Wanted, 1999 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 1-2. szám

ESIK I KARÓ SERIT ••••• A VÁMPÍR-MÍTOSZ A MOZIBAN DRACULA ÉS A FILM ÚGYSZÓLVÁN EGYMÁSNAK TEREMTETTEK. EGYÜTT SZÜLETTEK, ÉS TERMÉSZETÜK IS HASONLÓ: A VÁMPÍR LÉTELEME A SÖ­TÉTSÉG, FÉNY HATÁSÁRA SEMMIVÉ FOSZLIK, MEGSZŰNIK LÉTEZNI, AKÁR A MOZGÓKÉP. BRAM STOKER NEVEZETES REGÉNYÉNEK MEGJELENÉSE (1897) ÓTA TÖBB SZÁZ, A REGÉNY HŐSÉT MEGÉNEKLŐ FILM KÉSZÜLT, „SZIMPLA" VÁMPÍRFILM ENNEK SOK­SZOROSA. a filmkészítők buzgalma a dracula- (és a vámpír-) mítosz TOVÁBBGONDOLÁSÁT ILLETŐEN CSAK ÁTMENETILEG LANKADT NÉHA, EGÉSZÉBEN*. AZONBAN NEM MUTATJA A KIFÁRADÁS JELEIT. A VARIÁCIÓS LEHETŐSÉGEK SZÁMA VÉGTELENNEK TETSZIK. DRACULA KÖZTES VILÁG LAKÓJA, FÖLDRAJZI ÉS PSZICHÉS ÉRTELEMBEN EGYA­RÁNT. ÉLŐHALOTT, AKI ERDÉLYBEN, A NYUGATI VILÁG VÉGPONTJÁN, LEGKÜLSŐBB KÖRÉN ÉL. A DRACULA-TÖRTÉNET A HUSZADIK SZÁZAD EMBERÉNEK EGYIK ALAPVE­TŐ, HATÁRHELYZET-ÉLMÉNYÉT ÖNTI FORMÁBA. ÉPPEN EMIATT VÁLHATOTT A SZÁZAD JELENTŐS MÍTOSZÁVÁ. K­apír-iaraitiolil Bár Dracula jelenésére a mozivásznon a film feltalálását követően negyed­századig várni kellett, a érszívó archetípusa már a legelső mozgóképeken feltűnik: George Mésiés AZ ÖRDÖG KASTÉLYA (1896) és ÖRDÖG A KOLOSTORBAN (1899) című etűdjeiben egy­ denevér Mefisztóvá válik, akit végül egy feszület segítségével semmisítenek meg. A vámpír kifejezést Robert Vignole használja először egy 1913-ban született filmjében, igaz, nem egy t­érszívóra, hanem egy­ pénzéhes nőre vonatkoztatva, aki tehetős férfiakat szédít meg, hogy aztán kicsalja tőlük vagyonukat (lásd a vamp szó eredetét). Louis Feuillade VÁMPÍROK (1915) című munkájában ördögi gonosztevők jellemzésére kölcsönzi a vámpír szót. Az első film, melyben Dracula a főszereplő, 1921-ben készül el­­ Buda­pesten. A Lajthay Károly rendezte, Gasser Lajos fényképezte mű elveszett (?), s csupán egykorú leírásokból és visszaemlékezésekből ismert. A halha­tatlan első filmbeli feltűnése halálra ítéltetett. És csaknem hasonló sorsra jutott a második is. A magyarok nem szerezték meg filmjükhöz Bram Stoker özvegyétől a könyv jogait, s vélhetően ez bátorította fel Friedrich W­ilhelm Murnaut ar­ra, hogy ő se vesződjön a jogi procedú­rákkal. NOSFERATU-ja (1922) a jog­díjak megszerzésének hiányában ké­szült el. (Az özvegy később beperelte az alkotókat, s meg is nyerte a pert. Mur­­nau munkájának valamennyi kópiáját, ideértve a negatívot is, meg kellett vol­na semmisíteni...) Hogy a támadási felületet csök­kentsék, Murnau és alkotótársai meg­változtatták a főhős nevét (Nosferatu, a román szó jelentése: „nem halott”), a figura küllemének megtervezése vi­szont már­­ egyetlen kivételtől elte­kintve­: a gróf a regényben bajuszt vi­sel — mindenben Bram Stoker leírása alapján készült. A vérszívó grófnak az elmúlt száz évben bekövetkezett alakváltozásai csak elsőre tűnnek számottevőeknek. Valójá­ban­­ néhány nagyon távoli, oldalági le­származottat most nem számítva (mint amilyen például a fekete vámpír figu­rájának feltűnése a ’70-es évek elején készült BLACKULA című filmben vagy a mozikban most futó PENGE című darabban)­­, a filmeken látható Dracu­­lák, küllemüket tekintve, két alaptípus variációi. Hiszen kettős hagyomány örökösei: egyfelől Stoker intencióit követve születnek, afféle „leples bitangok", hajlott korral és rút maszkkal (mint Mumaunál, Herzognál, vagy például Tobe Hooper SALEM VÉGZETE című filmjében), másfelől viszont mondén és vonzó csábítók, szinkronban a byronizmus hagyományaival. A Dracula-mítosz gyökerei a múlt század első feléig nyúlnak vissza.* 1816-ban Lord Byron rémregényíró versenyre hívta közeli barátait, a Cenfi-tó partján lévő villájába. E szeánszon kezdte írni Mary Shelley Frankenstein című regényét, s maga Byron is hozzáfogott egy a vámpírizmusról szóló műhöz, amelyet azonban soha nem fejezett be. A töredéket a költő háziorvosa, Dr. John Polidori magához vette, s három évvel a nevezetes találkozó után ebből kanyarintotta Vámpír című regényét. Művének érdekessége, hogy az addig az irodalomban kizárólag állat alakban ábrázolt vámpírt emberi - Byron testi jegyeire kísértetiesen emlékeztető - külsővel ruházta fel. Bram Stoker, a század második felében élt rémregény­­szerző ismerte Polidori művét, s már a kezdetektől foglalkoztatta annak adaptálása. A végső lökést az adta meg Stokernek, mikor birtokába jutott egy a 15. században élt, vérengzéseiről híres-hír­hedtté vált havasalföldi fejedelemről, bizonyos Vlad Tépésről szóló híradásoknak. Polidori és egy sor további szerző rémregé­nyeitől, valamint a Tépésről szerzett információktól ihletetten írta meg regényét. Főhősét a lehető legrútabbra rajzolta meg, Dracu­­lát messze félelmetesebbnek igyekezett lefesteni, mint amilyennel annakelőtte bárki is ábrázolta a vérszívó figuráját. ui-Fum © 99 • 01 ♦ 02

Next