Előre, 1961. szeptember (15. évfolyam, 4304-4329. szám)
1961-09-01 / 4304. szám
1961. szeptember 1., péntek. pop simon Eforia, június. Egy férfi, kezében bőrönddel, a 3/A számú villa után tudakozódik, öt napos késéssel érkezett a fürdőhelyre. Alacsonytermetű élénkszemű emberke. — Megérkeztem — nevet. Csak úgy záporoznak rá a kérdések : — Miért késett ? — Dolgom volt. — Valamennyiünknek van dolgunk, de egyszer egy évben félretesszük, nem esik ki a világ feneke. — De bizony kiesik. Az én dolgom nem tűrt halasztást. — Dehát nem akadt senki, aki helyettesítse ? Elvégre nincsenek pótolhatatlan emberek. — Már pedig én az vagyok, pótolhatatlan, — mondja nagy meggyőződéssel a bőröndös ember. A jelenlevők mustrálgatják. Nem olyanforma. Fiatalka, vékonydongájú, nyeszlett kis ember, talán egy mellényzsebben is elférne. Csak a nagy, nevetős szeme, ami még megjárja. A külsejéből nem lehet következtetni a mesterségére. Éppúgy elképzelhetné az ember kazánkovácsnak, vasutas-sapkával a fején, vagy a Dorna-Vatra-i tutajosok széleskarimájú kalapjában. Megkérdezik : — Munkás vagy paraszt ? — Egyik is, másik is. — Furcsa. — Biz’ egy cseppet sem furcsa. A munkás-paraszt szövetséggel foglalkozom — mondja nevetve, és felmegy a szobájába kicsomagolni. Jóllakott a megmaradt útravalóból, és még aznap végigcsinálta mindazt, amit a többiek öt nap alatt: napra és vízre szomjasan kiment a parti fövenyre, sétahajózott a Caracudán, lefényképeztette magát mint tőrre rá a bádogpálmafa alatt, evett primőröket (őszibarackot és főtt kukoricát), elment az iszapfürdőbe és küldött haza, Moldvába, vagy tíz képeslapot, nyolcat a testvéreinek, egyet egy rajoni pártbizottságnak, egyet pedig egy Prut-menti kollektív gazdaságnak. Nyilvánvaló volt: ez az én emberem. A riportalajig. Figyelemmel kisértem hát. A tengerparti homokon gyorsan szövődnek barátságok. — Hogy mondja, hogy is volt ? — firtatják a körülállók, mert szeretik hallgatni különös szavait. Nem kéreti magát. — Igazán csak áll és bámul az ember; történelmi események ezek, olyan egyszerűek mégis, mint a kétszerkettő. Nincs is mit mesélni. Egy álló esztendeig mind csak felvilágosító munkát végzek, s mikor mármár azt mondom „megvan“, látom, hogy még akad tennivaló bőven. Amíg aztán egy este, úgy tizenegyóra tájt , olyanforma este volt, mint a mai, esett egy kicsit, csend volt és kellemes, hűvös levegő — végre szép nyugodtan megborotválkozhatom, aztán összekötöm szalaggal a kezdeményező bizottság iratcsomóját. Megvan az új kollektív gazdaság születési bizonyítványa ; odateszem szépen Miron elvtárs elé — ő az egyik rajoni titkárunk —s már itt is vagyok, eljöttem pihenni. 3. A Suceava tartományi Granicesti községben született, Clemente Gramada szegény paraszt kilenc gyermeke közül való. A fiúk, az apa egészségét és életerejét örökölték , mind életben vannak és dolgoznak. Nem valami szép szál, mutatós legények, de szívósak és merészek. Gheorghe a harmadik fiú , két, vele majdnem egykorú fivérével, Avrammal és Tódorral együtt a bányászmesterséget tanulta ki, s mindhárman a mangánbányában dolgoztak. Két nővére a ház körül szorgoskodik, a kisebb testvérek pedig: Vasile, Anton, Samson és Niculae, — a legfiatalabb közülük tíz esztendős, a legidősebb huszonöt — iskolába járnak. Elgondolhatjuk, mennyit kellett küszködnie Clemente Gramada szegényparasztnak, amíg kilenc gyermeket felnevelt. Alighanem apjától örökölte Gheorghe is szívósságát, éles eszét; már legényke-korában megszokta, hogy lehámozza a dolgokról a látszat burkát és a velejükbe tekintsen, a lényeget ragadja meg ! Ez aztán jó hasznára vált későbben, amikor sor került arra, hogy a gazdagok uralmát megdöntsük. Amint nagykorú lett, belépett a Dorna-Vatra-i „Nepomuceni“ bányába, a vasércfejtéshez. Egy-kettőre megtanulta a mesterséget. Rábízták egy ifjúsági brigád vezetését. Aztán párttagjelölt lett, és versenyre hívta ki testvérét, Avramot, aki egy másik brigádot vezetett. Közös munkaszakaszon dolgoztak, egymást váltották, úgyhogy kölcsönösen figyelemmel kísérhették napi eredményeiket. Úgy versenyeztek, olyan buzgalommal, mintha az életük függött volna tőle. Mindkettőjüket kitüntették munkaéremmel. Aztán Gheorghét pártiskolába küldték. Mire hazatért, Avram bányamester lett, másik fivére, Todor pedig minőségi ellenőr az „Arsifa“ bányában. — Pártaktivista leszel, — mondták neki a tartományi bizottságnál —. Bányász vagy, ipari kérdésekkel foglalkozol majd, jó lesz ? — Falun szeretnék dolgozni — felelte Gheorghe Gramada. —■ Azt hiszem, az olyan szegény emberekkel mint az édesapám is, jól el tudnék beszélgetni a szocializmusról, így lett a fiatal bányász a munkásparaszt szövetség ,,szakértője", területi pártinstruktor. dőlt el, amelyekbe itt havonta beleütközöm, miközben egy-egy paraszt furfangos, csavaros eszével, a múltbeli megaláztatások során megnyomorodott gondolkodásmódjával küszködöm, s harcolok, azért, amit mi a kollektív gazdaságok gazdaságiszervezeti megerősítésének és a szocialista öntudat kialakításának nevezünk. Figyeljen, s ha akad valami, ami hasznára lehet, jegyezze fel. 5. Nehéz ily röviden érzékeltetni, milyen konkrét körülmények közepette használta fel a területi pártinstruktor azokat a tulajdonságait, melyek munkásosztályunk jellegzetes vonásai, amelyek eredményeinkben testet öltenek. Munkástársai megtanították arra, hogy mindenek fölött szeresse az igazságot, mert az igazság mindig a kommunisták oldalán van. Amikor Rominesti is megérkezett, a „Lenin útja“ kollektív gazdaság nem volt éppen az utolsók között, de az élen sem járt. Nem érdemelte ki sem a dicséretet- sem megrovást a rajontól. Ahogy mondani szokás, éppen hogy ..fenntartotta magát a víz színén". A pártinstruktor már az első napokban észrevette, hogy a gazdaság, bár már jó tíz esztendős, nem fejlődött úgy, ahogy kellett volna, azok a parasztok pedig, akik annak idején kívül maradtak, egyáltalán nem sietnek a belépéssel■ Erős gyökeret eresztett itt az ,atyafiság" elvszerűtlen sógorság-komaság szelleme. Kis idő múlva névtelen levelet kapott. De feltett magában két dolgot: hogy türelmes lesz, és hogy megnyeri a becsületes embereket. Az elnök, Vasile Cazacu, vasútkor szorgalmas, s a közügyekért mindig tettre kész ember volt- de a fejébe szállt a dicsőség és parancsolgatni kezdett s meg nem felelő embereket helyezett felelős munkára. A pártinstruktor, az alapszervezeti büró segítségével, előbb alaposan tanulmányozta a hangulatot, kikérte az emberek véleményét, megoldást keresett, aztán . .. kitört a vihar Előbb a pártalapszervezet gyűlésén, aztán folytatódott a közgyűlésen. Előszedegették az elnök és a köréje gyűlt klikk minden szennyesét. Vasile Cazacu fegyelmit kapott, megrovást utolsó figyelmeztetéssel, utána pedig leváltották az elnöki tisztségből ; leváltották az állattenyésztő brigád vezetőjét is- egy volt vasgárdistát, azt a néhány kollektivistát pedig, akik velük egy húron pendítitek, szintén a közgyűlés elé idézték, s a közösség ítéletet mondott felettük. Az eredmény ? Egyszeriben megélénkült a kollektivizálás üteme. Alig két hónap alatt a „Lenin útja" kollektív gazdaság több mint 100 családdal gyarapodott. 6. Munkástársai arra tanították Gheorghe Gramadát, hogy sose elégedjék meg az elért eredményekkel, hogy a munka legyen szemében mindig az első. Kapáltak a kollektivisták, és a bányász azt mondta nekik, hogy lehetne jobban, módszeresebben is forgatni a kapát. — Üssön a szájára instruktor elvtárs — vágott vissza egyik-másik. — Mi a kapanyelét fogjuk- amióta az eszünket tudjuk, s most maga akar megtanítani arra, hogy kell a földet megművelni . Itt a kapa, fogja. Meg is fogta, de hogy járt az a kapa a volt bányásznak, Clemente Ghomada fiának a kezében ! Ezekből a kapavágásokból csírázott ki az első verseny a mezei brigádban ... A teheneket ősi szokás szerint fejték. — Lehet többet is jobban is — mondta az aktivista, és leült a kis háromlábú fejőszékre. Térdére helyezte a zootechnikus könyvecskéjét és annak utasításai szerint dolgozott. Fejes után még mindegyik tehéntől kifejt egy-egy negyedliter tejet. — Nem sok — magyarázta, de ebben az utolsó negyedliterben annyi a zsírtartalom, mint egy liter rendes tejben. És így indult meg az állattenyész-tő brigádban a minőségért folyó mozgalom.. . Ghifulea gondozót mindenki semmirekellőnek tartotta. — Kutyából nem lesz szalonna — vélték az emberek. A bányász nem osztotta ezt a véleményt, s elmesélte az embereknek a következő történetet: — A magánfejtésnél dolgoztam, s volt a brigádomban egy ember, Emil Marcunak hívták, egy olyan garázda, kozhely, hogy keresve is alig akad párja. Élbrigád voltunk jól keresett, 2000 lejen felül. Ő azonban elherdálta minden pénzét, hogy még a cipőjét is dróttal kötözte össze. Éjszakánként meg valóságos cirkuszt rendezett. Reggel aztán vita a váltás előtt : „Te ma nem mész le a bányába“ — mondom neki. „Miért ? — kérdi az ember. „Mert nincs se rendes ennivalód, se ruhád. Hogy fogsz te ötven tonnát lapátolni, ha nem eszel mást, csak lekvároskenyeret!“ Hazaküldtem. Hazaküldtem egyszer, kétszer. . . Egyszer, bérelszámolás napján átnyújtotta nekem borítékát: „Tartsd magadnál — mondja — s adjál nekem belőle naponta annyit, amennyit jónak látsz, a legszükségesebbre“. Értetlenül kérdem : „A dajkád vagyok én, vagy mi ?“ Azt mondja : „Hagyd csak, tudom én, mit csinálok. Mind a ketten legényemberek voltunk. Együtt ittunk meg egy-egy pohár pálinkát, együtt jártunk néha táncmulatságba. Vérévé vált a fegyelem. Ma pártaktivista Dorohoiban, nem egyszer dicsérik az újságok. .. Hát akkor mit csinálunk Ghituleával? (Kalab Ferenc rajza) 2. A dolgok néhány nap múlva tisztázódtak, amikor egy levelezőlap érkezett az én riportalanyom címére, aki munkás is, paraszt is. Nagy izgalomban indult el a parti sétányon, a lágy szellőben, s gyermekes örömmel szólította meg az első járókelőt : — Jöjjön velem, áldomást iszunk. Most kaptam hírt hazulról. Hallott már fájdalommentes szülésről ? Hát az ilyen volt. Hogy mi a neve ? Ne is kérdezze, mert nem tudom. Azok a hóbortosok elfelejtették megírni. No, majd megtudom az újságból. Mit iszik? Konstancai, eforiai, mangáliai levelek. Tengerparti madarak, amelyek nyaranta oly sűrűn vándorolnak, kérdéseket és válaszokat hoznakvisznek szárnyukon a napfényről és az ibolyántúli sugarakról, a sósvízű tenger lágyan csobbanó hullámairól, a sirályokról és a fehér villákról, az egészségről és a homokban heverő testek aranybarna színéről. Ez a levelezőlap, amely Moldva északi sarkából, Suceavából érkezett Eforiára, különbözött minden más levéltől. Egyszerűen és természetesen, mint ahogy kézfogát vagy egy gyermek születését szokták bejelenteni, egy kollektív gazdaság létesüléséről hozott hírt a tengerpartra. A kartondarabkán nehézkesen, ügyetlenül összerótt szavak : dámideni parasztok, egynapos kollektivisták betűi... Emberemet, akinek a levél szólt, Gheorghe Gramadának hívják ; harminc esztendős, területi pártinstruktor, vagyis az újonnan létesült kollektív gazdaság „keresztapja“. • Moszkvában nem, rég nyílt meg a Műkedvelő Művészek össz-szövetségi kiállítása. A kiállításon, amely nagy látogatottságnak örvend, kétezerötszáz műkedvelő művész festményét, grafikáját, kerámiai munkáit, hímzéseit és fametszeteit állították ki. • Gianbattista Angioletti, a kiváló olasz író, az Európai Íróközösség elnöke, 65 éves korában elhunyt. Az olasz és a haladó szellemű világsajtó hosszú cikkekben méltatta irodalmi munkásságát. • Több új, mai témájú filmet forgatnak a budapesti filmstúdiók. A Hunniában most fejezték, be a Nem ér a nevem című filmvígjáték forgatását Keleti Márton rendezésében, Tolnai Klárival, Páger Antallal és egy csehszlovák vendégművésszel, Ilfi Vrstulával a főszerepekben. A felszabadulást követő időket, a földosztás körüli harcokat idézi a Vince, amelyet Zolnay Pál rendezett. A Pesti háztetők az Ikarusz-gyárban játszódik, és mai fiatalok életéről szól. Nemrég készült el a Délibáb minden mennyiségben című filmszatíra is. A 600 ezer négyzetméteres telken hatalmas új filmváros épül Havanna mellett. A filmközpont körül új lakóházakat is emelnek filmművészek és a stúdió más dolgozói számára. • Október elején hosszabb körútra indul a Mazowsze lengyel ének és táncegyüttes. Az USA-ban 70 előadást tart az együttes onnan pedig Kanadába, Mexikóba és Kubába látogat el. • A Brit Nemzeti Képtárból ellopták a festménygyűjtemény egyik legértékesebb darabját, Goya Wellington hercegről festett portréját. A közelmúltban sorozatos lopások történtek a képtárban, aminek különösen a francia gyűjtemény látta kárát. • Szovjet régészek Dvinában, a középkori Örményország fővárosában, az V. és VII. századból való ötvös és üvegfúvó műhelyeket tártak fel. öt méter mélységben három terem került napvilágra, melyek az uralkodó lakóházához tartoztak. • A bolgár írószövetség ,,Bolgár népdalok" címen gyűjteményes kötetet jelentetett meg. A gyűjtemény 660 népdalát, a meséket és gyermekjátékokat a Miladinov fivérek gyűjtötték az ország különböző vidékeiről. • A hamburgi Rowohlt könyvkiadó Hemingway-életrajzot készül megjelentetni Carol Bakernek, a nagy író barátjának tollából. Ugyanez a kiadó készít sajtó alá egy Hemingway-monográfiát, szerzője: Georges Albert Astre. 1961-et írunk, forrón test az augusztusi nap. Gheorghe Gramadával betérek a Prut-menti Rominesti község „Lenin útja“ nevű kollektív gazdaságba. — Tudom, az újságírók nem örülnek, ha azt mondja nekik az ember, hogy nehéz a munka, alig győzni. Mégis azt mondom : istentelenül nehéz volt az elején, szerkesztő elvtárs. Gondolja csak el, Stefánestibe osztottak be, — nem hinném, hogy járt volna arrafelé — nagyközség. Én pedig tapasztalatlan, huszonhét esztendős legény, a legfiatalabb az iskola végzettjei közül■ Ne mondja, hogy elrontom a riportját, ha bevallom, hogy kis híján megszöktem. Kértem is néhányszor, hogy engedjenek vissza a termelésbe. Igen, igen, hiába csodálkozik. Megesett ez Solohov Davidovjával is, pedig az, akárhogy is vesszük, pozitív figura. Mondja meg maga is : élbányász létemre, mint a munkásosztály képviselője, vakon tapogatózzam felvilágosulatlan parasztok szeme láttára! összeszorítottam a fogamat, az iskolában tanultakat összefontam a gyakorlati tanulságokkal — és szépen kezdtem magam köré gyűjteni az embereket. — Érdekelne, hogyan vette hasznát a munkáskorában szerzett tapasztalatoknak. — kérdezem. — Az ipari munka fegyelme, a versenyszellem, a közvagyon féltése, a bírálat és önbírálat csupa új dolog volt a parasztok előtt, akkor ismerkedtek meg velük — feleki. A rajoni bizottság instruktorának az volt a feladata, hogy meghonosítsa őket a falu életében. Nem is száz, de ezer módja van ennek, amely nem szerepel szóról-szóra a pártdokumentumokban. Törd a fejed, nyisd ki jól a szemed és a füled, állj a fejed tetejére, de találd meg a legjobb módszereket, azokat, amelyek a legjobban megfelelnek az adott körülményeknek. A kollektivista szellem nem pottyan le az égből a gazdaság megalakulásakor. Te veted el az első magot, te ápolod. — Mondjon hát konkrét eseteket. — Nem kezdem el Ádámtól és Évától, nem fogok beszélni a felvilágosító munkáról meg a beiratkozásokról, inkább olyan dolgokat mon d ELŐRE z. Bányásztársai megtanították munkásmódra vállalni a nehézségeket, áldozatkészségre, férfias kitartásra nevelték. Tavaszutója volt, Dámideni-ben alakulóban a kollektív gazdaság. Már úgy látszott, minden a legjobb úton halad, de a dolog húzódott-halasztódott. Gheorghe Gramada naponta kiment a faluba, de sehogy sem tudott zöldágra vergődni az emberekkel. Elhatározta hát, hogy egy időre kiköltözik hozzájuk, így majd esténként nyugodtan elbeszélget velük az árok partján, megismeri minden gondolatukat, belelát a lelkükbe, akár egy odavetett tréfából is rátapint tétovaságuk, bizonytalanságuk okára. Mert így kell annak , lenni, hogy amikor , elérkezik a nagy, közös család megalapításának pillanata, jó lelkiismerettel, tiszta szívvel, szilárd meggyőződéssel mondhassák el: jó irányban tették meg a döntő lépést. Felpakolta hát a cókmókját és áthurcolkodott Dámidenibe. Ott aztán foglalkozott mindennel, amivel foglalkozni kellett. Két egész hónapig maradt, június végéig, amikor is szalaggal átköthette az új kollektív gazdaság „születési bizonyítványát“. Begyömöszölt néhány ruhaneműt a bőröndjébe és indult pihenni végre. — Vidd haza a holmidat jóember — figyelmeztette valaki. — Maradjon csak, hátha szükségem lesz itt rá—felelte, és sietett Eforiára. A MUNKÁS SZERENÁDJA Aludj... aludd át az éjszakát, Te dölyfös úr - a józan agy Jól tudja úgyis, hogy mi vagy : Történelemelőtti állat. A hold alatt nincs helye könnynek, A bosszú karja is megáll ott Mártírrá lett ezernyi hősnek Éneklek végső szerenádot. Aludj... de én friss géprobajjal A nap felé emelkedem... Szép álmú kényúr: keleten Firkád már, itt a szörnyű hajnal... ›Úgy néztek rám, mint szörnyre már, · Mert lelkem új időkre vár, , S világotok túl szűk nekem ... ‚ De nemsoká lesújt kezem. ) Aludj csak mélyen, burzsoa, ·Te undok, s álmodj szépeket, * Mit nyögve fölraktam neked, · Leomlik majd a palota. ·Az éjből ének hangja ring föl, ,›A fejszék szerenádja szól. ( Felétek, kéjelgők, s akikből )A rothadt szerelem dalol. (1926) ALKONY Mennek színes úridámák Kristályhintók hűs ölén - örökös jövés-menés ez, Milliárdos ünnepély. S vendéglőkben, nyári kertben Hegedűhúz sír, nyafog ... Partom és selyemcukorka, S bordélyházi víg napok... ... Ám könyvébe az időknek Ezt írja a proletár : Sztrájkok, vér, könny, őrület meg Éhség Mindenfele már... Míg az alkony lángokat gyújt, így jelezve azt a véget, Mely a gazdagokra vár... (1930) VÉGSŐ ÉNEK Nekem innom kell, hogy feledjem, amiről nem tud senki, Mély pince rejtekében, szó nélkül, eltűnődön, Füstölni ott magamban, mint kiről nem tud senki, Másképp nehéz a földön ... Az utcán ordít élet és halál, Költők sírják dalukat végtelen... Tudom. Ámde a szörnyű éhség nem tréfabeszéd - ólom, vihar, meg puszta rom, A vég ... Ez a mai történelem ... Minden idegem fáj... Ez az idő... Ó, jövel végre, te büszke jövő ! Nekem mennem kell, hogy feledjem, amiről nem tud senki, Burzsoá bűnök közül, szó nélkül, eltűnődön, Elvesznem a világban, mint kiről nem tud senki. Másképp nehéz a földön... (1930) KISS JENŐ fordításai A KALAP — Hornyák József karcolata — Egy hely az ablaknál üres volt, a vonat már mozgásba jött, amikor a fülkeajtóban megjelent egy fiú. Az utasok mind feléje fordultak. - A 13-as hely a magáé - mondta neki egy fiatalasszony incselkedve. - Nem vagyok babonás - felelte hetyke hangon a fiú. Megmosolyogták fiatalságát. A könnyű vászonkoffert a csomagtartóba helyezte, hosszú ujja volt, mint egy hegedűművésznek. Felöltőjét levetette, csak széleskarimájú, művészkalapjához nem nyúlt, azt a fején hagyta. Nagyon fiatal volt. Szinte kamasz. Biztos mozgású ugyan, szőke, rokonszenves. Körülhordozta tekintetét a fülkében, aztán kilépett a folyosóra az ablakhoz, megnézte kalapos fejét az üvegben. Azután leengedte az ablakot. A gyors vágtatott, fehér állomások robogtak el mellettünk, az egyhangú motyogás álomba ringatta az utasokat. Dél elmúlt. Egy ingujjra vetkőzött, nehezen szuszogó férfi egészen begöngyölközött repedőnyi újságjába. Amikor másfél óra múlva kihámozta magát a lapból, a fiú már előtte ült. Levert volt, rá sem lehetett ismerni, mintha kicserélték volna. Szőkesége megfakult. Szeme alatt a vékony bőr tűzben égett. A férfi megijedt. - Mi történt magával? - kérdezte. - Nincs - válaszolt a fiú kétségbeesetten. A férfi értetlenül hallgatta. - Nincs a kalap - mondta, fedetlen fejére mutatva. A szél leszedte a fejemről. Suta volt, mint egy kamasz. A férfi sajnálta, próbálta megvigasztalni. - Egy kalap nem a világ. Nem érdemes kázust csinálni belőle. A fiú hallgatott. - Mással is megtörtént már - mondta a férfi. Azután, hogy lelket verjen a fiúba: - Van ott még, ahol az volt. A fiú kétségbe volt esve. - A mama vette - felelte. de Négy normájába került neki a kalap: a legelegánsabbat választotta, hogy ne legyek alábbvaló az évfolyamtársaimnál. A szél elvitte. Reménytelenül tekintett ki. A mozdony mindenfelé seregélyeket riasztott fel a sürgönydrótokról. Megeredt a szava. - A bátyám Németországban halt meg - mondta. - Nyugatra vitték, mint leventét. Éhen pusztult a bátyám. A naplóját hazaküldték. Heteken keresztül csak azt jegyezte be: ma mit ettem. „Ma három hagymát ettem.“ Egyedül maradtam a mamának, azért jár annyira a kedvembe. Oda tartottam a szélnek - tért vissza a kalaphoz. A férfit nagyon kezdte érdekelni a dolog. - Lehet azon a kalapon segíteni - válaszolta szuszogva. A csomagtartóban nyugvó, élénkszínű nyúlszőr-kalapjára sandított, azt gondolta, megajándékozza vele ezt a rokonszenves fiút. Jelentősnek látszó rövid hallgatás következett. De a fiú másképpen értelmezte. - Ugye, hogy lehet - elevenedett meg, és ottmaradt a szeme a férfin. - Félreteszek az ösztöndíjból. Vizsgáig összegyűl a kalap ára. Pont olyat veszek, a mama nem fogja megtudni. - Homloka kitisztult. Aztán így folytatta: - Ez volt az első kalapom. Az évfolyamon valakinek megírtam, egy lánynak: vasárnap ilyen és ilyen kalapban egy fiatalember száll le a gyorsról. Én lettem volna az a fiatalember A férfi elmosolyodott. Tudta, nem kell aggódnia ezért a fiúért. Nem olyan fából van faragva. Szerette, ahogy gondolkozik. A vonat már a sötét estében robogott. - Mama házat épít - szólt újra a fiú. A vonat befutott az állomásra. A fiú ügyesen leemelte kofferjét, és kifelé indult. Egy lány várt rá a peronon. Fekete haja volt és ívelt szemöldöke. Mosolygott. - Hol a kalapod? - kérdezte. - Miért nem tetted fel ? El sem tudlak képzelni kalappal. A fiú elszomorodott. Szóra nyitotta a száját, hogy elmondja a történetet. De akkor a férfi, akivel utazott, fejébe nyomta a maga kalapját. - Fiatalember, ezt a vonaton felejtette - szólt. - De... - mondta a fiú. És hiába forgolódott. Utastársa elvegyült az emberek között. (Kalab Ferenc rajza) 3 GEORGE BACOVIA (1881—1957) George Bacovia a századelő román lírájának egyik legbensőségesebb hangú s egyben legsajátosabb képviselője. Nagy tudatossággal megszerkesztett, gazdag zmeiségű, legteljesebb sűrítettségre törekvő verseiből a kizsákmányolás világának nyomasztó hangulata árad. a sivár életviszonyok között helyét nem lelő jószándékú értelmiségi fájdalma és keserűsége : a Bacovia-versek uralkodó színe az ólom fémes szürkesége; ez jelenik meg borús, csüggeteg hangú őszi képeiben, ólom egy téli tájú leírásaiban, hangulatrajzaiban, s ’ az ólom súlyát érezzük az életeő terhei alatt görnyedő költő nemegyszer töredezett, már-már elfúló vallomásaiban. Bacovia költészete azonban nem egyértelműen lemondó és fájdalmas. Pályája második, érettebb szakaszában már világosabb szemmel fordul korának, a két világháború közötti időszaknak társadalmi problémái felé, felismeri a szembenálló erőket, s az emberi haladás harcos képviselője a munkásosztály mellett tesz hitet. Nem egy versében kap kifejezést őszinte, belső azonosulása a munkásosztály forradalmi céljaival, s a felszabadulás után boldogan ad hangot e célok megvalósulása fölött érzett örömének. Bacovia költészetében a becsületes, népéhez hű értelmiségi szólal meg hitelesen és egyéni művészettel, az az értelmiségi típus, aki éppen becsületessége és népe iránti hűsége révén jut el a haladásért küzdők táborába. A költő, ha élne, most volna nyolcvan éves. Emlékét hadd idézzék az alábbi versek, amelyek a fordításomban készülő első magyar válogatásból valók. K. J.