Romániai Magyar Szó, 1953. február (7. évfolyam, 1653-1676. szám)
1953-02-01 / 1653. szám
1953. február 1., vasárnap Jevggnyij Dolmatovszkij: - Mi ilyennek szerettük őt. Virágzónak, tágasnak, szépnek, Víg, fénylőnek, mint azelőtt. — Dolgosnak ,nyugalmasnak, épnek. Úgy tört rá orozva a lon, Mint torkunkból a zokogó hangok. Feledhetjük a szomorú Reggelt, hogy megrohanták a tankok? Az égből a vész rászakadt, Lent csonkító ágyuk dörögtek... Lerombolták, — de ő megmaradt Rendületlen csodásnak, — öröknek. Ilyennek szeretjük őt régen: Zordonnak, de hitet adónak, Szétlőve bár, égve az éjben. A. RODYIMCEVNEK De mégis büszkén ragyogónak. Erős, mint a hit, — le nem lankadó harcos, e mély szeretet, így szeretjük elaggott apánkat, így a gyenge, beteg gyereket. Ügyelünk minden drága kövére. Harc e nagy szeretetnek az ára. Mindenik szobájáért — előre! Mindenik utcájáért — csatára! Mi szavunk meg nem szegjük soha. Jöjj hát, szörnyű harc, senki se félt Drága városunk olyan leszen, — Tágas, áttetsző, dús, eleven, Csodás, — ahogy szivünkben él fordította: HALÁSZ ANNA A HŐS VÁROSBAN írta: KOVÁCS GYÖRGY Állami Díjas — Ujjáépült-e már a város? Ezt kérdezték tőlém ismerőseim közül sokan, amikor múlt év őszén hazatértem a Szovjetunióból. Hazánk dolgozói forró érdeklődéssel hallgatnak meg és olvasnak mindent, ami Sztálingrádról szól. Ezt a hős várost, amely 1918-ban, Sztálin elvtárs vezetésével védőbástyája volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak, majd 1942-ben hősi harcot vívott a szocialista haza és az egész emberiség védelmében, szívükbe zárták a világ összes dolgozói. Mi is megkérdeztük attól a szovjet mérnöktől, aki a Szovjetek sztálingrádi Palotájának egyik földszinti termében a falakra kiaggatott és az asztalra kiteregetett tervrajzokról a város történetét és újjáépítését magyarázta el az ARLUS-küldöttség tagjainak: — Újjáépült-e már a város? A mérnök felénk fordult, elmosolyodott, majd beszélni kezdett. A régi Sztálingrád eltűnt, romokban hevert, amikor a végtelen hómérőkört, a várostól nyugatra bekerített Paulus-hadsereg utolsó katonáját is megsemmisítették vagy fogságba ejtették a szovjet csapatok. Az ágyuk már messze dörögtek, nyugaton többszáz kilométernyire Sztálingrád üszkös romjaitól. A régi város helyét törmelékek, tégla-, cserép-, beton- és faroncsok jelezték. Hamarosan ezeket is belepte a vastag hó. Éjtszakánként a telihold fénye úgy terült rá erre a fehér szemfedővel betakart romtengerre, mint valami temetőre, ahol csak a sírok kupacai törik meg a terep simaságát. Nappal varjúcsoportok szálltak, károgva, a várostól nyugatra. A hullákat keresték. A nyugati újságírók, akik azon frissiben megjelentek Sztálingrádban, váltig bizonygatták a szovjet embereknek, hogy a várost többé felépíteni nem lehet. Ez a virágzó volgaparti város, amely lenyűgözően szép és hatalmas lett a szovjet rendszer néhány évtizede alatt, a fasiszta barbárok támadása,nyomán teljesen megsemmisült. A város egyik büszkesége, a színház, ahol 1918-ban Sztrjin elvtárs beszélt egy pártkonferencián. Ezt a színházat ezért is különös megbecsüléssel övezték a város lakói. Erről a régi szép színházról — amelyet a fasiszta hordák szintén eltüntettek a föld színéről — mondta Borisz Polevoj egyik novellájának hőse: „Olyan volt az, hogy az embernek, ha felnézett rá, még a sapkája is lecsúszott a fejéről.“ A fasiszta rablók kiűzése után csak törmelék jelezte, hogy ezen a helyen egykor valamiféle épület állott. A nyugati újságírók, akik nem hittek Sztálingrád felépítésében, nem ismerték a szovjet nép, a nagy szocialista állam erejét. Nem tudták, mire képes az a nép, amely a történelemben páratlanul álló hősiességgel meg tudta fékezni és meg tudta semmisíteni a német fasiszta hadsereg legjobb egységeit és ezzel már Sztálingrád falainál eldöntötte a háború végső kimenetelét, halálos csapást mérve a hitlerfalsizmus katonai erejére. A nyugati újságírók nem hittek a szovjet nép erejében. — Mi azonban láttuk az új Sztálingrádot, az újjáépült hős várost a szovjet nép csodálatos alkotó erejének ezt a nagyszerű bizonyítékát. Nem, nem egyszerű újjáépítésről van itt szó. A régi elpusztult, a rabló hitleri hordák támadásának áldozatául esett város helyén egészen más, egészen új város épült. Ez a város napról-napra nő és szépül. Óriási emelődaruk százai emelkednek a város minden részében. Négy-nyolc emeletes új épületek nőnek ki egyik hónapról a másikra a nagykiterjedésű terek és Széles, tágas utcák szegélyén. A szovjet mérnök mosolyogva mondja: — Hát van a világon kész, befejezett város? A városok szüntelenül növekszenek, gyarapodnak, épülnek. Ez a terv, amelyet ismertettem, körülbelül 6—7 évre érvényes. Mindezt a munkát ennyi idő alatt fogjuk befejezni. Aztán tovább ... Sztálingrád olyan, amilyennek egy várost a boldog szovjet emberek elképzelnek. Nem lesz kül- és belvárosa, mint ahogyan a várost a kapitalista építészek tervezik. Arculata teljesen egységes lesz, mert Sztálingrádban és sehol a Szovjetunióban, nincsenek egymással szembenálló társadalmi osztályok. Ezt a városok képe is szemléltetően mutatja. Itt nincs elnyomott és kizsákmányolt proletariátus, amely a kapitalista országokban a külváros nyomortanyáin tengeti szörnyű életét. És nincsenek kizsákmányolók, akik a belváros fényes palotáit és villasorait lakják. Itt mindenkinek szép, egészséges, kényelmes lakása van és lesz. Az új Sztálingrád lakóterülete máris elérte a háború előtti terület nagyságát. Iskoláinak egészségügyi és kultúrintézményeinek, klubjainak, sporttelepeinek száma és nagysága szintén elérte már, sőt bizonyos vonatkozásban túl is haladta a háború előtti színvonalat. De ha összehasonlítjuk az új várost a régivel, ez nagyon keveset mond el a mai és a holnapi Sztálingrádról. Az új város 60 kilométer hosszúságban, aránylag keskeny, pár kilométeres sávban nyúlik el a lassan, méltóságteljesen hömpölygő öreg Volga mentén. A folyó nyugati partján terül el a termelékenységéről és munkásainak hősiességéről világhírű traktorgyár és az üzemek, intézmények egész sora emelkedik büszkén egészen a kommunizmus első nagy alkotásáig, a Volga—Don-csatorna bejáratáig. Láttuk a várost nappal. Mint szikrázó fehér márványsor sütkérezett az őszi fényben. Láttuk éjtszaka, a Csatornáról a város felé közeledve a „Szaturn" nevű hajóval. A gyermeki képzelet tündérpalotája elevenedett meg szemünk előtt, a milliónyi lámpa villanyfényében, amely remegve tükröződik a Volga vizén. Láttuk a Volga partján épült széles beton lépcsősort, amely néhány pihenővel egy szép, széles parkhoz vezet. Ez a hatalmas park majdnem kettészeli a várost. Ennek végében épült a Szovjetek Palotája, előtte a hősök egyik emlékműve. Sztálingrád klímája rendkívül szélsőséges. Nyáron forróság és gyakori szárazság kínozza a lakosságot, télen túlságosan hideg az időjárás. A szovjet mérnökök, a szovjet emberek azonban nem nyugodtak bele a természet által teremtett mostoha viszonyokba és felvették a harcot az időjárás szélsőségei ellen is. Erdősávokkal veszik körül az új várost, utcáit fásítják, hatalmas parkok egész sorát építik. Az új Sztálingrádban minden emberre 18—19 négyzetméter fásított terület esik. Sokat járkáltunk az új Sztálingrádban. Egyik szembetűnőjellegzetessége ennek a városnak a tágasság. Utcái olyan szélesek, amilyenre a mi viszonyaink között nem lehet, példát találni. A középen végigszaladó utca, amely a nagy Sztálin nevét viseli, néhol 80 méter széles. Városszerte parkok, fák, négy-nyolc emeletes paloták. Az orosz építészet legjobb hagyományaiból kikristályosodott művészi alkotások ezek. Láttuk a nem rég épült új színházat is. Kétszer akkora, mint a régi volt. Nézőtere 1100 ember befogadására alkalmas; a földszint fölött egy sor páholy és három sor erkély van. Az épület központja a nézőtér, de csak kis részét foglalja el az új színházépületnek. A földszinten és az emeleten, kilépve a nézőtérről, plüssfotelekkel és pamlagokkal, kis asztalkákkal berendezett társalgótermeket, éttermeket, külön cigarettázót és más helyiségeket találunk. A nézőtér székeit vörös plüssel vonták be. A színészeknek külön dolgozószobájuk van az épületben, szekrénnyel, asztallal, székekkel bebútorozva; minden szobában telefon. A nézőtér közepén a mennyezetre erősített csillár egymaga is alkalmas arra, hogy csodálatot ébresszen az emberben. Súlya nem kevesebb, mint másfél tonna. .. A színpad szélessége 12 méter, mélysége 24 méter. A szovjet színházépítés fejlett technikáját ékesszólóan példázza a 16 tonna súlyú vasfüggöny, amelyet 45 másodperc alatt eresztenek le. — Olyan várost építünk, amely méltó a sztálingrádi hősök emlékéhez! — mondják asztálingrádiak, ha új, gyönyörű városukról beszélünk velük. — Olyan várost, amely hűségesen őrzi a hősök emlékét. De az új Sztálingrád a szovjet ember hősiességének másik oldalát is megörökíti: a békéért vívott harc, a békés építkezés frontján megnyilvánuló hősiességét Elsőnek a legendás hirű Pavlov-házat építették újjá a hős város lakói. A Sztálinúttól jobbra sok új, emeletes épület között áll ez a ház, rajta fekete márvány emléktábla. Aranybetűk hirdetik a táblán, hogy ezt a házat 1942 szeptembertől novemberig, három hónapon át védelmezte a hőst Pavlov szalaszvezető a hitlerista pusztítók ellen. Pavlov szakaszvezető most a Szovjet Hadsereg hadnagya. Hőstette általánosan ismert nemcsak Sztálingrádban és a Szovjetunióban, hanem mindenütt a világon, ahol a sztálingrádi harcok leírásában, regényekben, novellákban olvastak a város védelmezőiről Mielőtt Hitler, Horthy, és Antonescu pusztító martalóc pribékjei megtámadták volna a Szovjetuniót. Pavlov ebben a házban lakott. Aztán ő is bevonult a Szovjet Hadseregbe, hogy megvédje hazáját a betolakodó hitlerfasiszta rablók ellen. Harminc főből álló csoport élén ebben a házban helyezkedett el és rendezkedett be Pavlov szovjet altiszt és példátlan hősiességgel védelmezte a házat a fasiszták meg-megújuló rohamaival, szemben. Köröskörül már minden az ellenség kézén volt. Égett, füstölgött, recsegett, ropogott Pavlov háza is. De nem engedett. Kitartott, katonáival együtt. Borzalmas erejű ágyú- és aknatüzet indítottak a házra. Bombázták repülőgépről. Aztán újra és újra: roham! De a Pavlov szakaszvezető által védelmezett házban újra és újra megszólalt a géppuska és földre kényszerítette a rohamozókat. A Szovjetunió nyugati részében még dörögtek az ágyuk, az ellenséget még nem űzték ki az egész szovjet földről. S ekkor néhány sztálingrádi asszony, Cserkaszova vezetésével, azt kezdeményezte, hogy építsék újjá a hős szakaszvezető házát, amely szintén romokban nevett. A ház hamarosan újjáépült. Történetét Ugyanúgy elmondják a lakók, akik kijöttek hozzánk a ház elé beszélgetni, mint bárki más Sztálingrádban. A Cserkaszova-mozgalom kiszélesedett s igy kezdődött meg 1943-ban, a romokban heverő hős város újjáépítése. Egyes romokat nem takarítottak el a Pavlov-ház körül. Megőrzik őket mindörökre. Hadd emlékeztessenek a hitleri imperializmus pusztító, barbár támadására és a hősökre, akik visszaverték, a támadást, nem engedték túl Sztálingrád kövein a hitleri seregeket, hanem halálos csapást mérve reájuk, tovább üldözték Berlinig és saját barlangjában fojtották meg a véres hitleri fenevadat. A hősök emlékét mélységes szeretettel ápolják ebben a városban. A múzeum anyagának nagy része ezekből az emlékekből áll. Itt őrzik — a többi között — Nyedorubov traktorgyári munkás fényképét. Nagybajuszi határozott tekintetű férfit ábrázol a kép, mellén egész sor kitüntetéssel. Ez a traktorgyári munkás 1918-ban részt vett Caricin védelmében, majd 1942 őszén, amikor a német fasiszták közeledtek a városhoz, száz főből álló harcos csoportot szervezett traktorgyári munkásokból. Hogy milyen hősiesen harcoltak a traktorgyár munkásai Sztálingrád védelmében, magának a parancsnoknak példája bizonyítja: Nyedorubov százhúsz fasisztát semmisített meg. Egy üveges szekrényben látható Sirbine katona vérrel írt levele. Ez a katona halálosan megsebesült. Mielőtt azonban hős szíve utolsót dobbant volna, Sirbine mondani akart valamit az embereknek. Tintája nem volt, így hát vérével irta meg haláltusája közben: „Nagyon rosszul esik, elvtársak, hogy meghalok. Azért esik rosszul, mert csak nyolcvan ellenséget öltem meg!“ Van ebben a múzeumban egy puska, amellyel háromszáz fasiszta életét oltották ki a szovjet katonák. Itt van egy belga újság egyik példányszáma. Ez a lap úgy jelent meg, hogy első oldala üresen maradt. | ___ . egye! Az üresen hagyott hasábokon akarták kikürtölni a világnak, hogy Sztálingrád elesett.. A belga lap első oldala azonban mindörökre üresen maradt... Három zászlót is őriznek itt a múzeumban. E zászlókalatt vívták hősi harcukat Sztálingrád védelmezői s a három dicsőséges zászló alatt nyomultak előre Berlinig. Ezek a zászlók ott lengtek győzelmesen, büszkén a letiport fasiszták Berlinjének épületein! Nincs a világnak még egy városa, amelyet a hősiességnek olyan forró, eleven emléke töltene be, mint Sztálingrádot. A város fölött emelkedik, nem nagyon magasan, a Mamajev-hegy, ahol a legvéresebb harcok zajlottak le. Ha behunyt szemmel egy marék földet veszel fel ezen a hegyen, egy-két vasdarab, golyó, lövedékszilánk vegyül a kezedben szorongatott föld közé. A város északi részében, a Sztálin-úttól balra, a Volga felé, emlékoszlop emelkedik. Itt húzódott a fő védelmi vonat. Innen csupán párszáz méter távolságnyira folyik a Volga. De ezt a párszáz métert nem tudták elfoglalni a fasiszták, noha minden erejüket latba vetették, hogy elérjék a nagy orosz folyót. Helytállt hősiesen, rendíthetetlenül a szovjet katona, a szovjet munkás. Ezen a területen minden négyzetméterre 140 különböző lövedék hullott. De a szovjet katona nem hátrált. A szovjet katona teljesítette a sztálini parancsot: Itt, ezen a helyen kell halálos döfést adni az ellenségnek! És úgy történt, ahogy Sztálin mondta a hős szovjet embereknek... A fő védelmi vonal mentén emelt emlékművön ez a felirat olvasható: „A Volgán túl nincs számunkra föld. Álltunk és állunk halálig. Ezt mondta Csujkov 62-ik hadserege.“ Álltak a szovjet emberek a pokoli küzdelemben, tűzesőben, vérben, halálban és győztek! Ma is ők állnak a világ békeszerető népeinek élén, a béke kitartó védelmében. Ezért dolgoznak és harcolnak az életben maradt sztálingrádi hősök fiai, akiknek keze alól traktorok ezrei gördülnek rá a világhírű sztálingrádi traktorgyárból. „Álltunk és állunk halálig!“ — válaszoltak ma is a szovjet emberek az imperialista háborús uszítóknak. S mondjuk és fogadjuk velük mi is mindannyian, akik a békeharc frontján küzdünk. Sztálingrád — élő figyelmeztetés azok felé, akik újabb háborút akarnak rákényszeríteni az emberiségre és hitvány, eszeveszett támadó terveket szőnek a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen, a béke erői ellen. 3 A NAGY GYŐZELEM Ma tíz éve, 1943 február 2-án rendkívüli fontosságú hit járta be a világot: a szovjet haderők Sztálingrádnál szétverték a 330.000 főből álló német fasiszta csapatokat. Ezzel a történelem legnagyszerűbb hadműveletét hajtották végre. J. V. Sztálin főparancsnok ezen a napon szeretettel üdvözölte a doni arcvonal csapatait, köszönetet mondott a harcosoknak, a parancsnokoknak és a fronton működő politikai biztosoknak. A Szovjet Hadsereg ragyogó győzelmét az egész haladó emberiség kitörő lelkesedéssel fogadta és — teljes joggal — világtörténelmi jelentőségű eseménynek tekintette. Kétszáz napig folyt a harc Sztálingrádért. J. V. Sztálin, a nagy hadvezér vezetésével, a Szovjet Hadsereg már 1941 —1942 telén, Moszkva alatt szétverte a német fasiszta csantokat. Ezzel örökre szétfoszlatta a fasisztaadsereg legyőzhetetlenségéről szóló legendát és bebizonyította a Szovjetunió haderejének az ellenséggel szembeni fölényét. A harcokban a Szovjet Hadsereg még jobban megerősödött, megedződött, még szervezettebb lett és kiváló tapasztalatokat szerzett a támadó hadműveletek terén. A Kommunista Párt vezette aszovjet népet, hazafias lendületre ösztönözte és szervező munkájával biztosította a hátország erejének megszilárdulását. A szovjet dolgozók nap-nap után újabb harckocsikkal, repülőgépekkel, ágyukkal, aknavetőkkel és más hadfelszereléssel látták el szeretett hadseregüket. A katonák és tisztek — J. V. Sztálin főparancsnok útmutatásai alapján — hamarosan elsajátították az új haditechnikát, tökéletesítették katonai képzettségüket és kitartóan tanulták az ellenség legyőzésének művészetét. Köztudomású, hogy a német fasiszta hódítók ekkor vesztették el azt az előnyt, amelyre a háború első napjaiban és hónapjaiban szert tettek — a váratlan támadás előnyét. A háború sorsát most már állandó érvényű tényezők döntötték el: a hátország kitartása, a hadsereg erkölcsi színvonala, a hadosztályok száma és minősége, a csapatok fegyverzete és a hadseregparancsnokság szervezőképessége. Az Amerikai Egyesült Államok és Anglia vezetőkörei szándékosan késleltették a második európai arcvonal megnyitását, mert céljuk a fasiszta erők ellen egymaga küzdő szovjet állam gyengítése volt. Hitler kihasználta az angol-amerikai imperialisták áruló politikáját, kivonta Nyugat-Európából és Afrikából csaknem összes tartalékait és a német-szovjet hadszíntérre dobta őket. 1942 június végén a német fasiszta csapatok a délnyugati fronton számbeli és haditechnikai fölényt biztosítottak maguknak és támadásba mentek át. A döntő csapást Sztálingrádra irányították. Úgy tervezték, hogy Moszkvát keletről megkerülik, elvágják a várost a Volga és az Ural-környéki hátországtól és Moszkva elfoglalásával már 1942- ben befejezik a háborút. Ugyanakkor támadást akartak indítani Rosztov vidékén Baku irányában is J. V. Sztálin főparancsnok felismerte a hitleristák szándékait és kidolgozta a német fasiszta csapatok Sztálingrád alatti szétzúzásának haditervét. A szovjet haderők hősiesen visszaverték a túlsúlyban lévő ellenség támadásait és meghiúsították a németeknek azt a tervét, hogy elfoglalják Sztálingrádot. 1942 szeptemberében, nagy veszteségek árán, az ellenségnek sikerült megközelítenie Sztálingrádot és befurakodnia a város külső negyedeibe. J. V. Sztálin felszólította a szovjet csapatokat, hogy minden áron védjék meg Sztálingrádot, zúzzák szét az ellenséget. S a szovjet csapatok becsülettel teljesítették a nagy Sztálintól kapott feladatot. A hosszantartó védelmi harc során óriási veszteséget okoztak az ellenségnek. A Szovjet Hadsereg egységeivel vállvetve küzdöttek a sztálingrádi üzemek munkásai is. A sztálingrádi front katonái, parancsnokai és politikai biztosai a harcok teljében levelet írtak Sztálin elvtársnak. A levél minden egyes szava esküként hangzott: „Harci lobogóink előtt, az egész Szovjetország színe előtt esküszünk, hogy nem hozunk szégyent az orosz fegyverek dicsőségére, harcolni fogunk a végső lehetőségig. Az Ön vezetésével győztek apáink a caricini csatában, az Ön vezetésével most is győzni fogunk a Sztálingrád alatti nagy csatában!“ Sztálingrád védői valóra váltották fogadalmukat. Nemcsak Sztálingrádot védték meg, de az ellenség nagyfokú legyengítésével megteremtették a szovjet csapatok hatalmas ellentámadásának előfeltételeit. „Azt hiszem — mondotta Sztálin elvtárs, — hogy egyetlen más ország, egyetlen más hadsereg sem bírta volna ki a német fasiszta haramiák és szövetségeseik veszett bandáinak ilyen nyomását. Csak a mi szovjetországunk és csak a mi Vörös Hadseregünk képes kibírni ilyen nyomást. És nemcsak kibírni, de ellen tud állni ennek a nyomásnak és le is tudja küzdeni.“ 1942 november 19-én, Sztálingrádnál, a Szovjet Hadsereg ellentámadásba lendült. A szovjet csapatok gondosan előkészített és részletesen kidolgozott ellentámadása váratlanul érte az ellenséget. A hitleristák még fel sem eszmélhettek és 22 hadosztályuk — teljes technikai felszerelésével és lőszerével együtt — tűzgyűrű közepén találta magát. Eredménytelen maradt az ellenség kétségbeesett kísérlete, hogy bekerített csapatait megmentse. A szovjet csapatok mind szorosabbra vonták soraikat. 1943 január elején a bekerített német fasiszta csapatok helyzete reménytelenné vált. Január 8-án a szovjet főparancsnokság azonnali és feltétel nélküli fegyverletételre szólította fel az ellenségét, hogy elkerülje a felesleges vérontást. A fasiszta tábornokok azonban megtagadták a kapitulációt. Erre a szovjet csapatok utolsó és általános támadást indítottak a körülzárt ellenség megsemmisítésére. Január 26-án a doni fronton küzdő csapatok nyugat felől támadva egyesültek Sztálingrád hős védőivel. 1943 február 2-án a történelmi jelentőségű sztálingrádi csata a szovjet csapatok teljes győzelmével végződött. Ezzel döntő fordulat állt be a Nagy Honvédő Háború s a második világháború menetében. Sztálingrád, J. V. Sztálin megállapítása szerint, a német fasiszta hadsereg alkonya volt. A Sztálingrádnál elszenvedett vereség után a németek többé nem tudtak magukhoz térni. Ettől a perctől kezdve a hadműveletek kezdeményezése végérvényesen a szovjet parancsnokság kezébe került. Megkezdődött az ellenség tömeges kiűzése a szovjet földről. A hitlerista hadsereg sztálingrádi veresége elképesztette nemcsak a fasiszta Németországot, de az Amerikai Egyesült Államok, Anglia és a többi kapitalista ország reakciós köreit is. Ezeknek sem volt ínyükre a szovjet győzelem. Miközben a szovjet nép hősiesen védte hazája becsületét és függetlenségét , a Szovjet Hadsereg súlyos véráldozatokkal teli közelharcokban egymaga küzdött meg a beözönlött fasiszta hordákkal, az Amerikai Egyesült Államok és Anglia reakciós körei mindent elkövettek, hogy a hitlerista államot és hadseregét megmentsék a megsemmisüléstől. Az amerikai és angol imperialisták azt remélték, hogy egy ilyen kimeritő háború után a Szovjetunió mint nagyhatalom elveszti jelentőségét s a Wall Street és a City függvényévé válik. Ugyanakkor az egész haladó emberiség izzó lelkesedéssel fogadta a sztálingrádi győzelem hitét s a legmélyebb tisztelettel fordult a Szovjetunió és a Szovjet Hadsereg felé. „Sztálingrád“ — fogalom, a szovjet nép bátorságának és hősiességének jelképe lett. A sztálingrádi győzelem ragyogó tanúsága volt a szovjet állam diadalmas erejének, a Lenin és Sztálin pártja által nevelt és vezetett szovjet nép megingathatatlan elszántságának, a szovjet katonák magas erkölcsi színvonalának, kiváló harci szellemének. A sztálingrádi csata során egész nagyszerűségében megnyilvánult J. V. Sztálin hadvezéri képessége. A történelmi jelentőségű sztálingrádi csatának döntő szerepe volt a hitleri Németországon aratott végleges győzelem kivívásában. A német fasiszta és a japán imperialista hódítók ellen vívott Nagy Honvédő Háború győzelmes befejezése után a szovjet nép viszszatért a békés alkotó munkához. A Volgán — a dicsőséges Sztálingrád falai alatt, ahol a szovjet harcosok a szovjet haza történelme során J. V. Sztálin vezetésével két nagy győzelmet arattak — ma a kommunizmus hatalmas építményei emelkednek. Ott, ahol a sztálingrádi csata lezajlott, az elmúlt év nyarán üzembehelyezték a „V. I. Lenin" Volga-Don hajózható csatornát. Ma már teljes lendülettel folyik a munka a kommunizmus másik nagy építkezési telepén, a Sztálin elvtárs kezdeményezéséből épülő sztálingrádi vízierőművön. Sztálingrád — a hős város — évről-évre fejlődik és szépül. A romhalmazok helyén csodálatosan szép lakóházakat, iskolákat, színházakat, szállodákat, középületeket, egész munkásnegyedeket emelt a dolgozó nép. Sztálingrád lakosai ma acélt öntenek, traktort gyártanak, újabb és újabb géptípusokat terveznek, mind több házat építenek, kertekkel, parkokkal díszítik városukat, átalakítják a természetet.. A békéért dolgoznak, a napsugaras jövőért. Jevgenyij Dolmatovszkij:— 1 9 4 9 E városba nem vonaton érkeztem, s Nem repültem s nem utaztam ide. De „behatoltam"! — hogy őszintén kezdjem Hason csúsztam a város szivibe. Az állomás még égett. Fölötte magasan, Sötétben imbolygó láng fénye rezdült. Mésztől, koromtól, vértől mocskosan A mellékutcákon törtünk keresztül. Útközben minden követ megjelöltünk S kitapogatunk miden küszöböt. E városban száz év múlva is, úgy tűnt, Felismernék minjdent, mint azelőtt. S melyet egykor harcban szabadítottam, íme, megint itt járok e helyen.. De mi a csuda? Bármit látok ottan, Nem ismerem fel én! Nem ismerem! Sugárutak, oszlopos pályaudvar, S csipkés épitő állványokon át Zöld sétányt látsz messzire nyúlni nyáron A kohótűz perzselte láthatáron... Oh, ti megszokott, egyszerű csodák! A nagykörúton megremeg a térdem — De sok emlék gyengéd árama ráz! — S a régi nóta szövegével kérdem: ,,Hol az az utca, hej, hol az a ház?" Kérdésemre az arcok mind kigyultak, Mi ként ha így feleltek volna ők: „Hiába keresed itt, komám a múltat, — magad hoztad el ide a jövőt.“ - fordította: HALASZ ANNA Romokból és hamuból újjáépült Sztálingrád. Képünkön a város egyik sugárútja, amelyet a lakosság kívánságára „Békeul"-nak nevezték el. Romániai Magyar Szó