Wanted, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1998 / 8. szám

Wanted: - A RÁFI pont akkor jelent meg, amikor legutóbb nálunk jártatok. Nem rég ke­rült a boltokba harmadik albumotok, és újra itt vagytok. Chandrasonic: - Igen, most végre kijött a RÁFI megfelelően rögzített és kike­vert verziója, és végre normális terjesztést kap. A lemez nagy részét újra felvettük főleg a hangminőség miatt, de az egész anyag sokat formálódott az egy éve tartó folyamatos turnézás alatt. Dr Das:­­ A koncepció sem ugyanaz. A RAFI'S REVENGE azt is tükrözi, ho­gyan éreztük magunkat az elmúlt évben. Azt mondja el, hogyan dolgoztuk fel azt a dühöt, energiát és frusztrációt, amit a kirekesztettség keltett ben­nünk. A korábbi lassabb számok, instrumentális részek nem kerültek fel az új albumra. Az egész lemez intenzívebb, punkosabb lett, ami teljesen össz­hangban van a jelenlegi helyzettel. Wanted: - Én azt mondanám, hogy az erősebb gitárok miatt egyre kevésbé ér­zem dubosnak a zenéteket. Dr: - Én nem gondolom, hogy kevésbé dubos lenne. Érezhető rajta a dub­­mentalitás, most éppen azon, ahogy zajjal töltjük meg a teret. A frusztrá­ciót pozitív zajjá, vagy ahogy mi hívjuk fekete zajjá alakítjuk. Vannak, akik azt gondolják, hogy a dub nem más, mint egy fix, jól körülhatárolható rit­mus- és effektvilág. Szerintünk a dub állandóan változó, experimentális stí­lus, és amit játszunk, az a mi dubinterpretációnk most. Wanted: - Azt mondod, a keményebb hangzás a jelenlegi helyzetet tükrözi. Ennyi­re eldurvultak Angliában dolgok? C: - Nem feltétlenül, csak be vagyunk pöccenve. Arról van szó, hogy tavaly folyamatosan jöttek a koncertjeinkre a különböző lemezcégek emberei, hogy megnézzenek minket. Tetszett nekik, de senki nem merte végül bevállalni, hogy pénzt rakjon az ügybe. Az indie-együttesek, akikkel Európában turné­zunk, folyamatosan kapják a lemezszerződés-ajánlatokat. Mi még mindig arra vagyunk kényszerítve, hogy függetlenül, önfinanszírozó módon dolgoz­zunk. Az első RÁFI lemezt a saját pénzünkből csináltuk, 5000-6000 font­ból. Meg itt van ez a Satpal Ram-ügy is. Az ő helyzete mindenképpen rom­lott. A dolgoknak javulniuk kellett volna, már rég ki kellett volna kerülnie a börtönből. Az új kormánytól új reményt kaptunk, hogy megváltozik a hely­zet. Ezek a várakozások illúziónak bizonyultak. Ebből a szemszögből rosszabb a helyzet. Wanted: - Azért nem mennek annyira rosszul a dolgaitok. A média úgy tűnik, felkapott benneteket. Elég kinyitni bármelyik New Musical Expresst, biztosan van benne valami rólatok. Például az, hogy visszautasítottátok Michael Jacksont, ami­kor megkért benneteket, hogy dolgozzatok együtt. Együtt: (eléggé felháborodva) - Ez hazugság. Ez kamu. C: - A cikknek volt valóságalapja, hiszen tényleg visszautasítottuk az Echo­­bellyt és a Garbage-et, amikor remixet kértek tőlünk, de odarakni Michaelt harmadiknak? Deeder: - Ez a média lényege. Ma ilyenek az újságírók. Nem hírvivők. Dr: - A Garbage és az Echobelly igaz volt. Visszautasítottuk őket, mert sem­mi nem volt a zenéjükben, ami megfogott volna minket. Tényleg nagyon unalmas volt a zenéjük. Tanita Tikaram az egész más ügy. Érdekes hangzása volt, úgyhogy elvállaltunk neki egy remixet. O­­lyanra formáltuk át a számot, a­­milyen akkor lett volna, ha mi ír­juk. Ezért csinálunk remixeket: mindannyiunknak kell találni vala­mit az eredeti számban, amit sze­retünk, amire építhetünk. FREE SATPAL RAM! «» Mint minden ADF-intejúban, itten is előkerült SATPAL RAM Ugye, „Free Satpal!" feliratú transzparenst láthattak a ze­nekar mögött, akik kinn voltak a Bartók Béla úti remízben, az Asian Dub Foundation tavaszi budapesti koncertjén, és 3 SATPAL szabadon engedését követelő szám a raffs Revenge lemez leghúzósabbika. Az ügy a brit emberjogi, újbalos, anarchista, antirasszista moz­galmak kedvenc témája mapaság. SATPAL RAM pakisztáni származá­sú fiút 1986-ban egy birminghami étteremben egy fehér fiatalokból álló társaság inzultálta, majd egyikük egy törött üvegnyakkal meg­támadta. A túlerővel szemben elkeseredetten védekező tizenhat éves SATPAL megsebesült, de késével megszúrta az üveges támadót Mind­ketten kórházba kerültek, a támadó azonban nem volt hajlandó alá­vetni magát a kezelésnek és meghalt SATPAS ugyan végig ártatlannak vallotta magát elítélték gyilkos­ságért sőt különlegesen veszélyes minősítést kapott és azóta is bör­tönben ül. Büntetése alatt is különös dolgok történtek, egyik helyről a másikba helyezték, teljesen elszigetelték, és amikor fogvatartásá­­nak körülményeiről adatokat gyűjtött és iratokat juttatott ki, lázadás szításával vádolták és őrizetét megszigorították. Hogy mi a teljes igazság azt innen nehéz megítélni, de tény, hogy SATPAL RAM továbbra is börtönben van, a büntetés enyhítését kérő beadványokat sorra elutasítják, még a normális esetben jáó kedvezményeket sem kapja meg (akkor már szabadulhatott volna). A kiszabadítására indult kampányok teljesen eredménytelenek. SATPAL nevét pedig zászlajára hímeztette minden balos színezetű mozgalom, amely szemben áll a „rasszista, korrupt és velejéig romlott" brit rendszerrel. C: - A Garbage hihetetlenül unalmas volt. A nevük na­gyon jól passzol ahhoz a zenéhez, amit csinálnak. [Nevetnek] ____________________ Wanted: - Mégis minek köszönhető, hogy felfigyelt rátok a média? Hogyan jutottatok végül lemezs­zerződéshez? C: - A sajtó valahogy fogást talál r­ajtunk. Kialakítot­tak rólunk egy képet, ami nem feltétlenül egyezik a va­lósággal. Ha már van egy címkéd, kön­nyű írni rólad. Hir­telen "a legjobb brit koncertegyüttes", “a legfontosabb brit együttes" lettünk. Mindenki ezt ira. Wanted: - Lehetett olyasmit is olvasni, hogy az új lemez az első albumotok. C: - Látod, ez teljesen tipikus. A m­édia nem a való­sággal törődik, hanem saját világát építi fel. Nem számít, hogy ez a felállás már három és fél éve fut. Ha ők úgy gondolják, hogy új együttes vagy, és korábban nem ír­tak rólad, akkor új együttes vagy. Ez a médiavalóság. Dr: - Ez nyilvánvalóan a történelem meghamisítása, és ennek mi tudatában vagyunk. A Mi­lady Maker és az NME megpróbálnak minket úgy bemuatni, mint újdonsá­got. Ezzel azt is elhallgatják, hogy két éven keresztül nem vettek rólunk tudomást. A legelején írta­k rólunk, aztán a­­mikor bejött a brit pop, akkor úgy g­ondolták van elég anyaguk, mi már nem férünk bele. Wanted: - Nem lehet, hogy az volt a gond, hogy nem tudtak benneteket zeneileg hova tenni? Dr: - Mi brit zenét játszunk. Minden benne van, ami Nagy Britanniában létezik. Ez az igaz brit pop. Sokkal jobban reprezentálja Nagy Britanniát, mint bármelyik brit pop együttes. Ezért volt a brit pop impl­cit módon rasszis­ta. Nem nyíltan. C: - Művészeti szempontból rassz­ista. Dr: - A brit pop azt sugallta, hogy egész Angliában egyetlen kultúra létezik, és az úgy szól, mint a Kinks 1966-ban. (Nevetnek.) Dr:­­ Ráadásul a hatvanas évek nem volt valami vic­ces időszak a szüleink számára sem. Egyáltalán nem. És pont azt próbálták visszahozni. És még mindig vannak i­­lyen együttesek. Nincs egyetlen új ötl­etük sem, csak e­­zer éves zenei kliséket reprodukálnak. A Beatles az más. Az nagy volt. C: - De nézd meg, mit csinált a Botles: az amerikai fekete zenéből indultak, aztán hozzáfértek a linpronnni ér­­zésen kívül egy csomó dolgot. Dr: - Például basszust, nem úgy, mint ezek a kiba­szott indie együttesek. (Gitárcincogást imitál.) C:­­ Remek basszus és dob témáik voltak. Nagyon experimentálisak. Itt már túl voltunk az első kávén, és remekül szórakoz­tunk. Csak az elem merült le a diktafonban. Vályi Gábor fotó: Lukács Dávid

Next