Előre, 1967. július (21. évfolyam, 6114-6139. szám)

1967-07-16 / 6127. szám

. A­z értelmiségieknek ahhoz a csoportjához tartozott, a­­mely teljesen azonosult a dolgozó nép érdekeit szol­gáló haladó eszmékkel és közvetle­nül bekapcsolódott a burzsoá­ földes­­úri rendszer megdöntéséért, az új, boldog életért vívott harcba. Ha él­ne, Ilie Cristea ma 75 éves volna. A Bihar megyei Leheceni­ben szü­letett 1892 július 16-án, Gheorghe Cristea tanító tizenegyedik gyerme­keként Érthetően sok nehézséggel kellett megküzdenie, hogy egyetemi tanulmányait elvégezhesse. Az egye­temi évek után a brassói Andrei Baguna líceum tanárává nevezték ki. Azokban az években, amikor a népek forradalmi harca az anakro­nisztikus jellegű osztrák—magyar monarchia megdöntéséhez vezetett, Ilie Cristea lelkesedéssel kapcsoló­dott be az Erdély és Románia egye­sítéséért vívott harcba. Alapos humán és bölcsész kultú­rával rendelkezett, kitűnő tollforga­tó volt , így hamar kitűnt a társa­dalom szociális és politikai valósá­gából merített életteljes cikkeivel, amelyek a korabeli demokratikus és munkássajtóban jelentek meg. Gazdag publicisztikai munkássága mintegy ezer cikkre tehető. Cikkei­nek tematikája igen változatos és a korabeli romániai társadalom sa­játos gazdasági, szociális és politi­kai kérdései mellett a nemzetközi kapcsolatok, a szocializmus és a bé­ke világviszonylatban felmerült problematikáját érintő kérdésekkel is foglalkozott. Írásai a Glasul Ar­­dealului, a Gazeta Transilvaniei, a Societatea de miine, az Adevarul, a Blaze albastré, a Spre striga, a Cu­­vintul liber, a Clopotul stb. című lapokban jelentek meg. Publicisz­tikai munkássága világosan tükrözi a becsületes értelmiségi életútját, ahogyan a spontán tiltakozó állás­ponttól eljut a demokratikus, illet­ve a tudatos forradalmi kommunista nézetekig. Bár a burzsoá­ földesúri hatóságok szüntelenül zaklatták, Ilie Cristea fáradhatatlan politikai munkát fej­tett ki a Román Kommunista Párt által létrehozott és vezetett tömeg­­szervezetekben. A demokratikus közvélemény által jól ismert és megbecsült harcost 1932 augusztusá­ban beválasztották a Háborúellenes Bizottság vezetőségébe, amelynek titkáraként tevékenykedett. 1933 februárjában egy katonai rendelke­zés értelmében a szervezetet betil­tották. Ilie Cristea azonban tovább­ra is híven szolgálta az ügyet, amelyhez fenntartás nélkül csatla­kozott. Az első sorokban küzdött, vállvetve azokkal a kommunisták­kal, akikre a párt azt a feladatot bízta, hogy hozzák létre az Orszá­gos Antifasiszta Bizottságot. E bi­zottság titkáraként hazánk antifa­siszta mozgalmának valamennyi problémájával — a részletkérdések­től a legjelentősebb eseményekig — foglalkozott. Gazdag közéleti tevé­kenységét jelzi, hogy a Szovjetunió Barátainak Társasága alapító tagjai közé tartozott A maradi és népbu­tító, elvakult eszmék esküdt ellensé­geként részt­ vett az Előítéletek El­len Küzdők Ligájában is. Egész munkásságával, tevékenysé­gével mind a tanári katedrán, mind a közéletben következetesen küzdött a román nép létérdekeiért és síkra­ szállt a fasiszta rabság veszélyeztet­te más népek érdekeinek védelmé­ben is. Forradalmi eszméiért és tevékeny­ségéért a burzsoá­ földesúri rend erő­­szakszervei szüntelenül üldözték és zaklatták. 1931-ben perbefogták a vezetése alatt álló Spre stínga című folyóiratot és „fegyelmi“ büntetés­ként Ilie Cristeát Brassóból egy enye­­di iskolába helyeztek át. Egy újabb politikai perben, háborúellenes és antifasiszta tevékenységéért 1937- ben újra máshová, ezúttal Dumbra­­veni­be helyezték. Miután nyilváno­san bírálta a királyi diktatúra rend­szerét, újabb pert indítottak ellene. A kolozsvári VI. Hadtest katonai törvényszéke ítélkezett felette. Be­börtönözték s felfüggesztették a tan­ügyből. Rövid idő múltán a cara­­cali, majd a Tg. Jiu-i internálótá­borba küldték, ahonnan az országos antifasiszta fegyveres felkelés győ­zelme nyomán szabadult ki. Az 1944 augusztus 23-át követő időszakban Ilie Cristea, betegsége el­lenére, újra dolgozni kezdett és kü­lönböző felelős munkaköröket töl­tött be az Oktatásügyi Minisztérium­ban. Ugyanakkor az újságokban és folyóiratokban írt cikkeivel tevéke­nyen hozzájárult, az új, szocialista társadalmi rend építéséhez. Ilie Cristea, a néphez tartozó kie­melkedő értelmiségi és lánglelkű ha­zafi, 1958 augusztus 10-én hunyt el. Emlékét a hazai forradalmi mozga­lom örökre megőrzi és azok közt tartja számon, akik a nép érdekei­nek, a szocializmus nagyszerű ügyé­nek hűséges védelmezőiként példa­képül szolgálnak. Ion Mamina, az RKP KB mellett működő Történelmi és Társadalom­politikai Tanulmányi Intézet tudományos kutatója ILIE CRISTEA A SZÍNIÉVAD VÉGÉN S­okatmondó és furcsa dolog, de amikor most gondolat­ban újra felidézem az el­múlt színházi évad hullám­veréseit, nem annyira forró esték élményei elevened­nek meg, hanem inkább valamiféle statisztikai táblázatot látok. S ebből is vörös számokkal ugranak ki az ősbemutatók. A számok nemigen fe­jeznek ki művészi tartalmat és nem is okvetlenül fontos rájuk hivatkozni, de örvendetes a tény, hogy hazai magyar színházaink sok bemutatót tartottak az elmúlt évadban, többet, mint néhány évvel ezelőtt, s ez egy­részt arra mutat, hogy a gazdag, vál­tozatos tartalmú műsorpolitika ter­mékenyen fölserkentette a játékked­vet, másrészt jelzi a közönség nem­csak lankadatlan, de folyton nö­vekvő igényét is: minél több új da­rabot a színpadra ! Hogy pontos le­gyek­­ a régi darab is új minden közönség-nemzedéknek, tehát éppen arról van szó, hogy a kialakuló mű­sorrend hosszú századokat összekötő fényéveivel kezd tartósabb szerke­zetet kapni. Kezdi és még ezt is csak akkor mondhatjuk, ha ideszámítjuk az elmúlt évadok minden idevágó eredményét, sőt, ha e terveket is te­kintetbe vesszük. Például: még pár­huzamosságaiban is örvendetes a Shakespeare-kultusz valamelyes új­jáéledése (a Rómeó és Júliát Kolozs­váron és Sepsiszentgyörgyön is ját­szották) vagy a lelkes erőfeszítés Tolsztoj körül (a Sötétség hatalma tavalyi kolozsvári bemutatója után az idén Marosvásárhelyt is előadták ezt a súlyos darabot), de még az is, hogy a temesvári társulat a Szent Johan­nával megszólaltatta Shaw-t, a nagy­váradiak pedig valami egészen ere­detit akartak produkálni Shaffer Ki­rályvadászatával Példát még idéz­hetnék (s illő is megemlíteni a Trójai nők kolozsvári sikerét), de amint már a bevezetőből is kitetszik, ünnep­lő jelzők és felkiáltások csak ritkán il­lették meg az előadásokat. S tulaj­donképpen ez a legfontosabb tapasz­talat, amit az évad összegezésekor el­kerülhetetlenül le kellett szűrnünk. De nem beszélhetünk a szó klasszikus ér­telmében bukásokról sem: minden be­mutatónak volt valamilyen haszna, már csak —, hogy úgy mondjam — a közönség­pedagógia szempontjá­ból is, de különösebb szenvedélye­ket egyik sem kavart, mert — új, me­rész, bátor, akár meghökkentő kez­deményezéseknek nem voltunk tanúi. Távol álljon tőlem a gondolat, hogy valamiféle művészi egzotikumra buz­dítsak, fából vaskarikára vagy cir­kuszi meglepetésekre , de a világon annyiféle törekvés rengeti a színpad deszkáit egyértelm­űen a mai emberi lélek kifejezése irányában, s a kia­lakuló verseny sod­ra ,már régen el­csapott hozzánk is. Hivatkozzam-e újra Ciulei,­Esrig,­G­urchescu emléke­zetes rendezéseire ? Persze, nem arról van szó, hogy ezeknek a rende­zéseknek a technikáját vagy fogásait kellene átvenni, még kevésbé átmá­solni, de a legfőbb szempontot, hogy a mai nézőhöz csak új utakon lehet közeledni, azt bizony végre-valahára megszívlelhetnék mindenütt a ren­dezők, színészek, díszlettervezők Nem túlzás, ha azt mondom, hogy ma a színház legnagyobb ellensége a szokvány, a rutin, a köznapiság, mert­ a vajúdó világ nehéz keresztútjai kö­zött a nézőközönségét nem lehet job­ban elriasztani a színháztól, a vox Humana egyik legfontosabb fórumá­,­tól, mint a semmitmondó szürkeség­eiéi. Mert ha nem is várunk éppen forradalmian új vagy világrengető produkciókat, a mai ízlés ér*'4* ■*" lését — részletekbe menően — még­iscsak szerettük volna látni például Sütő András Pompás Gedeonjában, ahol az új utak felé tapogatózó szö­veget egyszerűen helybenmaradása kényszerítette a konvencionális ren­dezés­t vagy a kolozsvári Rómeó és Júliában elvárhattuk volna, hogy a rendező tompítsa a díszletek ko­moly, sőt kamor egyszerűsége és a színészi játékot el-elárasztó préciense modor közötti disszonanciát — és ez elmondható a kosztümök túlpompá­­zatos „sfűlszeröségéről" is. Nem a példák fontosak Itt, hanem a lényeg Valahol az ízlésbeli egyensúlytalan­ságok körül van a hiba, ez húzza le a mégiscsak jelentkező újat vagy emeli ki túlságosan rikító színekkel, s ha ehhez még egy konvencionális színpadi körítés is járul, a részletkí­sérletek újdonsága méginkább el­halvá­nyodik. Ezzel szemben nagy eredményként könyvelhetjük is azt, hogy színházaink úgyszólván kivétel nélkül megmoz­dultak a hazai magyar dráma front­ján Amit vesztettünk a réven, meg­nyerjük a gáton . Ebből a szempont­ból hosszú-hosszú ideje nem volt ilyen izgalmas esztendőnk, s ha a be­mutatott darabok művészi értéke kö­rül nem is alakultak ki egyöntetű vé­lemények, annyi bizonyos, hogy egy, gazdagabb, sokoldalúbb, eszmeileg többet nyújtó, művészileg értékesebb drámai termés felé csakis a jelent­kező alkotó kedv támogatásával ve­zet az út. Az egyik legfontosabb ta­nulság pedig az, hogy újra bebizo­nyosodott­­ a közönség határtalan érdeklődéssel és szeretettel várja, né­zi, ünnepli vagy vitatja minden ős­bemutató élményét, néha a szen­vedélyességig fokozott izgalommal, s Méhes György 33 névtelen levele pél­­dául nem véletlenül állotta meg a helyét egyszerre három Színpadon De ezt igazolja Csávossy—Komzsik A föl című vígjátékának párhuzamos sikere Marosvásárhelyen és Szatmá­­ron, a nagy visszhang, ami Sütő András Pompás Gedeonját kísérte és kíséri. Kiderült tehát, hogy a színhá­zak pártfogó áldozatkészsége busá­san megtérül még akkor is, ha ne­hezebb műfajú darabokat (gondolok itt Deák Tamás vagy Földes Márta drámáira) visz egy természetszerűleg csökkentebb számú közönség elé, mert nagyobb távlatokban esetleg re­mekek megszületését segítik így elő. Hiszen miért tagadnák, hogy a szín­pad igazi ereje a magasrendű iroda­lom és legnemesebb hivatásához ak­kor fog igazán visszatalálni, ha min­den lehetséges eszközével — játékkal, rendezéssel, díszletezéssel, fogásokkal és szemlélettel — az irodalmat szol­gálja és kiűzi falai közül a szórakoz­tató ipar céljaihoz közelálló, a néző kellemes „kikapcsolódást" ígérő „mulattató gépezet-felfogást. Vegyes érzelmekkel búcsúzunk te­hát az elmúlt színiévadtól. A szeren­cse csak az, hogy abszolút ítéleteket nehéz elkotni a színházművészet moz­gásirányáról egyetlen évad alapján. A színházak részéről mindig készen áll a legfontosabb ütőkártya­­ a kö­vetkező évad. S milyen megnyugtató holy ez mindig- így lesz, ameddig csak a színház kell a közönségnek. Nálunk pedig kell, a nézők türelmet­len, sürgető, de mindig megbocsátó s újrafeltámadó szeretete bizonyítja legjobban. A fenti sorok is éppen azért születtek, mert a színházi kró­nikás ugyanezt érzi. Kacsir Mária valami szépnek a nézésével. Más­kor vágy fog el, hogy eggyé o­­moljak, eggyé legyek ezzel a sza­bad­ áramlással, hűsítő­ békével, mint­egy a sok közül, a zarándo­kok ezreiből, akik szent vágya­kozással jöttünk ide, találkozni a végtelenség igézetével... Mert zarándokok vagyunk mind, akik itt találkoztunk össze a kris­tálytisztán, sósan csillogó vízben, vagy a szelíden homokos parto­kon... Hömpölygő tömegben órány­iunk, visznek-néznak a vonatok, a repülőgépek, az autóbuszok, a személygépkocsik, megszálljuk a ránk váró épületeket, sátrakat, ét­kezdéket és vendéglőket, s el­­özönöljük Mamaia, Eforia vagy Mongólia homokpartjait. Szabad szívvel örülünk a ter­mészet szépségeinek, ennek a nagy ajándéknak, s amikor a sok­sok ember egyikeként eggyé vá­lunk a vízzel, egy kicsit a végte­lenség részeseinek érezzük ma­gunkat. Hisz ameddig a szem el­lát, mindenütt csak a tenger, a tenger és benne mi, örülő, bol­dog, gondtalan és vidám embe­rek. 80 gyermekkel játtam meg az idén a tengert. Nyolcvan látni, tanulni vágyó és tudni akaró is­kolással. Az ő örömük külön „Onnan jött levelem, amit olvasol, ahol a széles Ister habja a sós PONTUS EUXINUS tenger ölébe szalad“ (Ovidius) Nézem a tengert. Nézem, ahogy a reggeli nap­fényben csillognak a habok, s szétoszlanak és újjászületnek a talajt­ növesztő hullámok. A hegyvidéki ember mérlegelő csodálkozásával, parttalanság és kötetlenség utáni vágyakozásával szemlélem a pasztellkolorit millió árnyalatában játszó végeláthatat­lan víztükröt. Petőfi Sándor sorai jutnak e­­szembe : „Puszta, puszta, te vagy a szabadság képe És szabadság, te vagy lelkem istensége" Amit a költőből az alföld szét­terülő végtelensége váltott ki ugyanazt váltja ki belőlem a ten­ger. És itt vannak előttem egy másik nagy költőnek, Ovidiusnak a so­rai is : „Nincs fa, se lomb, a szem itt a mezítlen fáb­a esik csak, férfi, ki boldog vagy, fáj, sose jöjj el ide ! Roppant fér a világ, nincs hossza, se széle, de nékem ezt adták, ez a föld büntet a vétkeimért" (Kardos László fordítása) Fájdalomból, keserűségből szü­letett panaszszavak ezek. Megér­­tem a nagy száműzött szomorú,­ságát, borús, sötét árnyalatú láto­másait (Milyen szép kegyelet. Hogy az egykori Tomis Archeoló­giai Múzeuma oly gyönyörű, pá­­­ratlan művészi ízléssel berende­zett emlékszobával hódol ennek a csodálatosan nagy költőnek). De ezek a látomások csak őt, a hazájából, civilizált környezeté­ből kitaszított idegen földre kény­szerített embert juttatják eszem­be. Mert a mai Pontus Euxinus, a Fekete-tenger, s az egykori To­mis helyén á­lló Konstanca már egészen más érzést vált ki belő­lem... Itt nem vigyázzák hegycsú­csok az eget. Itt a végtelenség egybefolyik a vízzel, s a tekintet szárnyal, bejárja a képzelt mesz­­szeséget. Mindenütt ember, ember és em­­ber. Nyüzsgő tömeg az utcákon, ezrek és ezrek árasztják el a pompás homokpartokat. Megkapó az a kötetlen feszélyezetlenség, amely az itt nyaraló, itt pihenő emberek között uralkodik. Nem szűkkörű családiasság, se nem nagyvonalú modernkori idegen­­ség. Hanem emberi. Egyformák vagyunk mind, ugyanazért jöttünk ide. Feledni a gondokat, levet­kőzni a fáradtságot és feloldód­ni a tenger hűsítő áramlatában. Nézem a tengert. Sokszor azon lepődöm meg, hogy csak állok, gyönyörködve legeltetem a sze­mem, mint aki nem tud betelni öröm volt számomra. S ha most, ezekkel a sorokkal közös élmé­nyeinkre is próbálok emlékezni, ott látom magam előtt azt a sok­sok önfeledten vidám arcot, lu­bickoló, ficánkoló fiatal testet. Ugye de más az, gyerekek, mint a megszokott egyhangúság ? S ugye be jó, hogy a vakációban ilyen örömökben is lehet része­tek ? Gazda József A mai tengerpart FÉLIDŐ A „MEZŐGAZDASÁGI OLIMPIÁN" A MEZŐGAZDASÁGI Termelő­­szövetkezetek Országos Szövetsége az év elején versenyt hirdetett az állati eredetű és növényi termékek termelésének növelésére, az élen­járó szövetkezeti tag, csoport, bri­gád és MTSZ címért. A népnyelv tüstént „mezőgazdasági olimpiának“ nevezte el a versenyt. Aratáskor, a verseny félidején látogattunk el Lugos rajonba. Jú­liusban ugyancsak volt alkalma a vidék szövetkezeti tagságának a versengésre, mert a szeszélyes idő­járás miatt összetorlódtak a mezei munkák. Szilason, Rakován és Szákoson még az iskolások és a nyugdíjasok is kivonultak a mező­re segíteni. Amit, persze, megtettek volna vetélkedő nélkül is. A SZAPÁRFALVI HATÁRBAN serényen dolgozó embereket talá­lunk. — Mikor év elején beneveztünk a versenyre — mondja Libár Já­nos mezei brigádos — elhatároz­tuk : minden tőlünk telhetőt meg­teszünk a jó helyezésért és ha a közös érdek úgy kívánja, mi va­sárnap- sőt éjszaka is dolgozunk. És a gyakori záporok miatt nem egy alkalommal sor került már erre. A múlt vasárnap például 28 hektá­ron kaszáltuk le a lóherét. Egy másik vasárnap árpát arattunk­­csépeltünk. Nem is bánta meg a tagság, hogy ráment a vasárnapra, mert másnap a vihar tengerré vál­toztatta a lapályos árpaföldet... Senkit nem kell nálunk biztatni, még kevésbé noszogatni, amikor a termés sorsáról van szó. Igyek­szünk is jutalmazni a kitartó szor­galmat. A közgyűlés határozata szerint az éjszakai és a vasárnapi munkáért 20 százalékkal nagyobb javadalmazásban részesülnek a ta­gok. Külön jutalmazzuk az átlagon felüli igyekezetét. Az a fogatos pél­dául, aki naponta háromezer kiló szénát hord be, a neki járó munka­egységen kívül 25 lej prémiumot is kap. Hogy mennyire helyes ez mind a közös, mind pedig az egyé­ni érdek szempontjából, már szám­talanszor bebizonyosodott. Módra Lajos fogatos például, mióta job­ban megbecsüljük az átlagon fe­lüli szorgalmat, háromezer kilóról több mint ötezer kilóra növelte a naponta befuvarozott széna merté­­nyiségét... Ezt mondta Libár János, és sok hasonlót láttunk, hallottunk más termelőszövetkezetekben is. A jól szervezett és a tagságot megfelelő ösztönzőeszközökkel buzdító ver­sengés sok Módra Lajost „termel ki“, felhevíti a munkakedvet, nö­veli a tagság felelősségét a közös munka iránt. Találtunk azonban olyan termelőszövetkezetet és bri­gádot is, ahol a vezetőségen kívül alig tud valaki valamit — eseten­ként semmit! — az országszerte zajló szövetkezeti versenyről. ÚTBAN BODÓ FELÉ, bepillan­tottunk a perulyi istállókba, ame­lyekben 180 bikaborjút hizlalnak. A növendékmarhák elég szépek ugyan, de az elcsorgatott sok lóhere, a hanyagul kezelt takarmány arra utal, hogy okosabb takarmány­­gazdálkodással „gömbölyűbbek“ is lehetnének a borjak. Mennyi a napi súlygyarapodás? — kérdezzük Báréz Emil gondozótól. A választ társaival együtt adja meg: — Honnan tudjuk? A brigádos­­nál van a nyilvántartás... — De hiszen a hóvégi mérésnél csak ott vannak maguk is, s a tel­jesítményeket ki kell függeszteni. — Ott vagyunk, de nekünk nem mond senki semmit, a teljesítményt nem függesztik ki. Pedig ha tud­nánk, hogy mennyit híznak a bor­jak egyik vagy másik hónapban, talán többet is­imé. bér a perulyi brigád év ele­jén benevezett a versenyre a nö­­vendékmarha-hizlalásban, a legille­tékesebbek, akiken a verseny mú­lik, még júliusban sem tudnak semmiről ! Vajon miért csinál be­lőle „titkot“ a brigádos? Hasonló tapasztalatokkal távoztunk a bodói istállókból is. Juhász József brigádos érkezésünk alkalmával éppen egy szakkönyvet tanulmányozott, hogy kellően felkészüljön az „Aki ismeri az agrotechnikát, az nyer!“ ver­seny tartományi döntőjére (egyéb­ként elismerés neki a rajoni fázi­son elért második helyezésért!), ám a gondozók keveset tudtak ar­ról, hogy ők is versenyeznek, még­pedig a rajoni elsőségért! Talán ha jobban ismernék, hogy mit várnak tőlük, s megfelelő módon tudatosítanák bennük a verseny célját, emelni lehetne az alacsony tejhozamot — mert van elég ta­karmány — és a növendékmarhák is jobban híznának. SZÁNDÉKOSAN HAGYTUK utol­jára a kastélyi termelőszövetke­zetet. A rajoni szövetkezeti szö­vetségnél dicsérték az itteni ver­senyszellemet. Ám a helyszínen kiderült: a versenyszellemet lé­nyegében csak Cosaru V.­loan bri­gádos képviseli, aki első díjat nyert a vetélkedőn­k egyéni teljesít­ményéért, tudásáért. A tagság azonban még a havi munkaegység­­­teljesítményét sem követheti nyo­mon. A könyvelők, „tengernyi" munkájukra hivatkozva, az idén nem vezetik "az egyébként verseny nélkül is kötelező munkaegység­nyilvántartó grafikonokat. Ezek után cseppet sem lepődtünk, meg azon, hogy a szekrénybe süllyesz­tett jegyzőkönyveken kívül semmi nem utal itt — mondjuk egy táb­la, vagy egy egyszerű grafikon — a brigádok és csoportok közötti ve­télkedőre. Pedig nagy szükség vol­na itt is ezekben a napokban a versengés hevére, a nagyobb len­dületre, mert a betakarítás mel­lett sok még a kapálni való, a szé­názás és egyéb munka. VÉGÜL FEL KELL VETNÜNK a mezőgazdasági termelőszövetkezetek rajoni szövetségének szerepét ebben a vetélkedőben. Ugyanis arról tá­jékoztatott bennünket, hogy a ve­télkedő célját mindenütt ismerik és magukévá tették az emberek, mert gyűléseket tartottak, vállalásokat nyújtottak be, írásban. Az egysé­gekben szerzett tapasztalataink vi­szont azt bizonyítják : a gyűlés, a jegyzőkönyv, a papírra vetett vál­lalás még nem minden. S ha a szövetség is csak a gyűléseken és a papírokon át akarja megközelíteni az embereket —­ és itt mindenek­előtt az egyszerű szövetkezeti ta­gokra célzunk — akkor nem jut messzire. Tapasztalataink alapján állítjuk : a Mezőgazdasági Termelő­­szövetkezetek Országos Szövetsége meghirdette versenyben nemcsak a Lugos fajoni termelőszövetkezetek­nek, de a rajoni szövetségnek is az eddiginél sokkal többet kell tennie ahhoz, hogy­­ tovább jusson. Sike Lajos A DUNA-RALLY (Folytatás az 1. oldalról) gyi szakaszokon részt venni. Már itt el kell mondanom, hogy a rally nyolc speciális száma közül hatot hazánk területén rendezünk meg. Ezek közül kiemelném a Békás-szorosi és Brassó­­pojánai szerpentin versenyt és a ma­­maiai körversenyt.­ — A rally részvevői 7 — 64 kocsi, ISO versenyző. A legtöb­ben, 42-en osztrákok. Mivel a Duna­­rally beleszámít az Európa bajnok­ságba, a kontinens minden szóbajö­­hető versenyzője jelen lesz, legalább­is azok, akik az idén meg szeretnék szerezni az Európa legjobbjának kijá­ró címet így angol, francia, dán, NSZK-beli és NDK-beli, magyar, finn, svéd, csehszlovák, jugoszláv és román versenyzők indulnak. ** A sportág néhány olyan híres­ségének a neve, akit mi is látha­tunk ? — Aaltonen, a Monte Carlo-i ver­seny győztese, Piet a Korsikai rally egyik hőse, dr. Pilharch az 1965-ös Du­­na-rally bajnoka, a lengyel Zasada és Weiner. A Duna-rally-n kiváló ko­csikat sorakoztatnak fel a verseny­zők, íme ezek listája: Lancia, Porsche, NSU, Trabant, Wartburg, Alfa Ro­meo, Glass valamint a Renault 8 Gordini. Ez utóbbival a franciákon kívül még a román és magyar rész­vevők is versenyeznek. •­ Kik képviselik Románia szí­neit 7 — Marin Dumitrescu-Viorel Marin, Florin Popescu-Stefan Iancovici és Puiu Aurel-Otto Deubel. Tartalék: Max Heitz. Mind a heten komolyan készültek a rally-ra, már végigjárták a legnehezebb szakaszokat. Holnap indulnak a rajt színhelyére, útközben még tanulmányozzák a terepviszonyo­kat. Edzőjük Petre Cristea mester, aki a harmincas években a Monte Carlo-i verseny győztese volt. — Esélyeik 7 — Nehéz jósolni. Versenyzőink még csak most kapcsolódnak be a nemzet­közi versenyekbe. Mégsem mondanám azt, hogy esélytelenek. Mindannyian nagyon tehetségesek, az utóbbi időben nagyon sokat dolgoztak, a Balkán­­rally-n már kitűnően szerepeltek. Reméljük ez alkalommal is ... ELŐRE GÉPKOCSI-SORSOUS Emellett változó értékű és fix összegű pénznyeremé­nyeket is kisorsolnak. A húsz sorsoláson összesen 80 számot húznak ki. 40 lejjel mind a húsz sorsoláson részt vehet. 1967 július 17. hétfő az utolsó nap a Lottó-szelvények vásárlására. RENAULT 1© RENAULT 10 Art. FIAT 650 TRABANT 601 FOGYASSZÁK­­ I a Lido típusú tömlős krémtúrókat, valamint az I 1 ízletes erjesztett sajt-különlegességeket, a svájc­­ I ci, cedar, hollandi, trappista és Muresana sajtfé- f­­­léket, amelyek ízléses műanyag-csomagolásban I kaphatók a szaküzletekben. Egyenletesen lebarnul, ha BRONZOL, PARASOL, ULTRA, NIVEA és ANTISOL napvédő olajat használ. (6000) APRÓHIRDETÉSEK a földvári reconstructó­tégla- és cserépgyár alkalmaz : — vegyipari építkezésekre szakosí­tott építészmérnököt termelési vezetői beosztásra — gépészmérnököt főgépészi beosz­tásra Tájékoztatást a gyár székhelyén (Földvár, Sepsi rajon, Brassó tarto­mány) vagy a 10—18 telefonszámon nyújtanak (6959) SÜRGŐSEN ALKALMAZUNK szakmunkásokat — villamos- és autógénhegesztőket, csőszerelő la­katosokat — bukaresti, marosvá­­sárhelyi, pitesti, Turnu Magurele-i, govorai craloval, galaci építőtele­peinkre. A CSÍKSZEREDAI FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZETEK SZÖVETSÉGE azonnal alkalmaz egy szakképesített cukrász mestert, havi 1.075 lej alap­fizetéssel. Érdeklődni lehet a Csíksze­redai Fogyasztási Szövetkezetek Rajo­­ni Szövetsége Kereskedelmi osztályán. Str. Florilor nr. 11, telefon 71. (169) INTREPRINDEREA ACCESORII METALICE PENTRU INDUSTRIA TEXTILA, Bucuresti, str. Fecioarei Nr. 13, telefon 11 39­00 fővárosi egysé­geiben alkalmaz : — villanyszerelőket — beigazítókat — lakatosokat — szabvány szerszámkészítőket — marósokat — fémcsiszolókat — autó villanyszerelőket — autó mechanikusokat (8300) A törvényes pótlék és elszálláso­lás biztosítva. Az érdekeltek jelentkezhetnek a bukaresti szerelő vállalat fővárosi székhelyén: Intreprinderea de Montaje, Bucuresti, B-dul G-ral Magheru Nr. 27 telefon 16 25 78 vagy a fent említett helységekben lévő építőtelepein (8263) ELADÓ 15 KAPTÁROS MÉHÉSZET teljes felszereléssel, teljes téli méz­készlettel. Ötvös A. Tirgu-Secuiesc, strada Ady nr. 57. (91 M.) BÖSENDORFER ZONGORA jó ál­lapotban eladó. Csath Piroska Maros­­vásárhely, Tudor Vladimirescu 3. (6226) KÖZÖS VACSORÁK, esküvők, ban­kettek rendezését vállalják a sepsi­szentgyörgyi Súgás és Central vendég­lők helyiségeiben. (3682) Fogyasszon reggelire „Expres“-turát! ízletes, tápláló ! KELME ÉS FONALFESTÉST vál­lal Ritz István. Marosvásárhely Ró­zsák tere 54. (6058) TURISTÁK ! Valahányszor áthalad­nak Brassóig, térjének be a Kárpáti Szarvas (Cerbul Carpatin) borozóba, 09811

Next