Rockinform, 2001 (10. évfolyam, 1-10. szám)

2001-07-01 / 5. szám

GASTROBLUES P­AKS, 2001. JÚLIUS 6-8 Paksi Atomerőmű Rt. ESZI Sportcsarnok Immár kilencedszer várjuk Pakson a BLUES, JAZZ, ROCK, GASZTRONÓMIA híveit, és a BORBARÁTOKAT, hogy találkozzanak egymással, bemutassák tudásukat, vidám hangulatban kényeztessék el füleiket és gyomrukat. Támogatóinknak köszönhetően ez évben lehetőség nyílik a világhírű MICK TAYLOR BAND meghívására, aki Eric Clapton után gitározott a John Mayall’s Blues Breakers-ben (66-69, 6 LP) később öt évig a Rolling Stones gitárosa volt (69-74,6 LP). Természetesen más külföldi előadók (Angol, Finn, Osztrák, Lengyel, Román stb.) mellett fellépnek a műfaj ismert hazai zenekarai, előadói. A koncertekről ezúttal is CD lemez és TV felvétel készül. Gasztronómiai rendezvényünkön hagyományosan megrendezzük a BORBARÁTOK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJÁT. A találkozóra a MAGYAR TÖRTÉNELMI BORVIDÉKEK legjobb pincészetei fogadták el meghívásunkat, és ez évben fesztiválunk keretében rendezik meg az ORSZÁGOS BORBARÁT LABDARÚGÓ KUPA egyik fordulóját. A hagyományos halászléfőző és bográcsban, szabad tűzön készült ételek versenye mellett bemutatkozik a BAJAI HALÁSZLÉFŐZŐ­, BÉKÉSCSABAI KOLBÁSZFESZTIVÁL, ABONY KINIZSI BIRTOK, NAGYSZAKÁCSI és a TOLNA MEGYEI ÍNYENC KLUB bemutatva szűkebb hazájuk világszerte ismeri ételeit. Ez évben a programot színesítjük királyi szakácsok főztjével. A közönségnek ezúttal is lehetőséget biztosítunk arra, hogy a helyszínen elkészített vagy készen hozott hideg-meleg ételeiket megfelelő körülmények között tudják tálalni és baráti körben fogyasztani. Az ehhez szükséges tárgyi eszközök véges voltára figyelemmel, vendégeinket korlátozott számban és a jelentkezés sorrendjében tudjuk kiszolgálni. Reméljük, hogy rendezvényeinket nagy számban látogatják meg. Kívánunk minden kedves vendégünknek ezen a kellemesnek ígérkező hétvégén jó szórakozást, jó mulatást és jó étvágyat. MICK TAYLOR BAND A három nap további fellépői B­LUES ENGINEERS (GB) - SCRATCH (SF) RIPOFF RASKOLNIKOV (A) — QUO VADIS (RO) TORTILLA FLAT (PL) TÁTRAI T. — TÖRÖK Á. — DEÁK BILL GY. FELKAI M. — FERENCZI GY. — DIOPTRIO P.BOX — JEFF PORCARO — LADÁNYBENE 27 MOTHER FUNKER - MYSTERY GANG - OVERDRIVE - SZŰCS G. SZAKÁCS G. - GESAROL - HENDRIX MEMORIAL - JOHNNY BIGLIP BAND - ACTIV FATHER BAND BEHINIA - FUNK YOU - ELECTRIC SOUL - THE OCEAN - PAKSI BIG BAND Stb. A koncertekről CD lemez és TV felvétel készül. ORSZÁGOS BORBARÁT TALÁLKOZÓ Pim­puptoki Tiffán'Gere “Vi,lány’ Vesztergombi, Takler - Szekszárd, Demeter, Hétszőlő - Tokaj, Vincze, ImiGUGICK. pp :Eger Szent Orbán -Badacsony, Hernyák - Etyek, Weninger - Sopron, Légii - Balatonboglár ORSZÁGOS BORBARÁT LABDARÚGÓ KUPA Csapatok: Borbarát Magazin - Tokajhegyalja - Eger - Délbalaton - Etyek - Mór - Alföld - Szekszárd - Sopron TÁJJELLEGŰ GASZTRONÓMIAI BEMUTATÓK Bajai Halászléfőző- Békéscsabai Kolbász Fesztivál - Abonyi Kinizsi Birtok Főszakácsa Tolna Megyei Ínyenc Klub és a Nagyszakácsi királyi szakácsok bemutatója Információ: TOURINFORM Iroda 7030 Paks, Szent István tér 2. Tel./ Fax: +36 75/ 421-575,75/ 412-190 E-mail: paks@tourinform.hu laserltd@mail.matav.hu http://www.gastroblues.hu

Next