Előre, 1968. március (22. évfolyam, 6320-6346. szám)

1968-03-02 / 6321. szám

ELŐRE Március – szombat III. hónap — I. évnegyed 31. nap : 1­62 + 304 Napkelte : 6,52 Napnyugta : 18,04 Holdkelte : 8,11 Holdnyugta : 21,31 IDŐJÁRÁS A Központi Meteorológiai Inté­zet közli: változó, átmenetileg bo­rús idő. Helyenként csapadék, ha­vazás formájában az ország keleti részében. Mérsékelt szél, keleten szélfúvások. Némi lehűlés várható. Hőmérsékleti értékek: az ország északi részén éjjel mínusz 12 és mínusz 6 fok, délen mínusz 5 és 0 fok között; nappal, északon mínusz 1 és plusz 4 fok, délen 4 és 9 fok között. A következő három napra : válto­zó, felhős idő, csapadékkal az or­szág délkeleti részén. Mérsékelt szél, rövid tartamú szélfúvások nyugaton. Változó hőmérséklet. Hő­­mérsékleti értékek: éjjel az ország északi részében, mínusz 8 és mínusz 2 fok, délen mínusz 4 és mínusz 2 fok között, nappal, északon 1 és 7 fok, délen 8 és 12 fok között. He­lyenként köd. TELEVÍZIÓ SZOMBAT 17.30 Spanyol nyelvlecke — 18.00 Asszonyoknak. — 18.30 Gyer­mek- és Iskolásműsor. — 19.30 Esti hír­adó. — 20.00 TV-enciklopédia — 21.00 Kónya László szólóestje. — 21.20 A SZÖKEVÉNY — filmsorozat. — 22.10 J. C. Averty revüműsora. — 22.25 Mű­­korcsolyázó világbajnokság. Nők — szabadon választott gyakorlatok — köz­vetítés Géniből. — 24.00 Éjszakai hír­adó. • ELUTAZOTT a fővárosból a svéd újságírók hivatalos küldöttsége, a­­mely a Külügyminisztérium meghívó­ sára tanulmányi látogatást tett ha­­zánkban. NAGY ÁRUVÁLASZTÉK A NŐNAPRA (Munkatársunktól). — A február 27-március 8-a közötti hagyomá­nyos ajándék-dekádot nemcsak az öles betűs plakátok hirdetik Temes­váron, hanem az üzletek gazdagabb kirakatai, nagyobb áruválasztékot kínáló polcai is. — Divatékszerekből nagyon szép és nagy választékot biztosítottunk erre az időszakra, köztük sok újdon­.­ságot is­ — mondja Gheorghe Rădu­­can a helyi kereskedelmi szervezet fém- és vegyipari igazgatóságának vezetője. ízléses dísztárgyak, kris­tály és üvegedények, import por­celán-készletek, vázák, várják a vásárlókat a háztartási cikkeket árusító boltokban. És mivel a kora­tavasz e tíznapos ajándékvásárának fő­szereplői nagyrészt elsősorban a férfiak, egységeink alkalmazottait külön felkészítettük arra, hogy se­gítsenek a fiatal lánynak, édesanyá­nak vagy feleségnek szánt legmegfe­lelőbb ajándék kiválasztásában. NYUGDÍJASOK ZENEKARA (Munkatársunktól). — Köszönt­sön ez a hír néhány őszhajú öreg­embert. A nagyváradi nyugdíjas zenekart. A napokban alakult, s amint mondottuk, nyugdíjasokból. Akik akarták, kezdeményezték a szintén nyugdíjasok. Az egyesületi Elnökség tisztes alapossággal meg­beszélte a dolgot: a nyugdíjasok is szeretnek szórakozni. Aztán meg­tartották az alakuló közgyűlést és Paray Sándor úgy értesített meg­nyitó beszédében, hogy szórakoztató műveket hallhatunk majd az öregek zenekarának műsorán. Ehhez még csak egy nagy író mondását fűzzük, aki szerint a szorgalmas és fárad­hatatlan fiatalokból szép öregembe­rek lesznek. ÚJ KÖNYVEK • Molter Károly: Szellemi belhá­­ború. Tanulmányok, cikkek, krokik. — Irodalmi Könyvkiadó. 416 oldal — 9,75 lej fűzve, 16,50 lej kötve. • Alexandru Sahighian : Az arany­sisak. Ifjúsági regény. Ifjúsági Könyv­kiadó 245 oldal — 7 lej fűzve. Tolvai György fordítása. Akik hatvanéves korukban ünnepiik majd tizenötödik születésnapjukat A rossz nyelvek szerint Kro­­nosz, az idő istene, ezt a napot úgy rakta össze négy megspórolt negyed napból, mint jó szabó tíz öltönyből a tizenegyediket. Ami igaz igaz, az ilyen öltöny néha szűkre sikerül. De az idei febru­ár 29 alapján el kell ismernünk, hogy Kronosz jó szabó lehetett volna, ha éppen nem az időbe­osztást bízzák rá... Érdekes, szép nap volt ez a '68 február 29. Érdekes volt, mert csak négyévenként egyszer ada­tik meg leírni, hogy február 29. szép volt és teljes azért, mert megajándékozott bennünket 24 órával és 24 óra alatt a sors rendje-módja szerint emberpa­lántáknak adtak életet az anyák. A bukaresti Steaua kórházban február 29-én két lány és egy fiú született. Nekik egyelőre még mindegy, hogy szökőévben jöttek a világra, de valószínű, hogy éle­tük folyamán sokszor okoz majd nekik fejtörést. Az újdonsült mamák annál inkább tárgyalják az újszülöttek „esélyeit“ születé­sük időpontjának viszonylatá­ban ... — örvendek, hogy lányom született — mondja Dumitru Mi­­haela, akinek 28-ról 29-re virra­dóra Dorcescu Marin orvos se­gítette világra három és fél kilós bébijét,­­ hiszen óriási lehetősé­ge nyílik feltűnés nélkül leta­gadnia életkorát. Ami bizony nem kis dolog nálunk, nőknél. Félretéve a viccet, szerencsés előjelnek tartom ezt a szökőévi gyermekáldást Constandache Anica 13 óra 30 perckor hozta világra a nap egyetlen fiúgyermekét — persze csak kórházi viszonylatban — s erre végtelenül büszke is. — A férjem azt üzente, hogy nagy bajban van, hiszen ennél kedvesebb meglepetést nem tud nekem adni március elsejére. Fiúgyermek volt minden ál­munk, amióta egy éve összeháza­sodtunk. Ami február 29-ét illeti, egy kicsit bánkódom, megvárhat­ta volna az elsejét s akkor min­den évben ünnepelhetné a szü­letésnapját. Dehát Florin sietett. A harmadik bébi alvó néger­babaként szundikál fehér pólyái­ban. Paun Elena két és fél kilós és február 29-én szinte egyazon időben született Florinnal. Túl­zás nélkül mondhatjuk, hogy éle­tük legfontosabb pillanatában együtt voltak ... Vajon hatvan éves korukban nem ünneplik-e majd együtt a 15. születésnapju­kat ? Ezt már nem tudjuk, de hátha a „február 29-esek" össze­tartanak. A fővárosi Steaua kórházban három újszülöttel ajándékozott meg bennünket a szökőév 24 többletórája. Szép, teljes nap volt február 29. Lázár Edit M. TEODORESCU felvételei • Bade Olga : Be­szép a nyár. Re­gény. Ifjúsági Könyvkiadó. 205 oldal — 7,75 lej kötve. • Vasile Florea­­ Goga: Kisalbum (számos fekete-fehér és színes repro­dukció). Meridiane Könyvkiadó — 109 oldal — 25 lej kötve, színes bo­rítóval. • Sinkó Zoltán : Ravasz szavak. Humoreszkek. Irodalmi Könyvkiadó. 166 oldal — 4,25 lej fűzve. ROSSZ CÉGÉR (Munkatársunktól). — Az elmúlt év őszén Székelyudvarhelyt járva a következő felszólítás ötlött a sze­membe : „Ajánljuk, hogy a Sok si­kert, Charlie I és a La strada című filmet nézze meg egyszerre dupla jeggyel!“ — megvallom kissé meg­hökkentem és enyhén szólva kétség­bevontam az ajánlat szerzőjének művészi ízlését. A marosvásárhelyi illetékesek azonban megnyugtattak, hogy sajnálatos incidensről lehet szó csupán, mert úgymond, az ud­varhelyi mozisok igen lelkes és öt­letgazdag emberek. A napokban újra Székely­udvarhelyt jártam, s valahogy ismét a filmreklá­mok ragadták meg figyelmemet. Pontosabban : a rövid filmismerteté­sek, íme néhány mutatóban: „EGY FÉRFI ÉS EGY NŐ színes francia film, egy fiatalon özvegyen maradt nő és egy férfinek (akinek meghalt a felesége) a kialakult ön­zetlen szerelmének a története.“ „SUBTERANUL — A MÉLYBEN Új román modern film. Emberi sor­sokat mutat be — útvesztő ösvénye­ket — egy építészen keresztül, akit irigységből és karrierizmusból félre­állít a felettese, mondván, hogy ter­vei túl merészek — vagyis kivitelez­­hetetlenek. A hős öt éven át küzd az igazságért, ami sikerül is neki.“ „EGY MAGYAR NABOB színes, szélesvásznú magyar film. Jókai Mór, az Egy magyar nabob és Kár­­páthy Zoltán című regényeinek szí­nes, szélesvásznú filmváltozatának hetvenkét szereplője van ...“ Azt mondják, a jó bornak nem kell cégér. Kérdés: mit használ a filmnek az ilyen népszerűsítés 7 TIZENÖT ÉVES BOSSZÚ (Munkatársunktól) Ezelőtt 15 évvel a gyermek Bara Péter juhokat legel­tetett Csíkszentdomokos határában. Történt, hogy egy nap kutyái meg­támadták és a földre teperték a közel­ben kapálgató Boros András kiskutyá­ját. Boros­­* ezért megpofozta a gyer­meket. Bara Péter közben férfivá nőtt, családos ember lett, de a gyerek­kori „sérelmet" nem felejtette el. A közelmúltban került sor a „törlesz­tésre". Az utcán álldogáló Boros An­drásra bicskával támadt az ittas Bara Péter, háromszor belédöfött, s az egyik döféssel a fél szemét is kiszúrta. A Bara-családban különben hagyomá­nyos a verekedés : három testvére már ült ezért börtönben, kettő közü­lük, János és Dávid, egy verekedés alkalmával leharapta közeli rokonuk orrát. Bara Péter jó emlékező tehet­ségét is megfelelőképpen fogják hono­rálni az illetékes szervek. SZÉP AJÁNDÉK A MŰTÁRGY Nagy volt a forgalom március első napján a Képzőművészeti Alap fővárosi, Magheru­ úti kiállító termében ADAS Az Állami Biztosító Intézet közli, hogy az 1968 február 29-i vegyes személybiztosítási amortizációs sor­soláson az alábbi nyolc betűkombi­­nációt húzták ki : D.L.H ; M.V.C ; Z.S.U. ; O.R.D. ; O.R.M. ; F.D.D. ; L.C.L. ; N.Y.S. Mindazok a biztosított személyek, akik érvényes kötvénnyel rendel­keznek (az utolsó részletet is kifi­zették) kötvényeiken a sorsolás sor­rendjében a fenti betűkombinációk közül egy vagy több szerepel, je­lentkezhetnek az ADAS­ felügyelő­­ségénél, hogy átvegyék az őket megillető összeget. KRÓNIKA Telefonálnék... Sok kedves ismerősöm lakik Kolozsváron, csak az a baj, hogy a város különböző, egymástól tá­vol eső pontjain. Sebaj, majd te­lefonálok, megbeszélünk egy ta­lálkát, összejövünk. Belépek hát az első utcai tele­fonfülkébe, leemelem a hallgatót, bedobom az érmét és várok. Rö­vid kattanás és... semmi. Lenyo­mom a villát... semmi. Na, ezt a 25 banist elnyelte. Másikat koto­rok elő. Végre cseng. — Halló, itt Szabó lakás. Ki­vel ? — Nem kérem, én a 12—23—40-et hívtam, nem Szabóékat kere­sem. — Valami tévedés lehet, mert a szám, amit hívni tetszett, nem is hasonlít a mi számunkhoz... Még két érmével kísérletezek, aztán lemondok. Ez az utcai tele­fon rossz, gondolom magamban és bemegyek a főtéren levő tele­fonközpont egyik fülkéjébe. Miu­tán először itt is szó — azaz bú­gás — nélkül vagy két 25 baniso­­mat elnyelte a masina, harmad­szori hívásra egy fogorvos, ne­gyedszeri hívásra egy kutatóinté­zet jelentkezett. A közeli trafikban újabb 25 ba­­nisokra próbáltam szert tenni. Kitartó természet vagyok, már tiszta kíváncsiságból sem adtam fel a küzdelmet. Vagy tizedszeri hívásra — miközben a nyilvános telefonokat három-négy érme után változtattam — végre a hívott szám jelentkezett. — Nahát — csodálkozott a meg­talált ismerős — neked sikerült telefonálnod ! Hetek óta nálam a sintérektől a v­egy­tisztítóig min­dent kerestek, csak engem nem. — De mi történt ? — érdeklőd­tem. — Hát nem láttad az utcákat ? Mindenütt fel vannak túrva. Ja­vítani akarják a telefonszolgála­tot, kábelek satöbbi. — De meddig tart ez? — kér­deztem, ám válasz nem jött, mert közben a láthatatlan szerelők szétkapcsoltak, azaz valószínűleg valahol kettévágták a bennünket összekötő kábelt. Többet nem próbáltam telefo­nálni, erről különben mindenki le is beszélt, mondva, hogy hama­rabb eljutok gyalog a város egyik végéből a másikba. De a válasz nélkül maradt kér­dést mégis feltenném: meddig tart még ez a tarthatatlan tele­fon­helyzet Kolozsváron? Mert, ha jól lefigyeltem a dolgokat, a földtúrásnak, ásásnak, csáká­nyozásnak még csak a legelején tartanak... Baktai Etelka SPORT Los Angelesben folytatódik Leonyid Stein (Szovjetunió), Samuel Reshev­­ski (USA) és Vlastimil Hort (Cseh­szlovákia) nagymesterek világbajnoki selejtező mérkőzése. A verseny élén Stein áll 3,5 ponttal. Több mint 10 000 szurkoló nézte vé­gig Tokióban a harmatsúlyú profi vi­lágbajnoki mérkőzést, amely a japán Harada, a világbajnoki cím viselője és az ausztráliai Lionel Rose között zajlott le. Általános meglepetésre az ausztráliai öklöző látványos győzel­met aratott. Harada állandóan táma­dott, de ellenfele balegyenesekkel minden támadást meghiúsított. A 15 menet után a három japán bíró Ro­­se-t jelölte győztesként. Harada négy évig volt a súlycsoport világbajnoka, miután pontozással legyőzte Eder Jor­­ret, a híres brazil öklözőt. A női kosárlabda-bajnokcsapa­tok Európa-kupa elődöntőjében Prágában került sor a helybeli Sparta és Budapesti MTK közötti első mérkőzésre. A győzelmet a csehszlovák együttes szerezte meg 69—47 (34—18) arányban. TRUMAN CAPOTE HIDEGVÉRREL 18. Larry, Bobby öccse sem hallgatott a harangszóra. Tehetetlenül ődöngött Bobby körül, mindenáron segíteni szeretett volna rajta, noha megmond­ták neki, hogy „tűnjön el“. Később, mikor a bátyja abbahagyta az álldo­­gálást és elindult az országúton, az­tán a mezőkön át Holcomb felé, Larry követte. — Hé, Bobby! Ide figyelj ! Ha már mindenáron elmész valahová, mért nem mész kocsival? — Bátyja nem felelt. Csak ment, azaz futott a célja felé, de Larry könnyen lépést tudott tartani vele. Noha még csak a tizennegyedik évé­ben járt, ő volt a magasabb, dom­­borúbb mellkasú és hosszabb lábú, mert Bobby, akármilyen eredménye­sen sportolt is, még az átlagosnál is alacsonyabb volt: izmos, de karcsú, aranyos testű, nyílt, barátságos, csi­nos arcú fiú. — Hé, Bobby ! Ide fi­gyelj ! Úgyse hagyják, hogy meg­nézd. Semmi értelme. — Bobby fe­léje fordult is rászólt: — Menj visz­­sza! Menj haza ! — öccse kicsit le­maradt, aztán bizonyos távolságból követte. Noha verőfényes, száraz nap volt, s a hőmérséklet őszies — ilyen­kor érik a tök —, mindkét fiú verí­tékben fürdött, mire elért a sorom­póhoz, amit a rendőrség állított fel River Valley Farm bejáratánál. A Clutter-család sok barátja és sok is­meretlen is álldogált már ott egész Finney megyéből, de a sorompón senkit sem engedtek át. Nem sokkal a Rupp-fiúk megérkezése után rö­vid időre fölemelték, hogy kijöhes­sen négy mentőkocsi — végül is eny­­nyi kellett az áldozatok elszállításé­­­hoz — meg egy autó, megrakva a seriff embereivel, akik éppen abban a pillanatban emlegették Bobby Rupp nevét. Ugyanis — miként azt még az este beállta előtt megtudta — Bobby volt az első számú gyanúsított. Susan Kidwell a nappali szobájuk ablakából nézte, ahogy a fehér ko­csisor elhalad a házuk előtt, és ad­dig követte a tekintetével, amíg a kocsik befordultak a sarkon és a kö­vezetlen utcáról könnyen felkavarodó por ismét leülepedett. Aztán tovább nézte az utcát, amikor a nyurga öcs­­cse kíséretében, aki árnyékként kö­vette — egyszerre csak megjelent Bobby, és meggörnyedt vállal köze­ledett feléje. Susan kiment a veran­dára, s amikor a fiú odaért, azt mondta: — Úgy szerettem volna én megmondani neked. — Bobby sírva fakadt. Larry megállt a Tanítók Há­za udvarának szélén, és nekitámasz­kodott egy fának. Nem emlékezett rá, hogy Bobbyt valaha is sírni látta volna, nem is akarta látni, inkább lesütötte a szemét. MESSZE-MESSZE, Clathe városá­ban, Perry egy szállodai szobában feküdt és aludt; a leeresztett roló­kon tompán szűrődött keresztül a déli nap fénye, az ágy mellett egy szürke táskarádió szólt halkan. Perry nem bajlódott azzal, hogy levetkőz­zön, csak a cipőjét húzta le. Egysze­rűen belezuhant az ágyba, arccal elő­re, mintha az álom hátulról leütötte volna, mint valami fegyver. Az ezüst­­csatos fekete cipők a mosdókagyló­ban áztak. A kagyló teli volt meleg vízzel, amely halványrózsaszínűre színeződött. Néhány mérfölddel északabbra, egy szerény tanyaház barátságos kony­hájában Dick vasárnapi ebédjét fo­gyasztotta. A többiek, akik vele együtt ültek az asztalnál — anyja, apja, öccse — nem vettek észre semmi szo­katlant a viselkedésében. Déltájban érkezett haza, megcsókolta anyját, könnyedén válaszolt apja kérdéseire Fort Scottba tett állítólagos éjsza­kai kirándulásával kapcsolatban, az­tán — látszólag úgy, mint máskor — asztalhoz ült. Mikor befejezték az ebédet, a család három férfitagja át­ment a nappaliba, hogy megnézzen a televízión egy kosárlabdamérkőzést. Alig kezdődött meg az adás, apja csodálkozva hallotta, hogy Dick hor­kol , meg is jegyezte fiatalabbik fiá­nak, sose hitte volna, hogy megéri a napot, amikor Dick egy kosárlabda­meccs közvetítése közben elalszik. De hát persze sejtelme se volt róla, milyen holtfáradt Dick, nem tudta, hogy szendergő fia az utolsó huszon­négy órában — egyebek közt — több mint nyolcszáz mérföldet vezetett. a II. Ismeretlen tettesek ,AZON A HÉTFŐN, 1959. novem­ber 16-án, megint remek idejük volt a fácánvadászoknak Nyugat-Kansas búzatermő fennsíkján: a felhőtlen égbolt fényesen ragyogott, mint a csillámpala. Az elmúlt években az ilyen szép napokon Andy Erhart gyakran töltött hosszú délutánokat fácánvadászattal a River Valley Far­mon, jó barátja, Herb Clutter birto­kán, s ezekre a vadászkirándulások­ra sokszor elkísérte Herb három má­sik jó barátja : dr. J. E. Dale, állat­orvos, Carl Myers, egy tejgazdaság tulajdonosa, valamint Everett Og­­burn, egy üzletember. Akárcsak Er­hart, a Kansasi Állami Egyetem Me­zőgazdasági Kutatóintézetének vezető­je, mindhárman Garden City vezető polgárai voltak. A négy főből álló vadásztársaság ma ismét összegyűlt, hogy megtegye az ismerős utat, ezúttal azonban egé­szen más hangulatban és különös, nem vadászathoz illő felszereléssel : hosszú, nyeles kefékkel, vödrökkel, súrlókef­ékkel, valamint egy ócska rongyokkal és erős tisztítószerekkel megrakott kosárral felfegyverkezve. Legrosszabb ruhájukat vették föl. Tudniillik a négy férfi — keresztényi kötelességének érezve a dolgot — önként jelentkezett, hogy kitakarít néhányat River Valley Farm főépü­letének tizennégy helyisége közül: azokat a helyiségeket, amelyekben — miként az a gyászjelentésekben állt — „ismeretlen tettes vagy tettesek“ meggyilkolták a Clutter család négy tagját. Erhart és társai szótlanul hajtottak a farmra. — Egyszerűen megbénult a nyelvünk — állapította meg később egyikük. — Olyan különös érzés volt. Kimenni oda, ahol máskor mindig olyan szívélyes fogadtatásban volt részünk. — Ezúttal egy közlekedési rendőr fogadta őket. A sorompónál, amelyet a hatóságok állítottak fel a farm bejáratánál, az őrszem intett, hogy bemehetnek, mire tovább haj­tottak még fél mérföldet a Clutter­­házhoz vezető úton, amelyre szilfák borítottak árnyékot. Alfred Stoeck­­lein, az egyetlen alkalmazott, aki a farmon lakott, már várta, hogy be­engedhesse őket a házba. Először az alagsorba mentek, a kazánházba, ahol a pizsamába öltö­zött Mr. Cluttert találták meg előző nap a matractartó kartondobozon. Amikor ott végeztek, átmentek a já­tékszobába, ahol Kenyont lőtték agyon. A dívány, amelynek romjait Kenyon mentette meg valamikor és hozta rendbe, aztán Nancy vonta be huzattal és rakta meg feliratos dísz­párnákkal, most vérrel átitatott roncs volt, akárcsak ,a kartondobozt, ezt is el kellett égetni. Mire a takarító­brigád följutott az alagsorból az emeleti hálószobákba, ahol Nancyt és anyját gyilkolták meg az ágyúid­ban, már egész csomó holmi gyűlt össze a máglyához : vérrel bemocs­kolt ágytakarók, matracok, egy egy­elő meg egy játékmackó. Alfred Stoeckleinnek, noha általá­ban szófukar ember volt, sok mon­danivalója akadt, miközben a forró vizet hordta és más módon is segí­tett a takarításban. Szerette volna, ha „az emberek abbahagynák végre a fecsegést és megpróbálnák megér­teni“, miért nem hallott­a meg a felesége, noha alig száz méterre lak­nak a Clutter-háztól, „az égvilágon semmit“ az egész szörnyűségből — még a puskadörrenések halvány visszhangját sem. — A seriffnek meg azoknak a fickóknak, akik kint jár­tak itt ujjlenyomatokat keresni meg szimatolni, legalább van józan eszük, ők értikk, hogy lehet. Tudniillik hogy mért nem hallottunk semmit. Itt van először is a szél. A nyugati szél, mert az fújt, a hangot éppen az el­lenkező irányba viszi. Aztán meg ott az a kölessel teli nagy csűr a mi házunk meg e közt a ház közt. Az az öreg csűr a zajok legnagyobb ré­szét elnyeli, mielőtt hozzánk érne. És gondoltak-e rá, hogy van még valami ? Hogy az, aki ezt csinálta, egészen biztosan tudta, hogy nem fogjuk meghallani. Különben nem kockáztatta volna meg, hogy négy­szer egymás után elsüssön egy pus­kát az éjszaka kellős közepén ! Hogy­ne, bolond is lett volna ! Erre persze lehet, hogy azt mondják, biztos, hogy bolond volt. Aki ilyesmit csinál, amit ez csinált, csak az lehet. De nekem az a véleményem, hogy aki csinálta, ától-cettig pontosan kiter­velte az egészet. Tudta, mit csinál. Egy valamit azonban én is tudok. Azt, hogy én meg a feleségem utol­jára aludtunk ezen a farmon. Elköl­tözünk, az országút mellé. A férfiak déltől alkonyatig dolgoz­tak. Amikor elérkezett az ideje, hogy elégessék az összegyűlt holmit, föl­pakolták az egészet egy kis teherau­tóra, és Stoeckleinnel együtt, aki a volán mellett ült, kihajtottak jó messze a farm északi részére, egy színpompás sík helyre — igaz, hogy csak egyetlen színben pompázott: a novemberi tarló csillogó barnássár­­gájában. Ott lerakták a holmit a te­herautóról, piramist építettek Nancy párnáiból, az ágyneműből, a matra­cokból, a játékszoba díványából, Stoecklein az egészet leöntötte petró­leummal és gyufát gyújtott. A jelenlevők közül Andy Erhart állt a legközelebb a Clutter család­hoz. Barátságos, melegszívű ember volt, kérges tenyerű, napégette tar­­kójú tudós, valamikor Herb évfo­lyamtársa a Kansasi Állami Egyete­men. — Harminc éve voltunk bará­tok — mondta valamivel később, és ez alatt a három évtized alatt Er­hart látta, hogyan emelkedett barát­ja rosszul fizetett megyei mezőgazda­­sági felügyelőből a környék egyik legismertebb és legtiszteltebb birto­kosává. — Amije volt. Herb maga kereste — Isten segítségével. Sze­rény ember volt, büszke is, és joga volt a büszkeségre. Gyönyörű csalá­dot nevelt fel. Tudta, mit kezdjen az életével. — De mi lett ebből az élet­ből, és abból, amit Herb csinált, hogy történhetett, ami történt, tű­nődött most Erhart, ahogy a lángra lobbanó máglyát nézte. Hogyan le­hetséges, hogy ennyi erőfeszítés, egy ilyen tiszta jellem egyik napról a másikra ezzé váljon : füstoszloppá, amely egyre vékonyodik, mind ma­gasabbra száll, aztán elnyeli a végte­len, mindent megsemmisítő égbolt . A KANSAS BUREAU OF INVES­TIGATION (Kansasi Nyomozóiroda) az egész államra kiterjedő szervezet, Topekában van a központja, s egy tizenkilenc tapasztalt detektívből álló nyomozócsoporttal rendelkezik. A csoport szét van szórva az egész ál­lam területén, s tagjainak közremű­ködése bármikor igénybe vehető, ha a helyi hatóságok a jelek szerint nem tudnak megbirkózni valamilyen esettel. A K.B.I. Garden Cityben tartózkodó képviselője, aki egyúttal Nyugat-Kansas tekintélyes részéért is felelős, egy sovány, jóképű, negy­venhét éves, Alvin Adams Dewey nevű detektív, akinek már a dédap­ja is Kansasban élt. Elkerülhetetlen volt, hogy Earl Robinson, Finney megye seriffje felkérje Al Dewey-t, vegye kézbe a Clutter-ügyet. Elke­rülhetetlen és helyénvaló is. Mert Dewey, aki régebben (1947-től 1955- ig) maga­­­ is Finney megye seriffje volt, azelőtt pedig az FBI különleges ügyekkel megbízott nyomozója (1940 és 1945 között New Orleansban, San Antonióban, Denverben, Miamiban és San Francisco­ban teljesített szol­gálatot), szakértelme és tapasztalatai alapján a legmegfelelőbb ember volt ahhoz, hogy megbirkózzon még egy olyan bonyolult üggyel is, mint a teljesen indokolatlannak látszó Clut­­ter-gyilkosság, ahol a gyilkosok nem hagytak maguk után semmiféle áruló nyomot. Ráadásul a bűnüggyel kap­csolatos érzelmei, mint később be­vallotta,­ „személyes problémájává" tették az ügyet, ő is meg a felesége is, tette hozzá, „őszintén szerették Herbet és Bonnie-t, minden vasárnap találkoztak velük a templomban, és össze is jártak".­­ De még ha nem ismertem és szerettem volna is any­­nyira a családot — folytatta —, ak­kor sem gondolkoztam volna más­képp. Mert megéltem már jó néhány ocsmány dolgot, nyugodtan mondha­tom. De ilyen elvetemültséggel még sose találkoztam. Mindegy, hogy mennyi ideig fog tartani, még ha életem egész hátralevő részében is ezzel az üggyel kell foglalkoznom, akkor is meg fogom tudni, mi tör­tént abban a házban , ki tette és miért. (Folytatjuk) Tizedik esztendeje Tíz esztendővel ezelőtt, 1958 március 2-án egy új, addig nem hallott hívójel hangzott fel az éterben. A rádiótechnikához nem túlságosan értők is tudjuk, hogy mennyire tele van a levegő elekt­romos üzenetekkel, elegendő egy rezzenésnyit arrébb vinni a rádió keresőjét, s más állomás, más or­szág, talán éppen más világrész toppan be a szobánkba. Kényel­mesen válogathatunk, mikor mi­hez támad kedvünk : zenét, szín­házi előadást, híreket akarunk-e hallani. Mint mesebeli varázslatra jön mindegyik, készségesen szol­gálja tájékozódásunkat, szórako­zásunkat, művelődés­ vágyunkat. A sok-sok állomás, a sok-sok adás között ezt az újabbat, amely tíz esztendővel ezelőtt szólalt meg először, mégis megkeresték azok, akik a Maros és az Olt forrásvi­dékén élnek. Az ő rádiójuk szó­lott, a marosvásárhelyi adó. Tíz esztendő óta minden nap megszólal azóta románul és ma­gyarul : Itt Marosvásárhely... A jó gazdálkodáshoz szolgáló taná­csoktól az igényes színházi közve­títésekig, a székely népdaloktól a filharmonikusok hangversenyéig változatos az adások skálája a középhullámnak azon a két kicsi pontján. Hallottam a vásárhelyi stúdióból színvonalas irodalmi összeállítást, színes karcolatot, ze­nével aláfestett riportot hazai tá­jakról, a Román Kommunista Párt országépítéséről. Helyi adó lévén csak akkor tudom fogni, ha erdé­lyi vidéken kószálok, riportűző utakon, s magammal viszem a tás­karádiómat. De talán így, mint a ritkán látott ismerős arcán az új vonásokat, még jobban észreve­­szem a vásárhelyi rádió „változá­sait". Ez pedig igényben, színvo­nalban való növekedést jelent. Megharcolt perceket jelent (vidéki rádiós is örök küzdelemben áll az idővel), állandó gondot arra, hogy jól gördüljön a szöveg, friss le­gyen a bemondó, a hangja von­zó, kellemes, érthető, jelent új és új témák keresését s szakadatlan kapcsolatot az éltető tereppel, a környező megyék lakóinak min­dennapjaival. A marosvásárhelyi rádió ebben a munkás küzdel­mében került igazán közel hall­gatóihoz. Az éter hullámhosszai­nak segítségével — a lelkek hul­lámhosszán. Nehéz, szinte lehetetlen statisz­tikát készíteni arról, hogy egy rá­dióállomást hányan hallgatnak rendszeresen. Itt a rádiókészülékek száma egyáltalán nem eligazító, mint mondjuk újságnál az előfize­tőké. De talán mégis van tám­pont : a rádiónak írt levelek. A marosvásárhelyi rádió szerkesztő­sége az első esztendőben 773 le­velet kapott, tavaly pedig húsz­ezernél többet. Ez a húszezer ember minden bizonnyal rendsze­res hallgatója az adásoknak, ennek révén is „tartja kapcsolatát” köz­vetlen lakóhelyével és környékével. A rádió történetében úgy esett, hogy a nagy távolságok rövidül­tek le előbb, a fővárosok, világ­városok között. Most az egyes vi­dékek városai és falvai között is ott ível hazánkban a láthatatlan hullám­híd az éterben, s ami mondjuk Vásárhelyen délután tör­tént, azt este a Maros menti fal­vak lakói saját „vidéki" rádióju­kon hallhatják. Mindez persze nem vidékiessé teszi a rádiót, hanem éppen a vidéket emeli általa az országos érdeklődés rangjára. A rádiósok „jó adást" szoktak kívánni egymásnak. A marosvásár­helyi rádió tizedik születésnapján „jó vételt" kívánok­­ magunknak. Vagyis : sok olyan műsort a követ­kező évtizedekben is, amit feltét­lenül szükségesnek tartunk meg­hallgatni. Beke György 5. oldal A BALÁNBÁNYAI BÁNYAVÁLLALAT AZONNAL ALKALMAZ — bányászokat — segédbányászokat — segédmunkásokat földalatti munkához A VÁLLALAT BIZTOSÍTJA • az ingyenes elszállásolást közös hálótermekben, • a napi háromszori étkezést a koszt ellenértékének megté­rítésével, • lehetőséget a szakképesítéshez AZ ÉRDEKELTEK forduljanak a balánbányai vállalat csikszent­­domokosi vasútállomáson levő székhelyéhez. (Gara CFR Izvorul Oltului, judetul Harghita), mellékelve az alábbi iratokat : munka­könyv, elszámolási lap vagy az előző foglalkozást igazoló írás az illetékes néptanácstól, katona­könyv és személyazonossági igazolvány. (7210)

Next