Wanted, 2000 (6. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 1-2. szám
TREBITSCH IN DA HOUSE — Levél Reny Conradnak — Ha rajtam múlik, kedves Reny, .nem, _0_i,a|fogsz hülyén TI w IT Cl I M I • Már csaknem egy éve, a WANTED magazinban kezdtem el közölni egy sorozatot, Az igazi Trebitsch címmel, havi részletekben közreadva egy több mint tízéves kutatás anyagát, valamint a kutatás körülményeire - amelyek a Trebitsch-fenoména megértésében nem kevésbé fontosak, mint a kutatás tárgya maga - vonatkozó jegyzeteimet és képi illusztrációkat. A több kontinensre kiterjedő Trebitsch-kutatás egy körülbelül százéves periódust vizsgál, a XIX. század végétől napjainkig. Jelenleg az 1903-as év körüli események ismertetésénél tartok, s a nyomozás a kanadai Montrealban folytatódik. A hivatalos dokumentumok szerint Trebitsch Ignác, alias Trebitsch Lincoln, alias Chao Kung apát 1942-ben, a sanghaji japán katonai kórházban, gyomormérgezés következtében meghalt. Vannak azonban szemtanúk, akik sokkal később is találkoztak vele, az 1960-as években Indiában, az 1970-es években a Karibtengeri szigetvilágban és utoljára néhány évvel ezelőtt, a Duna menti Pakson. Nagyon bonyolult karakterről, fontos történelmi eseményekhez, figurákhoz kapcsolódó, hihetetlenül szétágazó, labirintusszerű életútról van szó. Bármennyire is szeretném, nem tudom a Trebitsch-jelenséget néhány szóban összefoglalni, sem neked, sem magamnak. Vannak dolgok, emberek, események, amiket nem lehet néhány szóval leírni. Ilyen Trebitsch is. Gondolom, még sok év kell ahhoz, hogy a Trebitsch-kutatás minden részletét közreadjam és elérkezzünk a történet konklúziójához. Maradj addig velünk. Az igazi Trebitsch sorozattal, a WANTED magazinnal, ahol a rock and roll szelleme még él. Ami a második kérdésedet illeti: tényleg frusztrált vagyok. Egyre jobban. Nagyon beteg. Frusztrál a világ, ahogy van, az élet, az emberek, saját butam... magam. Ha nem lennék ilyen zavarodott, kikészült, beteg, nem is dolgozhatnék a WANTED magazinnak, ahol kivétel nélkül hozzám hasonló hadirokkantak, lerágott csontok, szomorú kísértetek munkálkodnak. Van itt minden: animál komplexus, mizantrópia, analfixáció, nekrofília.. Egy sereg iszonyú fóbia, sötét vonzalom, bűnös vágyak, halálos függőségek, mindaz, ami - bevallva, vagy bevallatlanul, egy XXI. századi átlagember életét kiteszi, intellektusát mozgatja és lelkiismeretét terheli. Nincs egy egészséges ember az egész szerkesztőségben és holdudvarunk sem igazán találná helyét a cserkészmozgalomban. Frusztrációm elől, mint kollégáim, én is pótcselekvésekbe, kényszeres tevékenységekbe, s igen, pornográfiába menekülök. Idegbajaimtól egyedül a pornóban, a túlhajtott, felturbózott szexben találok szabadulást, mint egy makimajom. Minél jobban gyötörnek frusztrációim, annál vadabb szexuális praktikákba bocsátkozom, társaságban, vagy ha másképp éppen nem megy, egyedül, gondolatban. Igen, ez egy Rimbaud-trip, többek között. Van benne egy jó adag Kafka is, Céline, Bowles, Abbie Hoffman, s bármilyen különösnek tűnik, még Aquinói Szent Tamás mentalitása is felbukkan, legalábbis nyomokban. Legszívesebben hallgatnék ezekről a kínzó, sötét, bűnös élményeimről, megtartanám őket magamnak, vagy kezelőorvosomnak, mint mindenki más, de nem lehet. Le kell írnom őket. Ebből élek. Ezért fizetnek. Mert éppen ilyen sötét, felkavaró élményekre kíváncsiak kedves olvasóink, ezeket követelik tőlünk, ezeket keresik a lapban, s csak ezekre reagálnak valódi érzelmekkel és indulatokkal. Mert nyilván nekik is megvan a maguk baja. Hiába írunk mi például a Shygysról, Zoránról, a Baby Sistersről, Zámbó Jimmyről és más, tisztaszemű és tisztaéletű szórakoztatóipari dolgozókról, mintha egy fekete lyukba beszélnénk, nincs válasz, nincs közönségreakció. De ha arról számolunk be, hogy, mondjuk Snoop Doggy Dogg orálisan stimulált egy bébifókát Izlandon, azonnal dőlni kezdenek az olvasói levelek s felizzik az internet. Sexy Drugs a Rock And Roll e szentségtelen háromságtól, úgy látszik nincs menekülés. Az már világos, hogy elkárhoztunk. Visszatérni a polgári jólétbe és tisztességbe nekünk már nem lehet. Innen már csak lefelé vezet a nehéz, hosszú út, ott vár a mi világunk, oda jutottak hőseink, ott az otthonunk, a kénköves tűzben, a fortyogó magmában, a gravitáció fekete szíve legmélyén, a kútban. Az már világos, hogy a poklot utalta ki számunkra, a hozzánk hasonlóknak lakhelyül e világ fura ura, a kérdés inkább az: végsőkig hátrányos, totálisan reménytelen helyzetünkben, ezen a kellemetlen helyen, időben, ilyen lehetetlen rongyokba öltözötten, ennyi bolond között hogyan érezhetnénk a legjobban magunkat, mielőtt elevenen megnyúznak? Ezért azt mondjuk, buli van. Valaki felrakja az Aerosmith-t és vetkőzni kezdünk mindannyian. A WANTED nevében is köszönöm szilveszteri jókívánságaidat. Remélem a te szilvesztered sem volt eseménytelen! Kösz, hogy írtál, írj máshol is! Kajmányi László