Előre, 1966. március (20. évfolyam, 5700-5726. szám)

1966-03-01 / 5700. szám

2 MIHAI STOIAN Üzenet fémtokban Úgy látszik, szokássá lett immár, hogy fémtokba rejtve elássák azt, ami sűrítve vall­­u­at rólunk, a jelenkori emberi­ségről a jövőnek. Egyik ilyen ,fémtok tudomásom szerint 219 kilót nyomott és 2,30 m hosszú volt Három méter mélyre ás­ták el, s a következők voltak benne : néhány köznapi hasz­nálati tárgy a biztosítótűtől és a konzervkulcstól a női ka­lapig és a logarlécig. Továb­bá mikrofilmekre fölvett köny­vek, folyóiratok, újságok, ka­talógusok, hanglemezek és egyéb eszközök, amelyek meg­jeleníthetik korunkat, tranzisz­toros rádió, napelem, „Az öreg halász és a tenger" című re­­gény stb. Ennek az idő köze­gében haladó rakétának a vég­célja : 6939. Tehát 4973 eszten­dő múlva bontják fel. De addig sok­­minden megvaló­sítandó vár ránk századunk, a hu­szadik század ta­laján. Én nem ép­pen a legnagyobb hordere­jű feladatokra gondolok, mint a rák ellenszerének föltalá­lása, vagy az ember ve­szélytelen leszállása a Hol­don, mint inkább egészen más természetű dolgokra, a­­melyek nehezen helyezhetők el az időrakétában. Nem is fű­ződik hozzá semmi érdekünk, hiszen másféle lemaradásról van szó, nem arról, amely az embernek a természettel ví­vott harcában áll elő, hanem éppen az embernek a maga természetével vívott harcában. Ennek az arcvonalnak a ve­reségeit nem tenném be egyet­len fémtokba sem, inkább meg­kockáztatnám azt, hogy a 20. században élő utódaink nem fognak semmit megtudni róla. Levelet kaptam egy idősebb embertől. Nyugtalan hangú le­velet, amelyben a következők­ről számol be. Volt egy fele­sége és három gyermeke : két lány meg egy fiú. A nagyob­bik lány 21 éves korában egyetemi hallgató volt. A ki­sebbik — akkor 18 éves — ké­nyelmesebb természete foly­tán megbukott az érettségin. Tizenhatéves fia meccsre járt és moziba, és kevesebb buz­galommal az iskolába, ezzel szemben ismert minden autó­márkát. Édesanyjuk a háztar­tást vezette, és a gyerekekkel kellett törődnie. Az apa — közmegbecsülésnek örvendő férfiú — keményen dolgozott, hogy a növekvő igényeket ki­elégítse. Főként a gyermekek igényei nőttek. Elfogadható lakásuk volt : hálószoba, még egy nagyobb szoba, meg még egy kisebb (az utóbbin átjár­tak), konyha, fürdőszoba, stb. A szülők persze a hálóban laktak, a lányok a nagyobb szobában, a fiú a kisebben. Az apa 55 esztendős és kissé szorongva várta a nyugdíjaz­tatását, mert a gyermekek egyre követelőzőbbek voltak. A diáklány jól tanult, ő volt a legrendesebb. A fiú sokat lét­rált, a másik lány­­beszélt egy fiúval, bálokra járt. A szü­lői intelmek hiábavalóknak bi­zonyultak. „Fiatalok vagyunk, szórakozunk !" Az apa így gon­dolkozott : „A fiatalság még nem zárja ki a kötelességérze­tet !" De nem mondta. Az asz­­szony váratlanul meghalt. A ház rendje rögtön felborult. A gyermekek „tanultak“, a házi­munkáról fogalmuk sincs. Az­tán egyre több fiatal pajtás ta­lálkozóhelye lesz az „öreg“ la­kása. A fiatalabb lány hozzá­megy a fiúhoz, akivel „beszélt“, egy diákhoz. Az apa belenyug­szik. Vouramnak igényei van­nak : beköltözik a hálóba, a nagylány marad a nagyszobá­ban, a fiú kimegy a hallba, az apa marad az át­járóban. Múlik az idő, az apa te­kintélye fogyton­­fogy. Nyugdíjaz­­tatják. Mindenki beléje botlik : a kisszobában, a konyhában, a fürdőszobá­ban. No persze, hiszen már nem családfenntartó. Egy hasznát látják , sétálni viszi a kisunokát. Vouram nem fejezte be tanulmányait. Hiva­talt vállalt, s ezzel családfővé lépett elő. A nagyobbik lány végzett, falura került, férjhez­­ment. A fiú megnőtt és kiköve­telte az apa szobáját. Most az öreg költözik a hallba és ez a körforgás lényegesen többet mond mindennél. A hajdani családfőnek, akit nem vesznek emberszámba, akit nyűgnek tartanak, akihez már alig szól­nak, és akit kinéznek a házból, egy öröme maradt csupán : az unoka sétáltatása. A két végle­tes kor egymásra talált, mint a mi rakétánk tartalma a 6939-es eszközökkel. P. S. Kedves olvasó, te, ki abban a messzi-messzi eszten­dőben élsz, remélem nem jut el hozzád ez a naplójegy­zet. Kizárólag a huszadik század embereinek írtam. Ne­kik kellene tenniük vala­mit valahányszor efféle dol­gokkal találják szemközt ma­gukat. Az idő rakétái, amelyek a messzi jövendő pályagörbé­jére viszik jelenünk sűrített tü­körképét, legyenek minél tisz­tábbak, legyenek makulátla­nok ! És az utókort ne csupán leleményességünkkel ejtsük bá­mulatba, ne csupán a tudomá­nyos és technikai haladás lát­ványos előlegeivel, hanem er­kölcsi előlegekkel is. Olyanok­kal amelyeket a mi új szocialis­ta korszakunk teremt meg. És tudjuk, hogy ennek az erkölcs­nek épp elegendő megnyilvá­nulása van — a jelen sorok­ban tárgyalt eset szöges ellen­téte —, amely díszhelyet fog­lalhat el az utókornak címzett küldeményeinkben. Díjnyertes boraink Szombaton a Mezőgazdasági Fő­tanácsnál átadták a bortermelő egységek vezetőinek azokat az ér­meket, amelyeket hazánk a múlt évi nemzetközi versenyeken nyert. Hazánk 81 bor-, pálin­ka- és konyak-mintája közül 59 aranyérmet nyert, 21 pedig ezüst­érmet. Díjazták a többi között a murfatlani Chardonnay-t, a kükül­­lőmenti Traminer-t, a segarceai Cabernet Sauvignon-t, a pietroa­­selei és drägävani Tämi­oasa Ro­­mineascä-t, a cotnari Grasä-t, az odobenti és Valea Cälugäreascä-i Merlot-t, a tohani és nicoretti vö­rös borfajtákat. A legtöbb aranyérmet a zsidvói, toháni, Valea Cǎlugareasca-i és balázsfalvi állami gazdaságok, va­lamint az Élelmiszeripari Minisz­térium egységei nyerték. Ugyanakkor az odobesti állami gazdaság az Odobesti Galbená bor­ral másodszor is elnyerte az 1964. évi Montpelier-i verseny zsűrije által a legjobb borért felajánlott serleget. Bár egy-két napilapban meg­jelent recenzión kívül a sajtó hallgat róla, hetek, sőt hónapok óta folyik irodalmi berkekben Szőcs István regényéről *) a vi­ta. Vannak akik egy kézlegyin­téssel elintézik, mások lelkesen méltatják, ismét mások írói bá­torságot emlegetnek ha a könyv szóba kerül. S azt hiszem a bá­torság szónál meg is állhatunk egy percre. Mert ahhoz való­ban nem kevés bátorság kellett, hogy az éles és sokszor kímélet­len tollú s nem egyszer sajtó­­párbajba keveredett Szőcs István kritikus létére regényírásra adja a fejét. Hiszen azzal valószínű­leg ő maga is tisztában volt, hogy könyvét fokozottabb figyelemmel fogják átböngészni. Annál meglepőbb, hogy a kri­tikus holdtölte mennyire nélkü­lözi a kritikai és önkritikai igényt. És itt nem a formai-stí­lusbeli hiányosságokra gondo­lok. Szőcs István tud mesélni (a regény tartalma után ítélve túl­ságosan is tud) elbeszélő modo­ra vonzó, érdekes, leköti az ol­vasót, így sokan talán nehezen veszik észre, hogy ez az olvasmá­nyosság mennyi öncélúságot takar. Pedig már akkor feltűnik, hogy valami nincs rendben, amikor a hitelességet, az írói szándékot kezdjük kutatni a regényben. Mert nézzük a tényállást: Mezei Gábort, a félbemaradt zeneszer­zőből lett újságírót, főszerkesztő­je terepre küldi, hogy esztétizá­­ló magatartását levetkőzze s va­lóság-levegőt szívjon. Ez Me­zeinek sikerül is, mert egy félre­eső tanyán Johannával, a tün­­déri szépségű tanítónővel talál­kozik, akibe olthatatlanul szerel­* Szőcs István : Kritikus hold­tölte Ifjúsági Kiadó, 1965 mes lesz, rövid ostrom után meg­kapja — aztán visszatér a város­ba feleségéhez és két gyermeké­hez és ettől kezdve zavartalanul folytatja Tímár Mihályhoz illő kettős életét. Ezen még az sem változtat lényegesen, hogy a tündért Johanna közben terhes marad s úgy dönt, hogy vállal­ja a következményeket, megszü­li gyermekét, de a látszat ked­véért egy nap alatt férjhez megy egy megértő és külföldön tanuló mérnökhöz (!). A gyermek meg­születik s Mezei valamint két családja boldogságát semmi sem zavarná, ám a túlbuzgó apa úgy érzi, öröme nem teljes amíg fe­leségével meg nem osztja. Ezért elmeséli neki a Johannával való kapcsolatát s roppantul felhábo­rodik amikor Sárika nem haj­landó vele lelkesedni. Már-már válásra kerül a sor, de a hős rö­vid lelkitusa után úgy dönt, fe­lesége mellett a helye. A szer­kesztőségből távoznia kell s ze­nepedagógusként próbál meg­nyugvást találni. Kissé rosszmájúan adtam elő a történetet, de a szerző az oka, hogy nem is lehetne másképp. Ugyanis részleteiben és egészé­ben annyira hiteltelen ez a tör­ténet, hogy Szőcs még akkor sem tudná elhitetni velünk, ha dokumentumokkal bizonyítaná, hogy mindez pontosan így a va­lóságban is megtörtént. (Persze én nem állítom, hogy kulcsre­gényről van szó. Maga a szerző is leszögezi : a történet és sze­replői költöttek. Minden esetle­ges hasonlóság a véletlen játé­ka.) Azaz mégis lenne a meg­győzésre egyetlen mód : ha az írónak sikerült volna ezt a hi­hetetlen történetet is elhihetően megírnia. Történt már ilyen az irodalomban. Szőcsnek azon­ban nem sikerült. Mert ha el is fogadjuk, hogy léteznek Mezei­hez hasonló széplelkek, akik el­szürkülnek a mindennapi robot­ban s egy szerelem — legyen az házasságon kívüli is — újból fel­csillantja előttük a megvalósu­latlan álmok megvalósulásának lehetőségét, azt a naivságot vi­szont már kevésbé tartjuk való­színűnek — még egy olyan elvont emberről is mint Mezei — mellyel a hős azt reméli, hogy felesége és a társadalom beleegyezésével szentesíti kettős élete folytatá­sát. Még szembetűnőbb a „lég­­bőlkapás“ Johanna esetében. Jo­hanna nagyon szépen megálmo­dott, de csak megálmodott alak, s attól sem lesz valósághű, ha ebéd mellé vöröshagymát etet vele a szerző. Egész élettörténe­te és elhatározása, hogy gyere­két megtartja elvarázsolt lélek­ké teszi, sajnos csak ennyi és semmi több ami Annette Riviére­­re emlékeztet benne. Pedig két­ségkívül érződik rajta a szeretet, mellyel az író megrajzolta. Kis­sé földibb, valósághűbb Mitru alakja, de őt is csak úgy tudjuk elfogadni, ha az író tipikusnak nem az általánosan előfordulót, hanem a legelőremutatóbbat tartja. Johanna házassági törté­nete s benne Aurel, a formális férj — akit gyengeségeivel akart hitelessé tenni az író — inkább szatírába mint regénybe illik s így a regényt is a szatíra felé tolja el. S ugyancsak szatírában lenne a helye a főszerkesztő Sándor szavainak is, melyekkel Mezei hibájának súlyosságára rámutat és diplomatikusan meg­oldja a kérdést. Egészében véve úgy tűnik, hogy Szőcs kiagyalt történettel s kiagyalt szereplőkkel akarta a­­lapötletét végigvinni a regé­nyen. S itt jutunk el ahhoz a kérdéshez melyet talán legelő­ször kellett volna tisztázni. Mit akart az író mondani nekünk? Azt talán, hogy nincs abban semmi különös ha az ember nem csak egy hanem két nőt is boldogít? A regény indulásából ez derül ki, hiszen az író meg­lehetősen érezhető rokonszenv­­vel kiséri Mezei tetteit. Később azonban Mezei is rájön, hogy ,,a család lényege az, hogy egy van belőle az embernek“ s ezzel — ha fájó szívvel is — de visszatér az egynejűséghez. Vagy azt, hogy az ember előtt későn villan fel a boldogság le­hetősége s ilyenkor már nincs ereje múltjával szakítani? Ez va­lószínűbb, s a regény érinti is ezt a kérdést anélkül azonban, hogy erre összpontosítana. Vagy talán azt, hogy a boldog­ság mindig „odaát“ van? Erre utalnak a főhős töprengései, de sajnos végül ez sem kap fokozot­tabb hangsúlyt. Azonban bármilyen jó is, ha egy műalkotás sok gondolatot ébreszt, a kritikus holdtölte esetében mégsem tudunk örülni ennek. Ugyanis ezeket a gondo­latokat nem Szőcs könyve indí­totta el bennünk. Mert úgy érez­zük, hogy a könyv végén Mezei kísérőlevelének szavai a mag­netofonszalagra felvett idéze­tekhez jórészt az íróra is vo­natkoznak. „Noha nincsen ben­ne egyetlen eredeti gondolat sem, mégis kifejezi a lelkiálla­potomat.“ Szőcs István nem tudta új tar­talommal megtölteni a szokvá­nyos háromszög történetet. A kritikus holdtöltét, — ha elte­kintünk néhány konkrét utalás­tól — akár harminc-negyven év­vel ezelőtt is megírhatták volna a polgári háromszög-vígjátékok és drámák fénykorában. És ezen nem segítenek „Az újságíró örö­kösen készülő riport regényéből“ cím alatt közölt betétek sem, melyek különben is nagyon ki­lógnak a regényből. S ugyancsak kilógnak a könyvből Mezei cik­kei, melyek a főhős elmélkedé­seit hivatottak tükrözni, bár e­­zekben áll az író legközelebb az esszéista Szőcstől megszokott mércéhez. Mit lehet hát Szőcs István könyvében dicsérni? Egy valóság­szagúbb epizódfigurát Zöld Henriket, s a már említett mesélni tudást. GÁLFALVI GYÖRGY Szőcs István: KRITIKUS HOLDTÖLTE ELŐRE CIKKEINK NYOMÁN Az első szállítási határidő lejárta után 1965 december 5-én, pár héttel az év utolsó szállítási határide­jének lejárta előtt lapunk ha­sábjain interjú jelent meg Dob­­rin Ioan mérnökkel, a vajdahu­nyadi Kohászati Kombinát ke­reskedelmi igazgatójával a szállí­tási szerződések teljesítéséről és arról, hogy milyen intézkedése­ket hoztak az 1966-os megnöve­kedett tervfeladatok teljesítésére. A kohászati kombinát acél és hengerelt készáru termelése mintegy 17 százalékkal lesz na­gyobb az idén, mint a tavaly volt. A termékek elég nagy há-­­­nyada külföldi megrendelésre készül. Úgy véljük, hogy a ha­zai és külföldi gyárakkal kötött szállítási szerződések pontos tel­jesítésének népgazdasági fontos­sága indokolttá teszi mindjárt az év elején számba venni. Hogyan teljesíti a kombinát munkaközös­sége ezirányú feladatát ? Meny­nyire voltak eredményesek az intézkedések és mi a további te­endő ? A feltett kérdésekre válaszol­va először is arról kell beszá­molnunk, hogy a kombinát ve­zetőségének sikerült olyan intéz­kedéseket foganatosítania — mű­szaki és munkaszervezési téren —, amelyek minden szempontból elősegítik a szerződéses kötele­zettségek teljesítését. Melyek ezek az intézkedések ?­­ Elsősorban a hengerművek megfelelő minőségű és mennyisé­gű nyers acéllal való ütemes el­látása. S ez után a hengerlési programnak a megrendelések­kel való összehangolása, úgy, hogy optimális gépkihasználást érhessenek el. A kohó részlegeknél még az elmúlt év folyamán megterem­tették a szükséges feltételeket arra, hogy már az újév első napjától kezdve az idei tervnek megfelelő ütemben termeljenek, így már az első hónap alatt a részlegek dolgozói 4817 tonna jó minőségű nyersvasat csapol­tak a tervezett mennyiségen fe­lül. Az acélöntő részlegek tehát nem csak a tervnek megfelelő, de ennél sokkal nagyobb meny­­nyiségű nyersvasat kaptak, így aztán a martinászok saját ma­guk is eleget tudtak tenni a rá­juk háruló tervfeladatoknak­ januárban 1265 tonna martina­célt csapoltak terven felül. A hengerművek tehát meg­kapták a szükséges mennyiségű és minőségű acélt. És most lás­suk mit tettek annak érdeké­ben, hogy a hazai és a külföldi megrendeléseket maradéktalanul teljesítsék. Elöljáróban hangsúlyoznunk kell, hogy kezdve az előhen­gerdétől, egészen a félkész és készáruhengersorokig, igen jól meghatározott program szerint szervezték meg a gépek és be­rendezések karbantartását. Ez­zel mondhatni, teljesen felszá­molták az üzemzavarokat, gép­állásokat. Ez képezte máskülön­ben a kombinát vezetőségének egyik legfontosabb intézkedését. A hengerdék dolgozói számos újítást és ésszerűsítést hajtottak végre, amelyekkel jelentős a­­rányban növelték a berendezé­sek teljesítőképességének ki­használását. Az előhengerdéknél 10—11 százalékkal, a félkészáru és készáru hengerdéknél 5—10 százalékkal növelték a hengerlé­si sebességet. És most nézzük meg, hogyan hasznosították ezeket a lehetősé­geket a terv teljesítésében. A hengerdő dolgozói teljesítették januári tervfeladataikat, sőt je­lentős arányú túllépést is értek el. Ennek eredményeként a kombinát teljesítette szerződéses feladatait, külföldi megrendelők­kel és a belföldi gépgyártó vál­lalatokkal szemben. Amint Dob­­rin Ioan elvtárs, kereskedelmi igazgató elmondotta, az ország legfontosabb gépgyártó vállala­tainak teljes egészében leszállí­tották a szerződött mennyiséget. Csupán 1-2 százalékos a lemara­dás azoknál a kistételű megren­deléseknél, amelyek közül egyik sem érte el a kötelező kocsiter­helési mennyiséget. Ezek a té­telek — legyártva — a pestisi raktárban várnak elszállításra. A kombinát vezetősége intézke­dett, hogy ezeket a kistételű árukat jó körülmények között raktározhassák, mindaddig, a­­míg a megrendelő vállalat teher­gépkocsival el nem szállítja, vagy a vasúti kocsi terhelésnek meg­felelő mennyiség nem gyűl össze belőlük. A kisebb megrendelé­sek kielégítését szolgáló raktár létesítése nagyon jó intézkedés­nek bizonyult. A továbbiakban sor kerül a raktár felszerelésére darukkal és más rakodógépek­kel. A Fémipari Minisztérium állandó kistétel-áru lerakata­­ként működik majd. Hogy érdemes volt kézbe ven­ni az ütemes szállítások ügyét a vajdahunyadi Kohászati Kombi­nátban, mi sem bizonyítja job­ban, mint az, hogy a megnöve­kedett feladatok ellenére a kom­binát határidőre eleget tett ja­nuári kötelezettségének, s egy­idejűleg megteremtette a meg­rendelések időbeni teljesítéséhez szükséges feltételeket. BARA MIHÁLY Gépkocsik karbantartása garancia időn belül és után a ploiesti-i gép­kocsikarbantartó műhelyben A KÉPERNYŐ ELŐTT KÉT KEDVELT MŰSORSZÁM Szombaton és vasárnap fájó szív­vel válogattunk a csemegének beillő számok között, mindent képtelen­ség megnézni, hiszen a tévén kívül más szórakozás is kínálkozik, nem szólva arról, hogy a kellemesen tavasziasodó február sétára is csá­bít. Azért a televízió nézők nagy többsége nem vált hűtlenné az An­gyalhoz és bizonyára velem együtt izgulta végig annak legújabb ka­landját. Ez a rokonszenves, jólfé­sült elpusztíthatatlan hős minden szombaton megjelenik a képer­nyőn, hogy gondűző félórával ked­veskedjen nekünk, akiknek „sajnos“ nincs részünk olyan hajmeresztő kalandokban, mint a becsület és férfiasság e nemes bajnokának. Igaz, az Angyal már kissé régimó­di— nem mint férfi ideál — hanem mint a korszerű lovagiasság meg­testesítője, hiszen hol van már az a közszellem, mely hódol az olyan férfiúnak, aki életét kockáztatja egy lányanya becsületének meg­mentéséért ? Egy elkeseredett apa kérésére heten kétországon túlról visszahozza a csábítót, (aki mel­lesleg nagystílű szélhámos) hogy oltár elé vezettesse vele a meg­ejtett leányzót — mindez inkább a múlt század álromantikája, még a könnyzacskókra sem igen hat. Ép­pen ezért jól fogott az a kis hu­mor, mely enyhén betört a patta­násig feszített helyzetek közé: ki­derül, hogy az Angyalt „átejtet­ték“, hiszen a lányanya, becsületes feleség és csöndes társ egy nagy­szabású zsarolásban, melyhez esz­közül használták az angyallelkű Templar nyomozószenvedélyét.. Persze az Angyal nem lenne an­gyal, ha erre a turpisságra még időben nem jönne rá, hiszen őt mégsem lehet csak úgy „átejteni“. Mint ahogyan nem lehet meggyil­kolni sem. Noha ezt jól tudjuk,­­ szombat este már kezünkben van a jövő heti műsor az Angyal újabb folytatásával, tehát bizonyos, hogy nem pusztulhat el a szaka­dékba taszított autóval­­, mégis izgulunk, megkönnyebbülten felsó­hajtunk és aztán nevetünk. Nem­csak a film naivságain, hanem a magunkén is, amiért mégis kedvel­jük az Angyalt. A másik kedvenc és komoly ve­­télytárs (még szerencse, hogy kü­lönböző időpontban sugározzák őket) a varieté. Ezúttal igazi varie­té volt, nem nevezték sem előze­tesnek, sem főpróbának, tehát mel­lőzték a mentőkörülményeket és felvonultatták a siker érdekében nem csupán a műfaj ászait, hanem olyan „segéderőket“ is, mint Dan Iordăchescu és Ruha István. Varie­té volt a vasárnapi műsor a szó igazi értelmében is, mert szeszélye­sen vegyes volt és változatos: hu­mor és tánczene, sanzon és akro­­báció együtt szerepelt a Jön a ta­vasz című adásban. Hogy mi köze volt ennek a műsornak a tavasz­hoz? A kérdést eleve elhárították azzal az ismert gyerekdallal, mely a tavasz érkezését hirdeti, ezen kívül a szép olasz dalokban sok szó esett a napfényről, a meleg­ről... Egyébként a műsor egészé­ből hiányoljuk a friss tavaszi fu­vallatot, mely szellemében megújít­hatta volna, pezsgőbbé tehette vol­na ezt a népszerű adást. Igaz­, Mir­­cea Crișan helyenként jóízű humort is nyújtott, mégha nem is a tavasz érkezése ürügyén. Persze a varieté szerkesztők igen nehéz helyzetben voltak, hiszen vasárnap attrakciókkal zsúfolt mű­sorba illeszkedtek: a műkorcsolya világbajnokság közvetítése Davos­­ból (nagyon szép volt), utána Szó­fiából hallottunk operaáriákat éne­kelni igen színvonalasan, végül pe­dig a San Remoi könnyűzene fesz­tivál döntőjét láthattuk felvételről ugyan, de azzal a vigasszal tetéz­ve, hogy lám, a könnyűzene min­denütt nehéz kérdés, mégha kiváló előadók is tolmácsolják. KOVÁCS JÁNOS Tévé előzetes Sportkedvelők figyelmébe: ked­den 12 órakor közvetítés a davosi műkorcsolya világbajnokságról, szerdán 15 órakor közvetítés Bras­sóból, Steagul rosu—Espanol Bar­celona, este 19.25-kor Ferencvá­ros—Internazionale labdarúgómér­kőzés Budapestről, csütörtökön es­te féltízkor láthatjuk Ljubljanából a Kanada—Szovjetunió jéghoki mér­kőzést. A zenebarátoknak: kedden 21.15- kor népdal és tánc összeállítás, csütörtökön 21:20-kor Radu Aldu­­lescu hangversenye Helen Wohl­gemuth (Svájc) közreműködésével, szombaton helyszíni közvetítés Lu­xemburgból, az Eurovízió nagy­­díja című fesztiválról. 1966. március 1., kedd KÖNNYEBB, BIZTOSABB, EGÉSZSÉGESEBB INTERJÚ A MUNKAVÉDELEMRŐL ötéves tervünk előirányzatai 10,5 százalékos évi átlagos növekedési ütemet jelölnek meg az iparfejlesztésben. A termelőerők ilyen arányú növekedését szolgáló intézkedésekkel párhuza­mosan szocialista államunk rendkívül nagy fi­gyelmet szentel a munkavédelemnek, mint a termelés szerves részének. Évről évre növeked­tek az ilyen irányú intézkedések pénzellátására fordított összegek, s tavaly már több mint 100 százalékkal haladták meg az 1960. évit. A Nagy Nemzetgyűlés legutóbbi ülésszaka — tö­­bek között — megvitatta és elfogadta a mun­kavédelmi törvényt, amely a modern technika színvonalának megfelelő munkakörülményeket ír elő. E rendkívül nagy jelentőségű dokumen­tum is igazolja, hogy a munkavédelem nálunk központi feladat, állami probléma. Mit tett és mit tesz a továbbiakban a munka­­biztonság javításáért a kérdésben legilletéke­sebb szerv , a Munkavédelmi Kutató Intézet . Erről beszélgettünk PAVEL PODJEVIN mérnök­kel, az intézet tudományos aligazgatójával. — Hatéves népgazdaságfej­lesztési tervünk sikeres befe­jezése után úgy hisszük, jogos a kérdés: milyen munkavé­delmi kutatások foglalkoztat­ták ebben az időszakban az in­tézet szakembereit és milyen problémák megoldásával segí­tették elő a munkabiztonsá­got ? — Főként azoknak az általános jellegű problémáknak tanulmá­nyozására központosítottuk a fi­gyelmet, amelyeknek megoldása több iparágban is sürget. Egész sor olyan komplex kutatást zár­tunk le, amely munkavédelmi szabványban, előírásban és nor­mában konkretizálódott. Például kidolgoztuk a csiszoló anyagok­nak ,az acetilénes hegesztőappará­tus használatának, az áramütés elleni biztonsági intézkedések­nek,, a védőöltözékeknek szabvá­nyát. Több problémát tanul­mányoztunk a hegesztés, a gör­­dülőhíd, az excenter prés bizton­sági technikájával kapcsolatosan, valamint olyan technikai fo­gyatékosságokat, amelyek a mező­­gazdaságban, az erdőkitermelé­seknél használatos gépek és fel­szerelések működtetésekor bal­esethez vezethetnek. A munkavé­delem tanulmányozásakor nem támaszkodtunk csupán a külön­böző mechanikai megoldásokra. Elektronikus rendszerű megoldá­sok irányában is kutattunk, vagy éppen a rádióaktív izotópok hasz­nálatának lehetőségét kerestük a munkavédelemben. És eredmé­nyesen, így például lemezvágó ollót láttunk el rádióaktív izotó­pos védőszerkezettel. — Milyen üzemekben vezet­ték be ezeket az új rendszerű berendezéseket ? — Az aradi esztergaművekben — éppen intézetünk javaslatára — két, öt-öt tonnás olyan gördülő hidat helyeztek üzembe, amely megfelelő védőszerkezettel van el­látva. A védőszerkezet alkalma­zása kiküszöbölte a nehéz alkat­részek kezelésénél adódható bal­eset­veszélyt. — Gondolom, hogy intéze­tük tudományos szakemberei az említett problémákon kívül még egész sor más témával is foglalkoznak. — Természetesen. Az intézet­ben dolgozó szakemberek négy különböző osztályon fejtik ki te­vékenységüket. A fentebb emlí­tett problémák a munkabiztonsá­gi­ technika osztály hatáskörébe tartoznak. Erről tehát már szó volt. Ezenkívül van villamossági, ipari szellőztetési és népjóléti kérdésekkel foglalkozó osztá­lyunk is. — Milyen problémák tanul­mányozásával és megoldásával foglalkoznak ezek az osztá­lyok ? — A villamossági osztály az áramütés elleni biztonsági intéz­kedésekkel, a világítással, az üze­mi zaj és rezgés leküzdésével fog­lalkozik. Az osztály szakemberei tanulmányozták az olyan áram­ütést, amely abból szárma­zik, hogy a földelő berendezések körül lévő elemek veszélyes fe­szültséget közvetítenek. A kísér­letet a galaci Gh. Gheorghiu-Dej kohászati kombinát 110 Kv-os be­kötő állomásán végezték. És te­gyük hozzá, eredményesen.­­ Közismert, hogy a mun­kabiztonsággal szorosan ösz­­szefügg a munkahely optimá­lis megvilágítása. Milyen kí­sérletek folynak az intézetben ez irányban .­­ Szakembereink a munka specifikumának megfelelő világí­tó testeket kísérleteztek ki, ame­lyek hozzájárulnak a rossz világí­tásból származó fáradtság csök­kenéséhez, végeredményben tehát a jobb minőségű munkához. A fő­városi 23 August üzemekben pél­dául egy olyan biztosíték-állo­mást létesítettek, amely automa­tikusan kapcsol, ha a világítás­ban üzemzavar áll be. — Milyen kísérleteket foly­tattak az ipari zaj csökkenté­sével kapcsolatosan ? — A kísérletek a zajforrások megszüntetésére irányultak, egy­részt a hangszigetelő anyagok fel­­használása, másrészt az elnyelési együtthatók növelése révén. Az ilyen irányban végzett tanulmá­nyok eredményét, a brassói Trac­­torul üzemekben alkalmazták, ahol a formázógépekre zajvédő szerkezetet szereltek. Hasonlóan jártak el az SR—131 tehergépko­csik esetében. A motor kipufogó­jára újtípusú hangfogót szereltek s ezt a gép különböző működési fázisában próbálták ki. Jelenleg ezt a hangfogót és egy, ugyancsak az intézetben kikísérletezett rez­géselnyelő készüléket alkalmaz­nak a tehergépkocsik gyártásá­nál.­­ A szellőztetés a munka­védelem lényeges tartozéka. Kérjük, mondjon erről a kér­désről is néhány szót. — A munkacsarnokokban je­lentkező por, gáz, füst és más ve­gyianyagok mérgező hatásának le­küzdésére, a szellőztetési rendszer megjavításával, módosításával kí­sérleteztünk. A bányakitermelé­seknél például — tanulmányaink alapján — új eljárást vezettek be a szilikózist okozó por semlegesí­tésére. Különösen foglalkoztatott bennünket a kisebb, meleg, zárt munkatermek levegőhigiéniája. Ennek és más hasonló problé­máknak a megoldása érdekében a ventillátor berendezésre por­lasztót szereltek. — A közeljövőben milyen problémák tanulmányozására összpontosítják figyelmüket ? — A IX. pártkongresszus Irányelvei célul tűzik ki több olyan iparág gyorsütemű fejlesz­tését, amely, sajátossága révén, számos megoldásra váró munka­­védelmi problémát is felvet. Ku­tatóink figyelmének továbbra is középpontjában áll a bányaipar, a vegyipar, a kohászati és fém­ipar, a gépgyártó ipar stb. Ter­mészetes, hogy az ötéves terv időszakában beinduló új ipari ob­jektumok, ezeknek berendezése és felszerelése esetében a munkavé­delemre már a tervek készítésé­nél gondolni kell. — A nemrég megjelent munkavédelmi törvényből fa­kadóan milyen feladatok há­rulnak intézetükre ? — Mindenekelőtt: intézetünk tudományos kutató tevékenysé­gét — csakúgy, mint a többi ku­tató intézetét — azok az útmuta­tások vezérlik, amelyeket Nicolae Ceaușescu elvtárs hangsúlyozott a Nagy Nemzetgyűlés legutóbbi ülésszakán elhangzott beszédében. Az új munkavédelmi törvény elő­írásainak megfelelően igyekszünk a munkabiztonság legfontosabb problémáira helyezni a hangsúlyt. Megvan a lehetőségünk, hogy ja­vítsuk és fokozzuk a kutatómun­kát. Intézetünk a Munkavédelmi Állami Bizottság keretében fejti ki tevékenységét. Tehát mindazok a feladatok, amelyek a munkavé­delem javítását szolgáló tudomá­nyos kutatómunkával kapcsolato­san erre az új szervre hárulnak egyben a mi feladataink is. Lejegyezte : Hajas Margit

Next