Előre, 1969. február (23. évfolyam, 6608-6631. szám)

1969-02-01 / 6608. szám

ELŐRE 2. oldal ERŐS KAPOCS Megtörtént, hogy amikor talál­kozóra várták, havasi kürtösök mentek elé a falu határáig. Még a régi, kis házban dolgo­zott, ősrégi kantáta nyomán fa­ragta Pintye elárultatásának tör­ténetét — a máramarosiak eljöt­tek, s ott szorongtak az apró szobában, amelynek szűk terét csaknem szétfeszítették a monu­mentális hatású szobrok. Maguk mellé tették átalvető­­jüket, melybe több napra szóló elemózsiát hoztak, ültek és néz­ték, milyenné formálódik a Hős a véső nyomán. Nagyritkán megszólaltak : — Nem ilyen volt, nem egészen ilyen. A Vitéz magasabb volt kissé. Kint a dombon, a fenyők alatt faragta egy nyáron át a Mózes­­falvi Emlékművet. A hir, mint égi­ nagy esemény terjedt a he­gyeken át, völgyből-völgybe, s alig formálódott ki az első alak, megjelentek az emberek. Mára­­maros legkiválóbb fafaragói voltak, nehéz tervvel érkeztek, mint akik hosszabb ideig szán­dékoznak maradni. Letelepedtek a szabad ég alá, szótlanul néz­ték a bontakozó munkát — ahogy a műteremben szokták —, majd tisztelettudóan szerszámot kértek és nagyolni kezdték a rönköket. Tömegestül zarándokoltak ide, erre a dombra, ahol tizenkét fa­ragott oszlop veszi körül az asz­talt, amelynek lapjába azok ne­vei vannak vésve, akiknek vére öntötte ezt az immár szabadon lélegző földet. A hegyből előtörő forrás csur­góját Vida Géza remekbe farag­­ta, sárkányfejből szökken elő a víz. Nem tartozik a kompozíció­hoz, csak eszébe jutottak azok, akik szomjukat oltani jönnek majd ide. Máramaros népe a Vida-szob­­rok legjobb ismerője. Semmit nem alkotott, amit ne néztek volna meg; ősi viseletükben megjelennek a tárlatokon. De semmit nem faragtak, alkottak a tölgynek s a fenyőnek ezekben az övezeteiben, amit Vida, a nép művésze, ne ismerne. Sze­­mély szerint ismeri a farkasré­ti Borodit és a szaploncai Ion Stan Bátrait, meg tanítványai­kat, a szacsali Tanasét, a faze­kasmestert, a regös asszonyokat és mesélőket, a szőnyegszövőket és szűcsöket. Az alkotót becsüli bennük, a nagy művészet létrehozóit, s in­nen ered ennek a kapcsolatnak a mélysége és egyenlősége. Az első választások óta kép­viselője ennek a vidéknek, azóta ösztönzője a népi alkotás kitel­jesítésének. Az idejét egyre nagyobb ér­téknek tekintő Vida heteket jár, hogy Borodi fát kapjon kapui faragásához. Akadályokat hárít el, intézmények munkáját han­golja össze, élén áll a műhelyek termékeit véleményező művész­­bizottságnak. Célja, hogy ennek a teremtőerejű népnek ne lan­kadjon az alkotókedve. Hatalmas kapocs ez a képvi­selő és választói között és mint­egy kezdete a rendkívül szerte­ágazó személyes emberi kapcso­latoknak. Előtte feltárják az emberek ü­gyes-bajos dolgaikat, minden gondjukat és örömüket. Olyan ünnepélyes egyszerűség­gel, ahogy munkáját nézik, vagy neki ősi énekeiket regélik. Rozavb­an gyűltek össze a múlt­koriban Bisk­a, Bír­san a Nagy­­bocskó, a Rónák és Strímiura lakosai, a 6000 lelkes nagyfalu művelődési otthonában. A 10. választókerület képviselőjének a Nagy Nemzetgyűlésben Vida Gé­zát jelölték. Szokás még, hogy képviselőjü­ket a falu határáig kísérik. Bányai Judit A vaslui­i új ruhagyár központi épülete (Folytatás az 1. oldalról)­tézkedéseket, szabadon véleményt mondhatnak a közügyek vezetésé­ről, fenntartások nélkül bírálhatják a hiányosságokat, minden erejük­kel kivehetik részüket azok felszá­molásából, a társadalomfejlesztés ügyéből. A tömegek megkérdezésé­nek, az eszmecsere légkörének gya­korlati haszna mellett szólnak a tu­dományosan megalapozott, a nép tapasztalatát és bölcsességét össze­gező, akaratát és létérdekeit tükrö­ző határozatok. A közvélemény elégtétellel fo­gadta, hogy a párt következetesen fellépett a szocialista törvényesség erősítéséért, azért, hogy mind az ál­lampolgárok, mind az állami szer­vek feltétlenül tiszteljék a törvényt, hogy az állami szervek megvédjék a a társadalom létérdekeit, a nép for­radalmi vívmányait, az alkotmá­nyos állampolgári­­ jogokat és sza­badságjogokat. Különleges jelentő­ségű ilyen szempontból a nemrégi­ben elfogadott új­­ büntető törvény­könyv, a bíróságok megszervezésé­ről szóló törvény, az ügyészség meg­szervezéséről és működéséről szóló törvény. Maradéktalan helyeslésnek örvend a nép körében pártunk marxista-le­ninista nemzetiségi politikája, amely biztosítja a gazdasági, politi­kai és társadalmi-kulturális feltéte­leket nemzetiségi különbség nélkül az összes dolgozók teljes jogegyen­lőségének megvalósításához, amely elmélyíti a szocialista társadalom összes tagjainak testvériségét, fej­leszti együttes munkájukat közös hazánk felvirágoztatása szolgálatá­ban. Az együttlakó nemzetiségek nemrégiben megalakult tanácsai még jobb kereteket teremtenek ah­hoz, hogy a nemzetiségek, a román nép oldalán aktívan kivegyék részü­ket a közügyek intézéséből. A megszokott dolgok oly termé­szetesek, hogy szinte el is kerülik a figyelmünket. A brassói Traktor­gyár, vagy a lenauheimi mezőgaz­dasági szövetkezet, a kolozsvári Ba­­bes-Bolyai Egyetem vagy a temes­vári akadémiai kutatóbázis román, magyar, német, szerb dolgozói szá­mára mi sem természetesebb, hogy együtt élik életüket, együtt dolgoz­nak. Magánbeszélgetésekben, párt­­dokumentumok vitája során gyak­­­ran hallani tőlük : országunk, pár­tunk. S annyira természetes, annyi­ra magától értetődően hangzanak­­ ezek a szavak, hogy az ember szin­te meg is feledkezik arról, mennyi­re mélyértelműek, milyen gyökeres tudatváltozásokat takarnak. Szinte önként kívánkoznak ide Horváth Imre közismert verssorai : „E ház otthonom, és a népe népem. / Ben­nük testvért, — ennél is többet lá­tok ! I S szeretem, mert erősödik békéje, / ezt az egész napfényes ro­mán földet, s hol az öröm mind több kapun bezörget, / s minden részét e lágy, termékeny tájnak. / Felismerem benne én is hazámat ! Honnan fakad ez az érzés ? Nyil­vánvalóan a szocialista forradalom­ból, hiszen csakis az válthatta való­ra a testvériség és egyenlőség esz­ményét, a hazafi gondolkodók meg­annyi nemzedékének ideálját, ame­lyet a Román Kommunista Párt, amikor — már megalakulásától kezdve — egyszerre vette fel a har­cot a burzsoá­ földesúri kizsákmá­nyolással és a nemzeti elnyomással. Az utóbbi félévszázad egész ro­mán történelme híven bizonyította, hogy a kommunisták forró hazasze­retete törhetetlenül egybeforrt a proletár nemzetköziséggel, de két­ségtelenül igazolta azt is, hogy a nacionalizmus végső fokon a nép nemzeti érdekeinek elárulásához ve­zet. Míg az uralkodó osztályok hosz­­szú éveken át a könyörtelen üldöz­tetés politikáját folytatták, szították a soviniszta gyűlölködést, naciona­lista diverziókkal uszították egymás ellen a tömegeket, pártunk zúgó vi­harban is rendíthetetlenül kitartott elvszerű álláspontja mellett. A kom­munisták mélységesen hazafias és internacionalista politikája — egy­mással szoros és dialektikus köl­csönhatásban — erősítette a néptö­megek összeforrottságát a fasizmus­sal szemben, s barikádokat emelt az ország határait és függetlensé­gét veszélyeztető agresszív erők út­jába. Az antifasiszta felkelés diadala megnyitotta a román nép nemzeti és társadalmi felszabadulásának út­ját és egyben megteremtette a nem­zeti kérdés marxista-leninista meg­oldásának alapját. A fegyveres fel­kelés győzelme után kemény osz­tálycsaták­ folytak a reakciós erők ellen, a fasiszta, vasgárdista és nyilasszervezetek maradványai el­len, a népi hatalom megteremtésé­ért, az agrárreform végrehajtásáért, aztán pedig megkezdődött a harc a szocialista társadalom felépítéséért. Ebben a hatalmas olvasztótégely­ben megszületett az összes nemzeti­ségek dolgozóinak testvéri barátsá­ga, majd a nemzeti elnyomást és gyűlölködést szító kizsákmányoló osztályok felszámolása, a szocializ­mus teljes és végérvényes győzelme után az összes nemzetiségek reális jogegyenlősége, ugyanakkor meg­szűnt mindennemű faji és nemzeti megkülönböztetés. A felvilágosult hazafiak nemes el­gondolásai, a hazai munkásmozga­lom első programdokumentumaiban megfogalmazott és az RKP alakuló kongresszusának dokumentumaiban tovább fejlesztett ilyen irányú kö­vetelések tehát csak a szocializmus­ban valósulhattak meg. A szocia­lista Románia alkotmánya nemcsak meghirdeti, hanem szentesíti is, hogy minden nemzetiségi különbség nélkül az ország összes állampolgá­rai egyenlő jogokat élveznek vala­mennyi tevékenységi területen; minden nacionalista-sovén propa­gandát, a faji vagy nemzeti gyűlöl­ködés szítását a törvény bünteti. N­apjainkban az ország alap­törvényében foglalt kitéte­lek eleven tanúbizonysága­ként országszerte bebizonyo­sodik, hogy a román nép és az együttlakó nemzetiségek testvéri ba­rátsága társadalmunk erejének és szilárdságának egyik fő forrása. Ro­mánia tapasztalata igazolja, hogy a nemzeti kérdés marxista-leninista megoldása szervesen hozzátartozik a dolgozók hatalomra jutása után és abban a diadalmas új társadalmi rendszerben bekövetkezett mélyre­ható forradalmi átalakulásokhoz, amelyben mindörökre megszűnt az ember ember általi kizsákmányolá­sa, fejlődnek a szocialista társadal­mi viszonyok, a társadalom vezető ereje pedig a kommunista párt. A tömegek széles körű és közvet­len részvétele az államvezetésben — bármely társadalmi rendszer de­mokratizmusának fő ismérve — csak méginkább kiemeli az összes állampolgárok teljes jogegyenlősé­gét. A napokban az együttlakó nemzetiségek soraiból — a lakosság összetételének megfelelő arányban — jelölteket javasoltak a nagy nem­­zetgyűlési és néptanácsi képviselő­­választásokra. Az egyetemes történelem tanítja, hogy a politikai jogok és szabadság­­jogok csakis szilárd gazdasági ala­pon lehetnek tartósak. A különböző nemzetiségű állampolgárok teljes jogegyenlősége abban testesül meg, hogy valamennyien egyaránt része­sülhetnek az ország társadalmi-gaz­dasági fejlődésének minden jótéte­ményében. Pártunk éppen ezért fej­leszti gazdaságilag az ország összes vidékeit, ezért gyarapítja arányo­san a termelőerőket hazánk egész területén. Köztudomású, hogy az egykor gazdaságilag elmaradott me­gyéket, ahol a románok mellett szá­mos más nemzetiségű dolgozó is él, hangsúlyozottabb ütemben iparosí­tottuk. A felszabadulás óta tucat­nyi új gazdasági objektum épült ezeken a helyeken; valamennyi említett megye a többihez hasonló­an harmonikusan fejlődik. Társadalmi rendszerünk a leg­­messzebbmenően, régebben egysze­rűen elképzelhetetlen feltételek kö­zött fejleszti a politikai és gazdasá­gi-társadalmi fejlődés azonos té­nyezőin nyugvó, elválaszthatatlanul egymásba fonódó román és nemze­tiségi kultúrát. Romániában 12 mű­vészeti intézmény működik az együttélő nemzetiségek nyelvén, 41 magyar, német, szerb, ukrán, ör­mény újság és folyóirat lát napvi­lágot körülbelül 675 000 példány­ban ; a könyvek és brosúrák évi példányszáma meghaladja a 3 490 000-et. A szocialista Románia kulturális kincseinek tárházát magyar, német és más nemzetiségű neves írók, képzőművészek és zeneművészek gyarapították és gyarapítják. A ro­mán tudományos dolgozók mellett különböző nemzetiségű tudományos dolgozók, akadémikusok fejtenek ki gyümölcsöző alkotómunkát. A párt következetes nemzetiségi politikájáról ékesszólóan tanúskod­nak a nemzetiségi kultúra fejlődé­sének anyagi feltételei. Az összes oktatási intézmények kapui szélesre tárultak nemzetiségi különbség nél­kül minden állampolgár fiai előtt. Anyanyelvű oktatás folyik az elemi iskolától kezdve egészen a főiskolá­ig. A múlt tanévben 1944 iskola és szekció működött az együttlakó nemzetiségek nyelvén. A román és nemzetiségi tannyelvű, közös isko­lák és fakultások tanulói, illetve hallgatói együtt tanulnak, együtt művelődnek és sportolnak, ami fej­leszti testvéri baráti viszonyukat, előmozdítja az ifjúság internaciona­lista nevelését. A különböző nem­zetiségű fiatalok közeledésének, a nemzeti elszigetelődési tendenciák elkerülésének elvi szempontjai itt gyakorlati meggondolásokkal is pá­rosulnak : az együttlakó nemzetisé­gekhez tartozó leendő mérnökök­nek, tanároknak, orvosoknak tud­niuk kell a lakosság nyelvét, bár­hova is kerüljenek dolgozni tanul­mányaik befejezése után. A román nép és az együttlakó nemzetiségek teljes jogegyenlőségen alapuló testvéri barátsága és együtt­működése a pártpolitika nagy vív­mánya, a lakosság párt körüli poli­tikai és erkölcsi egységének egyik fő forrása. A párt marxista-leninista nemze­tiségi politikája folytán a különböző nemzetiségű dolgozók a szocialista Romániát saját hazájuknak tekintik és minden erejükkel felvirágzását szolgálják. Nicolae Ceaușescu elv­társ egyik utóbbi beszédében em­lékeztetett arra, hogy a Román Kommunista Párt már megalakulá­sakor a zászlajára írta a társadalmi rabság és a nemzeti egyenlőtlenség megszüntetését, mert a dolgozó nép­nek csak egyetlen ellensége van — a kizsákmányoló osztályok, azok felszámolásával együtt pedig mind­örökre megszűnik a nemzeti elnyo­más is. Hazánkban örökre felszá­moltuk a nemzeti egyenlőtlenséget; a román, magyar, német dolgozók, akik a századok folyamán együtt dolgoztak és harcoltak, ma egysége­sebbek mint valaha és a szocializ­mus építésében törhetetlenül érvé­nyesítik a kommunista párt politi­káját... Szocialista nemzetünk kitel­jesedése a románok, magyarok, né­metek testvériségének erősítése út­ján érvényesül, mert valamennyi­ünknek egy az útja, érdekeink azo­nosak abban a társadalomban, mely­ben minden dolgozó egyazon jogok­kal, ugyanazon kötelezettségekkel, egyforma lehetőségekkel rendelke­zik. S­zocialista építésünk kitelje­sítése újabb szakaszában a társadalmunk szerkezetében bekövetkezett mélyreható változások szentesítéseként megala­kult a Szocialista Egységfront, a­­melyben a Román Kommunista Párt mellett képviseltetik magukat a leg­fontosabb tömeg-, társadalmi és szakmai szervezetek, valamint az együttlakó nemzetiségek dolgozói­nak tanácsai, s amely mint állandó politikai szerv megtestesíti a szocia­lista nemzet összes erőinek tartós egységét, erősíti társadalmunk ösz­­szeforrottságát. A Szocialista Egy­ségfront, amely híven tanúsítja a munkás-paraszt szövetség, a mun­kásosztály, a parasztság, az értel­miség, nemzetiségi különbség nélkül az összes dolgozók egysége erősödé­sét, fokozza a párt vezető szerepét társadalmunkban, ami döntő felté­tele a szocialista és a kommunista építés sikerének Romániában. Pártunk átfogóan és sokoldalúan munkálkodik a román nép és az együttlakó nemzetiségek testvérisé­gének erősítésén, mintegy tanúsít­va, hogy a szocialista hazafiság és a szocialista internacionalizmus két szerves és egymástól elválaszthatat­lan tényezője a párt marxista-leni­nista politikájának. A román nép és az együttlakó nemzetiségek testvéri egysége, amely a nagy osz­­tálycsaták tüzében született, társa­dalmi rendszerünk fejlesztésének, szocialista hazánk felvirágoztatásá­nak jelentős ereje. Társadalmi és államrendszerünk fejlődésének fő vonása VÁLASZTÁSRA KÉSZÜL AZ ORSZÁG Ami nem fért bele egy újsághírbe (Folytatás az 1. oldalról) zafias munkájának mennyiségében, értékében is. Legutóbb pedig megnyilvánult abban a lelkes válaszban, amelyet a megyei néptanács januári ülés­szaka adott a megye lakosságának nevében a galaciak felhívására. A tavalyi megvalósításnál több mint négy és fél millió lejjel többet vállaltak, pontosabban 42 508 911 lejt érő hazafias munkát. Mire telik a több mint negyven­két millió lejből ? A kérdésre adott felelet egyrészt a megye lakói­nak gazdaszelleméről, másrészt a megye előtt megnyíló lehetőségek­ről vall igen beszédesen. Azért mondom lehetőségekről, mert nem mindegy, hogy mire használják azt a tengersokat érő munkát, hol hasznosíthatják lelkesedésüket az állampolgárok. Ebben az évben a megye dolgo­zói olyan területeken is végeznek hazafias munkát, amelyek eddig egyszerűen nem léteztek sem a ha­zafias munka lehetőség-listáján, sem a megye objektumait felsoroló térképeken, íme, néhány a legfon­tosabbak közül: „Szállodák építésénél 280 000 lej értékű hazafias munka.“ A megyében épülő három turis­taszálloda (Csíkszeredán, Székely­­udvarhelyen és Tusnádfürdőn) 450 helye sokkal több, mint a megye eddigi ilyen létesítményeinek ka­pacitása, és az első komoly lépést jelenti a megye nagyszerű turisz­tikai lehetőségei hasznosítása, a korszerű vendéglátóipar kifejlesz­tése útján. A lakosság hozzájárulá­sa jelentősen lerövidíti az építke­zési időt és lehetővé teszi e jelen­tős objektumok határidő előtti használatba adását. „Műjégpálya építése : 1 000 000 lej“ Régi álmuk megvalósításához kezdenek ebben az évben a csík­­szeredaiak : felépítik az ország első fedett műjégpályáját. A régi jég­pálya mellett épül fel a város egyik legimpozánsabb modern pa­lotája, a téli sportok szállása. Per­sze, sokkal többe kerül a jégpalota, mint az idézőjelben szereplő ösz­­szeg, de a város lakosságának egy­millió lejt érő hozzájárulása — a­­mely, ha szükség lesz rá, akár meg is duplázódhat, ebben biztosak lehe­tünk — meggyorsíthatja az építke­zést, közelebb hozza a várva-várt ünnepi pillanatot. „Vízvezetékhálózat bővítése: 813 000 lej“ Székelyudvarhely municípium leg­nagyobb ipari létesítménye, a cér­nagyár építése időszerűvé tette a Küküllő-parti város egyik legége­tőbb problémájának, a vízvezeték­hálózat és a csatornázás kérdésének a megoldását is. A munkálatok még az elmúlt évben megkezdődtek, az idén meggyorsul a munkaüzem, hisz december elsején üzembe lép a 2000 munkást foglalkoztató nagy gyár, s addig a vízellátást meg kell oldani. Ezzel egyidejűleg megoldó­dik a municípium lakosságának a vízellátása is, le lehet szerelni az udvarhelyi utcák jellegzetes vele­járóját, a szivattyús kutakat s megol­dódik a szennyvíz elt­evetése is. Az egész munkálat értéke több mint 6 és fél millió lej, de ebből részt vállalnak az udvarhelyi állampol­gárok is, éppen úgy, mint ahogy tették az elmúlt évben. A vízveze­tékhálózat bővítésére megyei vi­szonylatban fordított több mint nyolcszázezer lej értékű hazafias munka tekintélyes része a municí­pium állampolgárainak a felaján­lása, akárcsak az a negyedmillió lejt kitevő munka, amelyet a cér­nagyár építőtelepén fognak ledol­gozni az udvarhelyiek. „Parkok, pihenőhelyek létesítése és kibővítése : 2 482 000 lej“. Hargita megye városainak és fal­vainak a parkjai, pihenőhelyei több mint 370 hektárt tesznek ki. Ennek a nagy területnek a gondo­zására, ápolására a néptanácsok évente milliókat költenek, s a la­kosság hozzájárulása is milliós értékekben fejezhető ki. Nos, ez a terület (egy lakosra átlagban kö­rülbelül 13 négyzetméternyi park jut) jelentősen tovább növekszik ebben az évben , a lakosság hozzá­járulásával újabb 104 hektárt par­kosítanak. „A falusi helységek társadalmi­kulturális létesítményeinek fejlesz­tésére fordított munka értéke 4 800 000 lejt tesz ki.“ Ebből az összegből iskolák, mű­velődési otthonok épülnek azok­ban a falusi helységekben, ahol er­re égetően szükség van. A megye minden táján épül valami a fal­vakban : Tölgyesen és Kászonaltí­zen, Szentmihályon és Dánfalván. Kijavítják a kultúra hajlékát a zetelakiak, a ditróiak, az etédiek, a muzsnaiak. Járdaépítés több mint 160 000 négyzetméteren, 78 híd építése, 84 sportbázis létesítése, 6 kilométer élősövény és főlég annyi sok minden tanúskodik a megye lakosságának lelkes munkavállalásáról, a vezető­szervek irányító tevékenységéről, a módról, ahogy megyeszerte a fel­ajánlásokat kezelik. Jóllehet, még nagyon az év ele­jén vagyunk, s ez alkalommal csak a felajánlásokról írhattunk, meg­győződésünk, hogy évközben adódik majd alkalom tudósítani a válla­lások valósággá éréséről is. MŰVELŐDÉS Könyvtárosok értekezlete Nagyváradon Kétnapos értekezleten vettek részt a Bihar megyei könyvtárosok Nagyváradon, hogy a könyvtári há­lózat átszervezése óta eltelt időszak tapasztalatait megvitassák. Iuliu Pintea, a megyei Népi Alkotások Házának szakembere elemezte a megye könyvtári helyzetét. A hozzá­szólók javaslatokkal egészítették ki a jelentést. A vita középpontjában a községi könyvtárakhoz tartozó fiókkönyvtá­rak helyzete állt. Ezek egyes falvak­ban még meg sem alakultak , má­sutt a községi könyvtárakhoz sok apró könyvtárat csatoltak s felme­rült a több­példányos könyvek kér­dése. A könyvtári propagandáról és a könyvellátásról szintén szó esett. Nagyvonalúbb és korszerűbb könyv­­reklám­ra van szükség, a könyvellá­­tásbant a tudományos könyvterjesz­tés kritériumai szerint fokozottan fi­gyelembe kell venni a községek sa­játosságait, a szakmai érdeklődést meghatározó foglalkozás­ágakat, a helyi lakosság nemzetiségi összeté­telét, a civilizált könyvtári kiszolgá­­lás korszerű igényeit — hangoztat­ták a hozzászólók. Az értekezleten meghatározták a legsürgősebb ten­nivalókat, és azt is, hogy az intézke­dések végrehajtását a megyei mű­velődés- és művészetügyi bizottság február és március folyamán min­den községben ellenőrzi. Az értekezlet sikeréhez nagyban hozzájárult a változatos napirend és a jó szervezés. Az összehívott könyvtárosok egyúttal könyvtári szakemberek előadásait hallgatták meg, s részt vettek gyakorlati be­mutatókon is. Tanulságos volt pél­dául a hat községi könyvtáros ál­tal fölolvasott saját, ugyanarról a könyvről szóló ismertető összevetése és megvitatása. Az értekezlet jó szolgálatot tett különösen most, a falusi könyhónap küszöbén. (Mun­katársunktól). Tavasz táján ünnepli húszéves fennállását a maros­vásárhelyi Ál­lami Bábszínház. A legújabb be­mutatók azonban mintha máris a jubileum jegyében születtek volna : szakmailag rendkívül izgalmasak és színvonalasak. Egyébként már a kö­zelmúlt sikerei óta — gondolok itt a régebbi Bajor-estére és a Toldi elő- ,­adásra —­ tudjuk, hogy Vásárhelyt valami figyelemreméltó készül. Ezzel a bábszínházzal egyre inkább szá­molni kell. Ezek után az egyik legutolsó be­mutatójukról a magyar szekció ál­tal előadott Zsivány-kaland­ról szólnék. Zenés báb-bohózat ez, Thorbjörn Egner meséje nyomán írta Dévényi Róbert. A szöveg­könyv szellemes, fordulatos, naiv történésekkel és sok humorral telí­tett (bár — sajnos — túl sok benne a kifejezetten felnőtteknek irt csat­tanó). Antal Pál rendezésében az előadás két síkon mozgott. Az elő­térben a bábszínészek „élőben“ ját­szottak, majd bent a bábszínpadon bábukkal fejlesztették tovább a cse­lekményt, aztán ismét kiléptek és így tovább. Ez a játék kétségkívül gazdagította az előadást és dinami­kussá tette az összhatást. A szelle­mes, humoros fordulatok a váltások során mindvégig zökkenőmentesen bonyolódtak tovább. Antal Pál az előadást jó érzékkel, fegyelmezett (talán túlontúl visszafogott) egység­be fogta össze. Hozzátartozik azon­ban az igazsághoz, hogy a bábszín­padon történt, játszott jelenetek voltak a kiemelkedőbbek. A műfaj­ra érzékeny, s abban jártas Haller Józsefet szellemes díszlet- és bábter­vei újból előtérbe állították. Az is­mert grafikus pályafutása a bábter­vezésben töretlenül felfelé ível. Csíky Boldizsár zenéje vélemé­nyem szerint ezúttal egy lépéssel le­maradt a darab sugallta lehetőség­től. A zenei groteszk felé hajló Bábszínház szándéka csak helyenként valósult meg. Sok „üres“ pillanatot hagyott kiaknázatlanul. A bábszínészekről csakis az elis­merés hangján lehet szólni. Játékuk komoly, sokrétű, színes, izgalmas volt. Orsói Kornélia kiemelkedő volt az Oroszlán szerepében, s úgyszin­tén a három zsiványt alakító Krón Ernő, Zsigmond József és Adorján Sándor,­­ valamint Ilyés Gabi (Zsófi néni) előadásában. De elis­merés illeti mindannyiukat a szép munkáért. Gratulálunk ! D. Szabó Lajos ZSIVÁNY-KALAND Temesvári hírek Hangverseny sorozattal avatják fel a nemrég felépült temesvári Zeneművészeti Líceum modern elő­adótermét. Január 30-án a legjobb diákszólisták léptek köz­önség elé, erre a hangversenyre meghívták az iskola egykori végzettjeit is, azokat, akik díjakat nyertek a különböző hazai és külföldi zenei versenyeken. Január 31-én az iskola szimfonikus zenekara és énekkara koncertezett, vasárnap a tanári kar hangverse­nyez. ★ Január 30-án tartotta második be­mutatóját a temesvári Mátéi Miliő színház Pro Iuventutis stúdiója. Ez­­alkalommal Arnold Wesker : Évsza­kok című darabját vitték színre Aureliu Manea rendezésében. A két szerepet Fiorina Cercel-Perian és Ovidiu Moldovan játszotta. (Munka­társunktól) 1969. FEBRUÁR 1., SZOMBAT EGY NAP­ Ugyanazon a napon két új lap is került a kezembe. Az egyik a maros­­vásárhelyi színművészeti főiskolásoké, a másik a Babes-Bolyai egyetemé, Thália és Echinox. (Az előbbi címét majdnem csupa nagybetűvel, az utób­bi csupa kisbetűvel írja.) Mindkettő első pillantásra színvo­nalasnak, érdekesnek, kultúráltnak tűnik. A Thália a hat beköszöntő cikk mellett (ami talán kissé sok) egy átte­kintő igényű színházi cikket hoz Ma­rosvásárhely színi életéről, egy is­mertetést a korszerű pantomim kérdő­ KÉT LAP­ jeiről s számos színészjelölt vallo­mását a hivatásról. Hoz verseket és humort is, jó érzékkel egymás mellé tördelve. Az Echinox-ban kevesebb a szónoki ünnepélyesség, de annál több a filo­lógus buzgalom és igény. Meglepő azonban, hogy Martin Heidegger né­met filozófustól egy nagyobb tanul­mányt közöl, ami ellen persze nincs, nem is lehet kifogásunk, viszont a he­lye inkább valami szakkiadványban, vagy „rendes“ folyóiratban volna. Itt inkább az lenne az érdekes, mit mond a mi diákságunk Heidegger kapcsán, vagy róla. Ugyanígy : amíg a magyar nyelvű anyag három oldalt foglal el (van egy német is) ebből két teljes ol­dal egy túlságosan tömör Kant is­mertetés, minden népszerűsítő igye­kezet, képesség nélkül. (Huszár Vil­mos : Megjegyzések a Tiszta ész kritikájához.) A német oldal szintén egyetlen tanulmány, Hermann Broch­­ról. Véleményünk szerint ezek szintén szakkiadványba, valamilyen Értesítő­be, ACTA-ba kívánkoznának. Az is­meretek ilyen fokú terjesztése nyilván a tanszékek feladata. A diáklapokból a diákokra vagyunk kíváncsiak, hang­jukra, reflexióikra (akár Kantról és Heideggerről is), az igazi színvonalat csakis ezáltal lehet biztosítani. Reméljük, az indulás után, amely így is igen biztató, a szerkesztőségeik minden vonatkozásban meglelik sajá­tos feladataikat s diákjaink szellemi termésének színes, változatos fóruma lesznek. Sós Péter PARTJELZŐ Az év első eredeti szempontú ze­nekritikáját Terényi Ede írta, az Igazságban, Vermessy Péter művé­ről : A SÍRFELIRAT-ban hiába ke­ressük a szellemességnek, a csufon­­dáros tréfálkozásnak, a finom iró­niának Vermessyre oly jellemző ke­verékét...“ Valóban hiába keressük a tréfás csúfondárosságot és nem is tudunk belenyugodni: micsoda sír­felirat, micsoda gyászzene az ilyen ? Az vigasztal csak valamennyire, hogy egyes temetők gondnokait bi­zonyára meggondolkoztatják Teré­nyi kifogásai és ezentúl a sírkövek­re bajuszt ragasztanak ! „Miért ír az ember kézzel ?“ — kérdi vívódva töprengve egy költőnő egyik hetilapunk hasábjain s meg is forgatja-pontosítja-szabatosítja a kérdést ? : „Miért kézzel ír az em­ber ? “ A kérdésre nem nehéz felel­ni. Magától is rájöhet bárki a vá­laszra, aki próbált már lábbal vagy a fogai közé szorított ceruzával írni! Nem is beszélve arról, hogy hányan írnak még mindig a legkülönbözőbb testrészekkel! (csősz)

Next