Romániai Magyar Szó, 1949. július (3. évfolyam, 551-577. szám)
1949-07-31 / 577. szám
P»n lm mmmm «Ml. sprobKrr Wr. Sim. P.T.T. tU H&MS/Mr HI. ÉVFOLYAM 577 sz. Vasárnap, 1949. július 31 ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP II Ára 4 lej lékét, békét a világnak, De ne zsarnok kénytől, lékét csupán a szabadság fölszentelt kezéből (Petőfi Sándor) PETŐFI, a világszabadság harcosa Amidőn 1918 őszén a forradalom behatolt a császári levéltárba, a sárguló, évszázados dokumentumok között egy lajstrom is napvilágra került. Ez a lajstrom a „Habsburg monarchia ellenségei”nek névsorát tartalmazta, főhelyen Karl Marx nevével, a harmadik helyen pedig Petőfi Sándoréval. Mi sem jellemzi jobban Petőfi Sándor egész életét és munkásságát, mint a Habsburg-kamarilla által összeállított névlajstrom, amelyen időben, harcos öntudatban, a népek felszabadításáért vívott közös harcokban egy listára kerültek a nemzetközi proletariátus nagy tanítómestere és a lángoló szívű magyar költő, akit nagy, szent jelszava, a „világszabadság“, kora szabadságharcosainak első sorába emelt. „Petőfi életműve — nem egyszerűen a népről szóló költemények sorozata, ez magának a népnek a hangja“ — írja a költőről a „Szovjetirodalom" című folyóirat. A szabadságharc összeomlását követő idők rémuralma és a sorban következő reakciós kormányok rendszeres és tudatos hamisítási hadjárata azonban elfeledte Petőfi igazi arculatát. Rákossy Jenőtől kezdve, Gyulai Pálig, a hamisítók egész sora mart bele vicsorogva, hol itt, hol ott Petőfi életművébe. Jellemző, hogy ez a hamisítás már Petőfi életében elkezdődött és abban a rágalom-hadjáratban csúcsosodott ki, amelyet a költő születé se-■ - — - — - .'.Z,.. forradalmár Petőfit egész harcos életében vezette. Petőfi tudta jól, hogy forradalmi harcot nem lehet forradalmi eszközök nélkül vívni, tudta, hogy a forradalmi változás idején nem léteznek félig megoldott kérdések, nem léteznek kompromisszumok. Petőfi mint költő és mint politikus, sokkal élesebben látott, mint kor! Irta: ASZÓDY JÁNOS | Versei ma is élnek és éltetnek...“ A „Novij Mir“, a szovjet folyóirat hasábjain Evgenia Knipovics abban a tanulmányban, amellyel a múlt évben megjelent orosznyelvű Petőfi-kötetet üdvözli, a következőket írja: „Burns és Béranger, a városi és falusi A nemzetiségi kérdésben, amelyről a március 15-e után uralomra került nemesi kormány egyszerűen nem akart tudomást venni, Petőfi az „Egyenlőségi klub“ programmjában a következőket szögezi le: „Egyesültünk az ember és ember, polgár és polgár közötti osztályfalakat fenntartó előítéletek ostromlására és délükben fellázadott jobbágyok mozgalmait fegyveresen elnyomták. „Ha volt valaha nyomorúsága Magyarországnak, — írja a cikk, h úgy bizonyosan a román nép volt az, amely annak súlyát a leginkább érezte és e nép, a magyar jobbággyal együtt oly türelmesen viselé a rabigát“ — Petőfiék lapja a költőhöz méltó bátor kiállással ostorozza a pesti kormány erőszakoskodásait, amelyek elidegenítették a forradalomtól az erdélyi román jobbágytömegeket és az ellenforradalom táborába taszították azokat. Pedig — írja a cikk, „nyíltszívűséggel, baráti kézszorítással, testvérenkké kötelezhetnénk őket.“ Elmondhatjuk, hogy a forradalmat megelőző 1847-es év végétől kezdve, halála pillanatáig, Petőfi alig írt le, vagy mondott ki szavakat, amelyek ne a forradalom, imádott világszabadsága megvalósítására vonatkoztak. Verseivel, hírlapcikkeivel, beszédeivel mindig olyankor jelentkezik, amikor a forradalomnak vagy a szabadságharcnak legnagyobb szüksége van rá. Kétségtelenül igaz, nincs sehol semmi írott bizonyíték arra vonatkozólag ,hogy Petőfi tanulmányozta volna az utópista szocialistáknak, vagy a tudományos szocializmus