Előre, 1960. február (14. évfolyam, 3813-3836. szám)
1960-02-09 / 3819. szám
Noha senki sem hívta meg „Criná F úrfit“ a fővárosi műkorcsolyázó együttes szombat esti bemutatóiára mégis idejében megérkezett. Bolondos kedvvel tombolt, táncolt a tükör sima jégen. Keresztül-kasul száguldozott a lelátókon s fagyos leheletétől tűzpiros rózsák nyíltak a jégsport Lelkes híveinek arcán, akik fittyet hánytak a dermesztő hideg szélnek és eljöttek megnézni az első hazai jégrevűt. Fűzzük mindjárt hozzá, hogy megelégedetten tértek haza a jó meleg szobába. Hét óra. Az érkezőket már teljes fényárban fogadja az Augusztus 23 műjégpálya. A jégtér olyan, mint egy vadvirágos rét. A műkorcsolyázók színpompás kosztümben siklanak, forognak a hatalmas, több mint ezer négyzetméteres ,,színpadon“. — Már megkezdődött az előadás ? — kérdezi egy nagybundás báránybőrsapkás érkező. — Még nem. Egy kicsit bemelegítenek a korcsolyázók — válaszol valaki. — Hát ilyen hidegben rájuk is fér egy kis melegedés — tréfálkozik a nagybundás s leül. A kezdésig néhány perc van hátra, nézzünk be egy pillanatra a „kuliszszák“ mögé- A tágas nagy melegedőben együtt ül az ország első nyolcvantagú műkorcsolyázó együttese. Pirosnyakkendős pionír műkorcsolyázók, Gabi Carp, Dan Cucuiu, Justin Iungu, Sorin Kesler és még vagy tizenöten szólistájukkal Bibi Moisi-val az élen épp úgy izgulnak, mint a néhány évvel idősebb társaik, Cristina Patraulea az országos műkorcsolyázó ifjúsági bajnok, Marcel Comarnici, Seiwart F.va, Gáli Péter, Hertl Károly és a többiek. Érthető a nagy izgalom, hisz ez az első kísérlet arra, hogy egységes téma keretében bemutassák a korcsolyázás legváltozatosabb számait: az ősembertől az űrhajósig. Horosz Béla szövetségi edző ,Az egész világ korcsolyázik A jégszcenárium szerzője Gheorghe Roncea segédrendezővel még egyszer ellenőrzik, hogy minden szereplő a helyén van-e, közben tanácsokat adnak az ifjú korcsolyázóknak, s aztán kezdődik az első jégrevü-bemutató. Hadd lássuk az egyhónapos kemény munka, a napi 4—5 órás gyakorlat, a sokszor késő estébe nyúló próbák mit eredményeztek. A hangszóró tánczenét sugároz. Nicolae Belu mint csontkorcsolyás ősember siklik a jégen. Hiába üldözi az előtte villámgyorsan cik-cakkozó nyuszit, — a kis Gehit Sulimant — nem sikerül elcsípnie. Victor Ionescu bemondó új számot jelez. A Duna-delta Razelm taván korcsolyázó jobbágyokat Mihail Dumitrescu, Tiberiu Landsch, György Pál jelenítik meg, amint a nádat szállítják a bojároknak. Az előadás filmszerűen pereg. Szebbnél szebb képek következnek egymás után. Nehéz volna a négy „felvonás“ 26 képéből eldönteni, melyik tetszett a legjobban a közönségnek. Talán Cristina Patraulea tűztánca kapta a legnagyobb elismerést. Szép volt és sok ügyességről tanúskodott Radu Ionian és Gáli Péter kardpárbaj jelenete és méltán kiérdemelte a közönség tapsát Seiwart Éva a száz évvel ezelőtti hoszszúszoknyás korcsolyázó hölgyet bemutató számával. Kahana Gizi, Dumitru Dima, Levente Nanasi, Vasile Caruntu nagyszerűen elevenítették meg az egykori Bukarest polgárait korcsolyázás közben a Cismigiu jegén. Hasonló meglepetésekkel szolgált a közönségnek a jégrevü befejező része, Roxana Gabrnea balett-tánca, továbbá a munkát dicsőítő cselekményes tánc, majd az utolsó szám: jégfesztivál a Marson. A jégrevün közreműködtek a főváros neves esztrád-színészei is. Nae Roman, Bimbo Marculescu, Simona Cassian és Gaston Ursu. A jégrevűt a fővárosi TSSZ korcsolyaszakosztálya, a Dinamo, a Constructors, a Hadsereg Központi Háza, a Recolta és a sportiskola közösen szervezték. A kísérő zene Mircea Comanici, a művészi rendezés pedig J. Brumner munkája. A hangulatos világítást Tomazian mérnök terve szerint oldották meg. Köztudomású, hogy már eddig is rendeztek műkorcsolyázó bemutatókat Bukarestben és a vidéki városokban. De ezek csak egyes számokból tevődtek össze. A szombat esti jégrevübemutató volt az első kísérlet, amelyen nyolcvantagú együttes szerepelt és reméljük, hogy az első próbálkozást követni fogja a többi. NAGY V. ISTVÁN Az egész világ korcsolyázik Jégrevü bemutató a fővárosi műjégpályán A fiatal Roxana elismerését. Gabriea jégtáncával méltán kiérdemelte a közönség (Foto Krammer) 4 SOK A BAJNOKJELÖLT Szoros küzdelmekkel kezdődött az országos női teremkézilabda-bajnokság döntő tornája Kezdjük talán az elején azzal, hogy egyáltalán nem csalódtak azok a sportkedvelők, akik mit sem törődve a csípős hideggel és hóviharral, a meleg szobát felcserélték a bukaresti Floreasca sportcsarnokkal. A kézilabda sport hívei ismét meggyőződhettek arról, hogy ebben az egyre népszerűbbé váló sportágban változatlanul — helyesebben ma inkább, mint bármikor — világklasszisú játékosokkal rendelkezünk, bajnokságaink színvonala igen magas. Vasárnap az országos női teremkézilabda-bajnokság döntő tornájának Cornelia Constantinescu (Bukaresti Tudomány) erőteljes dobással küldi a labdát a Marosvásárhelyi SE kapujába, amelyet ezen a mérkőzésen kevés sikerrel védett Bontea Viorica (C. Antonev felvétele) első mérkőzéseit bonyolították le. A találkozóknak nagy közönségsikerük volt, s ugyanakkor elégtételt jelentett a szakemberek, az edzők számára. Íme az első forduló három mérkőzésének eredményei: Temesvári Tudomány—Bukaresti Cetatea Bucur 8:6, Bukaresti Tudomány—Marosvásárhelyi TE 8:6, Bukaresti Rapid—Szebeni MSK 7:6. A számszerű eredmények önmagukban is beszélnek, mégis hangsúlyozni kívánjuk azt a roppant örvendetes tényt, hogy soha sem volt ilyen szoros, kiegyensúlyozott a mezőny. A három bukaresti csapat mögé technikai tudásban felnőttek a vidéki együttesek is, s az első jelek arra engednek következtetni, hogy taktikai érettség és állóképesség dolgában sincs már nagy különbség a főváros és a vidék között. A bemutatkozás legjobban a temesvári diákcsapatnak sikerült: látványos, végig dinamikus, színvonalas mérkőzésen győzték le a bajnokság egyik nagy esélyesét, az Aurora Popescu vezette Cetatea Bucurt. A győztes csapat hőse a kiválóan játszó Gerlinde Reipp volt, aki egymaga hat gólt dobott. Az együttest általában dicséret illeti támadószellemű játékfelfogásáért. (Az időnkénti állójáték kezdeményezői a bukaresti lányok voltak ) A Bukaresti Tudomány—Marosvásárhelyi TE találkozó első perceiben látottak alapján ugyancsak meglepetést „várt“ a nézőközönség. Az MTE fiatal együttese nagyon jól kezdett, nem hagyta kibontakozni az ellenfél támadásait és 2:0-ás vezetésre tett szert. Forduláskor 4:4-re állt a mérkőzés és 6:6-ig még kétséges volt, hogy ki is nyeri a találkozót. A játékidő utolsó felében azonban Catineanu, Szász Magda, Incze Mária és társaik erősen visszaestek, s a rutinosabb bukaresti kézilabdázónők még kétszer találtak a hálóba. Igaz ugyan, hogy ebben nagyon ludas a gyengén védő Viorica Bontea is, akinek a tudása vasárnap meg sem közelítette a csapat általános színvonalát. A harmadik mérkőzésen a Rapid a vártnál sokkal nehezebben győzött a nagy akarással és becsvággyal küzdő szebeniek ellen. A találkozó színvonala azonban a másik kettővel ellentétben csak közepes volt. ★ Hétfőn este került sor a döntő torna második fordulójára. íme az eredmények: Szeben—Marosvásárhely 6:5, Bukaresti Tudomány—Temesvári Tudomány 8:5, Rapid—Cetatea Bucur 12:9. L. L. Röviden • Mint már közöltük, a Román Népköztársaság és a Magyar Népköztársaság asztalitenisz csapatai kettős találkozón vesznek részt szombaton a Floreasca sportcsarnokban. A találkozóra való előkészületek során női versenyzőink a napokban edzőversenyen vettek részt. A legjobb eredménnyel Angelica Rozeanu szerepelt, aki minden ellenfelét legyőzte. A többi között 3:2 arányban győzött Geta Piticä és Mariana Barasch ellen és 3:0 arányban Ella Constantinescu ellen. A Román Népköztársaság színeit a találkozón Angelica Rozeanu, Geta Piticä és Mariana Barasch (Maria Alexandru), továbbá Radu Negulescu, Réthy Albert és Gh. Cobirzan képviselik. Vasárnap és hétfőn a legjobb magyar és román játékosok részvételével nemzetközi asztalitenisz torna kerül lebonyolításra a Floreasca sportcsarnokban. • A Squaw Valley-i téli olimpia szervezőbizottsága összeállította a február 18 és 28 között lebonyolításra kerülő olimpiai jégkorong-torna műsorát. A versenyeken a Szovjetunió, Kanada, az ULA, Csehszlovákia, Svédország, Finnország, Németország, Ausztrália és Japán csapatai vesznek részt. Az olimpiai jégkorong-torna legérdekesebb mérkőzéseire a Szovjetunió és az USA, illetve a Szovjetunió és Kanada csapatai között február 27-én, 11lletve 28-án kerül sor A kedvezőtlen idő nem jelent akadályt labdarúgóinknak „Javítóvizsgára“ készül a Resicai MSK Mi újság a resicai labdarúgók házatáján ? Erre kerestünk feleletet február 4-ére a A Munkás Sportklubban. Kíváncsiságunk indokolt volt" az MSK kevés örömet szerzett szurkolóinak a bajnokság első felében s most arra vártunk feleletet, hogyan készül az együttes a tavaszi fordulóra, a „javítóvizsgára". (Az MSK 10 ponttal áll a II. csoport táblázatának 11. helyén. Az RNK Labdarúgó Kupájából pedig már az őszi selejtezők során kiesett egy, a tartományi bajnokságban szereplő resicai csapattól elszenvedett vereség után). A csapat gyenge szereplésének okait kevesen ismerik s számos resicai szurkolónak az a véleménye, hogy ha nem áll talpra a csapat, búcsút vehetnek a B-osztálytól. A csapat helyzetét elemezve el kell mondani, hogy tavaly (helytelenül) kétszer is új edző vette át a játékosok irányítását. Az új edzők pedig új foglalkozási módszerek bevezetésével kezdték meg működésüket, amire olykor nem a legmegfelelőbben reagáltak a játékosok. Jelenleg Pop Vasile edző fáradozik azon, hogy felkészítse a csapatot a tavaszi fordulóra. Január 12-e óta rendszeresen, tervszerűen követik egymást az edzések. Minden alkalommal az úszómedencében tartott erőnléti gyakorlatok után, — az időjárástól függetlenül — szabadtéri edzésen vesz részt a 21 játékosból álló keret. Látogatásunk napján, éppen szabadtéri edzést tartottak s kitűnő alkalom volt ez arra, hogy személyesen is meggyőződjünk a csapat készülődéséről. A TIZENKETTEDIK EDZÉS A labdarúgópálya nevetgélő, sportjátékot űző fiataloktól hangos. A szabad foglalkozásnak Pop Vasile sípjele vetett véget. — ... S most pedig vegyük komolyan az edzést — mondta a köréje gyűlt labdarúgóknak. Komolyság alatt persze azt értette, hogy a tizenkettedik edzés jellegének megfelelően, percekre felosztott gyakorlatokat kell végezni. Aztán már csak ritkán tett egy-egy megjegyzést, leginkább sípszóval irányította a fiúkat. Gyorsasági gyakorlatokkal kezdődött az edzés. Változó iramban körülszaladták a pályát, majd szabadgyakorlatokra tértek át a játékosok. Szökdelés, helybenfutás, láblengetés, karbajlítás és még számos idetartozó testgyakorlat után előkerült a labda is. Két csoportra oszlottak a játékosok. A pálya egyik felében a védelem (Purcica, Nicolin, Schiopu, Rutelescu, Zsizsik, Stefanescu, Bratu, Chirila, Hatek), másik oldalon a csatárjátékosok (Varga, Serfőző, Apró, Mateon, Urcán, Comisar, Jojárt, Patrascu, Walesch) álltak kezdéshez. Az edző néhány tanácsot adott a játékosoknak, aztán elindította a mérkőzést. Eleinte a védőjátékosokra fordította a legnagyobb figyelmet és használt is az ösztönzés: 30 perc leforgása alatt egy gólt se kapott a védelem, viszont négyet rúgtak a csatárok kapujába. A továbbiakban a csatárokat vette elő az edző. Végülis 5:5 arányban végződött az egyórás edzőmérkőzés. A pályán látottak arról tanúskodnak, hogy az MSK labdarúgói jó úton haladnak ahhoz, hogy visszaszerezzék jó hírnevüket. Az öltözőben megtudtuk, hogy a keretben helyet kapott az ifjúsági csapatban kitűnt több játékos, mint Osean Valentin, Zsizsik György, Schiopu Francisc, Walesch Robert, Varga Ferenc, Comisar Victor és mások, akik jelentősen növelik majd a csapat küzdőképességét. Az ifjúsági játékosokkal kiegészített együttes bizalommal tekint a bajnokság elé. Célunk az — mondották —, hogy behozzuk — legalább részben — a lemaradást és a bajnokság végi táblázaton az első között szerepeljen a Resicai MSK neve. MIT VÁRNAK CSAPATUKTÓL A RESICAI SZURKOLÓK?... Ottjártunkkor azt a kérdést intéztük a fémipari kombinát néhány dolgozójához: mit várnak kedvenc csapatuktól a bajnokság második felében ? Íme néhány felelet: — Ha nem is jutnak be az A-osztályba, de legalább foglalják el a harmadik helyet a táblázaton. Kívánom, hogy győzzenek mindig, de sportszerű játékkal. — mondotta Waltz Augustin — Lelkiismeretesen eddzenek a játékosok és ne sportszerűtlenkedjenek többé mint annak idején Serföző és Bocianu. Szerezzék vissza elismerésünket — ez Ivanescu Constantin kívánsága. — A csapat egy-egy győzelme után, sokan jobb kedvvel látunk munkához — bizonygatta Munteanu Augustin. A csapat tavaszi jó szereplése tehát jó hatást gyakorolna még a termelőmunkánkra is. A többi feleletek is hasonlóak. A resicai szurkolók ezzel is bizonyítják, hogy szívvel-lélekkel kitartanak kedvenc csapatuk mellett és remélik, hogy az őszi gyenge szereplés után végre magukra találnak a labdarúgók. BOKOR LAJOS ★ A-osztályú labdarúgó csapataink többszörös heti edzésekkel készülnek a közelgő bajnokságra. A vasárnapi edzéseknek kevésbé kedvezett az idő. Legtöbb helyen közel húsz fokra sülylyedt a higany szála, de ennek ellenére megtartották az előirányzott edzéseket. A fővárosi DINAMO játékosai 60 perces mérkőzést bonyolítottak le. Ellenfél hiányában (a bukaresti Építők csapata nem jelent meg a találkozón) két csapatot szerveztek a keret tagjaiból. Az első csapatban Utu, Popa, Calinoiu, Panait, V. Alexandru, Nunweiler III, Anghel V., Cadariu, Ene I, Eftimie, Semenescu játszott, a második csapatban Kozma, Ivan, Motroc, Szakács II, Nunweiler IV, Kőszegi, Mátéi, Varga, Bükkösy, Szakács I és I. G. Marin szerepelt. Végeredmény: 4:0 az első csapat javára. Gólszerzők: Cadariu, Ene, Anghel, Eftimie. A Bukaresti RAPID, saját ifjúsági csapata ellen játszott kétszer 50 percet. Végeredmény: 10:1 (6:0). Gólszerzők Georgescu (5), Ene II (3), Ozon (2), illetve Vacaru. A HKH 70 perces edzésre jelent meg az Augusztus 23 pályán. Ellenfele a Katonai Akadémia csapata volt, amelyet Baksi, Krisán és Cacoveanu góljaival 3:0 arányban győzött le. A kolozsvári TUDOMÁNY a Cimpinai B-osztályú csapattal mérkőzött vasárnap. Ezen a találkozón az egyetemisták csapata jó erőnlétről tett tanúságot és végülis 10:4 arányban győzött. A kolozsváriak góljait a következők rúgták: Ivansuc (4), Mateianu (2), H. Moldovan (2), Munteanu (1), Marcu (1). Filmkockák a Resicai MSK tizenkettedik edzéséről (Buskor Lajos felvételei) Elhanyagolt sportlétesítmények Arad sportolói nem panaszkodhatnak: kellő számú, jól felszerelt pályák vannak városunkban, csupán az a baj, hogy a létesítmények karbantartásáról egyes sportegyesületek megfeledkeznek. A labdarúgó pályák közül jelenleg a CFR pálya a legjobb, de rendszeres gondozással ez is jobb lehetne. Az UTA stadion játékteréről már többször is megállapították, hogy egyenetlen, s most már csak arra lenne szükség, hogy a tavasz folyamán rendbetegyék. Nem gondozzák sportegyesületeink a tekepályákat sem. Ott van például a CFR négyes pályája, hasonlóan az UTA és az AMTE, valamint az Electrica pálya, amelyeken egyre inkább mutatkoznak a karbantartás hiányának jelei. Lássuk a többit: az olimpiai méretű versenyuszodát két évvel ezelőtt építették fel a Városligetben, de azóta is elhagyottan fest az uszoda közvetlen környéke. Nem ártana, ha a megnevezett sportközösségek, példát vennének a közüzemek sportegyesültétől, amely az elmúlt esztendőben bekerítette a röp- és kosárlabda pályáját, s idén valószínűleg villanyberendezéssel is ellátja azokat. Bármi legyen is az oka az eddigi nemtörődömségnek, az mégis joggal elvárható, hogy városunk sportegyesületei állandó feladatuknak tekintsék a sportlétesítmények karbantartását. VADAS ISTVÁN ELŐRE 1960. február 9., kedd Sportolóink külföldön Bukaresti Rapid — E.O.S. Lausanne 3 :0 A Bukaresti Rapid röplabda csapata az „Európai Bajnokcsapatok Kupája“ keretében szombaton játszotta első mérkőzését Lausanne-ban az E.O.S. Lausanne svájci bajnokcsapattal. A román csapat szép játék után 3:0 (15:7), (15:6), (15:10) arányban nyerte meg a találkozót._ A mérkőzés folyamán a Rapid valamennyi játékosa kitűnően játszott, közülük is kiemelkedett azonban Nicolau és Dragan, valamint a fiatal Grigorovics. Csapatunk játéka lenyűgözte a svájci közönséget, s a mérkőzés után arra kérték játékosainkat, hogy még két barátságos szettet játsszanak a bajnokcsapattal. A Bukaresti Rapid—E.O.S. Lausanne visszavágó mérkőzést vasárnap játsszák le Bukarestben. Kolozsvári Tudomány — C V. Banska Bistrica 2:2 Csehszlovákiai portyája során a Kolozsvári Tudomány jégkorong csapata Banska Bistricában játszotta utolsó mérkőzését a néhány vendégjátékossal megerősített helyi csapattal. A találkozó 2:2 (1:1, 0:1, 1:0) arányban döntetlenül végződött. Az első gólt Ferenczi révén a román csapat szerezte, majd a cseh játékosok kiegyenlítettek és a második harmadban vezetéshez is jutnak. A kolozsvári tudomány az utolsó harmadban Takács II. góljával kiegyenlített. Amit a jó sporthorgásznak tudni kell Van-e olyan horgász, aki nem boszszankodott még például azon, hogy ott ahol egy héttel előbb gazdag harcsafészekre akadt s szép fogása volt, ott egy héttel később a legkiválóbb csalétkekre még csak kapása sem volt. Természetesen ezek után aztán az ember felé sem néz többet a kitűnő helynek. Bosszúsága csak fokozódik, amikor tudomást szerez róla, hogy egyik kollégája egy héttel később szép bajuszos példányokat zsákmányolt ugyanazon a helyen. Az is előfordul számtalanszor, hogy a csukák, vagy a ragadozó önök ott úszkálnak a csalétek mellett s hozzá sem nyúlnak. Ilyenkor a sporthorgász a horogra fűzött kishalat felcseréli piócával, csíkkal, vagy lóféreggel. De minden igyekezet hiába. Este csak azzal a megállapítással tér haza, — természetesen üres ládával —, hogy nem kapott a hal. A hosszú évekig tartó tanulmányozások, kísérletezések kimutatták, hogy a halak idegrendszere nagyon érzékeny a Hold fényének változására. A telihold idején például majdnem teljesen étvágytalanok, de újholdkor, a kora reggeli órákban mindent képesek felfalni. Ez a magyarázata annak, hogy teliholdkor a leggazdagabb harcsafészeknél is hiábavaló minden a legcsalogatóbb csalétkekkel való kísérlet. A szakemberek egy olyan táblázatot dolgoztak ki, amely azt mutatja, hogy a Hold fényváltozása miként növeli, illetve csökkenti a halak étvágyát. Ez a táblázat (amit alább közlünk), természetesen nem 100 százalékos kulcsa a sporthorgászat sikerének, mivel a halak járását, étvágyát mint ismeretes rendkívüli módon befolyásolja az időjárás, az erős szél, a nagy meleg stb. A táblázatot azzal a céllal adjuk közre, hogy a sporthorgászok a táblázat figyelembevételével maguk is végezzenek ezirányú kísérleteket. A HOLD HATÁSA A HALAK KAPÁSÁRA Újhold 1. Nap, reggel 9 óráig kitűnő 2. Nap, reggel 10 óráig kitűnő 3. Nap, 15 óráig kitűnő 4. Nap, 16 óráig kitűnő 5. Nap, 16 óráig kitűnő 6. Nap, egész nap rossz 7. Nap, 11—16 óra között elég Jó Első negyed 1. Nap, d.e. jó, d.u. közepes 2. Nap, reggel jó, d.u. elég Jó 3. Nap, egész nap közepe« 4. Nap, egész nap közepes 5. Nap, egész nap közepe» 6. Nap, 14 órától közepe» 7. Nap, egész nap közepe» Telihold 1. Nap, egész nap közepes 2. Nap, egész nap rossz 3. Nap, egész nap nagyon rossz 4. Nap, egész nap elég jó 5. Nap, reggel jó, d.u. közepes 6. Nap, reggel jó 7. Nap, reggeltől 15 óráig jó Utolsó negyed 1. Nap, 14 órától jó 2. Nap, d.u. elég jó 3. Nap, 16 órától jó 4. Nap, 16 órától közepes 5. Nap, d.u. elég jó 6. Nap, egész nap rossz 7. Nap, 11-16 óra között elég jó Igen hasznos, ha minden sporthorgász egy noteszbe, minden egyes halászkirándulás alkalmával feljegyzi a jelen táblázat szerint a Holdolását, pontosan az időjárást és természetesen azt, hogy milyen eredménnyel végződött a halászat. Bizonyos idő elteltével általános következtetéseket vonhat le a horgászat szempontjából legmegfelelőbb időponttal kapcsolatosan. A Lottó-Pronosport Á. V. közleménye* • Rendkívüli Pronoexpressz-verseny • Februárban is 75.000 lejes heti rendkívüli jutalom a Központi Lottón • A februári Pronosport-versenyek részvevői között 200.000 lej értékű rendkívüli jutalmat sorsolnak ki. A rendkívüli húzások mindig nagy érdeklődést váltanak ki a részvevők között, mert az illető verseny nyereményalapján kívül számos értékes tárgynyeremény elérésére is van lehetőség. Ez az eset a szerdai Pronoexpressz versennyel is, amelyen — többek között — három személyautót is lehet nyerni. A húzásra szerdán kerül sor, a szelvények beadási határideje kedd este. A Pronoexpresszen mind nagyobb azoknak a száma, akik a variációs játékot alkalmazzák. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy hat szám helyett 10, vagy több számot játszanak meg, aránylag alacsony részvételi díjjal, így a nyerési lehetőség lényegesen nagyobb. Mint ismeretes, a Központi Lottón januárban bevezették a heti 75.000 lejes külön jutalmat. A nagy érdeklődésre való tekintettel, ezt a heti jutalmat február hónapra is meghosszabbították. Ki kell emelni, hogy ez az öszszeg teljesen független az illető húzás nyereményalapjától. * A Pronosport-versenyek részvevői között 200.000 lej értékű külön nyereményt sorsoltak ki január hónapban. Ez a nyereményösszeg február hónapban is érvényben marad, így tehát az utolsó februári Pronosport-verseny után ismét sorsolásra kerül sor, amelyen a február hónapi versenyek részvevői közül bárki nyerhet. 'vtönp* ■ ' “wm* '■*''1 • ?■ A legutóbbi olasz és francia bajnoki fordulóban ismét néhány váratlan eredmény született. A Bologna csapata néhány sorozatos vereség után Rómában legyőzte a Laziot, aminek valószínűleg az a magyarázata, hogy a Lazio hétközben is játszott egy elmaradt bajnoki mérkőzést a Genoa együttesével. — a Palermo saját pályáján csak nehezen vívott ki döntetlent a Barival szemben, — a francia bajnokságban pedig a Le Havre simán kikapott a Toulouse csapatától. Egyébként ezen a versenyen 4 kettes mellett 4 X jelent meg, ami önmagában tanúskodik arról, hogy ez a verseny igen nehéz volt. A Pronosport következő vasárnapi műsora: I. Nápoly—Fiorentina II. Róma—Milan III. Juventus—Padova IV. Bologna—Genoa V. Internazionale—Atalanta VI. Udinese—Lazio VII. Alessandria—Bari VIII. Lanerossi—Spal IX. Sedan—Nice X. Lyon—Monaco XI. Marseille—St. Etienne XII. Strasbourg—Le Havre Mint látható, nyolc mérkőzés az olasz bajnokságban, négy pedig a francia kupában kerül lebonyolításra. * Szerkeszti a Lotto-Pronosport Állami Vállalat. ★ JAMS HSZE A 57EPÉR/ DÍRÁHÁZOTJ nSTMÍA/r,iALtpijé WHIP! RÁMA2AS, ÜViúEZISA JUROVÁSARHELY! lepaet” I SZÖVI IKtlfT MAROGVÁSÁRHELY KOSSUWUHHJ3SZÁM ALATTI tíSZLECÉUaqij ikxihíítek t i A MAROSVÁSÁRHELYI I IRTA ! szállítási vállalat ! i ? • február 15-től kezdve ? i bevezeti a gyorsáru j 1 forgalmat T a Marosvásárhelyi-Erdőszentgyörgy i : — Keresztúr — Székelyudvarhely i : — SepsiSzentgyörgy és Sztálinváros közötti útvonalon. •• i A gyorsárut szállító tehergépkocsik • i naponta a következő menetrend ? i szerint közlekednek: j • INDULÁS Marosvásárhelyről reg * gel 7 órakor j ? ÉRKEZÉS Sztálinvárosba este 8 • óra 30 perckor j • INDULÁS Sztálinvárosból másnap • reggel 8 órakor • s ÉRKEZÉS Marosvásárhelyre este 9 * • óra 30 perckor t • A csomagok be- és kirakása a fel- , • adó kívánsága szerint végezhető. T • A gyorsáríjszállítás díjszabása a T • Minisztertanács 1960 február 1-i * • 81. számú határozata értelmében : • mintegy 26 százalékkal olcsóbb, ? • mint a régi díjszabás volt. (Példá- ?ul egy 100 kilós első osztályú cső ? » mag szállítási díja 100 kilométer • • távolságra mindössze 9 lej; ugyan • » ilyen súlyú másodosztályú áru • \ ugyanakkora távolságra 11,3 lej.) * » Felvilágosítást nyújtanak a követ : • kező egységek: • Marosvásárhely, telefonszám 46-73 * • Székelyudvarhely, telefonszám 393 * • Sepsiszentgyörgy, telefonszám 613 * ! és IRTA forgalmi szolgálat telefon * 1 _ 2965. « ! A szükségleteknek megfelelően más i f útvonalakon is bevezetjük a gyors i ’ áruforgalmat. • ’ BÁRMILYEN HELYI ÉS VÁROS- KÖZI SZÁLLÍTÁS ÜGYÉBEN FOR- I DULJON BIZALOMMAL AZ IRTA • SZÁLLÍTÁSI VÁLLALATHOZ j Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bukarest, Piata Scinteii nr. 1. — Telefon: 18.03.02. — Előfizetések a postahivataloknál, levélhordóknál és a vállalatok önkéntes lapterjesztőinél. — Nyomda: Combinatul Poligrafic Casa Scinteii „I V. STALIN“