Romániai Magyar Szó, 1953. március (7. évfolyam, 1677-1703. szám)

1953-03-01 / 1677. szám

Romániai Magyar Szó SZOCIALISTA IPARUNK BÜSZKESÉGEI Erdélyből, Moldovából, Bánátból és a meszsze Mármarosból a dolgozók ezrei érkeznek naponta hazánk fővárosába, hogy megtekintsék „Az RNK tervgazdaságának lendületes fejlődése“ kiállítást. Eddig 346.800 dolgozó érkezett az ország minden részéből, hogy megtekintse a számtalan kiállított szerszámgép-típust és a sokféle termékek tömegét. Csupán február 22-én, vasárnap, a látogatók száma túlhaladta a 28.500-at. A kiállítást látogató munkások, dolgozó parasztok és értelmiségiek büszkén szemlélik a fémipar, a kőolajipar, a textilipar stb számára szükséges csodálatos szerszámgépeket és gépcsoportokat, a textilipari, élelmiszeripari és vegyipari termékek gazdagságát. Tudják, hogy mindezeket a pártnak az ország szocialista iparosítására irányuló politikája eredményeként hazánk gyáraiban és üzemeiben gyártották. Különösen nagy érdeklődést váltanak ki a sokszázezer látogató részéről az országunkban gyártott nagyszerű bányaipari gépek és szerszámok, melyek segítségével a zsilvölgyi, comanesti, egeresi és más szén- és bányaipartelepek bányászai sokezer tonna szenet és ércet termelnek terven felül. A kiállításon a többi között a frontális bányafejtés kicsinyített mása is látható. Előtte állították ki azokat a tökéletesített bányaipari gépeket, amelyeket munkásaink szovjet tervek szerint és szovjet technikusok segítségével gyártottak, közöttük egy olyan gépet is, amely egyidejűleg több szénkitermelő műveletet végez, továbbá a rázócsurdát, az önműködő érőrakodógépet és a Diesel-mozdony minta típusait. Mellettük láthatóak az országunkban első ízben gyártott fejtörcalapácsok és fúrógépek. Fotomontázs mutatja be a lenyűgöző hatást keltő flotációs berendezést, amelyet teljes egészében országunkban építettek. A berendezést egyik legnagyobb ércfeldolgozó állomásunkon helyezték üzembe. Munkásainknak ez a kiváló teljesítménye eleven tanúbizonysága a Szovjetunió testvéri segítségének. A magas technikai színvonalú mű terveinek és kivitelezésének alapja a szovjet tudomány és technika gazdag tapasztalata, amely döntő módon járult hozzá a sikerhez. A kiállításon olyan elektrotechnikai felszereléseket láthatunk, amelyek bányáinkban jobb munkakörülményeket teremtettek: robbanásmentes 5,5 kw-os, 16 kw-os, 22 kw-os villanymotorokat, 100 kw-os robbanásmentes transzformátort, valamint bányatelefon-berendezéseket és apró gépi felszereléseket. Mindezek a népi demokratikus rendszer éveiben létesített villamosipari vállalatok munkásainak értékes hozzájárulásai a bányászok több szénért folytatott harcához. ,,Az RNK tervgazdaságának lendületes fejlődése“ kiállításon látható gépek és felszerelések szocialista iparunk műszaki színvonalának szüntelen emelkedéséről tanúskodnak. Bizonyítják azt a szeretetet és odaadást, amellyel a dolgozók küzdenek a párt és a kormány által előirányzott feladatok teljesítéséért, ötéves tervünk célkitűzéseinek négy év alatti megvalósításáért. A románboksári fémipari szakiskola tanulóival a kiállítás csarnokaiban A kiállításon nem újság találkozni hazánk jövő szakembereinek csoportjaival , szakiskolásokkal. Tanáraik vezetésével, fegyelmezett sorokban járják a kiállítás csarnokait, udvarát. A jövő mesterei, technikusai, mérnökei, talán mindenkinél alaposabban szemügyre veszik a bonyolult szerkezetű gépeket, hiszen néhány év múlva ők lesznek azok, akiknek az a hivatásuk, hogy továbbfejlesszék, még jobban tökéletesítsék szocialista iparunk gyártmányait •* Nehezen lehet e szavakkal kifejezni azt az örömöt, amely néhány nappal ezelőtt áthatotta a románboksári fémipari szakiskola növendékeit, amikor Muresanu Constantin igazgató bejelentette, hogy meglátogatják a fővárosi kiállítást. — Az iskola vezetősége úgy határozott — mondotta az igazgató —, hogy a legjobb tanulókat részesíti ebben a megtiszteltetésben. Bizony nehéz feladat volt a 120 tanuló közül kiválasztani a 65 legjobb tanulót, mert a románboksári szakiskolában egy ifjúnak sem kellett szégyenkeznie a félévi bizonyítvány kiosztásakor. Mind az elméleti, mind a gyakorlati vizsgán bebizonyították tanulni akarásukat . Vasárnap, amikor Románboksárról elindult az SZKT kedvezményes különvonata, az egyik kocsiban ott voltak a fémipari szakiskola tanulói is. Hatvanöt ifjú szíve dobogott hevesebben a nagy út előtti örömtől. Képzeletben már a fővárosban jártak, a kiállítás tárgya között. „Milyen is lehet az a főváros?“, „Várjon a Scânteia Házát meglátjuk-e majd?“ Száz és száz hasonló kérdés tornyosult a kis utasok gondolatában. Már maga az út Románboksántól Bukarestig felejthetetlen élményt nyújtott az ifjaknak. Látták távolról elmaradozni a füstölgő gyárkéményekkel teli Resicát, a hóborította Kárpátok láncolatát s végtelennek tűnő örökzöld fenyőerdőit, a vasút mentén épülő uj gyárakat, óriás hidakat és hazánk dúsan termő szántóföldjeit. Mintha azzal is örömet akartak volna szerezni az ifjaknak, hogy ilyen szép útszakaszra szólt szerelvényük menetrendje. Útközben Bán József, az iskola tanára sokat beszélt nekik az egykori burzsoáföldesuk Románia elmaradottságáról, népköztársaságunk fejlődéséről. Hazánk iparának fejlődése azonban csak a kiállításon vált világossá a szakiskola tanulói előtt, amint tüzetesen nézegették, vizsgálgatták iparunk remekeit. — Elvtárs, legyen szíves indítsa be egy kicsit — szólította meg a pöttömnyi Moritz Victor az aradi „Iosif Ranghet” önműködő esztergapad kezelőjét, miután meghallgatták a gépről tartott ismertetést. Ezt nem azért tette, mintha még sohasem látott volna működő esztergapadot, hiszen esztergált ő már olyan munkadarabot is, amit csak „öreg“ munkások szoktak készíteni. De az az esztergapad nemigen volt. Az ő kivénhedt esztergapadjaik nem is hasonlítanak ehhez a modern gépóriáshoz. — Annak ugyan nyomkodhatnád gombjait, amíg ilyen nagyszerűen helyezné el a megmunkálásra váró darabot — tréfálkozott Moga Teodor. — Ennek még a zúgása sem olyan — áradozott Taur Gratian. Újabb gépek, szerszámok, makettek előtt állnak meg. Egytől-egyig érdekes ez a fiatal, csillogószemű munkásnövendékeknek. Kérdezgetnek, jegyezgetnek a modern bányafelszerelések, az óriás transzformátor, a Diesel motorok előtt állva. De az önműködő esztergapad mindennél jobban érdekli őket. — Vájjon igazat beszélt az igazgató elvtárs, hogy nemsokára mi is kapunk ilyen esztergapadokat? — kételkedett Moritz Victor. Többen is ráförmedtek egyszerre: — Talán akkor nem mondott igazat, amikor az új iskolahelyiségről meg az új ruhákról beszélt? Hát nem megkaptunk mindent, amit egyszer megígért? Jobb lenne inkább ha jegyeznél. Victor egy kicsit elszégyelte magát azért, amit mondott, de ami a jegyzetelést illeti, nincs szüksége biztatásra. Már a füzet közepén tart a jegyezgetéssel. Igaz, azt ígérte az otthonmaradt osztálytársainak: „Úgy mondok el mindent, hogy ti is a kiállításon képzelitek magatokat.” A kitűnően rajzoló Victor a legérdekesebb gépekről rajzokat is készít hirtelenjében, így majd könnyebb lesz a magyarázat. Na meg őt is nagyon érdeklik a gépek, hiszen gépészmérnöknek készül. Faiparunk terméke előtt halad el a csoport. — Nézd Gratian ezt a szép kis házat! — hangzik egy felkiáltás. — De hiszen ez a szászrégeni típusház, amelyből már nálunk is lesz őszke — magyarázza egy feketeszemű másodéves. Victor a ruhaneműeknél, orvosi felszereléseknél, meg a metrót ábrázoló márványteremnél sem feledkezett meg otthonmaradt osztálytársainak adott szaváról. Szorgalmasan jegyezgetett. Az udvaron katonás sorrendben elhelyezett közlekedési felszerelések, mezőgazdasági gépek, újabb meglepetést tartogattak a tanulók részére. Rusmir Paunita, aki mozdonyvezetőnek készül, pillanat alatt a mozdony kezelőfülkéjében termett. — Nézzétek, ez a mozdony mifelénk készült — büszkélkedett. A resicaiak csinálták! Csakhamar rátaláltak az udvaron lévő tárgyak között „saját” gyáruk készítményeire is. Mennyi öröm, sugárzott arcukról, amikor körülállták az általuk készített legújabb típusú ekéket. Késő délutánra járt már az idő, amikor Moritz Victor, az iskola legjobb tanulója beírta a kiállítás emlékkönyvébe a csoport véleményét: „...Sokat tanultunk ez alatt a pár óra alatt. Láttuk drága hazánk nagyszerű vívmányait, napfényes jövőjét. Ez a kiállítás minket, románboksári ifjakat arra kötelez, hogy még nagyobb odaadással igyekezzünk elsajátítani a tudományt...“ „ A vidéki dolgozók tízezrei látogatják „Az RNK tervgazdaságának lendületes fejlődése“ kiállítást „Új élet hajnala ragyogott fel hazánk fölött. Napfényes jövő tárul dolgozó népünk elé. Ezért a jövőért érdemes latba vetni minden erőnket, legjobb tudásunkat, egész forradalmi lendületünket.” Önkéntelenül is a Gh. Gheorghiu-Déj elvtársnak ezek a szavai jutnak eszünkbe, amint „Az RNK tervgazdaságának lendülettes fejlődése” kiállítás gyönyörű csarnokait járjuk. Határtalan öröm és büszkeség tölt el bennünket, miközben ezt a kiállítást szemléljük, mert itt minden ezt mondja: valóra válnak legmerészebb álmaink is. Nagyszerű tényekként tárul itt elénk mindaz, amire évtizedeken keresztül az imperialisták és a burzsoázia „szakértői” képtelennek tartották hazánk dolgozó népét és ami még alig néhány esztendővel ezelőtt is csak állami terveink számadataiban szerepelt. Ma már büszkén mondhatjuk, hogy ezek a célkitűzések megvalósulnak, hogy az egykori elmaradott agrárországot fejlett szocialista iparral és gépesített mezőgazdasággal rendelkező országgá változtatjuk. Megcáfolhatatlan bizonyíték erre rohamosan fejlődő szocialista iparunk, virágzó népgazdaságunk. Bizonyíték erre maga ez a kiállítás, mindaz, amit az ember itt lát. Szocialista építő munkánk kiváló eredményeiről beszél a kiállítás minden tárgya. Olyan eredmények ezek, amelyeket csakis egy szabad ország dolgozó népe érhet el; olyan nép, amelynek testvéri segítséget nyújt a kommunizmust építő Szovjetunió. A nagy Szovjethaza testvéri segítségéről tanúskodnak: az aradi „Iosif Ranghet"-gyár önműködő esztergapadjai, a sztálinvárosi „Vörös Zászló” üzemek hatalmas, fúrógépe, az „Augusztus 23”-művek vontató traktora, az „Electroputere” óriási transzformátora. A Szovjetunió önzetlen testvéri támogatásának és dolgozó népünk alkotó erejének köszönhető, hogy ma már külföldre is szállíthatunk azokból a gépekből, amelyeket néhány esztendővel ezelőtt még idegen államokból kellett megvásárolnunk. Nem csoda, hogy dolgozóink nagy érdeklődést tanúsítanak a kiállítás iránt. Tudják, hogy az általuk termelt javak ma már nem a „kiváltságosokat”, hanem a dolgozók érdekeit szolgálják. Ez a tudat indította Popescu Constantint, a „Republica” üzemek élmunkás esztergályosát is, hogy ezt írja a kiállítás emlékkönyvébe: „..A kiállítás arra ösztönöz, hogy az eddig elért 80 százalékos normatúlszárnyalásomat legalább százra javítsam meg.” Pártunk és kormányunk lehetőséget adott vidéki dolgozóinknak is, hogy meglátogathassák eddigi munkánk eredményének hű tükörképét . „Az RNK tervgazdaságának lendületes fejlődése” kiállítást, tömegesen érkeznek fővárosunkba a vidéki munkások, dolgozó parasztok, diákok és háziasszonyok, az SZKT által megszervezett kedvezményes különvonatokon. Ezeken a napokon kicsinek bizonyul még a kiállítás hatalmas udvara is. A látogatók nagy érdeklődéssel vizsgálgatják, nézegetik az óriási kőolajfúró tornyot, az újtípusú villamost, könnyűiparunk termékeit, a mezőgazdasági gépeket, stb. Kérdezgetnek, jegyezgetnek, hogy visszatérve munkahelyükre beszámolhassanak a látottakról otthonmaradt dolgozó társaiknak is. A kiállítás életkedvvel, alkotóvággyal tölti el a látogatók tízezreit. Azzal a szilárd elhatározással térnek vissza munkahelyükre, hogy ezután még több erővel, még nagyobb lendülettel teljesítik feladatukat. Győzelmeink seregszemléje újabb győzelmekre serkenti a dolgozókat. „Mi készítjük mindezeket” Néhány napja örömmel értesültem arról, hogy én is meglátogathatom hazánk fővárosában, „Az RNK tervgazdaságának lendületes fejlődése” kiállítást. Munkatársaim, akik egy héttel ezelőtt nézték végig a kiállítás tárgyait, sok szépet beszéltek róla. Elbeszélésük alapján elképzeltem hogyan is nézhetnek ki egymás mellett a gépek, közlekedési eszközök, ruha- és lábbelifélék, bútorok, amelyek hazánk rohamosan fejlődő iparában készültek és amelyekről olyan lelkesen beszéltek munkatársaim. Most, miután én is eljöhettem, az SZKT kedvezményes vonatával a kiállításra és saját szememmel győződhettem meg iparunk nagyarányú fejlődéséről, bizony be kell ismernem, hogy tévedtem elképzelésemben. A kiállítás sokkal szebb, mint amilyennek elképzeltem. Valósággal bámulatba ejtettek: azok a korszerű esztergapadok, amelyek az aradi „Iosif Ranghet” gyárban készültek, a resicai mozdonygyár legújabb típusú mozdonyai, az óriás transzformátor, az új villamos, bányaiparunk nagyszerű felszerelései, könnyűiparunk változatos szépségű termékei és még annyi minden más. Szakmámnál fogva engem nagyon érdekel a bőriparfejlődése. Örömmel mondhatom, hogy ez alkalommal meggyőződhettem arról, milyen hatalmas utat tettünk meg a felszabadulás óta ezen a téren is. Azok a szebbnél szebb és jobbnál jobb minőségű cipők, bakancsok, űrhelyeket a kiállítás kirakataiban láttam, fényes bizonyítékai annak, hogy dolgozóink mindinkább kielégíthetik ezen a téren is növekvő igényeiket. A mi gyárunk munkaközössége is azt a célt tűzte ki maga elé, hogy egyre jobb minőségű árut termeljen dolgozóink számára. Az utóbbi időben számos gyakorlati intézkedés történt ennek érdekében. Még világosan emlékszem azokra az időkre, amikor hazánkat a tőkések és földesurak irányították. Éppen ezért összehasonlítást tudok tenni iparunk akkori és mai helyzete között. Abban az időben még gondolni sem mertünk arra, hogy valaha ennyi korszerű ipari termékre azt mondhatjuk, amit ma: „Mi készítjük, mindezek a nagyszerű gépek a mi munkánk eredményei.” Ez a kiállítás arra ösztönöz, hogy ha viszszatérek munkahelyemre, sokkal nagyobb gonddal, odaadással végezzem a reám háruló feladatokat, a magam hasznára és a haza javára. GÖRGÉNYI MÁRIA, a temesvári „Nikosz Belojánnisz" cipőgyár munkája 1953. március 1. vasárnap. BÁNYÁSZSZEMMEL Gerbert Ferenc lupényi bányász felnőtt gyermekeivel jött el a kiállításra. Fia a bukaresti műegyetemen tanul, gépészmérnök lesz belőle. Nemrégen még ő is a bányában dolgozott, néhány év múlva pedig új, fejlett bányagépek gyártásában veszi ki részét. Zsuzsanna, Gerbert Ferenc leánya, a házat tartja rendben, meleggé, széppé teszi az öreg bányász otthonát. A kiállításon az öreg Gerbert Ferencnek pillanatig sincsen nyugta. Minden nagyon érdekli, de leginkább a bányaipari rész. — Aninai feketeszén — mutat örömmel a kiállított tárgyak között csillogó széndarabkákra. Ez meg a 13. telep szene — magyarázza gyermekeinek s bár a fehér táblácska figyelmezteti „Ne nyúlj a tárgyakhoz!“ — nem állja meg, hogy tenyerével szeretettel végig ne simítson a jólismert hatalmas kőszéntömbön. A kirakatokban egymást követik a különböző szénfajták, fenn, a falon szénből, kőből, földből és homokból rakták ki a petrillai bánya keresztmetszetét. Gerbert Ferenc a bányász szemével szemlél mindent, örömmel köszönti kedves, régi ismerőseit, hiszen 38 esztendeig dolgozott a bányák mélyén. Most már, annyi év után a felszínen végzi munkáját. Csoportvezető a homokkőkitermelésnél. — Sok szép, jó házat építünk a bányászoknak, nagyon fontos munka ám ez is — említi meg jelenlegi munkáját az öreg bányász. És bár nem dolgozik már a bányák mélyén, szive mégis ellenállhatatlan erővel húzza a bányafelszerelések, bányagépek felé. Az egyik kirakatban újra jó ismerősökre bukkan Gerbert Ferenc. Bartha Jenő és Dali János sztahanovista bányászok arcképe tekint a látogatókra. Láttukra olyat kiált örömében az öreg bányász, hogy a körülállók is felfigyelnek rájuk. — Nézd apám, sínlerakógép — tereli apja figyelmét a külön állványon emelkedő hatalmas traktorra ifjabb Gerbert Ferenc. Érdeklődéssel, szeretettel nézi meg a hatalmas gép minden részét. — Szép ... nagyon szép ... — mondja elismerően, s szemével befutja az egész termet, mintha egyszerre akarna mindent szerb ügyre venni. Esztergapadok, marógépek, golyóscsapágyak, fonógépek mellett haladnak el. Körülöttük hatalmas tömeg figyeli a gépkezelők szavát. Zsuzsanna közben kigyönyörködheti magát a szebbnél szebb, jobbnál jobb háztartási gépek, felszerelések és edények sokaságában. Gerbert Ferenc érdeklődéssel, figyelemmel szemlél meg mindent. Nem újdonság számára a gép, mert az utóbbi években egyre több van belőle a zsilvölgyi bányákban is. Nem újság, mégis alig várja, hogy végre megláthassa a kiállítás bányagépeit. Sokat beszéltek már róluk odahaza, akik látták, azt mondták, hogy van köztük újabb, korszerűbb, olyan amilyen még nem működik a zsilvölgyi bányákban. Ez az, ami legjobban vonzza, ami legjobban érdekli az öreg bányászt. — Itt a kráter — hangzik fel Gerbert Ferenc vidám hangja, amikor a bányaipari gépek részlegéhez érnek. Bár ott van Pop Joan, a szatmári „Unió“ gyár munkása, aki a kiállítás látogatóinak a bányagépekről beszél, az öreg bányász készségesen, kérés nélkül elmagyarázza a körülállóknak, hogyan működik a kráter. Kérésére Pop elvtárs meg is indítja. A láncok csörömpölve futnak a fémvályúba. — Ilyen rakodó gép van-e a maguk bányájában? — mutat az egyik csillogótéstű rakodógépre Pop elvtárs. — Látja, ez a gép tizenöt köbméter szenet rak a csillékbe óránként. A mi üzemünkben, az „Unió"-ban készült! — Hát, éppen ilyen nincs — mondja kissé vontatottan az öreg bányász, míg tüzetesen megvizsgálja a gép minden porcikáját. — De rakodógépünk van. Gerbert Ferenc aprólékosan megnéz minden egyes gépet, aztán, mintha kötekedni akarna a magyarázóval, megkérdi, pedig nagyon jól tudja maga is: — Hány csillét bir el ez a Diesel-motoros bányamozdony? — Pop elvtárs kissé gondolkozik: — 35 lóerős, hm ... körülbelül negyven csillét — hangzik a válasz. — Pontosan ennyit húz a mienk is — örül Gerst Frerenc, hogy lámcsak, az ő mozdonyuk is ugyanilyen jó. Mindent megnéznek: az újtípusú véntiítort, a csilléket, a rakodógépeket, a bányait szálító villát. Mikor végignézték a kiállítást, és a széli kapuból mégegyszer visszatekintették a csarnokra, a magasbanyülő fúrótoronyra, az udvaron kiállított mezőgazdasági gépekre, ifjabb Gerbert Ferenc mosolyogva kérdevte meg apját: — No, hogy tetszettek az új gépek, apán? Gerbert Ferenc kicsit elgbundolkozott, így felelt a kérdésre: — Nagy öröm az fiam, hogy sok és egyé több a gép a bányákban is. Ezek a gépek Itt a kiállításon már mind hazai gyártmányok. Mi magunk készítjük az egyre jobb, korszerűbb gépeket. Hát ezért dupla öröm néz 1i őket... . ... .... , ___ „ „.git i, T ... Népi demokratikus rendszerünk messzemenően gondoskodik a dolgozók egészségvédelméről. Erről tanúskodik az a nagyszámú orvosi felszerelés, laboratóriumi műszer és a gyógyszerek sokasága, amelyek gyártását a néphatalom éveiben kezdtük meg. Romániában a burzsoázia „szakemberei” lehetetlennek tartották még a legegyszerűbb orvosi felszerelés hazai előállítását is. Ma pedig már külföldre is szállítunk ezekből a felszerelésekből. Képünkön Barbarasa Ilie, a „RECAS” egészségügyi felszerelésgyár sztahanovistája arról beszél a látogatóknak, hogy az üzem dolgozói nap-nap után észszerűsítésekkel, újításokkal járulnak hozzá gyártmányaik tökéletesítéséhez. Minden látogató elismeréssel beszél gyönyörű, újtípusú villamosunkról. A vidéki dolgozók közül nagyon sokan csak azért, hogy a már forgalomban lévő új villamosokon utazhassanak, szívesen tesznek egy-egy körutat, a korszerű hazai villamos kocsikkal. Keresztülgördülnek vele a várost átszelő Dombovitán, amelynek vizén a jövőben, teher- és utasszállító hajók fognak közlekedni. Az új villamos szinte zajtalanul siklik el fővárosunk egyik büszkesége — az épülő Dalszínház mellett. Bukarest villamosvonalain mind több ilyen kényelmes villamos közlekedik Nagy népszerűségnek örvend a kiállítás udvarán elhelyezett resicai mozdony. A látogatók miután körüljárják a nagy gépóriást, ha csupán egy pillanatra is, felkapaszkodnak a mozdonyvezető fülkéjébe, hogy ott is meggyőződhessenek hazai gyártmányunk tökéletességéről. Az ország különböző részeiből összesereglett munkások, dolgozó parasztok, értelmiségiek és háziasszonyok, megelégedéssel állapítják meg: „Ennél különb hazai gyártmányú mozdony még nem futott a román vasutakon." A resicai mozdonygyár dolgozói tudják, hogy a szocializmus építésében sokat vár tőlük hazánk dolgozó népe. é. .