Előre, 1960. december (14. évfolyam, 4071-4097. szám)

1960-12-01 / 4071. szám

- 1960. december 1., csütörtök N. Sz. Hruscsov megbeszélése W. Ulbrichttal MOSZKVA (Agerpres). — TASZSZ: November 30-án N. Sz. Hruscsov az SZKP KB első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke megbeszé­lést folytatott Walter Ulbrichttal, az NSZEP IS első titkárával, a Német DK Államtanácsának elnökével. A megbeszélés során a két félt egy­aránt érdeklő politikai és gazdasági kérdéseket tárgyalták meg. Egyebek között megvizsgálták az NSZK kormá­nyának azon elhatározásával adódó konkrét kérdéseket, hogy felbontja a kereskedelmi egyezményt a Német De­mokratikus Köztársasággal. Abban ál­lapodtak meg, hogy amennyiben a Né­met SZK nem hosszabbítaná meg a Német DK-val a kereskedelmi egyez­ményt, a Szovjetunió 1961-ben maga szállítja a Német DK-nak szükséges nyersanyagokat és árukat. V. A. Zorin: Egyszer már véget kell vetni a nyugati hatalmak halogatási politikájának A Politikai Bizottság folytatja a leszerelési vitát NEW YORK (Agerpres). — Hosz­­szas megszakítás után a közgyűlés Politikai­­ Bizottsága november 29-én délután újra megkezdte a leszerelési kérdés vitáját. A bizottsághoz külön­böző országok 12 határozattervezetet nyújtottak be megvitatás végett. A nyugati hatalmak továbbra is halogat­ják azt, hogy leszögezzék végleges álláspontjukat az általános és teljes leszerelési szerződés irányelveire vo­natkozó határozattervezettel kapcso­latban. Az ülésen elsőnek Vidics, Jugoszlá­via megbízottja szólalt fel. Támogatta a 12 állam határozattervezetét (Ju­goszlávia is társszerzője ennek a ter­vezetnek — szerk. megj.), s rámuta­tott, hogy az említett határozattervezet jelenlegi formájában tartalmazza a le­szerelési tárgyalások újrafelvételéhez szükséges minimális követelményeket. Wadsworth, az USA küldötte kije­lentette, hogy nincs szándékában az általános és teljes leszerelés kérdésé­vel foglalkozni és mindössze arra szo­rítkozott, hogy célzatos beállításban ismertesse a nukleáris fegyverkísérle­tek beszüntetésével kapcsolatos genfi tárgyalások történetét. Wadsworth szavakban elismerte ugyan, hogy kölcsönös engedmények­re van szükség, de egyben kijelentette, hogy az USA a szerződés végrehaj­tásának csak olyan ellenőrzési rend­szerét hajlandó elfogadni amely meg­felel az Egyesült Államok kormányá­nak. V. A. Zorin, a szovjet küldöttség vezetője hátvéd harcnak minősítette az olasz megbízottnak a 12 állam ja­vaslatával kapcsolatos nyilatkozatát, mivel a nyugati hatalmak már kez­dettől fogva elutasították ezt a javas­latot. A szovjet küldöttség vezetője részleteket idézett abból az interjú­ból, amelyet N. Sz. Hruscsov a Prav­da tudósítójának adott, és kimutatta, hogy teljesen alaptalan a nyugati ha­talmaknak az ellenőrzés kérdésében elfoglalt álláspontja. Az atomfegyver-kísérletek megszün­tetésének kérdésével foglalkozva, a szovjet küldött hangsúlyozta, hogy e kérdés mielőbbi megoldása fontos lé­pést jelentene az általános és teljes leszerelés megvalósításához szükséges kedvező előfeltételek megteremtése felé. Az Egyesült Államok azonban — mon­dotta — továbbra is fokozza az atom­­fegyverkezési hajszát és mindennél szükségesebbnek tekinti az atomfegy­ver tökéletesítését. A szovjet küldött rámutatott, hogy a tények sokatmondó tanúbizonysága szerint a Szovjetunió mindent elkövet az atomfegyver-kísérletek beszüntetése kérdésének mielőbbi megoldására, míg az USA, Nagy-Britannia támogatásá­val, fékezi és igyekszik meghiúsítani a tárgyalásokat, hogy újra megkezd­hesse a kísérleteket. V. A. Zorin kijelentette, hogy e kérdésben a szovjet küldöttség hajlan­dó megszavazni a Politikai Bizottság elé terjesztett mindkét határozatterve­zetet — India és más 25 állam terve­zetét, valamint Ausztria, India és Svédország tervezetét. V. A. Zorin végül hangsúlyozta, már elvileg téves az a­ felfogás, amely az utóbbi időben bizonyos mértékig lábra kapott a Politikai Bizottságban, miszerint jelenleg semmiféle határoza­tot nem kell hozni a leszerelési kér­désekben, hanem jobb volna, ha át­tennék az egész ügyet az ENSZ le­szerelési bizottságához, vagy pedig, hogy az ülésszak munkálatainak vé­géig halasszák el a határozathozatalt s hogy az ülésszak csak a jövő évben fejeződjék be. A halogatás e politiká­jának, amelyet a nyugati hatalmak évek óta folytatnak — mondotta V. A. Zorin — egyszer már véget kell vetni. „A gyarmatok birtokolását nemcsak szégyennek, hanem bűntettnek kell tekinteni Az ENSZ-közgyűlés folytatja a kolonializmus felszámolásának vitáját NEW YORK (Agerpres). — A köz­gyűlés folytatja az összes gyarmati országok és népek függetlenségének megadására vonatkozó kérdés megvi­tatását. . A november 30-i délelőtti ülésen el­sőnek az etiópiai küldött szólalt fel. Üdvözölte a Szovjetuniót azért a kez­deményezéséért, hogy az ENSZ-köz­­gyűlés ülésszakának napirendjére fel­vetette ezt a kérdést. Az etiópiai kül­dött leleplezte az imperialisták mes­terkedéseit, amelyek arra irányulnak, hogy elhalasszák a gyarmatok füg­getlenségének megadását azzal az ürüggyel, hogy ezek még „nincsenek felkészülve“ az önkormányzatra. Etió­pia küldötte hangsúlyozta, hogy a ko­lonializmus felszámolása teljességgel időszerű kérdés. A gyarmatok birto­kolását — folytatta — nemcsak szé­gyennek, hanem bűntettnek kell te­kinteni. Ezután Lengyelország küldötte emel­kedett szólásra. A gyarmati rendszer felszámolása — mondotta — megfelel a társadalomfejlődés objektív törvé­nyeinek. A gyarmati népeknek joguk van ahhoz, hogy egymaguk döntsenek jövőjükről, követeléseiket haladéktala­nul teljesíteni kell, úgy, ahogy azt a szovjet nyilatkozat előirányozza. A lengyel küldött kigúnyolta a ko­lonializmus védelmezőinek azon állí­tásait, miszerint úgymond, számos gyarmati nép még nem érett meg arra, hogy egymaga döntsön sorsáról. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ilyenszerű állítások nem szabad leté­­rítsék a közgyűlést helyes útjáról. A gyarmati rendszer felszámolására vonatkozó határozatoknak energiku­­sokn­ak kell lenniök. A lengyel küldött felhívta a köz­gyűlés figyelmét arra a tényre, hogy az USA fokozza behatolását Afrikába. A jugoszláv megbízott felszólalásá­ban hangsúlyozta, hogy a népek fel­szabadítása a gyarmati uralom alól előfeltétele annak, hogy a világbéke megerősítésére irányuló erőfeszítések sikerrel járjanak. A jugoszláv küldött­ség — mondotta — támogatni fog minden olyan javaslatot, amely meg­gyorsítja a szégyenletes gyarmati rendszer felszámolását. Ezzel befejeződtek a délelőtti ülés munkálatai. I kormányterror Venezuelában A távirati ügynökségek, ismét f­ véres latin-amerikai esemé­nyekről számolnak be. Guate­mala és Nicaragua után, most Vene­zuela fővárosában feszült a helyzet. A kormány megtorló intézkedései ellenére Caracasban már ötödik nap­ja folytatódnak a kormányellenes tüntetések. Az UPI hírügynökség je­lentése szerint november 29-én újabb összetűzésre került sor a tün­tetők és a rendőrség között. A kormány sürgős intézkedéseket tett a további tüntetések megakadá­lyozására. Betancourt, Venezuela el­nöke felfüggesztette az alkotmányos jogokat, a katonaságot, és a rendőr­séget pedig felhatalmazta a tünteté­sek elfojtására. A rádióban az elnök kommunista ellenes szólamokat han­goztat és a kubai forradalmi kor­mány elleni agresszióra uszít. A fő­város utcáin tankok dübörögnek, a­­zokat a negyedeket, pedig, ahol tüntetések zajlottak le megszállta a szamara katonaság. Azon a címen, hogy „fel­forgató tevékenységet“ folytat, a ha­tóságok elfoglalták a Tribuna Popu­lar-nak, a Venezuelai Kommunista Párt hetilapjának a nyomdáját. Be­tiltották az ugyancsak haladó Iz­­quierda és Dominquito lapokat is. A kőolajvidékekre katonai alakula­tokat vezényeltek. A hadsereg veze­tői pedig a napokban Betancourt el­nökkel megbeszélést tartottak, ahol a hadsereg tisztjei utasítást kaptak a kormányellenes megmozdulások elfojtására. A France Presse szerint letartóz­tatták az egyik Caracas melletti pre­fektust és rendőrfőnököt, akik állí­tólag támogatták a tüntetőket. Mind­ketten a demokratikus köztársasági unió tagjai. Ez a párt nemrég kilé­pett Betancourt elnök kormánypárti koalíciójából. A most folyó tüntetések a kor­mány politikájával szembeni egyre növekvő ellenállást tükrözik.,,Betan­court politikájával szembeni elkese­redett tüntetések miatt a kormány a helyzet egyre kritiku­­sabbá válik“ — hangsúlyozta az As­sociated Press egyik caracasi tudó­sításában. llllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllHllllllllill A béke és a haladás erői legyőzhetetlenek Az ENSZ közgyűlés XV. ülésszakának munkájáról Kádár Balázs szentmihályi (Keresztúr rajon) olvasónk szerkesztő­ségünkhöz intézett levelében kéri, hogy adjunk részletesebb áttekin­tést az ENSZ-közgyűlés XV. ülésszakának munkájáról. Alábbi cik­künkben igyekszünk eleget tenni olvasónk kérésének. Persze, mi sem volna egyszerűbb, mint időrendben elmondani, miről folyt a vita az eddigi üléseken, és mit végeztek az egyes kérdésekben. Ha azonban így járnánk el, csak formálisan tennénk eleget feladatunknak. Ezért helyesebbnek találjuk, hogy előbb általánosságban világítsuk meg a kérdést­, érzékeltessük az ENSZ rendeltetését általában, s ennek ke­retében adjunk összefoglalót a jelenlegi ülésszak munkájáról. Mindenekelőtt villantsuk fel rövi­den, miben állapodtak meg az 51 állam­ képviselői­, amikor 15 évvel ezelőtt megalakították az Egyesült Nemzetek Szervezetét, miit jelöltek ki legfőbb célkitűzésként? Az Alapokmány bevezetője ezzel a mondattal kezdő­­dik: r. ,,Mi, az Egyesült Nemzetek né­pei attól az elvtől vezérelve, hogy megmentsük a jövő nemzedéket a háború borzalmaitól, amely éle­tünk folyamán kétszer zúdított kimondhatatlan bánatot az em­beriségre, és hogy újból hitet te­gyünk az alapvető emberi jogok, a személyiség méltósága és ér­téke, a férfiak és a nők, valamint a nagy és kis nemzetek egyenjo­gúsága mellett.. Ez volt hát a kiindulópont az Alap­­okmány bevezetője szerint. A szerve­zet konkrét célját pedig legjobban az I. fejezet első mondatával illusztrál­hatjuk : ,,Fenntartani a nemzetközi bé­két és biztonságot és evégből hat­hatós együttes intézkedéseket ten­ni a békét fenyegető cselekmé­nyek megelőzésére és megszün­tetésére, s a támadó cselekmé­nyeknek vagy a béke más módon történő megbontásának elfojtásá­ra, valamint békés eszközökkel, az igazságosság és a nemzetközi jog elveinek megfelelő módon el­simítani vagy megoldani olyan nemzetközi viszályokat és hely­zeteket, amelyek a béke megbon­tására vezethetnek.“ Nem foglalkozhatunk itt — mert e cikknek ez nem is célja — az ENSZ másfél évtizedes történetével. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy az ENSZ egész történetében élesen ki­domborodik két ellentétes Irányvonal. A Szovjetunió a szervezet megalapítá­sától kezdve következetesen, kitartás­ ill!l!lllllllllll!l!lllllll!l!lllllllllllllllllllllllllll!l!l!lllllllllllllllllllllllllllllllll sal harcol az Alapokmány szellemé­nek és a fentiekben csak jellemzett, de nem minden részletében kimerített célkitűzéseinek megvalósításáért. S ugyanezt tették és teszik a szocializ­mus útjára lépett összes országok, az időközben kialakult és hatalmas erő­vé növekedett szocialista tábornak az ENSZ-ben részvevő tagállamai. Ez­zel szemben, az imperialista hatalmak, élükön az Amerikai Egyesült Államok­kal, s a különböző eszközökkel befo­lyásuk alatt tartott többi állammal mindinkább eltávolodtak az Alapok­mány szellemétől, célkitűzéseitől, sőt igyekeztek a világszervezetet saját imperialista céljaiknak megfelelően, az Alapokmánnyal szöges ellentétben ál­ló módon felhasználni. Bármelyik ülésszak munkáját, az ENSZ bármilyen tevékenységét akar­juk mérlegre ternni, mindenekelőtt a fenti szempontokat kell figyelembe venni, azt kell megvizsgálnunk, ho­gyan érvényesült ebben az említett két irányvonal, s főképpen, hogyan hatott az illető ülésszak vagy a szóbanforgó akció az ENSZ legfőbb rendeltetése: a béke és a nemzetközi biztonság, a kis és nagy nemzetek egyenjogúságá­nak érvényesülése szempontjából. A XV. ülésszakról már most meg­állapítható, hogy úgy kerül be a történelembe, mint az egyik legfon­tosabb ülésszak a világszervezet meg­alakulása óta. Különleges, bátran mondhatjuk , tör­ténelmi jelentőségét kettős körülmény határozta meg. A napirendjén szerep­lő kérdések égető volta, nagy hord­­ereje és időszerűsége, valamint az ülésszakon megjelent személyiségek. Mindkét körülményt a szovjet kor­mány következetes békepolitikája, ki­apadhatatlan kezdeményezőkészsége hozta magával. Hruscsov elvtárs ismeretes felhívá­sának köszönhető, hogy az ülésszak a történelem eddig legnagyobbszabá­­sú magas­ szintű nemzetközi találkozó­jává vált. Nagyszámú államfő, kor­­mányfő és más vezető politikai szemé­lyiség jelent meg a közgyűlésen, több mint bármikor, bármely nemzetközi értekezleten, vagy az ENSZ bármely ülésszakán. Az imperialista diplomá­cia, amely szerette volna, ha a szov­jet felhívás süket fülekre talál és min­den befolyását latba is vetette ennek érdekében , vereséget szenvedett. Mint ismeretes, végül a közvélemény nyomására maga Eisenhower elnök és Macmillan angol miniszterelnök is megjelent és felszólalt az ülésszakon. Amint ezt az Izvesztyija kiküldött tudósítói igen találóan megállapítot­ták : „Előbb csak tíz, majd húsz, har­minc, negyven, ötven állam, és kor­mányfő, miniszter és más vezető ál­lamférfi jött össze New Yorkban. Vé­gül az történt, hogy akik eljöttek, majdnem többen voltak, mint azok, akik otthon maradtak, ez pedig azt jelentette, hogy teljes mértékben győ­zelmet aratott a szovjet kormány ál­láspontja, amely ezt a világcsúcstalál­kozót javasolta. Jaj, de nem akaródzott egyeseknek megjelenni az ENSZ-ben! Milyen kí­­nos volt nekik felmenni a szószékre és mondani valamit ! De eljöttek, még ha nem is akartak, és beszéltek, még ha kényszeredetten is, és ha tulajdon­képpen nem is mondtak semmit." S ha valaki felteszi a kérdést, mi­ért húzódoztak, s miért beszéltek kény­szeredetten, vagy miért nem mondot­tak semmit — a felelet világos. Nehéz vallani a világ színe előtt, újságírók, rádió és televízió-tudósítók százai, te­hát a világközvélemény előtt olyan kérdésekben, amelyekben csak lelep­leződhetnek, mert szemben állanak az emberiség érdekeivel, a népek leghőbb vágyával és törekvéseivel ! Márpedig a Szovjetunió és a többi szocialista ország kezdeményezéséből ilyen kérdések állottak az ülésszak vitáinak középpontjában. Említsük meg itt a három legfontosabbat: 1. Az általános és teljes leszere­lés , általában a leszerelés kérdésé­nek kimozdítása a holtpontról, amelyre a nyugati imperialista ha­talmak magatartása juttatta. 2. A gyarmati rendszer teljes és végleges felszámolása. 3. Az ENSZ egyes szerveinek, s elsősorban a főtitkárságnak és a Biztonsági Tanácsnak az átszerve­zése, hogy ezek híven tükrözzék a megváltozott erőviszonyokat és ha­tékonyabban szolgálhassák a világ­­szervezet célkitűzéseit. M­­indenekelőtt beszéljünk az első­­ről és a legfontosabbról: a le­szerelés kérdéséről, melyről Gheorghe Gheorghiu­ Dej elvtárs a dolgozók kép­viselőinek bukaresti nagygyűlésén, a XV. ülésszak munkájáról tartott beszá­molójában a következőket mondotta : „A leszerelést méltán tartják az egész nemzetközi élet csúcskérdésének, mert ennek megoldásától függ döntő mér­tékben az államok és államcsoportok közötti viszony későbbi alakulása, ettől függ magának egy újabb háború min­den borzalmának az elhárítása“. Tudjuk, hogy 15 év alatt a Szovjet­unió és a szocialista tábor többi orszá­ga megszámlálhatatlan javaslatot tett a leszerelési egyezmény létrehozására. Az imperialista hatalmak minden ja­vaslatot, amely közelebb vitt volna a tényleges leszereléshez , visszautasí­tottak. Persze sohasem nyíltan és egye­nesen. Nem egyszer hangzottak el né­püktől tartó politikusok részéről ke­netteljes szavak a békéről és leszere­lésről. Végnélküli, meddő vitákat igye­keztek folytatni, hogy így saját népeik előtt fedjék magukat, de elhárítottak minden konkrét célravezető lépést. Így érlelődött meg a helyzet, különöskép­pen a haditechnika páratlan méretű fejlődése folytán arra, hogy részleges intézkedések helyett, napirendre kerül­jön az általános és teljes leszerelés kérdése. Az imperialisták kedvenc vesszőpa­ripája az ellenőrzés problémája. Nem egyezhetünk meg — hangoztatták és hangoztatják képmutatóan —, mert nincs biztosítékunk az egyezmény be­tartásának ellenőrzésére. Ellenőrzött leszerelés helyett azonban valójában leszerelés nélküli ellenőrzést akarnak. Ennek az álláspontnak a tarthatat­lansága ma már minden józan gon­dolkodású ember előtt világos; egyéb­ként Hruscsov elvtárs a XV. üléssza­kon tartott történelmi jelentőségű be­szédében végleg kihúzta a talajt az imperialisták lába alól. Egyezzünk meg az általános és teljes leszerelésre néz­ve s ebben az esetben mi elfogadunk bármilyen ellenőrzési rendszert — ez volt érvelésének a lényege. A Prav­da szerkesztőségének kérdéseire adott válaszában (november 23) N.Sz. Hrus­csov külön is hangsúlyozta, hogy a Szovjetuniónak legalább annyira érde­ke a szigorú nemzetközi ellenőrzés, mint bármely más országnak. „Hajlan­dók vagyunk — hangsúlyozta ezúttal is Hruscsov elvtárs — megvizsgálni a nyugati hatalmak bármely javaslatát, amelyet az általános és teljes leszere­lés fölötti ellenőrzéssel kapcsolatban előterjeszteni óhajtanak. Ehhez azon­ban el kell fogadniuk a leszerelést, és becsületes politikát kell folytatniuk ebben a kérdésben, nem pedig olyan politikát, amely a népek félrevezetésé-­ re irányul.“ Ismeretes, hogy Hruscsov elvtárs­ már a közgyűlés előző (1959) üléssza­kán beterjesztette az általános és tel­jes leszerelésre vonatkozó javaslatot­ . Óriási visszhangja támadt e javaslat­nak s a világközvélemény nyomása alatt a nyugati hatalmak is elvben el­fogadták az általános és teljes lesze­relés gondolatát. Amikor azonban a tízes leszerelési bizottság genfi tár­gyalásain a gyakorlati megegyezésre került volna sor, hónapokon keresztül a fentebb már vázolt módon az impe­rialista hatalmak valósággal elszabo­táltak minden előrehaladást. A XV. ülésszakon ennélfogva a szov­jet kormány újabb javaslatot tett. Ez a javaslat azt célozta, hogy a közgyű­lés, vagyis a tagállamok összessége, vagy többsége ne maradjon meg csak az elvi határozatnál, hanem szabja meg az általános és teljes leszerelési egyez­mény főbb irányvonalait, ami aztán kötelező útmutatásul szolgáljon az egyezmény gyakorlati megvalósítását előkészítő szűkebb körű bizottságnak. A nyugati hatalmak igyekeztek elhá­rítani azt, hogy a kérdést a legna­gyobb nyilvánosság előtt, a közgyűlés plen­áris ülésén tárgyalják. A befolyá­suk alatt álló tagállamok szavazatai­nak segítségével kierőszakolták, hogy ne a plenáris, hanem csak a Politikai Bizottság tárgyalja az ügyet. A nyu­gati hatalmak kormányai folytatják régi taktikájukat. Ahogy ezt Hruscsov elvtárs a Pravdának adott, már emlí­tett válaszában kidomborította: ezek a kormányok még nem hajlandók a népek előtti felelősségük teljes tudatá­ban konkréten felvetni a leszerelés kérdéseit. Az imperialista hatalmak küldöttei, anélkül, hogy hajlandóságot mutatná­nak a szovjet javaslat konkrét meg­vitatására, a látszat megóvására sem­mitmondó, mert a lényeges kérdések­ben semmi konkrét kötelezettséget nem tartalmazó javaslatokkal állanak elő. Mit ér például az az amerikai—angol —olasz tervezet, amelyben szó sincs egyes államok más országok területén lévő katonai támaszpontjainak felszá­molásáról, a nukleáris fegyver és más­fajta tömegpusztító fegyverek eltiltá­sáról, s főként, amelyben egyáltalán nem szabnak meg semmilyen határ­időt az egyes leszerelési intézkedések megvalósítására­? A nyugati határozati javaslat egyet­len célja a leszerelés, nélküli ellenőr­zés bevezetése, vagyis bevezetni az el­lenőrzést a fegyverkezések fölött. „Ilyen álláspontra helyezkedni — mon­dotta találóan , Hruscsov elvtárs — egyet jelent az üres szalmacsépléssel. Senki sem fogadja el az ellenőrzést leszerelés nélkül. Jól tudják ezt a nyu­gati hatalmak kormányai, de nem akarják nyíltan és egyenesen meg­mondani népeiknek". Aminthogy csupán a végtelen meddő vitákba akarja süllyeszteni a leszere­lési kérdést az az angol „tervezet“, amely mindössze arra irányul, hogy egy szakértői bizottságot alakítsanak „az ellenőrzés kérdéseinek a megvizs­gálására“. Az ilyen törekvésekkel kap­csolatosan hazánk küldöttségének egyik tagja ,joggal­ mutatott rá az ülésszakon a második világháború előtti Népszövetség szomorú tapaszta­lataira. Ott is hosszú éveken át folyt a vita, a bizottságosdi, a szakértősdi é­s Hitler már kirobbantotta a hábo­rút, amikor a Népszövetség szakértői még azzal foglalatoskodtak, hogy ösz­­szeál­l­ítsák azoknak a fegyvereknek a jegyzékét, amelyekre a majdan meg­kötendő leszerelési egyezmény kiter­jed ... Csakhogy akkor a Szovjetunió egye­dül állott, mint békevédő hatalom a kapitalista országok tömkelegével szemben. A nemzetközi erőviszonyok azóta gyökeresen megváltoztak. Ma­ az egész hatalmas szocialista világtá­bor áll szilárdan és tántoríthatatlanul, a nagy Szovjetunióval az élen — a bé­ke oldalán! A háború és a béke kér­désében azonos vagy közeli álláspont­ra helyezkedik egész sor nemszocia­lista állam is. Különösen azok az or­szágok, amelyek az utóbbi évtizedben vívták ki függetlenségüket, s életbe vágó érdekük, hogy a béke körülmé­nyei között kifejleszthessék elmaradott gazdaságukat. Ezen túlmenően a bé­ke világmozgalma oldalán hatalmas tömegek sorakoztak fel az imperia­lizmus országaiban is. A leszerelés ellenségei mindinkább elszigetelődnek. A Politikai Bizottság leszerelési vitájában 64 felszólalás hangzott el, s a felszólalók többsége a leszerelés mellett foglalt állást. Még az imperialista­­hatalmak sem mertek nyíltan állást foglalni ellene, ők csu­pán elterelő javaslatokkal próbálkoz­nak. Jegyezzük meg, hogy a fasiszta Franco-korm­ány képviselője volt az egyedüli, aki nyíltan a leszerelési egyezmény ellen emelt szót­­... A leg­jellemzőbb azonban az, hogy 12 sem­leges állam — Indiával az élen — olyan határozattervezetet terjesztett elő, amely lényegében közel áll a szovjet javaslathoz, s amelyet a fel­szólalások rendjén a küldöttségek túl­nyomó többsége támogatott. Valójá­ban csak az USA és Anglia küldött­sége foglalt többé-kevésbé nyiltan ál­lást a semlegesek javaslata ellen, s ezzel ismételten lelepleződtek, mint a leszerelés megátalkodott ellenségei. BODOR TAMÁS (Folytatjuk) E­L­Ő­RE Cyrus Eaton a szovjet fővárosban MOSZKVA (Agerpres), TASZSZ: November 30-án Moszkvába érke­zett Cyrus Eaton, az ismert ameri­kai gyáriparos és közéleti személyi­ség, a nemzetközi Lenin-békedíj ki­tüntetettje, hogy részt vegyen a le­szerelés és a nemzetközi biztonság kérdéseit megvitató tudósok VI. nemzetközi Pugwash-értekezletén. Az ENSZ pénzügyi helyzetének vitája az adminisztratív bizottságban NEW YORK (Agerpres) — Az ENSZ-közgyűlés adminisztratív és költségvetési bizottsága november 28- án megkezdte az ENSZ pénzügyi helyzetének és a kongói akciók finan­szírozásának vitáját. A vita tárgyát Hammarskjöldnek, ,az ENSZ főtitká­rának jelentése képezte, amelyben több mint 66 millió dollár további előirány­zatot kér a kongói ENSZ-csa­patokkal kapcsolatos kiadások fedezésére. A főtitkár nyilatkozatából kitűnik, hogy a szervezet a pénzügyi csőd szé­lén áll — mondotta A. A. Rosesin, a Szovjetunió képviselője, a november 29- i ülésen. A szervezet pénzügyi ne­hézségeit — hangsúlyozta — az idéz­­te elő, hogy a főtitkár a rendes költ­ségvetési hitelt és a forgóalapokat jogtalanul az ENSZ rendkívüli fegy­veres erőinek fenntartására és a kon­gói ENSZ akciókra használja fel. A­­szovjet küldött rámutatott arra, hogy Hamma­rskjöld a kongói ENSZ- csapatok tevékenységének finanszíro­zásával durván megszegi a szervezet pénzügyi fegyelmét és alapokmányá­t. Az ENSZ pénzügyi helyzetének ren­dezése céljából a szovjet küldöttség hangsúlyozni kívánja, hogy a kongói akciókkal kapcsolatos kiadások semmi esetre sem iktathatók be a rendes költ­ségvetésbe; hogy a főtitkár még ideig­lenesen sem fedezheti a kongói kiadá­sokat a szervezet rendelkezésére álló más alapokból, mivel ez aláásná tevé­kenységének más fontos ágazatait; hogy sürgős intézkedéseket kell tenni az alapok ellenőrizetlen felhaszná­lásának megszüntetésére Kongóban, mert ez pénzügyi válságot idéz elő a szervezetben; hogy a kongói kiadáso­kat az ott előállt helyzetért felelős or­szágoknak kell viselniök; végül pedig hogy a főtitkárnak haladéktalanul ja­vaslatokat kell előterjesztenie a kon­gói kiadások számottevő csökkentésére és az ENSZ-akciók befejezésére, mert csak így lehet megelőzni az ENSZ pénzügyi csődjét és intézkedéseinek teljes diszkreditálását. Tüntetések Franciaországban az algériai háború ellen PÁRIZS (Agerpres). — Algériából naponta fiatal katonák halálhíre érke­zik Franciaországba. November 27-én a párizsi Gerard Bricout család bo­rult gyászba. A Francia Kommunista Ifjúsági Szövetségnek és a Fiatal Lá­nyok Szövetségének felhívására ezen a napon Gerard Bricout lakása előtt többszáz fiatal tüntetett az algériai háború ellen. Az ifjak követelték, hogy a kormány kezdjen azonnal tár­gyalásokat az algériai nép képviselői­vel. Amint a l.Humanité rámutat, Pá­rizs közelében nagy­ tömegtüntetés zaj­lott le az algériai háború ellen. Az utána következő nagygyűlésen Chatag­­ner professzor, a Francia Országos Béketanács tagja mondott beszédet. A nagygyűlés részvevői határozatban követelték, hogy az algériai nép ön­rendelkezési jogának megadásával azonnal szüntessék be az algériai vér­­ontást. A normandiai Cannesben a francia egyetemi hallgatók országos szövet­ségének, az Általános­­Munkaszövet­ségnek és a francia keresztény mun­kások szövetségének helyi szervezetei felhívták a lakosságot, hogy vegyen részt a november 29-i nagygyűlésen és támogassa a követeléseket, amelyek az algériai hadműveletek beszünteté­sét, az algériai nemzeti felszabadító mozgalom képviselőivel való tárgyalá­sokat és a franciaországi demokrácia helyreállítását sürgetik. A­F­R 1955 december 31-én IKA 1960 december 1-én Riadalom a kongói zendülök körében Lumumba elutazása miatt A kongói helyzet változatlanul zűr­zavaros, de ez a zűrzavar a valóságot tükrözi., Azt, hogy az ENSZ ot­­tani közegei a néptől elszakadt akar­­nokokra támaszkodnak, akiknek sem­mi erkölcsi bázisuk nincs, egymásra is acsarkodnak, félnek a néptől és nem bíznak egymásban sem. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a ha­zatért Kaszavuba, továbbá Chembe és­ Mobutu —■ idegen területen — Braz­­zavilleben, az erősen francia befolyás alatt álló másik Kongó fővárosában ültek össze, hogy közös nevezőre hoz­zák álnok terveiket. S az sem kevés­bé jellemző, hogy — amint ezt a tá­virati irodák közük — Lumumba el­utazása Leopoldvilleből nagy riadal­mat keltett Mobutu és társai köreiben. A riadalmat csak növelte az a körül­mény, hogy ezt követően egymás után „tűnnek“ el Leopoldvilleből a Lumum­­bát támogató közéleti személyiségek. Az UPI távirati ügynökség jelentése szerint mindezek az „eltűntek“ útban vannak Stanleyville felé. Stanleyville pedig annak a keleti tartománynak a székhelye, amely mindvégig rendület­lenül kitartott Lumumba mellett... A France Presse „megbízható forrásra“ hivatkozva azt közli, hogy Lumumba a Leopoldville­től 400 kilométerre fekvő Kikwitbe utazott, ahonnan könnyűszer­­rel eljuthat majd Lulunburgba­­, on­nan Stanleyvillebe. Kikwitben minden hatalom a törvényes kormányt támo­gató Afrikai szolidaritás pártja kezé­ben van. A Reuter szerint Stanleyvil­­leben, az ott tartózkodó Antoine Gin­zenga miniszterelnökhelyettes vezeté­sével ünnepélyes fogadtatást készíte­nek elő Lumumba részére. Az Associated Press hírügynökség jelentése szerint Lumumba „Mobutu hatókörzetén kívül tartózkodik.“ Jól ér­tesült körökre hivatkozva a hírügy­nökség közli, hogy Lumumba áthaladt Kikwiten, megérkezett Idiótába, s on­nan tovább folytatja útját Lulunburg felé. A lakosság mindenütt nagy örömmel fogadja. Közben Leopoldvilleben az a hír is elterjedt, hogy Lumumbát Kikwit kö­zelében autószerencsétlenség érte, Mobutu katonái letartóztatták és erős őrizet alatt tartják a kórházban. Ezt a hírt azonban maga Kapella, Mobutu „tájékoztatási főbiztosa“ is kénytelen volt megcáfolni. (k. r.) —­3 ns Az ázsiai és afrikai országok szoli­daritási tanácsa állandó titkárságának felhívására december elsejét Afrika imperializmus alóli felszabadulásáért vívott küzdelme harci napjává nyilvá­nították. Ezen a napon a világ összes béke­­szerető emberei ismételten kifejezésre juttatják szolidaritásukat a szabad­ságukért és függetlenségükért küzdő összes gyarmati népekkel. A szolidari­tási nap ebben az évben a gyarmati rendszer gyökeres felszámolásának je­gyében zajlik le. Egy amerikai író az afrikai konti­nensről beszélve azt mondotta, hogy olyan „régi mint a szfinx és olyan új mint az uránium.“ Igen ta­láló meghatározás ez. Mert Afrikában nemcsak a múlt nyomai, a kolonializ­mus nyomai láthatók. Afrikában meg vannak az összes anyagi feltételei an­nak, hogy népei, miután már leráz­­ták magukról a gyarmati igát, elő­re haladjanak, rátérjenek a fejlődés széles országútjára. Afrika térképén nemrégiben még jó néhány fekete folt jelezte a gyarmati birtokokat. A földrész túlnyomó részét elborították ezek a fekete foltok. Né­hány független állam csupán kis szi­geteket alkotott az imperialista fosz­togatók hatalmas kiterjedésű szabad vadászterületén. 1960-ban azonban megváltozott Afrika arculata. Az év eleje óta 17 állam vált függetlenné. Ma, az Afrika népeivel való szolida­ritás harci napján, 1960 december 1­én, a 240 millió afrikai közül 180 millió függetlennek nyilvánított or­szág lakója. Azonban nem szabad még hozzáve­tőlegesen 60 millió afrikai a követ­kező országokban és területeken: Al­géria, Francia-Szomália, Kenya, Ugan­da, Tanganyika, Rhodéziai-Nyaszaföl­­di Föderáció, Spanyol-Guinea, Réu­nion, Szent Ilona szigete, Principe és Szent Tamás-szigetek, Mauritius szi­get, Stychelles sziget, Mozambique, Angola, Ruanda-Urundi, Gambia, Sie­­ra Leone, Portugál-Guinea, Spanyol- Szahara, Ifii, Délnyugat-Afrika, Zan­­zibár, Rio Muni, Becsuán­föld, Ba­­suto­föld, Swaziföld, és Brit-Kamerun. Ezeken a területeken még francia, an­gol, portugál, belga és spanyol gyar­matosítók uralkodnak. A gyarmati igát azonban e területek népei sem hajlandók tovább tűrni. A nemzeti felszabadító mozgalom nyo­mása alatt a gyarmatosító hatalmak kénytelenek voltak kitűzni egyes terü­letek függetlenné válásának idejét. Siera­ Leone­­ az afrikai képvise­lők és az angol kormány meg­egyezése értelmében 1961 áprilisá­ban megkapja a függetlenséget. Tan­­ganyikában többségében afrikaiakból megalakult az első kormány, amely kérte, hogy az országnak 1961-ben adják meg a teljes függetlenséget. S a brit kormány kénytelen volt tárgya­lásokba bocsátkozni a Rhodéziai és Nyaszaföldi Föderáció „jövőjét illető­en.“ Kányában az összes politikai pár­tok nemzeti függetlenséget követelnek. Ugandában március folyamán hozzá­vetőlegesen 400 ezer színesbőrű vett részt a felkelésben és követelte, hogy választhasson saját nemzetgyűlést. A felkelést az angol csapatok elfojtották ugyan, az angol kormány azonban, amelyet joggal nyugtalanított a hely­zet elmérgesedése, kénytelen volt bi­zottságot kinevezni s ennek felada­tává tenni: „tanulmányozza mi módon lehet nagyobb jogokat adni az itteni bennszülötteknek". Ruanda Urundi közvetlenül az ENSZ-hez fordult s kérte, vessen véget a „belga gyám­ságnak" és ismerje el teljes független­ségét, tekintettel arra, hogy a terüle­­tet az ENSZ helyezte belga közigaz­gatás alá. Spanyol-Szaharában nem­régen fegyveres felkelés tört ki. Ango­lában és Mozambique-ban felszabadí­­tási bizottságok jöttek létre, s ezek az ENSZ-hez és a már független afrikai országokhoz fordultak, függetlenségi harcuk támogatását kérve. Mindezek azt bizonyítják, hogy az afrikai népek elszánt küzdelmének eredményeként a „Fekete kontinensben eltűnnek a ko­lonializmus utolsó nyomai is. A gyarmati Afrika széthullik, helyé­be független államok lépnek a nem­zetközi élet színterére. Ez pedig azt jelenti, hogy széthull az az épület, amit az 1885 évi berlini értekezlet épített fel, s ahol Afrika sorsa fölött döntöttek — egyetlen afrikai nép egyetlen képviselője nélkül. Imperia­lista módra: róluk, de nélkülük! Cinko­sok osztozkodtak a koncon ! Az afri­kai nemzeti felszabadító mozgalom példátlan lendületét a történelmi fej­lődés egész folyamata készítette elő. A szocialista világrendszer megszilár­dulása és a gyarmati népeknek nyúj­tott erkölcsi és politikai, majd felsza­badulásuk után, gazdasági támoga­tása hozzásegítette az ázsiai és afrikai népek többségét, hogy megszabadulja­nak a gyarmati uralomtól, s hogy megvédjék, megszilárdítsák független­ségüket. A gyarmatosítók képmutatóan a gyarmati népek „jótevőinek“ szerepé­ben tetszelegnek és azt állítják, hogy maguk „adományozzák" a független­séget az afrikaiaknak. Ez a nevetsé­ges állítás azonban senkit sem vezet­het félre. Mert hiszen az imperialisták soha sem engedték át önként pozíciói­kat, s ezután sem fognak soha egyet­len talpalatnyi földről önként lemon­dani. Nem önként vonulnak vissza, a népek harca kényszeríti őket erre. Azok, akik „egyetértettek“ Dahomey függetlenségével — 600 ezer embert vetettek harcba azért, hogy Algéria ne lehessen független, azok pedig, akik „megadták" a függetlenséget Ni­gériának, tűzzel-vassal igyekeznek el­fojtani a kenyai, rhodéziai, omani né­pek függetlenségi harcát. Ékesszóló példa ilyen tekintetben Kongó. A bel­ga kolonialisták elismerték ugyan a Kongói Köztársaság függetlenségét, de NATO-beli szövetségeseikkel egyet­értésben már másnap agressziót kö­vettek el a fiatal független állam el­len. Az USA segítségével nem telje­sítették a Biztonsági Tanács Kongóval kapcsolatos határozatait, s minden eszközzel igyekeznek megtartani a nemzetközi monopoltőkének a termé­szeti kincsekben gazdag országot. Afrikában azonban az imperialista mesterkedések szembe találják magu­kat az afrikai és ázsiai népek hatal­mas szolidaritásával, s ezek a népek erőt merítenek a nagy szocialista tá­­bor, a világ összes békeszerető népei­nek szolidaritásából. Az ENSZ-köz­gyűlés vitája a gyarmati rendszer ha­ladéktalan felszámolására vonatkozó szovjet javaslatról még erőteljesebben bizonyítja, hogy milyen kitartó és nagyarányú harc folyik a gyűlölt gyar­mati rendszer ellen. A tények azt bizonyítják, hogy az imperialisták semmilyen manővere sem akadályozhatja meg a történelem me­netét. Az afrikai népek nemzeti felsza­badító harca, amelyet határozottan tá­mogatnak a szocialista országok né­pei és a többi békeszerető nép, vég­legesen el fogja söpörni a kolonia­­lizmust erről a sokat szenvedett kon­tinensről is! Afrika széttöri a gyarmati bilincseket

Next