Előre, 1967. március (21. évfolyam, 6010-6036. szám)
1967-03-01 / 6010. szám
ELŐRE MÁRCIUS 1 SZERDA III. hónap — I. évnegyed 31 nap — 60 + 305 Napkelte : 6 ó 54 p Napnyugta : 18 6 03 p Holdkelte : — — Holdnyugta : 9 6 19 p IDŐJÁRÁS A Központi Meteorológiai Intézet jelenti: Továbbra is meleg, de nedves idő várható, az ország egész területén. Többnyire felhős égboltozat, az ország észak-nyugati részén átmeneti esőzések, máshol helyi esők. Mérsékelt, majd erősödő nyugati szél. Hőmérsékleti értékek: éjjel mínusz 2 és plusz 6 fok, nappal plusz 6 és 14 fok között. A következő három napra viszonylag nedves idő, változó felhőzet. Gyakori helyi esők főleg az ország északi részén, mérsékelt nyugati szél. Az időszak elején változatlan hőmérséklet, majd kisebb lehűlés várható. Hőmérsékleti értékek éjjel mínusz 4 és plusz 6 fok, nappal plusz 3 és 13 fok között, az időszak elején ennél is magasabb. Helyi ködképződés történő kezelésére. A kezelési technika abban áll, hogy az ultrahangos készüléket 3—6 percen át a beteg csigolyákra helyezik és kis dózissal besugározzak. Eddig 220 beteget kezeltek e módszerrel. Az esetek 86 százalékában 6—12 hónapig, sőt egyes esetekben két évig is tartó javulás állott be. A kolozsvári orvosok ezt az eljárást biztató eredményekkel alkalmazták más megbetegedéseknél is, mint például a lábszárfekély A IASI-I Higiéniai Intézet egyik kutató-kollektívája, amelyben Georgeta Mihail, dr. Dumítru Branisteanu, dr. Dumitru Mihail és Jana Bodnár mérnök vettek részt, tanulmányokat folytatott egy olyan biológiai eszköz felfedezésére, amely idejekorán kimutatja a szervezetben a Parathion okozta mérgezés jelentkezését. E tanulmányok alapján a iasi-i kutatók a vizeletben lévő paranitrofenol meghatározását ajánlották, ami kimutatja a parathion-mérgezés kezdetét s így módot nyújt e szakmai betegség megelőzésére. A módszert általánosítják az ország egész mezőgazdaságában.Agerpress A ROMÁN TRAKTOROK nagy keresletnek örvendenek külföldön. Nemrég újabb 370 U—450, U—520 és U—650 típusú traktort szállítottunk Belgiumba, Görögországba, Irakba, Iránba, Líbiába, Pakisztánba és Uruguayba. Az Auto-Tractor román külkereskedelmi vállalat ezenkívül több mint 200 pótkocsit, tehergépkocsit és M—461 típusú terepjárót exportált Albániába, Guineába és Magyarországra. A vállalat szerződést kötött NSZK-beli cégekkel 100 hűtővagon importjára és különféle román termékek egyidejű exportjára. KREPP- ÉS CSOMAGOLÓPAPÍR-GYÁRTÓ GÉPET helyeztek üzembe a Bustens-i papírgyárban. A vállalat szakemberei által készített gép évi kapacitása több mint 1000 tonna. Az új gép üzembe helyezésével megkezdődött e régi papírgyár korszerűsítése. Jelentős pénzalapokat fordítanak a belső anyagmozgatás teljes gépesítésére. A korszerűsítés révén a gyár már az idén mintegy 20 százalékkal több kiváló minőségű papírt gyárt, nagy választékban. A KÖZÉLET HÍREI TUDOMÁNYOS KORMÁNYKÜLDÖTTSÉG UTAZOTT NAGY-BRITANNIÁBA Roman Moldovannak, a Minisztertanács alelnökének, a Tudományos Kutatás Országos Tanácsa elnökének vezetésével hétfő reggel kormányküldöttség utazott Angliába, hogy tárgyalásokat folytasson egy tudományos és műszaki egyezmény megkötéséről Románia Szocialista Köztársaság kormánya és Nagy-Britannia Egyesült Királyság kormánya között A küldöttségben részt vesz Péteri István akadémikus, a TKOT alelnöke és Traian Dudas mérnök, előadótanár, a TKOT főtitkára, valamint több tanácsos és szakértő. Az elutazó küldöttséget kikísérte a Baneasa repülőtérre Gheorghe Gaston Marin, a Minisztertanács alelnöke, Miron Nicolescu akadémikus, az Akadémia elnöke, Vasile Gliga külügyminiszter-helyettes, a Tudományos Kutatás Országos Tanácsának több vezetőségi tagja és más hivatalos személyek. Jelen volt Richard Hamburg-Tenison, Nagy-Britannia bukaresti ideiglenes ügyvivője * Az elutazás előtt Nagy-Britannia ideiglenes ügyvivője koktélt adott a küldöttség tiszteletére MEGÉRKEZETT TÖRÖKORSZÁG ÚJ BUKARESTI NAGYKÖVETE Hétfő este a fővárosba érkezett Kamaran Gürün, Törökország új bukaresti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete SZOVJET FÉNYKÉPEZŐGÉP- ÉS VETÍTŐGÉP-KIÁLLÍTÁS BUKARESTBEN A fővárosi Román—Szovjet Barátság Házában hétfőn szovjet fényképezőgép- és vetítőgép-kiállítás ítyilt meg. A megnyitón többek között jelen volt Valentin Steriopol külkereskedelmi miniszterhelyettes, a Kereskedelmi Kamara és egyes román külkereskedelmi vállalatok képviselői, szakemberek, valamint a Szovjetunió bukaresti nagykövetségének egyes tagjai és más diplomaták. Georgij Nyikolajevnek, a Szovjetunió bukaresti nagykövetsége kereskedelmi tanácsosának megnyitó beszéde után Jurij Krasznov, a kiállítás igazgatója és Hristache Zambeti, a Kereskedelmi Kamara alelnöke mondott beszédet. A kiállítás március 7-ig lesz nyitva. Cesimir Cisar, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság bukaresti nagykövete hétfő este koktélt adott a nagykövetségen a csehszlovák oktatásügyi minisztérium küldöttségének látogatása alkalmából. A küldöttséget Vaclav Hendrych oktatásügyi miniszterhelyettes vezeti. Részt vettek : Miron Constantinescu és Traian Pop oktatásügyi miniszterhelyettesek, a fővárosi néptanács képviselői, főiskolai tanerők, külügyminisztériumi és oktatásügyi minisztériumi főtisztviselők. (Agerpres) it TELEVÍZIÓ SZERDA : 18.00 Gyermek- és iskolásműsor. — 18.58 Időjelzés, esti híradó, időjárásjelentés. — 19.23 Sakk. — 19.40 Robin Hood kalandjai. — 20.10 Orvosi tanácsadó. — 20.30 Ralph Holmes hegedűművész (Anglia) műsora. — 20.50 Szemtől-szemben (a kereskedelem képviselői — a vásárlók.) 21.20 Műkorcsolya-világbajnokság, közvetítés Bécsből. — 23.00 Éjszakai híradó. CSÜTÖRTÖK : 18.00 Gyermek- és iskolásműsor. — 18.38 Időjelzés, esti híradó, időjárásjelentés. — 19.23 Előadás a jelenkori román nyelvről. — 19.35 Földrajzi utazások. Cook kapitány utazása (II.) — 20.00 A TV ankétja az egészségügyi ellátásról. — 20.40 A zene városai: Helsinki. — 21.10 Műkorcsolya - világbajnokság (táncok). Közvetítés Bécsből. — 22.30 Éjszakai híradó. MEGJELENT az Analele Institutului de studii istorice ?i social-politice, de pe linga CC al PCR című folyóirat idei első száma, amelyet az 1907-es nagy parasztfelkelés 60. évfordulójának szenteltek. MIKRORAJON ÉPÜL LUGOSON (Munkatársunktól) A Temes parti városban eddig isszámos tömbház épült a növekvő lakásigények kielégítésére, most azonban egész lakónegyed építését kezdték meg. Ez lesz Lugos első mikrorajonja, amely egységes építészeti tervek alapján készül. Egyelőre az első tömbház alapjait rakták le és hamarosan megkezdik a kis lakónegyed hőellátó központjának építését is. NAGY NÉPSZERŰSÉGNEK örvendenek a kolozsvári Román Opera iskolások részére szervezett koncertjei. A zene megszerettetése és a zenei ízlés fejlesztése érdekében az idén az Opera rendszeres időközökben zenei délutánokat szervez. Ezeken néhány szóban ismertetnek egy-egy operát, bemutatják a szerzőjét és a szólisták előadnak a szóbanforgó műből néhány áriát. Szerveztek már olyan délutánt is, amikor az ifjú hallgatóságnak kellett megmondania, hogy az előadott ária melyik operából való, ki a szerzője. A nyerteseket operajegyekkel jutalmazták. A koncerteken középiskolások, szakiskolások vesznek részt. (Munkatársunktól) KITERJESZTIK az öntözést Kolozs tartományban. Év végéig 3200 hektárral nő az öntözött terület, így összesen 8000 hektárt fognak öntözni a tartományban. Az öntözés kiterjesztése lehetővé teszi, hogy sok gazdaság, köztük például az Aranyos mentiek, főleg kukoricát, cukorrépát és zöldségféléket, nemzetgazdasági szempontból igen fontos növényeket termesszenek. (Munkatársunktól) 118 000 TONNA FŐZELÉK- ÉS ZÖLDSÉGFÉLE Bánát tartomány piacain 118 000 tonna friss főzelék- és zöldségféle kerül eladásra az idén. 14 000 tonnával több, mint a múlt esztendőben A lakosság ütemes, jó ellátása érdekében a tartomány zöldség- és főzelékféléket termesztő gazdaságai ebben az évben további 240 hektárral bővítették a kertészetek területét. Jelenleg tartományszerte 74 000 négyzetméternyi melegágyból ültetik át a kertészek tápcserepekbe a zsenge saláta, paprika, paradicsom, uborka és karalábé palántákat. ELEKTROMÁGNESES szeparátort készített az újmoldovai bányavállalat egyik mérnök-kollektívája, a bukaresti Bányaipari Kutatóintézet szakembereivel együtt, amellyel csökkenthető a magnetitveszteség a meddőkőzet kiválasztásakor. A szerelés alatt levő berendezés segítségével a bánya jelenlegi termelési szintjén évente több mint 7 000 tonna magnetit nyerhető vissza a meddő kőzetből. A szakemberek más lehetőségeket is tanulmányoznak a nyers ásványok feldolgozásából származó komplex ásványok visszanyerésére. A KOLOZSVÁRI BALNEOLÓGIAI KLINIKA egyik orvoskollektívája Eugen Morariu professzor, docens doktor vezetésével új módszert dolgozott, ki a spondylosis ultrahangok segítségével A HISZÉKENYSÉG ÁRA (Munkatársunktól) Nagy István állandó lakhelye Diószeg. Legalábbis a személyi igazolvány szerint. Ő azonban szűknek találta ezt a létkeretet, s vagy öt év óta állandóan tágítgatja. Hol itt, hol ott ütötte fel tanyáját a tartományban. (Kivéve azt a nyolc hónapot, amikor mások választottak neki szálláshelyet). Hogy mit csinált csavargásai közben? Nagyváradon, például, bekopogott néhány helyre — Tóth Gyulához, Tig Máriához, Ujhelyi Józsefhez, Zákoly Sámuelhez — s azt lódította nekik, hogy a hordógyárban dolgozik és ő rendelkezik a fahulladék felett. Előleget kért, huszonöt, ötven, hetven lejt. S várták az emberek a tüzelőt... Az ügynök közben más tájakon kószált. Mindaddig, amíg embereire nem akadt ő is Margittán. Most aztán megint pontosan megszabják tartózkodási helyét... — Ni, ni !... Hát te mi járatban vagy Nagyváradon ? — Jöttem valami munkát keresni. De előbb helyet éjszakára. — Hát akkor az én vendégem vagy. Nem mehetsz máshová, amikor ismerősöd, barátod hír... És M. M., a fővárosi Energo- Montaj nagyváradi építőtelepének munkása hazavezette a vendéget lakására. Reggel amikor a házigazda elsietett a munkába, az ágyban hagyta vendégét, hadd lustálkodjék, amíg kedve tartja. De P. N. nem lustálkodott sokáig. Egyszeriben nagyon serény lett. Kiugrott az ágyból. Felöltözött. Ám nem a saját ruhájába... Szállásadója nyloningét, nyakkendőjét, öltönyét, ünnepi cipőjét, ballonkabátját vette magára. Nem tévedésből, hanem bizonyos megfontolások alapján. Amikor aztán a házigazda hazatért hült nyoma volt már a barátjának. Emléktárgyakként ugyan ott maradtak P. N. holmijai, de ezt a cserét túlságosan önkényesnek és igazságtalannak találta. S megbocsáthatatlannak a „köszönetét“ vendégszeretetéért, a baráti bizalomért, így aztán P. N.-nek megint van alkalma ruhát cserélni... A Noai krónika SZERKESZTŐJE Antal András Ezüst, eloxelt aluminium, bőr, fa csont morfisorok Mindenki felfigyel az új, vonzó kivitelezésű modellekre, amelyek nagy választékban kaphatók az üzletekben és az utcai árusoknál. (5304 A) 3 (Folytatása az 1. oldalról) korunk kommunista mozgalmának fejlődését, a marxizmus-leninizmus alkotó erejét tükrözi. Egyre világosabb tehát, hogy az egység nem jelent közös nevezőre hozást, nem jelent egyformaságot; e kategóriák közé nem lehet egyenlőségi jelet tenni. Éppen ilyen értelemben mutatott rá Lenin, hogy „a proletariátus nemzetközi forradalmi mozgalma a különböző országokban nem fejlődik és nem is fejlődhet egyformán, nem ölt és nem is ölthet azonos formákat. Az összes lehetőségek teljes és sokoldalú kihasználása a munka minden területén csupán a különböző országok munkásai osztályharcának eredményeképpen alakul ki. Minden ország hozzájárul a maga értékes, eredeti sajátosságaival a közös áradathoz" ; ugyanakkor Lenin hangsúlyozta, hogy a kommunista pártok számára „a feladat itt is, mint mindig, az, hogy a kommunizmus általános és alapvető elveit alkalmazni tudjuk az osztályok és pártok közötti viszonyoknak arra a sajátosságára, a kommunizmus felé való objektív fejlődésnek arra a sajátosságára, amely minden egyes országot jellemez és amelyet tudni kell tanulmányozni, fellelni, eltalálni“. Világos, hogy éppen az illető ország kommunista pártja, amely az ország realitásának és életének teljében él, amelyet szervesen és elválaszthatatlanul ezernyi szál fűz ahhoz az osztályhoz és néphez, amelyből született, valósíthatja meg sikerrel azt a feladatot, amelyről Lenin beszélt, hogy a saját országának sajátosságaira alkalmazza a kommunizmus egyetemes és alapvető elveit. E változatosság körülményei között a szocialista internacionalizmus megköveteli, hogy felkutassuk és megtaláljuk a kommunista és munkáspártok egysége erősítésének útjait, amelyek minden párt azon jogának tiszteletben tartásából indulnak ki, hogy önállóan dolgozza ki politikai irányvonalát és célkitűzéseit. Az egyenlő jogú, a politikai tevékenységük teljes felelősségét vállaló pártok között létrejött egység valóban erős, tartós és megállja a helyét minden megpróbáltatás közepette. Nagy jelentőségű a kommunista pártok közötti kapcsolatok fejlesztése, a kapcsolatok fokozása, az eszmecsere és tapasztalatcsere, a kétoldalú és többoldalú viták és találkozók közös érdekű és általános természetű kérdésekről. Ahhoz azonalapvető igazság, hogy az egység döntő tényezője, a testvéri együttműködés rendíthetetlen törvénye és a kommunista világmozgalom egységének és összeforrottságának alapja, a pártok közötti kapcsolatok alapvető normáinak töretlen érvényesítése . „Ennek az egységnek, a kialakítása és erősítése szempontjából — hangsúlyozta Nicolae Ceaușescu elvtárs az RKP IX. kongresszusán — lényeges a pártok közötti kapcsolatok alapvető normáinak, a függetlenség, a jogegyenlőség és a más pártok belügyeibe való be nem avatkozás elveinek következetes tiszteletben tartása. A legnagyobb jelentőségű a pártok közötti kölcsönös bizalomra, tiszteletre és megbecsülésre épülő kapcsolatok fejlesztése bármilyen közös érdekű kérdést közvetlenül vitatva meg párt a párttal, vezetőség a vezetőséggel, őszintén, elvtársiasan“. Elmondhatjuk, hogy az élet, a kommunista mozgalom történelmi fejlődése axiómaként igazolta, hogy amint e normák tiszteletben tartása mindig is az együttműködés erősítéséhez, a barátsághoz, a közeledéshez és az egységhez vezet, ugyanúgy, valahányszor meg nem értés, vagy nézeteltérések merülnek fel, azok gyökere változatlanul e normák megsértésében található. Az a körülmény, hogy jelenleg a kommunista pártok közötti kapcsolatok alapvető normáinak kérdései és e kapcsolatok fejlesztésének elvei figyelmes megvizsgálás és sokrétű vita tárgyát képezik, a növekedés jele, bizonyítéka és kifejezése annak a felelősségnek, amellyel a pártok a kommunista mozgalom sorsa iránt viseltetnek, biztosítéka a jelenlegi nehézségek leküzdésének. Minden kommunista párt, legyen az nagy vagy kis párt, a nemzetközi kommunista mozgalom minden osztaga felelős a kommunista mozgalom egységének sorsáért, mindegyiknek kötelessége aktívan hozzájárulni ennek őrzéséhez és erősítéséhez. Különleges felelősség hárul ebben a tekintetben a szocialista országok kommunista pártjaira, hiszen a szocialista országok képviselik jelenleg az összes haladó erőknek és a béke erőinek, a haladó emberiség törekvéseinek legfontosabb támaszát. A szocialista országokra, mint a társadalmi haladás zászlóvivőire, mint a népek létérdekei megvédésének oinóban, hogy az ilyen találkozók gyümölcsözőek legyenek, az internacionalista akcióegység és szolidaritás erősítése irányában konstruktív és tartós eredményekhez vezessenek, kedvező feltételek szükségesek , figyelembe kell venni a helyzetnek és a pártok közötti viszonynak sajátosságait, az elvtársi, elvi vitákhoz kedvező kölcsönös bizalmat, a nagyrabecsülés és tisztelet légkörét. Az ilyen viták azonban nem tárgyalhatják meg, nem illetékesek arra, hogy megtárgyalják más párt belvagy külpolitikáját, az ilyen vitákon nem képezheti „ítélkezés“ tárgyát az illető párt tevékenysége, az ilyen viták nem határozhatnak meg kötelező normatív megoldásokat és irányvonalakat az összes pártok számára, nem határozhatnak ezek helyett, nem állapíthatják meg, hogy mi helyes vagy helytelen, nem dolgozhatnak ki bármilyen feltételekre vagy bármilyen országra érvényes recepteket. A belső pártélet olyan módszerei és elvei mint a centralizmus, mint az az elv, hogy a kisebbség alárendeli magát a többségnek, nem kaphat helyet a nemzetközi kapcsolatokban, a független és jogaikban egyenlő marxista-leninista pártok közötti kapcsolatokban. Az ilyen eljárás csak károkat okozhatna a kommunista mozgalom egységének és fejlődésének. A közös érdekű kérdések megvitatására, az eszmecserékre, beleértve az olyan kérdéseket is, amelyekben véleménykülönbségek állnak fenn, van egy helyes, biztos elvszerű és hathatós út: a közvetlen kapcsolat útja a pártok között, a pártvezetőségek között. A gyakorlat megmutatta, hogy egy párt politikájának és tevékenységének megvitatása más pártok által teljesen összeegyeztethetetlen a kapcsolatok alapelveivel, a kölcsönös, elvtársi bizalom szellemével, a kommunista mozgalom egységének érdekeivel. Egyetlen párt, legyen bármennyire is jóhiszemű, sem vállalhatja magára azt a szerepet, hogy tájékoztasson valakit egy más párt tevékenységéről; ez nem szolgálhatná a jó kölcsönös tájékoztatást, téves értelmezéseket szülne, feszültségi forrásokat és más negatív jelenségeket hozna létre. Teljes mértékben korrekt informálást csakis az illető párttal való egyenes és közvetlen kapcsolat révén lehet kapni, hiszen, az illető párt az egyedüli, amely maradéktalanul ismeri annak a politikának az összes szempontjait, amelyet kidolgozott és amelyet folytat. mikus erejére egyben az a szerep hárul, hogy gyakorlatilag és elevenen példázzák a szocializmus eszméinek anyagi megtestesülését. Az a mód, ahogyan a szocialista országok kommunista pártjai megoldják az új társadalmi rendszer építésének problémáit, mozgósítják a nemzet erőforrásait és alkotó erőit, gyümölcsöztetik a társadalom szocialista szervezéséből fakadó előnyöket a termelőerők fejlesztésére, a tudomány és a kultúra felvirágoztatására, a nép jólétének emelésére, különleges jelentőségű nem csupán az illető ország, hanem a szocializmus és a kommunizmus erőinek növekedése, nemzetközi tekintélyük és vonzóerejük fokozódása szempontjából. Minél erősebb minden egyes szocialista ország, és minél nagyobb sikereket ér el a szocialista társadalmi rendszer fejlesztésében, annál jelentősebb mlértékben járul hozzá a szocialista világrendszer erőinek gyarapításához, nemzetközi befolyásának növeléséhez. Egyidejűleg az összes kontinensek dolgozói, népei azzal az óhajjal tekintenek a szocialista világra, hogy megértsék azoknak az újtípusú kapcsolatoknak jellemvonásait, amelyeket a szocialista országok már természetüknél fogva is hivatottak érvényesíteni a nemzetközi életben. Ez felmérhetetlen felelősséggel járó s egyben rendkívül bonyolult feladat is, hiszen nem létezett semmilyen tapasztalat, e kapcsolatoknak nem volt precedensük a történelemben. A kapitalista társadalomtól, az imperializmustól kapott egész „örökség“, az egyenlőtlenség, a gazdasági alárendelés és kizsákmányolás, egyes országok elnyomása és uralása más országok által, az erősek kapzsisága és akaratuk rákényszentése másokra, a többiek érdekeinek semmibevevése és lábbal tiprása — hasznavehetetlen volt az új kapcsolatok kiépítésében. Az „örökség“ tökéletes felszámolása feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy érvényesüljenek és fejlődjenek az elvtársi együttműködésnek, a kölcsönös tiszteletnek és megbecsülésnek, a kölcsönös segítségnyújtásnak és előnyöknek, a testvéri barátságnak és bizalomnak, a minden egyes ország nemzeti érdekei mélységes figyelembevételének kapcsolatai. E kapcsolatok érvényesítése törvényszerű követelmény ; a szocializmus új kapcsolatokat teremt nem csupán az emberek között, az országok nemzeti keretében, hanem a népek között is, az új társadalmi rendszer lényegének pedig — az egyének közötti kizsákmányolás és egyenlőtlenség felszámolása, a kölcsönös segítségnyújtás és az akadálytalan alkotó érvényesülés lehetőségeinek biztosítása — a nemzetközi viszonyok síkján is megfelelő normákban kell kifejezésre jutnia. A szocialista országok közötti testvéri együttműködési és baráti kapcsolatok hivatottak előre vetni a jövőképét, amely felé az egész emberiség törekszik, hivatottak megteremteni a kapcsolatok mintáját az összes országok számára, hiszen előbb-utóbb mindegyik a szocializmus útjára lép. Természetesen, a szocialista országok között, létezhetnek még meg nem oldott problémák, amelyek különböző fejlődési színvonalukból, történelmi fejlődésükből, az egyes közös célkitűzések és feladatok megvalósításával kapcsolatos különböző nézetekből fakadnak ; a szocializmus által létesített államközi kapcsolatok felsőbbrendűsége éppen abban áll, hogy e kapcsolatok lehetőséget nyújtanak ezeknek a problémáknak . Minden erőfeszítést az A Román Kommunista Párt, a szocializmus ügyének alapvető érdekeiből kiindulva, és tántoríthatatlan következetességgel külpolitikájának középpontjába helyezve az összes szocialista országokkal, az összes kommunista és munkáspártokkal való testvéri barátságot, szövetséget és együttműködést, köztudomásúlag kitartó tevékenységet fejtett ki, hogy hozzájáruljon a kommunista mozgalom és a szocialista országok egységének védelméhez. Pártunk kitartóan állást foglalt a kommunista mozgalomban felmerülő vitás kérdések elvszerű elemzése, nyugodt, elvtársi, konstruktív szellemben történő megvitatása mellett, a kölcsönös megértés és közeledés módozatainak türelmes keresése mellett. A pártunk és a testvérpártok közötti számos találkozó és küldöttségcsere a nemzetközi kommunista mozgalom, a szocialista országok egysége megvédésének érdekeit szolgálta. Az RKP IX. kongresszusa óta eltelt időszakban országunk és számos szocialista ország között egész sor párt- és kormányküldöttségcsere folyt le, egyesek magas szinten. Pártunk kapcsolatban állt és eszmecserét folytatott a kapitalista országok számos testvérpártjával, találkozott néhány szocialista pártnak, valamint az új, független államok vagy a nemzeti felszabadulásukért harcoló országok demokratikus, haladó pártjainak és mozgalmainak képviselőivel. Ezek a találkozók és viták alkalmat nyújtottak a kölcsönös jobb megismerésre, hozzájárultak a kölcsönös baráti kapcsolatok erősítéséhez, a szocializmusért és a demokráciáért, a világbékéért vívott harcban való szolidaritás ügyét szolgálva. Pártunkat, akárcsak más pártokat is, aggasztja az a tény, hogy a kommunista -és munkásmozgalomban felmerült nézeteltérések tovább éleződtek és elmélyült a szakadás veszélye. A kommunisták és számos ország haladó és demokratikus körei jogos aggodalommal és nyugtalansággal szemlélik ezt a helyzetet, amely ellentétben áll az összes népek alapvető érdekeivel. A reakció és a háború erőinek aktivizálódása, s arra irányuló próbálkozásaik fokozódása, hogy szembeszálljanak az emberiség haladásával — ami az USA vietnami háborújában, a Vietnami DK elleni agresszió eszkalációjában jut a legélesebben kifejezésre — megerősíti számos pártnak, s közöttük a Román Kommunista Pártnak azt a véleményét, hogy a nézeteltérések kiéleződése a legsúlyosabban árthat a szocializmus és a világbéke ügyének. Bizonyos, az idáig vezető okok mélyrehatóak és rendkívül bonyolultak ; kétségtelen azonban, hogy a helyzet állandó rosszabbodásának egyik legfőbb tényezője továbbra is az a tény, hogy nem mondtak le a más pártok és más szocialista államok belügyeibe való beavatkozás régi gyakorlatáról, azokról az irányzatokról, hogy kívülről kényszerítsenek rájuk különböző szempontokat, nem mondtak le a beskatulyázásról, a vádaskodásról és elítélésről. A nemzetközi munkásosztály és az összes népek legmélyrehatóbb érdekei megkövetelik, hogy végérvényesen mondjanak le az ilyen helytelen módszerekről, amelyek — amint azt a kommunista mozgalom egész történelmi tapasztalata is bizonyítja — csak súlyosan árthatnak a kommunista pártok egységének és összeforrottságának, internacionalista szolidaritásuknak. Pártunk úgy véli, hogy ha a testvérpártok között vitás kérdések merülnek fel, a többi kommunista pártnak internacionalista kötelessége, hogy semmivel se mélyítse a nézeteltéréseket, ne járuljon hozzá kiéleződésükhöz azzal, hogy támadja vagy elítéli az egyik vagy a másik felet, hanem ellenkezőleg egységes irányba — az egység és az internacionalista szolidaritás helyreállítására — irányítsa erőfeszítéseit és tevékenységét, s a vitákon és megoldására elvszerű alapokon, minden egyes ország és általában a szocializmus ügye érdekeinek tiszteletben tartásából kiindulva. Égető szükségszerűségként jelentkezik tehát a barátság szüntelen fejlesztése a szocialista országok között, sokoldalú együttműködésük tökéletesítése. A szocialista építés, kérdéseinek országokként különböző feltevését, a nemzetközi élet jelenségeinek eltérő értelmezését, a szocialista országok pártjai közötti nézeteltéréseket nem szabad átültetni az államközi kapcsolatok területére, ezeknek semmilyen formában nem szabad érinteniük a szocialista országok közötti barátságot és együttműködést, nem szabad megakadályozniuk a kölcsönös kapcsolatok normális fejlődését, ártaniuk a közös érdekeknek, a szocializmus általános ügyének. A szocialista országok közötti együttműködés és barátság sikeres fejlesztésének biztosítéka az, hogy tiszteletben tart-sák a szocialista internacionalizmus elveit, a nemzeti függetlenséget és a szuverenitást, a jogegyenlőséget és a belügyekbe való be nem avatkozást, biztosítéka a kölcsönös elvtársi segítség és a kölcsönös előny egység helyreállítására nézeteltéréseken felülemelkedve, kitartóan kövesse ezt a célt. A Román Kommunista Párt megingathatatlan meggyőződése, amely a kommunista mozgalom fejlődésének legalapvetőbb követelményeiből fakad, hogy a jelenlegi körül-,mények között nem szabad semmi, egyáltalán semmi olyat tenni, ami súlyosbíthatja a nézeteltéréseket,, rosszabbíthatja a jelenlegi helyzet ,tét, a feszültség újabb elemeit hozhatja és mélyítheti a szakadás veszélyét. Ellenkezőleg, véleményünk szerint a jelenlegi legégetőbb követelmény minden erőfeszítést, minden lehetőt megtenni az egység helyreállításáért. Bármilyen lépés, akármilyen kicsi is, bármilyen konstruktív akció, amely előmozdíthatja a kommunista mozgalomban az elvi légkör helyreállítását, a pártok közötti normális kapcsolatok meghonosodását, a szocialista államok közötti kapcsolatok normalizálását, egy égető követelménynek tesz eleget. Ezeket a lépéseket és akciókat úgy köszöntik majd a világ kommunistái, minden ország haladó erői, mint kifejezését a minden, egyes kommunista párt vállára nehezedő történelmi felelősség megértésének. A kommunista mozgalom egységének helyreállításához, megvédéséhez és erősítéséhez való aktív hozzájárulásban pártunk olyan elsőrendű kötelességet lát, amelyet a szocialista internacionalizmusnak, a kommunisták és az összes dolgozók nemzetközi szolidaritásának nemes ügye diktál. Természetesen, a szocialista internacionalizmus elvének minden korszakban, minden történelmi keretben megvan a maga konkrét tartalma. Napjainkban az internacionalista kapcsolatok feltételezik a testvéri szolidaritás fejlesztését, az összes kommunista és munkáspártokkal, a kölcsönös segítségnyújtást és támogatást az öszszes kommunista pártok és az öszszes szocialista országok között a szocializmus minden országban való győzelme, minden nép, minden nemzet jóléte, a szocializmus általános ügye érdekében. A kommunista és munkásmozgalom egységének erősítésében kivétel nélkül érdekeltek az összes szoocialista országok, érdekelt a nemzetközi munkásosztály, amelynek történelmi küldetése közvetlenül összefügg élcsapat pártjai erejével és harci képességével, érdekeltek az új, független államok, a nemzeti felszabadítási mozgalmak, amelyek erős támaszra és szövetségesre találnak a kommunista mozgalomban. A kommunista pártok és a szocialista országok egységétől függ az egész antiimperialista front, az újabb világháború ellen, a béke megvédéséért világszerte küzdő öszszes erők egysége és ereje. A kommunista és munkásmozgalom egységének megmentése végső soron az egész haladó emberiség ügye, mert nagy mértékben ettől függ a mai kor forradalmi folyamatainak, gyorsulása, az összes népek haladó törekvéseinek megvalósulása. Pártunk úgy véli, hogy annak, ami a kommunista pártokat egyesíti, ami a szocialista országokat egymáshoz fűzi — a marxi-lenini ideológia, az államrend, a célok, a szocializmusért és kommunizmusért folyó harc közössége — alkotja az alapvető elemet s ennek felül kell emelkednie bármilyen nézeteltérésen és bármilyen vitán. A román nép akaratának és alapvető érdekeinek, a szocializmus és a béke általános érdekeinek megfelelően a Román Kommunista Párt kinyilvánítja azt a rendíthetetlen elhatározását: a jövőben is minden lehetőt és tő, le telhetőt megtesz, hogy hozzájáruljon a kommunista mozgalom összeforrottságának, a szocialista országok és mindazon erők nagy világfrontja egységének erősítéséhez, amelyek a mai emberiség legnemesebb törekvéseit — a szocializmust, a békét, a társadalmi haladást írták zászlajukra. (Megjelent a Scinteia 7266. számában.) A pártok közötti kapcsolatok alapvető normáinak tiszteletben tartása — az együttműködés törvénye A KOMMUNISTA ÉS MUNKÁSMOZGALOM EGYSÉGÉNEK ERŐSÍTÉSE—A LEGFŐBB KÖTELESSÉG