Előre, 1969. február (23. évfolyam, 6608-6631. szám)
1969-02-01 / 6608. szám
1969. FEBRUÁR 1., SZOMBAT TUDOMÁNY A poliploidia jelentősége a növénynemesítésben Általában ismeretes, hogy az élő szervezetek sejtjeiben kromoszómák találhatók, amelyeknek száma jellemző az illető fajra és ezáltal fontos jegyként szerepel az egyes fajok megkülönböztetésében és felismerésében. A kromoszómák genetikai jelentősége igen nagy, mivel fő hordozói az örökletes tulajdonságoknak. A testi sejtek kromoszómáinak száma általában a fajra jellemző kromoszóma-alapszámnak (x) a kétszerese. Ebben az esetben diploid szervezetről beszélünk, melyet 2 x-szel jelölünk. Előfordul azonban, hogy bizonyos tényezők hatására a kromoszóma alapszám megnő, illetve megsokszorozódik, minek következtében úgynevezett poliploid szervezetek jönnek létre : triploid (3 x) tetraploid (4 x), pentaploid (5 x) stb. A kromoszóma alapszám, vagyis szerelvény számának a megnövekedése két úton jöhet létre : 1). a kromoszómaszerelvény megsokszorozódása és 2) különböző fajok közötti ivaros keresztezés által. Az első esetben autopoliploidiáról, a másodikban alopoliploidiáról beszélünk. Mindkét folyamat végbemehet akár természetes, akár mesterséges úton. AZ AUTOPOLLPLOIDOK SPONTÁN MEGJELENÉSÉNEK OKÁT a környezeti feltételek olyan megváltozásában kell keresnünk, amelyek zavart idéznek elő a sejtosztódás normális folyamatában. Ami a poliploid növények elterjedését illeti, megállapították, hogy ezek különösen nagy számban fordulnak elő a zord éghajlatú vidékeken : alpesi, sarkvidéki, sivatagi stb. feltételek között. A poliploid formák létrejötte gyakoribb a változatos éghajlatú feltételek között, főleg a nagy hőmérsékleti ingadozásokat mutató vidékeken. Így pl. a Pamir hegységben a növényzetnek kb. 85 százalékát poliploid fajok képezik, a Spitzbergákon ez az arány 80 százalék, a sarkvidék Kelguev szigetén pedig 92,4 százalék. Másik érdekes megfigyelés szerint az autopoliploidia gyakoribb a kultúrnövényeknél, mint a természetben vadon élő fajoknál. Ez azzal magyarázható, hogy a termesztett növények sokkal változatosabb környezeti feltételeknek vannak az ember által alávetve, mint a spontán flóra növényei. Szovjet kutatók, a Pamir hegységben végzett expedíciójuk alkalmával megállapították, hogy a rendkívül zord feltételek közt termesztett burgonyának számos új, autopoliploid formája jött ott létre. A POLIPLOIDIA JELENSÉGE maga után von egy sor, az egész szervezetre kiható küllembeli és élettani elváltozást, így nagyon gyakori, bár nem általános jelenség, a normálisnál nagyobb termet. A szokásos kisérő jelenségek közé tartozik még a lassú növekedés is. Mint sajnálatos tényt kell azonban megemlítenünk, hogy a poliploidoknak van egy gazdaságilag igen hátrányos tulajdonságuk, éspedig a csökkent magtermés. Ez a tényező határt szab a poliploidok gazdasági felhasználásának, amenynyiben mesterséges poliploidizálásnak csak azoknál a növényeknél van értelme, ahol nem magra történik a termesztés. Ezek szerint csak a vegetatív szerveikért (levél, szár, gyökér, virág) termesztett növények, mint például a cukorrépa, retek, spenót, lóhere, dísznövények stb. mesterséges poliploidjainak van a gyakorlat számára jelentőségük. Az élettani elváltozásokat illetően, a poliploid szervezetek ellenállóképessége többnyire nagyobb a diploidokénál. Változást szenved az életfeltételekkel szembeni kölcsönhatásuk is és ennek következtében megváltozik elterjedési területük. Az a körülmény, hogy a fiziológiai egyensúly megváltozása következtében eltérések lépnek fel az életfeltételekkel való kapcsolatokban, újabb lehetőséget nyújt arra, hogy a megszokottól eltérő környezeti feltételek között is fennmaradjanak. Ezért egyesek magaslati, vagy aszályos, esetleg sűrű vetésű feltételek között is jól megélnek és diploid előfutáraiktól eltérő módon reagálnak az öntözésre vagy a trágyázásra. A POLIPLOIDOK TÖRZSFEJLŐDÉSI és EGYBEN GAZDASÁGI JELENTŐSÉGE éppen abban áll, hogy gazdag változékonyság forrásai és mint ilyen rendkívül értékes kiindulási anyagot jelentenek a növénynemesítés számára. A poliploidiát előidéző természeti tényezők tanulmányozása alapján az utóbbi évtizedekben több módszert dolgoztak ki a poliploidoknak mesterséges úton való előállítására. Leghatásosabbnak ezideig a colchicin bizonyult, amely az őszi kikericsből (Colchicum autumnale) kivont alkaloida. A colchicin az osztódásban lévő sejtek magorsóját szétroncsolja és ezáltal lehetetlenné válik a kettéosztódott kromoszómák két külön sejtbe való vándorlása. Az egy sejtmagban maradt, megkettőződött számú kromoszómák poliploid sejt kialakulásához vezetnek. Kezelésre nagyon híg, többnyire 0,05—1 százalék colchicin oldatot használunk, amelyet -s különböző módon juttatnak a növény fiatal, osztódásban lévő szöveteibe : szártenyésző csúcsra, virágra, vagy csírázó magvakba. Tekintettel a poliploid növények gazdaságilag hasznos tulajdonságaira, az utóbbi évtizedekben széleskörű kísérleti munka indult meg poliploid formák mesterséges úton való létrehozására. Szántóföldi növényeink közül e téren a legszámottevőbb eredményeket a cukorrépánál és lóherénél érték el, így a hazai nemesítésű R. Poli-1, R. Poli-3, R. Poli-5 és R. Poli-7 triploid cukorrépák lényegesen felülmúlják a diploidok termését mind gyökérnagyságuk, mind pedig magasabb cukortartalmuknál fogva. A triploid formák a diploid fajtáknak tetraploidokkal való keresztezése útján jönnek létre és egyesítik magukban mind a poliploidia előnyeit mind a keresztezésből származó hibrid életerőt (heterózist). A lóherét illetően, a svéd, lengyel, magyar tetraploid lóhere fajták nagyobb zöld tömeget adnak mint a diploidok és kaszálás után hamarabb sarjadnak. Ugyanakkor a magtermésük jóval kisebb a diploidokénál. Sajnos a poliploid lóhere nemesítése terén még nincsenek kielégítő hazai eredményeink. A kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola genetikai és növénynemesítési tanszékén 1964-ben megindult a munka az erdélyi vöröshere poliploidizálását illetően. Az említett növényeken kívül mesterséges úton előállított tetraploid formák ismeretesek még a spenót, mustár, retek és szőlőnél, valamint triploid magnélküli fajták az uborkánál, görögdinnyénél, almánál és banánnál. A gabonaféléknél egyelőre csak a rozsnál értek el eredményt. A tetraploid rozs, bár nagyobb magvú és fehérjedúsabb mint a diploid, de kisebb termése, gyenge szalmája és más hátrányos tulajdonságai miatt mindmáig nem terjedt el a termesztésben. A dísznövények körében a poliploidia alkalmazása egy sor igen értékes forma elnyeréséhez vezetett. POLIPLOID FORMÁK keletkezésének másik, már említett útja a különböző fajok egymás közötti keresztezése, aminek következtében úgynevezett alopoliploidok jönnek létre. Ilyen hibridizáció létrejöhet mind természetes, mind mesterséges úton. Ez alkalommal gyakori az új fajok megjelenése, ezért az alopoliploidoknak fontos szerepet tulajdonítanak az evolúcióban. A rokon fajok közötti hibridek általában termékenyek, míg a távoli fajok hibridjei meddők szoktak lenni. A meddőség leküzdésére bevált eljárás az alopoliploidok kromoszóma szerelvényeinek megkettőzése, mely alkalommal minden kromoszóma megfelelő párra talál sejtosztódáskor. Az így nyert formákat amfidiploidoknak nevezzük. A poliploidok előfordulása a természetben igen gyakori. Az e téren végzett tudományos kutatások adatai szerint Közép-Európa 652 növényneme (genus) közül — mely 80 százalékát képezi a növényzetnek — 419, azaz 64,2 százaléknál találhatók poliploid fajok. A poliploidia mesterséges úton való létrehozása új és hatékony eszköz a növénynemesítők kezében. Különösen olyan nemesítési célkitűzések megoldásában van nagy jelentősége, ahol a klasszikus nemesítési módszerekkel már nem lehet további eredményeket elérni. Sebők Klára főiskolai adjunktus, a mezőgazdasági tudományok doktora MIRE ALAPOZÓDNAK A CUKORRÉPÁNÁL ELÉRT HAZAI EREDMÉNYEK KÁBELFEKTETÉSEKÉVEL A környezet eredeti állapotának sértetlenségét biztosítja telefonkábelnek gyep vagy kert talajába való fektetése során a Bell Telephone Laboratories által kifejlesztett, tömör felépítésű kábelfektető gép. Feladata, hogy könnyű kábeleket fektessen 2—2,5 m mélyen, anélkül, hogy eközben komolyabb mértékben megrongálná a termő talajréteget. Ez a gépjárműlényegében önjáró eke, amit egy ember irányít. A gépjármű alsó részére rezgő ekevasat szereltek fel, és ez a tengelyek közötti távolság közepén helyezkedik el. Az ekevas kettéhasítja a földet a haladó jármű alatt úgy, hogy ugyanakkor a kábel a gépjárművön elhelyezett kábeldobról (1) csavarodik le, és halad végig egy üreges tengely belsejében az ekevas mögött. Ezáltal folyamatos és gyors a kábelfektetés (2) Az ekevas súrlódását miközben az a talajban előrehalad, a mérések szerint 80%-kal csökkentették mégpedig úgy, hogy az ekevas másodpercenként 40-szer teljes amplitúdóval rezeg. Egy teljes amplitúdó 15 mm. TANULNI KELL! EZT IS Ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy — mondhatnók a köznyelvi hasonlattal mi is. Napjainkban különösen időszerű a nyelvtanulás, hiszen egyre többoldalú és szorosabb kapcsolat teremtődik más-más ajkú egyének, közösségek között. Nálunk elsősorban az iskola hivatott a nyelvoktatás eredményes megoldására, vagy legalábbis az alapok lerakására. Az anyanyelv tanítása pedig központi helyet foglal el Gomenius óta a nyelvoktatásban, a nyelvtanulásban A cél elsősorban gyakorlati jellegű, meg kell tanítani a tanulókat a helyes, szabatos nyelvhasználatra mind szóban, mind írásban. Magasabb fokon meg elméleti kérdések megismertetésével tudatosítani kell a nagyrészt empirikus jellegű ismeretanyagot. A cél megvalósítása az oktatók feladata. A tankönyvek segítségével és helyes módszerek alkalmazásával a középfokú oktatásban el kell jutniuk oda, hogy az általános iskolák végzettjei az irodalmi nyelvi gyakorlatnak megfelelően bírják a nyelvet, és érthetően, szabatosan, sőt hangulati hatásra is törekedve beszéljenek és írjanak. Az iskola ezt a tudomány mai eredményeinek közvetítésével valósíthatja meg úgy, ha módszeresen végzi oktató munkáját. Iskolatípusonként és az életkori sajátosságoknak megfelelően más- más követelményeket állíthatunk fel, más-más igényt támaszthatunk. De a végső célnak azonosnak kell lennie: a nyelv mennél bensőségesebb megismertetése, a beszéd- és íráskészség mennél magasabb szintű kialakítása. Az alábbiakban ennek érdekében vetnénk föl néhány időszerű kérdést a magyar nyelv oktatásával kapcsolatban. És felhívnék ezúton is a Tanügyi Újság figyelmét arra, hogy nem volna érdektelen ilyenszerű kérdéseknek a szakmai jellegű megbeszélése. NYELV ÉS BESZÉD Elsőként talán a nyelv és a beszéd viszonyát említhetnék. A modern nyelvtudomány — amint azt e lap hasábjain Bán Elek tollából olvashattuk — a beszéd elsődlegességét hirdeti a nyelvvel szemben mind elméleti, mind gyakorlati szempontból. És valóban Ferdinand de Saussure francia nyelvésznek, a modern leíró nyelvtudomány megalapítójának fellépése óta a nyelvtudományban elkülönítjük a beszédet és a nyelvet. A nyelv az a jelrendszer, amely a társadalom egészének rendelkezésére áll mint objektív társadalmi jelenség, gondolatai kifejezésére. A beszéd meg az egyéntől, mint a közösség tagjától használt nyelvi formák összessége úgy, ahogyan azokat a valóságbeli viszonyok tükröztetésére alkalmazza, érthető közléssé formálja. A beszédet tehát működésben lévő nyelvként foghatjuk föl. A nyelv ezek szerint rendszer, a beszéd a nyelvi jelrendszer elemeinek a közlés céljából történő megválogatása, egybeszerkesztése, felépítése. A kettő, a nyelv és a beszéd nem nélkülözheti egymást közléskor, a kettő feltételezi kölcsönösen egymást mint ugyanannak a jelenségnek a másmás jellegű létezési, megjelenési formája. Amikor a modern nyelvtudomány, az elmondottak szerint, a beszéd elsődlegességét hangoztatja, nem tesz egyebet, mint a nyelvet funkcionálása közben tartja elsősorban vizsgálandónak, mint olyan jelenséget, amely a gondolatközlés folyamatában híven tükrözi a valóság tárgyairól, jelenségeiről, folyamatairól alkotott szemléleti összképet. És tegyük hozzá : amely megelőzi mint ilyen az írásbeli közlési módot. Az idegen nyelvek tanulásában ennek módszertani vonatkozásban igen nagy a jelentősége — hangsúlyozta ezt Bán cikke is. Az anyanyelvi oktatás vonatkozásában szintén jelentős ez a szempont, hiszen a nyelv elsősorban a beszédben él. A nyelvi formákat a hangos beszédben sajátítja el nagy többségében a beszélő közösség. Hozzájárul később az írott forma is a nyelvi ismeretek gyarapításához, és így a kettő, iskolai és iskolázott szinten kölcsönösen hat egymásra. A magyar nyelvoktatás vonatkozásában ebből az elvi megállapításból az a következtetés vonható le, hogy a nyelv hangos oldalát, a beszédet szintén művelnünk kell, nem elégedhetünk meg az írás vagy az íráskészség fejlesztésével, kialakításával. Annál is inkább, mivel a beszéd az elsődleges. Az oktatás rendjén — éppen ezért — súlyt kell helyeznünk a beszéd akusztikai, hangzásbeli oldalára is. Amiképpen megkívánjuk tanulóinktól, hogy a betűket helyesen, olvashatóan— s ha lehet — szépen írják, az írásnak legyen meg a maga jó benyomást keltő aspektusa, ugyanúgy meg kell követelnünk a hangok helyes képzés- és ejtésmódját, a helyes hangsúlyozást és a hanglejtésformák helyes alkalmazását, a szünetek megtartását. Ha rászoktatjuk tanulóinkat a helyes beszédre, eredményesebb lesz helyesírás- és fogalmazástanításunk, és biztos alapot teremtünk a más népek nyelvének könnyebb elsajátítására is. ELMÉLET ÉS GYAKORLAT KAPCSOLATA A modern nyelvtudomány egy másik fontos, és számos gyakorlati következtetésekkel járó felfedezése a nyelvrendszer jellegének kimondása és a nyelvi szerkezetnek, a struktúrának a vizsgálata. A kettő nem választható szét mereven egymástól, de nem is azonosítható egymással. Gyakorlatilag nézve a kérdést azt mondhatjuk, hogy az anyanyelv oktatásában némiképpen másként áll a helyzet, mint más nyelvek tanításában. Az anyanyelvet ugyanis alacsonyabb vagy magasabb szinten ismeri már a tanuló. Azok az automatizmusok, amelyeknek az audiovizuális módszerekkel történő elsajátítása és rögzítése elsőrendű követelmény az audio-lingvális fokon, sajátjai a gyermeknek. Itt inkább a tudatosításon, az irodalmi szintű nyelvi formák uralkodóvá tételén kell a hangsúlynak lennie, valamint azon, hogy az ismert rendszer elemei közül a legmegfelelőbbet válassza. Ahhoz azonban, hogy ezt megtehesse, ismernie kell a rendszert magát, az elemek rendszerbeli helyét, értékét, súlyát, színét, árnyalatát. Hogyan képzelhető ez el a gyakorlatban ? Vegyük példaként az ikes ragozást. A nyelvtankönyvek az igeragozásról írva megállapítják, hogy a magyar nyelvben — sok más nyelv rendszerével ellentétben — van alanyi és tárgyas ragozás. Az alanyi ragozásban pedig kétféle ragozási típust különítenek el: iktelent és ikest. Azt is összefoglalják — legtöbbször táblázatban is —, hogy melyek az iktelen és melyek az ikes ragozású igék személyragjai. Más szóval: bemutatják a rendszert. A tanulók mégsem tudják helyesen elragozni az ikes igéket, mert számos nyelvjárásban és a köznyelvben sem következetes ma már az ikes igék ragozása. Mi hát a teendő ? Meg kell tanítanunk a nyelvtani rendszer alapvető kategóriáit, elemeit, és meg kell kívánnunk, hogy a nyelvi alakok megszerkesztésében éljenek is velük beszéd közben. Ha tudatosodik a tanulókban, hogy a két ragozás közötti különbségtevéssel választékosabban fejezik ki magukat, törekedni fognak arra, hogy helyesen használják a személyragokat. Az elmélet és a gyakorlat kapcsolata azonban más tekintetben sem kielégítő. A hangtani anyag tárgyalása rendjén például megtanítják már elemi fokon a magán- és mássalhangzórendszert. A tanulók nagyrészt számot adnak — szükség esetén — erről. De megfeledkeznek arról, hogy a rendszerbeli elemek rendszerből adódó sajátosságait a gyakorlatban érvényesítsék. A hosszú és a rövid magán- és mássalhangzók párhuzamát megtanulja elméletben a gyermek, de ejtésben az oktatók sem érvényesítik mindig a tankönyvbeli előírásokat, így lesz az órából óra, a tanítóból tanító vagy a mássalhangzók ejtésében a kellemesből kelemes, a felelősségből meg felelőtlenség miatt felelőség. A TUDATOS MEGISMERÉS FONTOSSÁGA A nyelvi rendszer elemeiből rakjuk össze azokat a mondatokat, amelyekkel gondolatainkat közöljük. Éppen a rendszer jelleg határozza meg ezeknek az elemeknek a kapcsolódási lehetőségeit, azt, hogy milyen módon szerkeszthetők össze az egyes szóalakok, a szavakból, szóelemekből pedig a mondatok. Az anyanyelv szóelemeit empirikusan ismeri a tanuló, és a maga életkori sajátosságainak, fejlettségi fokának megfelelően alkalmazza őket beszéd, írás közben. De gyakran nem tudatos számára , mit miért mond úgy, ahogyan mondja, vagy hogyan mondhatná, írhatná jobban, találóbban. Milyen összefüggés van, illetőleg lehetséges a nyelvi elemek között. Emiatt nem tud válogatni a különböző szavak, nyelvtani alakok között, mert nem érzi, nem látja vagy nem ismeri a pontos jelentését, árnyalatát. Az alaktani és a mondattani rendszer meg a szókészlet anyagának tudatos megismerése hozzásegítheti ahhoz, hogy értékrendet állíthasson föl a többféle lehetőséget kínáló nyelvi alakulatok, kifejezések, szavak között, valamint az őket felépítő szóelemek értékét illetően. Ha például tudja azt, hogy a -nél, -nél elsősorban helyviszonyt jelölő rag (A gátnál hangos csobogással alásietnek a habok. Az építkezésnél sok szakmunkás dolgozik), de jelölhet képes viszonyt is (Az üzem vezetőségénél tett panaszt), és ha tudja, hogy akor rágós alakok jellegzetesen időviszonyt kifejező formák, akkor bizonyára nem tartja majd egyedüli üdvözítő időhatározós szerkezetnek a -nál, -nél rágós névszót, nem használja így következetesen . József Attila költői alkatának tárgyalásánál tekintetbe kell vennünk... vagy Jókai szereplőinek bemutatásánál abból kell kiindulnunk... és így tovább. Ebben az esetben a válogatás nyelvhelyességi szempont alapján történt. A nyelvtani normáknak megfelelő szóalakok megválasztása, helyes használata „írta elő“. Ez a válogatásnak, hogy úgy mondjuk, elemi foka, hiszen elsőrendű követelmény nyelvi elemek helyes, normatív jellegű alkalmazása. Az igényesebb válogatás már stilisztikai szempontú. Ilyenkor a jelszó mennél találóbban, mennél választékosabban. Persze a nyelvnek nem mindenik eleme egyformán alkalmas erre, ennek az igénynek a kielégítésére. Leginkább a szókészlet szinonima-rendszere, vagy az alakpárok vehetők tekintetbe. Az alaktani elemek közül a képzők, a szerkezeti formák közül pedig ugyancsak a szinonimikus alakulatok. Sajnos, nincs rá tér, hogy mindezeket ki is fejthessük. De elég talán arra utalnunk, hogy az okos, eszes, jófejű, éles eszű, jó felfogású lényegében ugyanazt a fogalmat jelöli, csak más-más árnyalatban. Az okos nem fél az idők mohától szövegbe például nem „találna“ ennyire az eszes, a jó fejű vagy a többi szinonima. Az okosban van valami a megfontolt jelentéséből is, és ez nincs benne az eszesben. Ebben viszont a gyors észjárás, talán a leleményesség egy halvány árnyalata is benne érződik. Éppen ezek a különbségek teremtenek létjogosultságot a használatukra. Vagy vegyük példaként a repül, repdes, röpköd, röppen, repít, repülget, repes szinonímasort. Itt a képzők használata teremti meg a válogatás lehetőségét. Ha szövegbe helyezzük külön-külön az egyes származékokat, nyomban kiviláglik, melyik milyen szövegbe illik bele. Repül a nehéz kő, ki tudja hol áll meg — írja Arany a Toldiban. Repdes a kalitkába zárt madár. Röpköd az ablak előtt az ételt váró kismadár. Röppen, ha hirtelen elszáll stb., stb. A válogatás tehát tanácsos. De csak akkor válogathatunk, ha van miben, ha ismereteink elegendők rá. Időszerű hát a nyelvi anyag tüzetes megismerése és megismertetése, mert másként hiába van meg a válogatás igénye. Számos más kérdést említhetnénk még az időszerűek közül. Ilyen például az alaktani és szerkezettani elemzés módja, a helyesírás és helyes ejtés összefüggése, a helyesírás, helyes ejtés és a szerkezeti tagolás párhuzamossága, az egyeztetési eljárások és így tovább. Mindezek megérdemelnék, hogy szakmai szinten megtárgyalják őket az érdekeltek. A felvetett és felvethető kérdésekkel egyetlen célt szolgálnánk : bensőségesebben megismertetnék tanulóinkkal a nyelvet, és így eredményesebben segíthetnék őket a kívánt beszéd- és íráskészség kialakításában. Gálffy Mózes AZ ANYANYELV OKTATÁSÁNAK EGYES IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI SZMOKATRON így nevezik a Moszkva melletti Dubnában most épülő gyorsítóberendezést, melyben elektronok és protonok együttesen kerülnek majd felgyorsításra. Ezáltal különlegesen nagy energiák állíthatók elő. A hagyományos gyorsítóberendezésekben a protonok közvetlenül kerültek felgyorsításra, míg az új berendezésben elektrongyűrűben forgó mozgást végző elektronfelhőben. A felhő sebessége megközelíti a fénysebességet, ezáltal a magával vitt protonok újból és újból úgy felgyorsulnak, hogy az megfelel mintegy kétezerszeres tömegnövekedésnek. A következmény 1,5 billió eV protonenergia előállítása ! Az új gyorsító teljesítménye tehát jóval meghaladja a Moszkva melletti Szerpuhovoban épült 76 GeV-os gyorsító teljesítményét TRANSZFORMÁTOROK gyártási költségeit lényegesen csökkenteni lehet, ha a lemezcsomagokat nem a hagyományos módszerrel, hanem két összeilleszthető félcsomagból állítják elő. Az összeszerelés után azonban a felületeknek hézagmentesen kell érintkezniük, az üres járási áram és a szórás csökkentése végett. Ilyen kivitelben készülnek a Gebr. Waagner Elektro-Technik Fabrik (Forchheim/Ofr) cég transzformátorainak lemezcsomagjai. Ezeknek középső oszlopa átlósan két részre osztott, szerelésük során a tekercstesten belül a két részt egymáshoz nyomják és ezt követően összecsavarozzák. Kiegészítőleg még két normál fedőlemezt is hozzá lehet a lemezcsomaghoz illeszteni. A vasmagok 0,35 mm és 0,5 mm vastagságú lemezekből készülnek. ZAJTALAN VIBRÁTOR Ma már vannak légpárnás vibrációs betonkeverő gépek, amelyek nagy mértékben csökkentik a zajt Hogyan, működnek ? A formát tartó plató alá levegőt fúvatnak. Ha nő a nyomás, a plató és a rajta levő forma lassan felemelkedik. A vibrátor bekapcsolása után megkezdődött a betonkeverék tömörítése. Míg a közönséges vibrátorokhoz masszív és drága alapokra van szükség, az új vibrációs gépekhez betonalapra egyáltalán nincs szükség. A műhelyekben elegendő 10—15 cm vastag homokalapra helyezni a gépeket. A gépek üzemeltetéséhez 30—50 %-kal kevesebb energia szükséges, termelékenységük pedig sokkal nagyobb, mint a dübörgő mechanikai vibrátoroké. MEGJELENT ELŐRE 3. oivall ---------------------------------------------------- 500 CSENDES ÓCEÁNTELE BENZINNEL KÍSÉRLETEK A TERMONUKLEÁRIS FÚZIÓ SZABÁLYOZÁSÁRA Nemcsak a kínai császár, hanem a Föld lakói valamennyien a Nap fiai vagyunk — mondotta a múlt században Helmholtz a nagy fizikusfiziológus. A Nap évmilliárdokon át sugározza fényét és melegét, egyetlen négyzetméter felülete 61 megawatt teljesítményt sugároz, egy óriás üzem vagy egy hatalmas város energiaszükségletét. Honnan veszi ezt a hatalmas energiát? A múlt században azt gondolták, hogy olaj vagy gáz ég el benne. Utánaszámoltak, rájöttek, hogy akkor már néhány évezred alatt elégett volna. Később felfedeztek egy csodálatos sugárzó anyagot, a rádiumot. Talán rádiumból áll a Nap? Ezt a számítás és a kísérlet egyértelműen megcáfolta. A színképelemzés azt mutatja, hogy a Nap légköre könnyű gázok, hidrogén és hélium atomjaiból áll. A hélium még a nevét is Helios-tól, a Napistentől kapta. Rájöttek, hogy belsejében a hidrogén atommagjai héliummaggá állanak össze, ennél az egyesülésnél valóban olyan nagy energia szabadul fel, amely évmilliárdokon át el tudja látni az egész naprendszert energiával. A hidrogén-hélium fúziót a Földön először a hidrogénbomba gyártására használták fel. De a tudomány célja nem a rombolás, hanem az építés, a magok egyesülésénél felszabaduló energiával gépeket akarnak hajtani, lakásokat fűteni. A robbanást le kellett lassítani, a folyamatot szabályozhatóvá kellett tenni. Ehhez olyan körülményeket kellett teremteni, amilyenek a Nap felületén léteznek: száz millió fokos hőmérsékletet sokszáz atmoszféra nyomással. Milyen anyagból kell készíteni azt az edényt, mely ilyen hatalmas hőfokot és nyomást áll? A kérdés első látásra megoldhatatlannak látszott, de a fizikusok az utóbbi évszázadban már sok hasonlót megoldottak. Mágneses térbe kell szorítani az anyagot, cső alakú mágneses teret kell létrehozni, az nem olvad meg, bármilyen magas is legyen a hőmérséklet. Már közel két évtizede dolgoznak az atomfizikusok ezen a láthatatlan, milliós hőfokot is álló „edényen“. Új tudományág fejlődött ki: a magneto-hidrodinamika, a mágneses térbe zárt folyadékok tudománya. Könyvtárat tesznek már ki az erről írt cikkek, de az eredmények eddig szerények voltak: az izzó anyagot legfeljebb csak másodperc ezred részéig lehetett börtönében tartani. Nemrég Novoszibirszkben, a termonukleáris fúziót kutató fizikusok kongresszusán két német fizikus nagy eredményt jelentett be. Egy teljes másodpercig sikerült a 2000 fokra hevített anyagot elektromágneses térben tartani. A két fizikus, Gierke és Grieger nem hidrogént, hanem céziumot és báriumot hevített fel, ezek atommagjai a hidrogénéhez hasonlóan viselkednek, de ezen az aránylag alacsony hőfokon jobban lehet az anyag viselkedését tanulmányozni. Az új felfedezés nem jelenti ugyan a kérdés végleges megoldását, de mindenesetre hatalmas lépés a megoldás felé. Ha sikerül a termonukleáris fúziót megoldani, akkor korlátlan mennyiségben áll majd az emberiség rendelkezésére az olcsó energia, mint hogyha 500 Csendes-óceán méretű tartály lenne tele benzinnel. Dezső Ervin SZEMLE A monopoltőkés tervezésről A jelenlegi tőkés gazdaság egyik legjelentősebb elméleti és gyakorlati kérdése a monopoltőkés állam által megvalósított gazdasági tervezés. A műszaki-tudományos forradalom, a termelőerők és a társadalmi munkamegosztás elmélyülésének, a tőkekoncentráció fokozódásának körülményei között, objektív szükségszerűségként merül fel a tőkés gazdaságban a gazdasági folyamatok irányítása, az egyes termelési ágak program alapján történő vezetése, összhangbahozatala. E tervszerű tevékenység egyes vetületeit elemzik munkájukban Iosif Anghel és Sorica Sava (Planificarea capitalistă. Ed. Stiintifica.). Tulajdonképpen négy egymással összefüggő tanulmányt kapnak kézhez az olvasók. Az egész problémakör szempontjából alapvető kérdést tárgyal az első fejezet, amely az állami monopoltőkés tervezés általános, gazdasági valamint szociális és politikai jelentőségével foglalkozik. Bonckés alá kerül a tervezés tartalma, ellentmondásai, belső fejlődése, különös tekintettel a tőkés tervezés elméleti megalapozásának kérdéseire. E témáról szóló irodalom és tervezési gyakorlat kritikai elemzése alapján a szerzők olyan kérdésekre keresnek választ mint: szükségszerű-e a monopoltőkés tervezés, milyen objektív tényezők teszik lehetővé ezt a tervezést, melyek a jelenség tartalmának ellentmondó és nem ellentmondó elemei, hogyan jelentkezik fejlődésük dialektikája. A tanulmánykötet következő két fejezete gyakorlati kérdést elemez , éspedig a franciaországi állami tervezés metodológiáját. Itt már a mindennapi tervezés kérdéseivel találja szemben magát az olvasó, 20 évi tervezési munka gyakorlatának elemzésével. Természetesen a módszertani problémák vizsgálata különböző elméleti következtetésekre vezette a szerzőket. Ezeknek során kihangsúlyozzák azokat az okokat és szempontokat, amelyek miatt a francia módszer figyelmet érdemel. Az utolsó tanulmány nem a monopoltőkés állam tervezési problémakörébe vezeti el az olvasót, hanem a fejlődésben lévő országok egyik jelentős kérdéséhez, a munkaerő felhasználásához. Kiindulva a munkaerő elégtelen felhasználásának tényéből a könyv elsősorban ennek gyökereit és mibenlétét elemzi. De ezen túlmenően megkísérli kidolgozni a munkaerő jobb, tervszerű felhasználásának általános modelljét a fejlődésben lévő országok számára. LG.