Előre, 1960. december (14. évfolyam, 4071-4097. szám)
1960-12-01 / 4071. szám
- 1960. december 1., csütörtök N. Sz. Hruscsov megbeszélése W. Ulbrichttal MOSZKVA (Agerpres). — TASZSZ: November 30-án N. Sz. Hruscsov az SZKP KB első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke megbeszélést folytatott Walter Ulbrichttal, az NSZEP IS első titkárával, a Német DK Államtanácsának elnökével. A megbeszélés során a két félt egyaránt érdeklő politikai és gazdasági kérdéseket tárgyalták meg. Egyebek között megvizsgálták az NSZK kormányának azon elhatározásával adódó konkrét kérdéseket, hogy felbontja a kereskedelmi egyezményt a Német Demokratikus Köztársasággal. Abban állapodtak meg, hogy amennyiben a Német SZK nem hosszabbítaná meg a Német DK-val a kereskedelmi egyezményt, a Szovjetunió 1961-ben maga szállítja a Német DK-nak szükséges nyersanyagokat és árukat. V. A. Zorin: Egyszer már véget kell vetni a nyugati hatalmak halogatási politikájának A Politikai Bizottság folytatja a leszerelési vitát NEW YORK (Agerpres). — Hoszszas megszakítás után a közgyűlés Politikai Bizottsága november 29-én délután újra megkezdte a leszerelési kérdés vitáját. A bizottsághoz különböző országok 12 határozattervezetet nyújtottak be megvitatás végett. A nyugati hatalmak továbbra is halogatják azt, hogy leszögezzék végleges álláspontjukat az általános és teljes leszerelési szerződés irányelveire vonatkozó határozattervezettel kapcsolatban. Az ülésen elsőnek Vidics, Jugoszlávia megbízottja szólalt fel. Támogatta a 12 állam határozattervezetét (Jugoszlávia is társszerzője ennek a tervezetnek — szerk. megj.), s rámutatott, hogy az említett határozattervezet jelenlegi formájában tartalmazza a leszerelési tárgyalások újrafelvételéhez szükséges minimális követelményeket. Wadsworth, az USA küldötte kijelentette, hogy nincs szándékában az általános és teljes leszerelés kérdésével foglalkozni és mindössze arra szorítkozott, hogy célzatos beállításban ismertesse a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetésével kapcsolatos genfi tárgyalások történetét. Wadsworth szavakban elismerte ugyan, hogy kölcsönös engedményekre van szükség, de egyben kijelentette, hogy az USA a szerződés végrehajtásának csak olyan ellenőrzési rendszerét hajlandó elfogadni amely megfelel az Egyesült Államok kormányának. V. A. Zorin, a szovjet küldöttség vezetője hátvéd harcnak minősítette az olasz megbízottnak a 12 állam javaslatával kapcsolatos nyilatkozatát, mivel a nyugati hatalmak már kezdettől fogva elutasították ezt a javaslatot. A szovjet küldöttség vezetője részleteket idézett abból az interjúból, amelyet N. Sz. Hruscsov a Pravda tudósítójának adott, és kimutatta, hogy teljesen alaptalan a nyugati hatalmaknak az ellenőrzés kérdésében elfoglalt álláspontja. Az atomfegyver-kísérletek megszüntetésének kérdésével foglalkozva, a szovjet küldött hangsúlyozta, hogy e kérdés mielőbbi megoldása fontos lépést jelentene az általános és teljes leszerelés megvalósításához szükséges kedvező előfeltételek megteremtése felé. Az Egyesült Államok azonban — mondotta — továbbra is fokozza az atomfegyverkezési hajszát és mindennél szükségesebbnek tekinti az atomfegyver tökéletesítését. A szovjet küldött rámutatott, hogy a tények sokatmondó tanúbizonysága szerint a Szovjetunió mindent elkövet az atomfegyver-kísérletek beszüntetése kérdésének mielőbbi megoldására, míg az USA, Nagy-Britannia támogatásával, fékezi és igyekszik meghiúsítani a tárgyalásokat, hogy újra megkezdhesse a kísérleteket. V. A. Zorin kijelentette, hogy e kérdésben a szovjet küldöttség hajlandó megszavazni a Politikai Bizottság elé terjesztett mindkét határozattervezetet — India és más 25 állam tervezetét, valamint Ausztria, India és Svédország tervezetét. V. A. Zorin végül hangsúlyozta, már elvileg téves az a felfogás, amely az utóbbi időben bizonyos mértékig lábra kapott a Politikai Bizottságban, miszerint jelenleg semmiféle határozatot nem kell hozni a leszerelési kérdésekben, hanem jobb volna, ha áttennék az egész ügyet az ENSZ leszerelési bizottságához, vagy pedig, hogy az ülésszak munkálatainak végéig halasszák el a határozathozatalt s hogy az ülésszak csak a jövő évben fejeződjék be. A halogatás e politikájának, amelyet a nyugati hatalmak évek óta folytatnak — mondotta V. A. Zorin — egyszer már véget kell vetni. „A gyarmatok birtokolását nemcsak szégyennek, hanem bűntettnek kell tekinteni Az ENSZ-közgyűlés folytatja a kolonializmus felszámolásának vitáját NEW YORK (Agerpres). — A közgyűlés folytatja az összes gyarmati országok és népek függetlenségének megadására vonatkozó kérdés megvitatását. . A november 30-i délelőtti ülésen elsőnek az etiópiai küldött szólalt fel. Üdvözölte a Szovjetuniót azért a kezdeményezéséért, hogy az ENSZ-közgyűlés ülésszakának napirendjére felvetette ezt a kérdést. Az etiópiai küldött leleplezte az imperialisták mesterkedéseit, amelyek arra irányulnak, hogy elhalasszák a gyarmatok függetlenségének megadását azzal az ürüggyel, hogy ezek még „nincsenek felkészülve“ az önkormányzatra. Etiópia küldötte hangsúlyozta, hogy a kolonializmus felszámolása teljességgel időszerű kérdés. A gyarmatok birtokolását — folytatta — nemcsak szégyennek, hanem bűntettnek kell tekinteni. Ezután Lengyelország küldötte emelkedett szólásra. A gyarmati rendszer felszámolása — mondotta — megfelel a társadalomfejlődés objektív törvényeinek. A gyarmati népeknek joguk van ahhoz, hogy egymaguk döntsenek jövőjükről, követeléseiket haladéktalanul teljesíteni kell, úgy, ahogy azt a szovjet nyilatkozat előirányozza. A lengyel küldött kigúnyolta a kolonializmus védelmezőinek azon állításait, miszerint úgymond, számos gyarmati nép még nem érett meg arra, hogy egymaga döntsön sorsáról. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ilyenszerű állítások nem szabad letérítsék a közgyűlést helyes útjáról. A gyarmati rendszer felszámolására vonatkozó határozatoknak energikusoknak kell lenniök. A lengyel küldött felhívta a közgyűlés figyelmét arra a tényre, hogy az USA fokozza behatolását Afrikába. A jugoszláv megbízott felszólalásában hangsúlyozta, hogy a népek felszabadítása a gyarmati uralom alól előfeltétele annak, hogy a világbéke megerősítésére irányuló erőfeszítések sikerrel járjanak. A jugoszláv küldöttség — mondotta — támogatni fog minden olyan javaslatot, amely meggyorsítja a szégyenletes gyarmati rendszer felszámolását. Ezzel befejeződtek a délelőtti ülés munkálatai. I kormányterror Venezuelában A távirati ügynökségek, ismét f véres latin-amerikai eseményekről számolnak be. Guatemala és Nicaragua után, most Venezuela fővárosában feszült a helyzet. A kormány megtorló intézkedései ellenére Caracasban már ötödik napja folytatódnak a kormányellenes tüntetések. Az UPI hírügynökség jelentése szerint november 29-én újabb összetűzésre került sor a tüntetők és a rendőrség között. A kormány sürgős intézkedéseket tett a további tüntetések megakadályozására. Betancourt, Venezuela elnöke felfüggesztette az alkotmányos jogokat, a katonaságot, és a rendőrséget pedig felhatalmazta a tüntetések elfojtására. A rádióban az elnök kommunista ellenes szólamokat hangoztat és a kubai forradalmi kormány elleni agresszióra uszít. A főváros utcáin tankok dübörögnek, azokat a negyedeket, pedig, ahol tüntetések zajlottak le megszállta a szamara katonaság. Azon a címen, hogy „felforgató tevékenységet“ folytat, a hatóságok elfoglalták a Tribuna Popular-nak, a Venezuelai Kommunista Párt hetilapjának a nyomdáját. Betiltották az ugyancsak haladó Izquierda és Dominquito lapokat is. A kőolajvidékekre katonai alakulatokat vezényeltek. A hadsereg vezetői pedig a napokban Betancourt elnökkel megbeszélést tartottak, ahol a hadsereg tisztjei utasítást kaptak a kormányellenes megmozdulások elfojtására. A France Presse szerint letartóztatták az egyik Caracas melletti prefektust és rendőrfőnököt, akik állítólag támogatták a tüntetőket. Mindketten a demokratikus köztársasági unió tagjai. Ez a párt nemrég kilépett Betancourt elnök kormánypárti koalíciójából. A most folyó tüntetések a kormány politikájával szembeni egyre növekvő ellenállást tükrözik.,,Betancourt politikájával szembeni elkeseredett tüntetések miatt a kormány a helyzet egyre kritikusabbá válik“ — hangsúlyozta az Associated Press egyik caracasi tudósításában. llllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllHllllllllill A béke és a haladás erői legyőzhetetlenek Az ENSZ közgyűlés XV. ülésszakának munkájáról Kádár Balázs szentmihályi (Keresztúr rajon) olvasónk szerkesztőségünkhöz intézett levelében kéri, hogy adjunk részletesebb áttekintést az ENSZ-közgyűlés XV. ülésszakának munkájáról. Alábbi cikkünkben igyekszünk eleget tenni olvasónk kérésének. Persze, mi sem volna egyszerűbb, mint időrendben elmondani, miről folyt a vita az eddigi üléseken, és mit végeztek az egyes kérdésekben. Ha azonban így járnánk el, csak formálisan tennénk eleget feladatunknak. Ezért helyesebbnek találjuk, hogy előbb általánosságban világítsuk meg a kérdést, érzékeltessük az ENSZ rendeltetését általában, s ennek keretében adjunk összefoglalót a jelenlegi ülésszak munkájáról. Mindenekelőtt villantsuk fel röviden, miben állapodtak meg az 51 állam képviselői, amikor 15 évvel ezelőtt megalakították az Egyesült Nemzetek Szervezetét, miit jelöltek ki legfőbb célkitűzésként? Az Alapokmány bevezetője ezzel a mondattal kezdődik: r. ,,Mi, az Egyesült Nemzetek népei attól az elvtől vezérelve, hogy megmentsük a jövő nemzedéket a háború borzalmaitól, amely életünk folyamán kétszer zúdított kimondhatatlan bánatot az emberiségre, és hogy újból hitet tegyünk az alapvető emberi jogok, a személyiség méltósága és értéke, a férfiak és a nők, valamint a nagy és kis nemzetek egyenjogúsága mellett.. Ez volt hát a kiindulópont az Alapokmány bevezetője szerint. A szervezet konkrét célját pedig legjobban az I. fejezet első mondatával illusztrálhatjuk : ,,Fenntartani a nemzetközi békét és biztonságot és evégből hathatós együttes intézkedéseket tenni a békét fenyegető cselekmények megelőzésére és megszüntetésére, s a támadó cselekményeknek vagy a béke más módon történő megbontásának elfojtására, valamint békés eszközökkel, az igazságosság és a nemzetközi jog elveinek megfelelő módon elsimítani vagy megoldani olyan nemzetközi viszályokat és helyzeteket, amelyek a béke megbontására vezethetnek.“ Nem foglalkozhatunk itt — mert e cikknek ez nem is célja — az ENSZ másfél évtizedes történetével. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy az ENSZ egész történetében élesen kidomborodik két ellentétes Irányvonal. A Szovjetunió a szervezet megalapításától kezdve következetesen, kitartás ill!l!lllllllllll!l!lllllll!l!lllllllllllllllllllllllllll!l!l!lllllllllllllllllllllllllllllllll sal harcol az Alapokmány szellemének és a fentiekben csak jellemzett, de nem minden részletében kimerített célkitűzéseinek megvalósításáért. S ugyanezt tették és teszik a szocializmus útjára lépett összes országok, az időközben kialakult és hatalmas erővé növekedett szocialista tábornak az ENSZ-ben részvevő tagállamai. Ezzel szemben, az imperialista hatalmak, élükön az Amerikai Egyesült Államokkal, s a különböző eszközökkel befolyásuk alatt tartott többi állammal mindinkább eltávolodtak az Alapokmány szellemétől, célkitűzéseitől, sőt igyekeztek a világszervezetet saját imperialista céljaiknak megfelelően, az Alapokmánnyal szöges ellentétben álló módon felhasználni. Bármelyik ülésszak munkáját, az ENSZ bármilyen tevékenységét akarjuk mérlegre ternni, mindenekelőtt a fenti szempontokat kell figyelembe venni, azt kell megvizsgálnunk, hogyan érvényesült ebben az említett két irányvonal, s főképpen, hogyan hatott az illető ülésszak vagy a szóbanforgó akció az ENSZ legfőbb rendeltetése: a béke és a nemzetközi biztonság, a kis és nagy nemzetek egyenjogúságának érvényesülése szempontjából. A XV. ülésszakról már most megállapítható, hogy úgy kerül be a történelembe, mint az egyik legfontosabb ülésszak a világszervezet megalakulása óta. Különleges, bátran mondhatjuk , történelmi jelentőségét kettős körülmény határozta meg. A napirendjén szereplő kérdések égető volta, nagy hordereje és időszerűsége, valamint az ülésszakon megjelent személyiségek. Mindkét körülményt a szovjet kormány következetes békepolitikája, kiapadhatatlan kezdeményezőkészsége hozta magával. Hruscsov elvtárs ismeretes felhívásának köszönhető, hogy az ülésszak a történelem eddig legnagyobbszabású magas szintű nemzetközi találkozójává vált. Nagyszámú államfő, kormányfő és más vezető politikai személyiség jelent meg a közgyűlésen, több mint bármikor, bármely nemzetközi értekezleten, vagy az ENSZ bármely ülésszakán. Az imperialista diplomácia, amely szerette volna, ha a szovjet felhívás süket fülekre talál és minden befolyását latba is vetette ennek érdekében , vereséget szenvedett. Mint ismeretes, végül a közvélemény nyomására maga Eisenhower elnök és Macmillan angol miniszterelnök is megjelent és felszólalt az ülésszakon. Amint ezt az Izvesztyija kiküldött tudósítói igen találóan megállapították : „Előbb csak tíz, majd húsz, harminc, negyven, ötven állam, és kormányfő, miniszter és más vezető államférfi jött össze New Yorkban. Végül az történt, hogy akik eljöttek, majdnem többen voltak, mint azok, akik otthon maradtak, ez pedig azt jelentette, hogy teljes mértékben győzelmet aratott a szovjet kormány álláspontja, amely ezt a világcsúcstalálkozót javasolta. Jaj, de nem akaródzott egyeseknek megjelenni az ENSZ-ben! Milyen kínos volt nekik felmenni a szószékre és mondani valamit ! De eljöttek, még ha nem is akartak, és beszéltek, még ha kényszeredetten is, és ha tulajdonképpen nem is mondtak semmit." S ha valaki felteszi a kérdést, miért húzódoztak, s miért beszéltek kényszeredetten, vagy miért nem mondottak semmit — a felelet világos. Nehéz vallani a világ színe előtt, újságírók, rádió és televízió-tudósítók százai, tehát a világközvélemény előtt olyan kérdésekben, amelyekben csak lelepleződhetnek, mert szemben állanak az emberiség érdekeivel, a népek leghőbb vágyával és törekvéseivel ! Márpedig a Szovjetunió és a többi szocialista ország kezdeményezéséből ilyen kérdések állottak az ülésszak vitáinak középpontjában. Említsük meg itt a három legfontosabbat: 1. Az általános és teljes leszerelés , általában a leszerelés kérdésének kimozdítása a holtpontról, amelyre a nyugati imperialista hatalmak magatartása juttatta. 2. A gyarmati rendszer teljes és végleges felszámolása. 3. Az ENSZ egyes szerveinek, s elsősorban a főtitkárságnak és a Biztonsági Tanácsnak az átszervezése, hogy ezek híven tükrözzék a megváltozott erőviszonyokat és hatékonyabban szolgálhassák a világszervezet célkitűzéseit. Mindenekelőtt beszéljünk az elsőről és a legfontosabbról: a leszerelés kérdéséről, melyről Gheorghe Gheorghiu Dej elvtárs a dolgozók képviselőinek bukaresti nagygyűlésén, a XV. ülésszak munkájáról tartott beszámolójában a következőket mondotta : „A leszerelést méltán tartják az egész nemzetközi élet csúcskérdésének, mert ennek megoldásától függ döntő mértékben az államok és államcsoportok közötti viszony későbbi alakulása, ettől függ magának egy újabb háború minden borzalmának az elhárítása“. Tudjuk, hogy 15 év alatt a Szovjetunió és a szocialista tábor többi országa megszámlálhatatlan javaslatot tett a leszerelési egyezmény létrehozására. Az imperialista hatalmak minden javaslatot, amely közelebb vitt volna a tényleges leszereléshez , visszautasítottak. Persze sohasem nyíltan és egyenesen. Nem egyszer hangzottak el népüktől tartó politikusok részéről kenetteljes szavak a békéről és leszerelésről. Végnélküli, meddő vitákat igyekeztek folytatni, hogy így saját népeik előtt fedjék magukat, de elhárítottak minden konkrét célravezető lépést. Így érlelődött meg a helyzet, különösképpen a haditechnika páratlan méretű fejlődése folytán arra, hogy részleges intézkedések helyett, napirendre kerüljön az általános és teljes leszerelés kérdése. Az imperialisták kedvenc vesszőparipája az ellenőrzés problémája. Nem egyezhetünk meg — hangoztatták és hangoztatják képmutatóan —, mert nincs biztosítékunk az egyezmény betartásának ellenőrzésére. Ellenőrzött leszerelés helyett azonban valójában leszerelés nélküli ellenőrzést akarnak. Ennek az álláspontnak a tarthatatlansága ma már minden józan gondolkodású ember előtt világos; egyébként Hruscsov elvtárs a XV. ülésszakon tartott történelmi jelentőségű beszédében végleg kihúzta a talajt az imperialisták lába alól. Egyezzünk meg az általános és teljes leszerelésre nézve s ebben az esetben mi elfogadunk bármilyen ellenőrzési rendszert — ez volt érvelésének a lényege. A Pravda szerkesztőségének kérdéseire adott válaszában (november 23) N.Sz. Hruscsov külön is hangsúlyozta, hogy a Szovjetuniónak legalább annyira érdeke a szigorú nemzetközi ellenőrzés, mint bármely más országnak. „Hajlandók vagyunk — hangsúlyozta ezúttal is Hruscsov elvtárs — megvizsgálni a nyugati hatalmak bármely javaslatát, amelyet az általános és teljes leszerelés fölötti ellenőrzéssel kapcsolatban előterjeszteni óhajtanak. Ehhez azonban el kell fogadniuk a leszerelést, és becsületes politikát kell folytatniuk ebben a kérdésben, nem pedig olyan politikát, amely a népek félrevezetésé- re irányul.“ Ismeretes, hogy Hruscsov elvtárs már a közgyűlés előző (1959) ülésszakán beterjesztette az általános és teljes leszerelésre vonatkozó javaslatot . Óriási visszhangja támadt e javaslatnak s a világközvélemény nyomása alatt a nyugati hatalmak is elvben elfogadták az általános és teljes leszerelés gondolatát. Amikor azonban a tízes leszerelési bizottság genfi tárgyalásain a gyakorlati megegyezésre került volna sor, hónapokon keresztül a fentebb már vázolt módon az imperialista hatalmak valósággal elszabotáltak minden előrehaladást. A XV. ülésszakon ennélfogva a szovjet kormány újabb javaslatot tett. Ez a javaslat azt célozta, hogy a közgyűlés, vagyis a tagállamok összessége, vagy többsége ne maradjon meg csak az elvi határozatnál, hanem szabja meg az általános és teljes leszerelési egyezmény főbb irányvonalait, ami aztán kötelező útmutatásul szolgáljon az egyezmény gyakorlati megvalósítását előkészítő szűkebb körű bizottságnak. A nyugati hatalmak igyekeztek elhárítani azt, hogy a kérdést a legnagyobb nyilvánosság előtt, a közgyűlés plenáris ülésén tárgyalják. A befolyásuk alatt álló tagállamok szavazatainak segítségével kierőszakolták, hogy ne a plenáris, hanem csak a Politikai Bizottság tárgyalja az ügyet. A nyugati hatalmak kormányai folytatják régi taktikájukat. Ahogy ezt Hruscsov elvtárs a Pravdának adott, már említett válaszában kidomborította: ezek a kormányok még nem hajlandók a népek előtti felelősségük teljes tudatában konkréten felvetni a leszerelés kérdéseit. Az imperialista hatalmak küldöttei, anélkül, hogy hajlandóságot mutatnának a szovjet javaslat konkrét megvitatására, a látszat megóvására semmitmondó, mert a lényeges kérdésekben semmi konkrét kötelezettséget nem tartalmazó javaslatokkal állanak elő. Mit ér például az az amerikai—angol —olasz tervezet, amelyben szó sincs egyes államok más országok területén lévő katonai támaszpontjainak felszámolásáról, a nukleáris fegyver és másfajta tömegpusztító fegyverek eltiltásáról, s főként, amelyben egyáltalán nem szabnak meg semmilyen határidőt az egyes leszerelési intézkedések megvalósítására? A nyugati határozati javaslat egyetlen célja a leszerelés, nélküli ellenőrzés bevezetése, vagyis bevezetni az ellenőrzést a fegyverkezések fölött. „Ilyen álláspontra helyezkedni — mondotta találóan , Hruscsov elvtárs — egyet jelent az üres szalmacsépléssel. Senki sem fogadja el az ellenőrzést leszerelés nélkül. Jól tudják ezt a nyugati hatalmak kormányai, de nem akarják nyíltan és egyenesen megmondani népeiknek". Aminthogy csupán a végtelen meddő vitákba akarja süllyeszteni a leszerelési kérdést az az angol „tervezet“, amely mindössze arra irányul, hogy egy szakértői bizottságot alakítsanak „az ellenőrzés kérdéseinek a megvizsgálására“. Az ilyen törekvésekkel kapcsolatosan hazánk küldöttségének egyik tagja ,joggal mutatott rá az ülésszakon a második világháború előtti Népszövetség szomorú tapasztalataira. Ott is hosszú éveken át folyt a vita, a bizottságosdi, a szakértősdi és Hitler már kirobbantotta a háborút, amikor a Népszövetség szakértői még azzal foglalatoskodtak, hogy öszszeállítsák azoknak a fegyvereknek a jegyzékét, amelyekre a majdan megkötendő leszerelési egyezmény kiterjed ... Csakhogy akkor a Szovjetunió egyedül állott, mint békevédő hatalom a kapitalista országok tömkelegével szemben. A nemzetközi erőviszonyok azóta gyökeresen megváltoztak. Ma az egész hatalmas szocialista világtábor áll szilárdan és tántoríthatatlanul, a nagy Szovjetunióval az élen — a béke oldalán! A háború és a béke kérdésében azonos vagy közeli álláspontra helyezkedik egész sor nemszocialista állam is. Különösen azok az országok, amelyek az utóbbi évtizedben vívták ki függetlenségüket, s életbe vágó érdekük, hogy a béke körülményei között kifejleszthessék elmaradott gazdaságukat. Ezen túlmenően a béke világmozgalma oldalán hatalmas tömegek sorakoztak fel az imperializmus országaiban is. A leszerelés ellenségei mindinkább elszigetelődnek. A Politikai Bizottság leszerelési vitájában 64 felszólalás hangzott el, s a felszólalók többsége a leszerelés mellett foglalt állást. Még az imperialistahatalmak sem mertek nyíltan állást foglalni ellene, ők csupán elterelő javaslatokkal próbálkoznak. Jegyezzük meg, hogy a fasiszta Franco-kormány képviselője volt az egyedüli, aki nyíltan a leszerelési egyezmény ellen emelt szót... A legjellemzőbb azonban az, hogy 12 semleges állam — Indiával az élen — olyan határozattervezetet terjesztett elő, amely lényegében közel áll a szovjet javaslathoz, s amelyet a felszólalások rendjén a küldöttségek túlnyomó többsége támogatott. Valójában csak az USA és Anglia küldöttsége foglalt többé-kevésbé nyiltan állást a semlegesek javaslata ellen, s ezzel ismételten lelepleződtek, mint a leszerelés megátalkodott ellenségei. BODOR TAMÁS (Folytatjuk) ELŐRE Cyrus Eaton a szovjet fővárosban MOSZKVA (Agerpres), TASZSZ: November 30-án Moszkvába érkezett Cyrus Eaton, az ismert amerikai gyáriparos és közéleti személyiség, a nemzetközi Lenin-békedíj kitüntetettje, hogy részt vegyen a leszerelés és a nemzetközi biztonság kérdéseit megvitató tudósok VI. nemzetközi Pugwash-értekezletén. Az ENSZ pénzügyi helyzetének vitája az adminisztratív bizottságban NEW YORK (Agerpres) — Az ENSZ-közgyűlés adminisztratív és költségvetési bizottsága november 28- án megkezdte az ENSZ pénzügyi helyzetének és a kongói akciók finanszírozásának vitáját. A vita tárgyát Hammarskjöldnek, ,az ENSZ főtitkárának jelentése képezte, amelyben több mint 66 millió dollár további előirányzatot kér a kongói ENSZ-csapatokkal kapcsolatos kiadások fedezésére. A főtitkár nyilatkozatából kitűnik, hogy a szervezet a pénzügyi csőd szélén áll — mondotta A. A. Rosesin, a Szovjetunió képviselője, a november 29- i ülésen. A szervezet pénzügyi nehézségeit — hangsúlyozta — az idézte elő, hogy a főtitkár a rendes költségvetési hitelt és a forgóalapokat jogtalanul az ENSZ rendkívüli fegyveres erőinek fenntartására és a kongói ENSZ akciókra használja fel. Aszovjet küldött rámutatott arra, hogy Hammarskjöld a kongói ENSZ- csapatok tevékenységének finanszírozásával durván megszegi a szervezet pénzügyi fegyelmét és alapokmányát. Az ENSZ pénzügyi helyzetének rendezése céljából a szovjet küldöttség hangsúlyozni kívánja, hogy a kongói akciókkal kapcsolatos kiadások semmi esetre sem iktathatók be a rendes költségvetésbe; hogy a főtitkár még ideiglenesen sem fedezheti a kongói kiadásokat a szervezet rendelkezésére álló más alapokból, mivel ez aláásná tevékenységének más fontos ágazatait; hogy sürgős intézkedéseket kell tenni az alapok ellenőrizetlen felhasználásának megszüntetésére Kongóban, mert ez pénzügyi válságot idéz elő a szervezetben; hogy a kongói kiadásokat az ott előállt helyzetért felelős országoknak kell viselniök; végül pedig hogy a főtitkárnak haladéktalanul javaslatokat kell előterjesztenie a kongói kiadások számottevő csökkentésére és az ENSZ-akciók befejezésére, mert csak így lehet megelőzni az ENSZ pénzügyi csődjét és intézkedéseinek teljes diszkreditálását. Tüntetések Franciaországban az algériai háború ellen PÁRIZS (Agerpres). — Algériából naponta fiatal katonák halálhíre érkezik Franciaországba. November 27-én a párizsi Gerard Bricout család borult gyászba. A Francia Kommunista Ifjúsági Szövetségnek és a Fiatal Lányok Szövetségének felhívására ezen a napon Gerard Bricout lakása előtt többszáz fiatal tüntetett az algériai háború ellen. Az ifjak követelték, hogy a kormány kezdjen azonnal tárgyalásokat az algériai nép képviselőivel. Amint a l.Humanité rámutat, Párizs közelében nagy tömegtüntetés zajlott le az algériai háború ellen. Az utána következő nagygyűlésen Chatagner professzor, a Francia Országos Béketanács tagja mondott beszédet. A nagygyűlés részvevői határozatban követelték, hogy az algériai nép önrendelkezési jogának megadásával azonnal szüntessék be az algériai vérontást. A normandiai Cannesben a francia egyetemi hallgatók országos szövetségének, az ÁltalánosMunkaszövetségnek és a francia keresztény munkások szövetségének helyi szervezetei felhívták a lakosságot, hogy vegyen részt a november 29-i nagygyűlésen és támogassa a követeléseket, amelyek az algériai hadműveletek beszüntetését, az algériai nemzeti felszabadító mozgalom képviselőivel való tárgyalásokat és a franciaországi demokrácia helyreállítását sürgetik. AFR 1955 december 31-én IKA 1960 december 1-én Riadalom a kongói zendülök körében Lumumba elutazása miatt A kongói helyzet változatlanul zűrzavaros, de ez a zűrzavar a valóságot tükrözi., Azt, hogy az ENSZ ottani közegei a néptől elszakadt akarnokokra támaszkodnak, akiknek semmi erkölcsi bázisuk nincs, egymásra is acsarkodnak, félnek a néptől és nem bíznak egymásban sem. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a hazatért Kaszavuba, továbbá Chembe és Mobutu —■ idegen területen — Brazzavilleben, az erősen francia befolyás alatt álló másik Kongó fővárosában ültek össze, hogy közös nevezőre hozzák álnok terveiket. S az sem kevésbé jellemző, hogy — amint ezt a távirati irodák közük — Lumumba elutazása Leopoldvilleből nagy riadalmat keltett Mobutu és társai köreiben. A riadalmat csak növelte az a körülmény, hogy ezt követően egymás után „tűnnek“ el Leopoldvilleből a Lumumbát támogató közéleti személyiségek. Az UPI távirati ügynökség jelentése szerint mindezek az „eltűntek“ útban vannak Stanleyville felé. Stanleyville pedig annak a keleti tartománynak a székhelye, amely mindvégig rendületlenül kitartott Lumumba mellett... A France Presse „megbízható forrásra“ hivatkozva azt közli, hogy Lumumba a Leopoldvilletől 400 kilométerre fekvő Kikwitbe utazott, ahonnan könnyűszerrel eljuthat majd Lulunburgba, onnan Stanleyvillebe. Kikwitben minden hatalom a törvényes kormányt támogató Afrikai szolidaritás pártja kezében van. A Reuter szerint Stanleyvilleben, az ott tartózkodó Antoine Ginzenga miniszterelnökhelyettes vezetésével ünnepélyes fogadtatást készítenek elő Lumumba részére. Az Associated Press hírügynökség jelentése szerint Lumumba „Mobutu hatókörzetén kívül tartózkodik.“ Jól értesült körökre hivatkozva a hírügynökség közli, hogy Lumumba áthaladt Kikwiten, megérkezett Idiótába, s onnan tovább folytatja útját Lulunburg felé. A lakosság mindenütt nagy örömmel fogadja. Közben Leopoldvilleben az a hír is elterjedt, hogy Lumumbát Kikwit közelében autószerencsétlenség érte, Mobutu katonái letartóztatták és erős őrizet alatt tartják a kórházban. Ezt a hírt azonban maga Kapella, Mobutu „tájékoztatási főbiztosa“ is kénytelen volt megcáfolni. (k. r.) —3 ns Az ázsiai és afrikai országok szolidaritási tanácsa állandó titkárságának felhívására december elsejét Afrika imperializmus alóli felszabadulásáért vívott küzdelme harci napjává nyilvánították. Ezen a napon a világ összes békeszerető emberei ismételten kifejezésre juttatják szolidaritásukat a szabadságukért és függetlenségükért küzdő összes gyarmati népekkel. A szolidaritási nap ebben az évben a gyarmati rendszer gyökeres felszámolásának jegyében zajlik le. Egy amerikai író az afrikai kontinensről beszélve azt mondotta, hogy olyan „régi mint a szfinx és olyan új mint az uránium.“ Igen találó meghatározás ez. Mert Afrikában nemcsak a múlt nyomai, a kolonializmus nyomai láthatók. Afrikában meg vannak az összes anyagi feltételei annak, hogy népei, miután már lerázták magukról a gyarmati igát, előre haladjanak, rátérjenek a fejlődés széles országútjára. Afrika térképén nemrégiben még jó néhány fekete folt jelezte a gyarmati birtokokat. A földrész túlnyomó részét elborították ezek a fekete foltok. Néhány független állam csupán kis szigeteket alkotott az imperialista fosztogatók hatalmas kiterjedésű szabad vadászterületén. 1960-ban azonban megváltozott Afrika arculata. Az év eleje óta 17 állam vált függetlenné. Ma, az Afrika népeivel való szolidaritás harci napján, 1960 december 1én, a 240 millió afrikai közül 180 millió függetlennek nyilvánított ország lakója. Azonban nem szabad még hozzávetőlegesen 60 millió afrikai a következő országokban és területeken: Algéria, Francia-Szomália, Kenya, Uganda, Tanganyika, Rhodéziai-Nyaszaföldi Föderáció, Spanyol-Guinea, Réunion, Szent Ilona szigete, Principe és Szent Tamás-szigetek, Mauritius sziget, Stychelles sziget, Mozambique, Angola, Ruanda-Urundi, Gambia, Siera Leone, Portugál-Guinea, Spanyol- Szahara, Ifii, Délnyugat-Afrika, Zanzibár, Rio Muni, Becsuánföld, Basutoföld, Swaziföld, és Brit-Kamerun. Ezeken a területeken még francia, angol, portugál, belga és spanyol gyarmatosítók uralkodnak. A gyarmati igát azonban e területek népei sem hajlandók tovább tűrni. A nemzeti felszabadító mozgalom nyomása alatt a gyarmatosító hatalmak kénytelenek voltak kitűzni egyes területek függetlenné válásának idejét. Siera Leone az afrikai képviselők és az angol kormány megegyezése értelmében 1961 áprilisában megkapja a függetlenséget. Tanganyikában többségében afrikaiakból megalakult az első kormány, amely kérte, hogy az országnak 1961-ben adják meg a teljes függetlenséget. S a brit kormány kénytelen volt tárgyalásokba bocsátkozni a Rhodéziai és Nyaszaföldi Föderáció „jövőjét illetően.“ Kányában az összes politikai pártok nemzeti függetlenséget követelnek. Ugandában március folyamán hozzávetőlegesen 400 ezer színesbőrű vett részt a felkelésben és követelte, hogy választhasson saját nemzetgyűlést. A felkelést az angol csapatok elfojtották ugyan, az angol kormány azonban, amelyet joggal nyugtalanított a helyzet elmérgesedése, kénytelen volt bizottságot kinevezni s ennek feladatává tenni: „tanulmányozza mi módon lehet nagyobb jogokat adni az itteni bennszülötteknek". Ruanda Urundi közvetlenül az ENSZ-hez fordult s kérte, vessen véget a „belga gyámságnak" és ismerje el teljes függetlenségét, tekintettel arra, hogy a területet az ENSZ helyezte belga közigazgatás alá. Spanyol-Szaharában nemrégen fegyveres felkelés tört ki. Angolában és Mozambique-ban felszabadítási bizottságok jöttek létre, s ezek az ENSZ-hez és a már független afrikai országokhoz fordultak, függetlenségi harcuk támogatását kérve. Mindezek azt bizonyítják, hogy az afrikai népek elszánt küzdelmének eredményeként a „Fekete kontinensben eltűnnek a kolonializmus utolsó nyomai is. A gyarmati Afrika széthullik, helyébe független államok lépnek a nemzetközi élet színterére. Ez pedig azt jelenti, hogy széthull az az épület, amit az 1885 évi berlini értekezlet épített fel, s ahol Afrika sorsa fölött döntöttek — egyetlen afrikai nép egyetlen képviselője nélkül. Imperialista módra: róluk, de nélkülük! Cinkosok osztozkodtak a koncon ! Az afrikai nemzeti felszabadító mozgalom példátlan lendületét a történelmi fejlődés egész folyamata készítette elő. A szocialista világrendszer megszilárdulása és a gyarmati népeknek nyújtott erkölcsi és politikai, majd felszabadulásuk után, gazdasági támogatása hozzásegítette az ázsiai és afrikai népek többségét, hogy megszabaduljanak a gyarmati uralomtól, s hogy megvédjék, megszilárdítsák függetlenségüket. A gyarmatosítók képmutatóan a gyarmati népek „jótevőinek“ szerepében tetszelegnek és azt állítják, hogy maguk „adományozzák" a függetlenséget az afrikaiaknak. Ez a nevetséges állítás azonban senkit sem vezethet félre. Mert hiszen az imperialisták soha sem engedték át önként pozícióikat, s ezután sem fognak soha egyetlen talpalatnyi földről önként lemondani. Nem önként vonulnak vissza, a népek harca kényszeríti őket erre. Azok, akik „egyetértettek“ Dahomey függetlenségével — 600 ezer embert vetettek harcba azért, hogy Algéria ne lehessen független, azok pedig, akik „megadták" a függetlenséget Nigériának, tűzzel-vassal igyekeznek elfojtani a kenyai, rhodéziai, omani népek függetlenségi harcát. Ékesszóló példa ilyen tekintetben Kongó. A belga kolonialisták elismerték ugyan a Kongói Köztársaság függetlenségét, de NATO-beli szövetségeseikkel egyetértésben már másnap agressziót követtek el a fiatal független állam ellen. Az USA segítségével nem teljesítették a Biztonsági Tanács Kongóval kapcsolatos határozatait, s minden eszközzel igyekeznek megtartani a nemzetközi monopoltőkének a természeti kincsekben gazdag országot. Afrikában azonban az imperialista mesterkedések szembe találják magukat az afrikai és ázsiai népek hatalmas szolidaritásával, s ezek a népek erőt merítenek a nagy szocialista tábor, a világ összes békeszerető népeinek szolidaritásából. Az ENSZ-közgyűlés vitája a gyarmati rendszer haladéktalan felszámolására vonatkozó szovjet javaslatról még erőteljesebben bizonyítja, hogy milyen kitartó és nagyarányú harc folyik a gyűlölt gyarmati rendszer ellen. A tények azt bizonyítják, hogy az imperialisták semmilyen manővere sem akadályozhatja meg a történelem menetét. Az afrikai népek nemzeti felszabadító harca, amelyet határozottan támogatnak a szocialista országok népei és a többi békeszerető nép, véglegesen el fogja söpörni a kolonializmust erről a sokat szenvedett kontinensről is! Afrika széttöri a gyarmati bilincseket