: 1956-ban. A Benzinesüvegesek Klubja - Mikor kellett elhagynia az országot? - Én csináltam azt a táblát, melynek oly nagy sikere volt, hogy nem kell kommunizmus... És Nagy Imre nekünk - a százezres tömegnek - jelentette be, hogy kilépünk a Varsói Szerződésből. Nagy Imre akkor igazolta magát, hogy ő a néppel van, október 31-én, délután 5 órakor. A vagy ötvenezres tüntető tömeg percek alatt százezressé nőtt, és akkor Nagy Imre bejelentette, hogy igenis, kilépünk a Varsói Szerződésből. Ekkor állt át Nagy Imre... Az Izabella utcai ávós ház - ahonnan az ávósok elmenekültek - lett a Forradalmi Ifjúság Székháza, ide mentünk... November 4-én én voltam a parancsnok - és valahol lent aludtam, mert nem akartam felmenni a szobámba, mert nagyobb volt a szőnyeg, mint a szoba, azt vissza kellett hajtani... 11 órakor elmentünk a Royal Szállóba. Rajparancsnok voltam, és a parancsnokom, Török Sándor, amikor mi elmenekültünk, nem akarta elhagyni az országot, ha jól emlékszem, 13 évet kapott! Mi, ahogy visszavonultunk, még megdobáltuk az Andrássy út felől érkező tankokat. Én is tagja vagyok a Benzinesivegesek Klub- n