Wanted, 1999 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 1-2. szám

Setter megérezte a lényeget. Amíg együtt voltak, a világ a lábaik előtt hevert. A Rolling Stones turnéján játszottak nyolcvanegyben és lemosták őket. Wanted: - Annak is már lassan húsz éve lesz. Péter: - A rockabilly időtlen, mi meg felvállaltuk a dolgot, mert imádjuk. Fácán: - Persze bukhatunk volna, ilyet senki nem csinál Magyarorszá­gon, de azt hiszem, a közönség észreveszi rajtunk, hogy mi nem kamu­zunk, teljes odaadással csináljunk és ezt tetszik nekik. Miskolcon játszot­tunk olyan kocsmában, hogy a közönség fele black metálos volt, a másik meg szkinhed. Már akkor elkezdtek anyázni, amikor meglátták a nagybő­gőt. Mi a fasz van? Aztán elkezdtünk játszani, és beindultak rá. Péter: - Tudod miért, mert látták, hogy nem haknizunk. Látszott rajtunk, hogy nekünk ez az életünk és ezt nem lehet megjátszani. Bazmeg, én nem úgy megyek be a közönség közé gitárral, hogy előtte elpróbáltuk. Magától jön ez az érzés. Rockabilly! És jöhet bármi, ezt fogjuk játszani. Fácán: - Azért eleinte a klubvezetőkkel meg kellett küzdeni, hogy felléphessünk. Azt mondtuk, rockabilly, néztek ránk, mint a hülyére. Wanted: - Miért nem mondtátok, hogy rock and roll, még ha nem is az? Péter: - Figyelj, akkor azt várják, hogy Utcabálról jött a hír, meg Tutti-Frutti, Twist Again. Beszólnak, hogy hol vannak az Elvis-dalok? Úgyhogy inkább meg­próbáltuk nekik megmagyarázni, mi a rockabilly. Persze azért csak a beállás után nyugodtak meg. Ma már hál’ Istennek, nem kell magyarázkodnunk. Wanted: - És ha a közönség kéri, hogy játsszátok el a Táncoló fekete lakkcipőket a Komár Lászlótól? Péter: - Leszarom. Ha egy Johnny Burnette- vagy egy Carl Perkins-nótát kér, az más, azt lejátsszuk, utána még egy sörre is meghívom a fejet. De mi nem vendéglátósok vagyunk. Nem is lenne tőlünk hiteles egy C’mon let’s twist again, egy Teddy Bear... Hát, nézd meg ezt a fejet! (Fácánra mutat.) Wanted: - A külföldi fellépések hogyan jöttek össze? Fácán: - Van egy magyar származású gyerek Bécsben, bőgős egy pszichobilly zenekarban, annak van egy klubja. Ő hívott el bennünket fel játszani. Zsolti: - Indulás előtt az Örs vezér téren beültünk egy kocsmába, elővettünk egy térképet, aztán eldöntöttük, hova megyünk még. Nem tudtuk, hogy mi lesz, mert csak kósza hírek voltak arról, hogy kint elég nagy rockabillyélet van. A gizda németeknél és a bohém franciáknál ugyanúgy. Péter: - Úgy indultunk el, hogy a Zsoltinak a rendőrségen volt a jogsija, a Fácánnak meg nem volt útlevele. Valahogy mégis kijutottunk. A koncert után meg nem jöttünk haza, hanem mentünk tovább. Fácán: - Ültem hátul egy kurva nagy napszemüvegben, gitárral és eljátszottam, hogy baro­mi részeg vagyok. Az is voltam. Nagyon be voltam szarva, de a buli le volt kötve, interneten meg volt hirdetve meg minden. Péter: - Nem maradhattunk itthon. És kurvára igazunk volt. Belógtunk egy fesztiválra Eurodisneyland­­be, mint „Mystery Gang from Hungary" és olyan hitelesen nyomtuk a sztárzenekar dumát, hogy a főrende­ző csaj már teljesen bepánikolt, hogy valamit elszerveztek miért nem vagyunk rajta a fellépők listáján, ez az állásába kerülhet. Csak a végén jöttek rá, hogy kamuzunk és nem is lett belőle semmi baj. Persze tör­téntek ennél fontosabb dolgok is, játszottunk egy rockabilly-fesztiválon, klubokban, megismertünk egy cso­mó jó arcot. Zsolti: - Kint majdnem mindenhol van rockabilly-kocsma. Na most, ezekre a helyekre elju­tottunk, és otthon éreztük magunkat. Beléptünk, egyből mindenki haooooooo és akkor angolul ment a nagy bratyizás, gyerekek de jó, hogy Budapesten is van ilyen. Persze azért szerencsénk is volt, mert összehaverkodtunk egy német sráccal, akiről kiderült, hogy az egyik legnagyobb király rockabilly vonalon. Tetszett neki, amit csináltunk, és elvállalta, hogy menedzseli a ban­dát. Csináltunk egy demót, most készítjük első lemezünket - hét saját számmal, öt klasszikus darabbal - és ennek a srácnak a segítségével terítve lesz az egész világon. Péter:­­ Mármint a rockabilly-klubokban, rockabilly-boltokban. Tök jól kiépített hálózat működik. Kint is rétegműfaj ez, de az biztos, hogy a lemezünk eljut majd az összes fontos helyre. Mi pedig ennél többet nem akarunk. Márciusban megyünk ki legközelebb, de akkor már nem semmit sem a véletlenre bízni. Wanted: - Magyar kiadóknál nem is próbálkoztok? Péter: - Minek? Zsolti: - Jöttek már oda koncert után, hogy húúúúú gyerekek, vegyetek be egy zongoris­tát, egy szaxist és olyanok lesztek, mint a Hungária. De mi nem akarunk olyanok lenni. Péter: - Mi nem művészkedünk, parasztosan játszunk. Fácán: - Nem kerestünk meg senkit, egész egyszerűen azért, mert biztosak vagyunk ab­ban, hogy beleugatnának a dolgainkba. Ráadásul angol szövegeink vannak és ez sem számít piros pontnak. Péter: - Azért gondolkodunk azon, hogy magyar szövegeket is írjunk, és akkor talán lenne értelme itt­hon is jobban kavarni. De ahhoz kibaszott jó szövegek kellenének. Magyarul baromi nehéz eltalálni ezt a fe­­elinget. Ez meg eddig csak a Hungáriának sikerült. „Ne szégyelld, ha a hideg kiráz”, hatalmas duma. Nekünk legalább ilyen jó szöveget kéne írnunk, vagy még ennél is jobbat, csak akkor tudnánk vállalni. Próbálkozunk­­próbálkozunk, de azért angolul sokkal jobban megy. Most meg különben sem ez a legfontosabb. Leg­át Tibor fotó: Lukács Dávid L­­ost I ej*1 12 r* TOM STORMY ___V v \ HOT ROD PETE

Next