Előre, 1969. augusztus (23. évfolyam, 6763-6789. szám)
1969-08-01 / 6763. szám
1969. AUGUSZTUS 1., PÉNTEK EREN — 1969 (II.) Bepillantás az A-zónába Idegenvezetők még nem fogadnak és az A—1 csarnokban helyet kapó tájékoztatási iroda sem kezdte meg működését. Ezt, persze, nem is kifogásolhatjuk. Egyelőre ugyanis csak a rendezési munkákat végzőirányító személyek — lehetnek úgy két-három ezren — léphetnek be az EREN-1969 területére, és ők mind jól tudják, miért mennek, hová mennek. A készülődési mozzanatokra kíváncsi riporter ösztönszerűen járja a komplexum sétányait és minduntalan az az érzése, hogy országos körúton van. Hogy lépései óriási léptek Konstancáról Suceaváig, Gáláétól Resicáig, Bukaresttől Ploiesti-ig, hogy a legendás Csalhóról fürkészi a tájat és az erőművek egész sorát látja a Beszterce mentén, hogy hőlégsugármotoros repülővel suhan a Baragán síksága felett, ahol büszke hazai kombájnok aratják a termékeny mezők kalászosait. És mindegyre azt látja, hogy ott, ahol az egykori Sadoveanu-leírás szerint „nem történik semmi", ma szorgalmas népünk eleven munkája lüktet. Nem lehetett könnyű dolguk a tervezőknek, miután feladatul kapták a grandiózus országportré megvonalazását és a kivitelezőknek sem, hogy életre keltsék. De sikerült! És annak is örülünk, hogy a kiállítás megszervezésénél olyan logika érvényesült, ami segít a tájékozódásban : természetes kapcsolódásuk szerint társították az iparágakat és a nemzetgazdaság legkülönbözőbb szektorainak standjait. A sorrend így következik: kitermelés, energetika, feldolgozás, szállítás, építés, mezőgazdálkodás, közfogyasztás stb. Mindez, az A-zóna területén. Van egy B-zónája is az EREN—1969-nek, ahová majd holnap látogatunk el. Egyelőre itt sem győzzük a jegyzetelést, oly gyorsan alakulnak a standok s a mágnesként vonzó érdekességek. Itt van például a kisipari szövetkezetek 2000 négyzetméteres szektora, amely szinte teljesen készen áll a bemutatkozásra. Kapvakapunk az alkalmon, hogy Gherman Mircea VCECOM-igazgatót meginterjúvoljuk : — Sok még a teendő? — Kevesebb, mint amennyin túl vagyunk. Most az utolsó négyzetmétereken kísérletezzük a termékbemutatás legvonzóbb formáját. — Milyen számnál végződik a leltári sorrend? — Csak egy könyvelő tudná megmondani. Azt viszont elárulhatom, hogy mintegy 3500 féle kisipari termék várja a nagyközönséget. Szinte ötször annyi, mint az 1964-es EREN-kiállításon. Valamennyi kisipari szövetkezet elküldte ide termékeinek színe javát, amelyekből egyébként 32 országba is exportálunk. — Aki itt csak percekig is elidőz, láthatja, hogy van miből... — Valóban van miből. A kisipari szövetkezetek 405 000 000 lej értékű népművészeti terméket állítanak elő 1969-ben. Közszolgáltatási részlegekkel is jelen van a kisipar a kiállításon. A komplexumot járva figyeltünk fel például arra a gépkocsimosó-zsírozó automatára, amelyet a nagyváradi Electro-Metal szövetkezet szerelt fel egy PECO-állomás közvetlen szomszédságában. És elidőztünk a lombos fák között egy kitűnő pihenést biztosító víkendházacska verandáján. Előregyártott elemekből készült az Erdőgazdálkodási Minisztériumhoz tartozó bákói üzemben. Dr. Nicolae Ghelmezin, az erdőgazdálkodási kutatóintézet mérnöke elmondta, hogy ezúttal 4 különböző rendeltetésű típusházat szándékszanak bemutatni. Két, 55 négyzetméteres családi lakóház típusát, egy 30 négyzetméteres üdülőhelyi házat és egy 20 négyzetméteres víkendházat szép kivitelben, a célnak megfelelő komforttal. Bármelyiket közülük 2 nap alatt építi fel egy 5 tagú munkacsoport. A belső befejező munka pedig csupán 7—10 napot vesz igénybe. Hasonló házacskák láthatók immár Mamaján és más üdülőhelyen is. S hogy mi minden van még itt a 70 000 négyzetméter széltében-hoszszában, fel se lehet mérni. Ott, ahol tegnap még kopár volt a föld, ma nyíló virágok hullámzanak. Ahol a reggeli órákban állványzatot szereltek, délutánra már olyan óriás vízszivattyút kész helyére tenni a daru, amelyet, ha üzembe helyeznek, felveszi a versenyt az Olt egy napi hozamával. Pár nappal előbb még 20 tengelyes vasúti kocsin láttuk begördülni Resicáról azt a 90 tonnás turbina-alkatrészt, amely a vaskapui erőmű számára készült, s most már összeszerelve áll a központi Csornákban. S míg a készülődést az ország-portré alakulását csodáljuk, újabb tehervonatok és gépkocsik érkeznek. A haza ékeit, a dolgos kezek mesterműveit hozzák és teszik le gondosan kijelölt helyükre, így alakul és készül a közeli megnyitóra a nemzetgazdaság eredményeinek 1969. évi és minden eddiginél teljesebb kiállítása. Bokor Lajos 3500 féle terméket mutat majd be a nagyközönségnek a kisipari termelőszövetkezetek kiállítási csarnoka Frahova völgye ? Nem. Az EREN-1969 vegyipari és kőolajfinomítói építkezési szektorának részlet-látképe (A riporter felvételei) NÉPÜNK KIMAGASLÓ MUNKASIKEREKKEL KÖSZÖNTI A X. KONGRESSZUST (Folytatás az 1. oldalról) az utóbbi negyedszázad során épült korszerű berendezések évi teljesítőképessége viszont 100 000—300 000 tonna között mozog. E berendezések az ország gazdasági térképén nagybetűvel szereplő Craiován, Turnu Magurelen, Marosvásárhelyen, Piatra Neamt-on működnek. Az itteni kombinátokból a műtrágya a hazai szántóföldekre kerül, hogy a termést gyarapítsa. Nem érdektelen megjegyezni, hogy korszerű agrotechnika mellett a műtrágya minden kilogrammja gabonából 2—3 kilós terméstöbbletet jelent. Gyors ü üzemben fejlődik hazánkban az acetilénnek és származékainak gyártása. Az utóbbiak közül mindenekelőtt a polivinilkloridot, az iparban, mezőgazdaságban és a közfogyasztási cikkek gyártásában széleskörűen használt műanyagot, az akrilnitrilt, kell megemlítenünk a közismert melána alapanyagát. A földgáz-feldolgozásban fontos szerepet játszik a metanol, a formaldehid és az oxoalkoholok gyártása. E termékeket fejlődő műanyag- és műgumiiparunk hasznosítja. Egyre lendületesebben fejlődik a kőolajtermékek vegyi feldolgozása. A borzetti-i és a ploietti-i petrokémiai komplexum, újabban pedig a pite?ti-i és a Rimnicu Vilcea-i felette gazdaságosan dolgoz fel jónéhány kőolajszármazékot. A régebben hasznavehetetlennek tekintett finomítói gázokból és más kőolajtermékekből készül a műgumi, a polisztirén, a fenol, az aceton, a polietilén, a glikolok, a ftálsavanhidrid. Pitetti, a hazai petrokémia új központja a mikrostgyártáshoz való akrilnitril 80 százalékát, az etilén 75 százalékát, a polietilén, butadién, benzol, toluol és xilén 55 százalékát állítja majd elő. Mindezekből különböző petrokémiai cikkek készülnek. A fiatal, de napról-napra izmosodó román petrokémia nagy szerepet kapott a természeti erőforrások hasznosításában. Íme egy sokatmondó példa: 100 lej értékű kőolajmennyiségből klasszikus feldolgozással 200 lej, korszerű petrokémiai eljárásokkal viszont ennél sokkal többet érő kőolajtermék nyerhető. Ha bizonyos kőolajszármazékokat és földgázt polietilénné dolgozunk fel, 14,5-szeresen, ha műgumivá 12,6-szeresen, ha vinilinné, 10,7-szeresen nagyobb értéket nyerünk. A gazdag hazai sótartalékok szintén nagy lehetőségeket kínálnak a vegyi feldolgozásra. Ma az értékes nyersanyag oldat formájában csővezetéken jut a borretti-i, a marosújvári, a govorai vegyiművekbe, hogy aztán jónéhány iparág feltétlenül szükséges alapanyagaként kerüljön ki onnan. A szódát cellulóz, papír, üveg, szappan gyártásához használják, de nem tudna meglenni nélküle az élelmiszeripar sem. A cellulózipar klórszükségletét hivatottak kielégíteni, de a műanyaggyártásban, a növényvédő vegyszerek, oldószerek gyártásában is szót kérnek a borzetti-i, a tordai, a dicsőszentmártoni sóelektrolizáló egységek. A CELLULÓZÉS PAPÍRIPARI DOLGOZÓK a legrégibb hazai iparág hagyományainak szellemében, de korszerű eszközökkel és módszerekkel, ma olyan hatalmas kombinátokban és üzemekben dolgoznak, mint a suceavai, a brailai, a calarati-i, a dési vagy olyan korszerűsített vállalatokban, mint a bákói Letea, a busteni-i, a zernyesti, a vidombáki. A hazai cellulóz- és papíripar magas fokon hasznosítja nem csupán a hagyományos nyersanyagot, a puhafát, hanem a deltai nádat, a dobrudzsai és a baragáni szalmát, a fafeldolgozó vállalatokból kikerülő hulladékot. Csupán 1966 és 1969 között 90 százalékkal több cellulózt és 69 százalékkal több papírt gyártottunk, mint 1965-ben. Előállítjuk a legfontosabb nyomdai papírfajtákat, iskolai és irodai írópapírt, göngyöleget, valamint különleges papírokat. Természeti adottságaink kedveznek a színesfém- és a ritkafém-ipar fejlesztéséhez is. Az iparág termékeit főként a gépgyártás, az elektrotechnika és a vegyészet használja. Korszerű berendezéseink jelentős mennyiségű ólom- és cinkkoncentrátumot állítanak elő. Legnagyobb vívmányunk : a saját alumíniumipar. A Nyugati Szigethegység bauxitját Nagyváradon timfölddé, ezt pedig Slatinán alumíniummá dolgozzuk fel. Az idén aluminiumtermelésünk már eléri a 100 000 tonnát. A fentiekben a legfontosabb természeti kincseink hasznosítását kívántuk vázolni. De a vegyipar óriási retortáiban klasszikus, módszerekkel vagy korszerű szintézissel más termékek is készülnek. Talán említsük meg, hogy csaknem 200-féle gyógyszert, gyógyszeripari alapanyagot, növényvédő vegyszert és biostimulátort, lakkokat, festékeket, oldószereket, segéd- és alapanyagokat, katalizátorokat stb. gyártunk jelenleg. A választékot pedig hamarosan tovább bővítjük. EREDMÉNYEK S EGYBEN RAGYOGÓ TÁVLATOK ezeke. A kongresszusi dokumentumok lelkes megvitatása során a vegyipar dolgozói is kifejezték mélységes ragaszkodásukat pártunk bölcs politikájához, meleg köszönetüket a vegyipar további lendületes fejlesztéséért. „A vegyiparnak elsődleges helyet kell elfoglalnia a gazdaság fejlesztésében — mutat rá az Irányelv-tervezet —, figyelembe véve az országban található nyersanyagokat, a vegyipari termékek iránt megmutatkozó növekvő belső szükségleteket és a vegyipar által megteremtett exportlehetőségeket". Minden erőnkkel azon leszünk, hogy valóra váltsuk a párt útmutatását, egyre magasabb fokon hasznosítsuk természeti kincseinket, főként a földgázt, a kőolajszármazékokat és a sót, s az előirányzatoknak eleget téve, az ágazat termelését 1975-ig összesen 85—92 százalékban, 13—14 százalékos évi átlagos ütemben fejlesszük. Nagy erőfeszítéseket kell tennünk, hogy hathatósabban támogassuk a mezőgazdaságot. Az 1975- re előirányzott feladatokat, nevezetesen a 2200—2400 ezer tonna műtrágya előállítását, a növényvédő vegyszerek és biostimulátorok választékának bővítését, csakis úgy tudjuk megvalósítani, ha sürgősen felszámoljuk az ágazatban mutatkozó hiányosságokat , határidőre üzembe helyezzük az új berendezéseket és gondoskodunk a tervezett kapacitások mielőbbi eléréséről. Feladatunk továbbá a termelés és a munka leghathatósabb szervezése, hogy fejleszthessük a nemzetgazdaság számára nélkülözhetetlen vegyicikkek — műrostok, műanyagok, műgumi — gyártását. Új műanyagokat, köztük alacsonynyomású polietilént, új típusú poliésztereket, műgyantákat kívánunk előállítani. Növeljük a polivinilklorid, a magasnyomású polietilén és más igen gazdaságos anyagok gyártását; kiváló minőségű műgumiból is többet akarunk előállítani. A szódagyártás is újabb beruházást igényel, hogy fedezni tudjuk a belső szükségletet és többet exportálhassunk, főként marószódából., Igyekszünk minden lehetőséget megragadni a puhafával való takarékoskodásra. Más természetű nyersanyagok felhasználásával 1975- ben 650—680 ezer tonna cellulózt és szemicellulózt állítunk elő. A papír- és kartonpapír-gyártást 40—43 százalékkal növeljük, az eddiginél többet gyártunk göngyölegnek szánt kartonfélékből. A hatalmas vegyipari kombinátok építésében szerzett tapasztalat előfeltétel a további üzemszervezés, az építés és üzembe helyezés javításához. A beruházási költségeket csökkentjük azáltal, hogy nagyobb mértékben alkalmazzuk a berendezések szabadtéri elrendezésének módját, kiküszöböljük a túlzásokat a termelő területek, az üzemi laboratóriumok és nemproduktív épületek méretezéséből. A NYERSANYAGOK MAGAS FOKÚ HASZNOSÍTÁSÁBAN fontos feladatok hárulnak a vegyipari kutatókra. 1971 és 1975 között többek között új műanyagféléket, új típusú műrostokat és műszálakat, katalizátorokat, színezékeket, rozsdaálló anyagokat, szigetelőanyagokat stb. kell előállítaniuk. . A jövő ötéves terv célkitűzéseinek valóra váltásához nagy anyagi és emberi erőket kell összpontosítanunk, amelyeket a párt és a kormány bőkezűen rendelkezésünkre bocsát. Nekünk, kutatóknak, tervezőknek, építőknek, technológusoknak, valamennyi vegyipari dolgozónak az az elsődleges feladatunk, hogy fokozott együttműködéssel, magas fokú hazaszeretettel és erőfeszítést nem kímélve munkálkodjunk a X. pártkongresszuson szentesítésre kerülő nagyszerű feladatok valóra váltásán. Hasznosítsuk még gazdaságosabban természeti kincseinket, hogy aromán vegyipar hathatósabban előmozdítsa a nemzetgazdaság fejlődését, s tovább öregbítse hazai és külföldi hírnevét. A nyersanyagok korszerű értékesítése Bihar megye mint építőtelep Mielőtt belenéztem volna Románia Szocialista Köztársaság legújabb statisztikai évkönyvébe, nem is gondoltam, hogy Bihar megyében az állami alkalmazottak ágazatonkénti megoszlásában az ipar után közvetlenül az építkezések következnek. A kisebb-nagyobb építőtelepeken mintegy 15—16 000 ember dolgozik. Jellemző az is, hogy a megye legtöbb alkalmazottat foglalkoztató vállalata éppen az építkezési tröszt : közel 5000-ren dolgoznak itt. Felkerestük Pospai Viorel közgazdászt, a tröszt tervosztályának vezetőjét, hogy tájékoztasson röviden az év legfontosabb beruházási munkáiról, az építkezések helyzetéről. — Tudjuk, hogy vállalatuk az idén 193 millió lej értékű munkát végez, kérnénk, nevezze meg legfontosabb vállalkozásaikat. — Részt veszünk több gyár rekonstrukciójában és bővítésében, így a szerszámgépgyár öntödéjének fejlesztésében hat, a Drum Nou sújtás- és zsinórgyár festődésénél három, a Solidaritatea cipőgyárban két, az érmihályfalvi konzervgyárban pedig több mint másfél millió lej értékű munkát végzünk el. És sorolhatnám tovább. — A lakásépítkezések terén? — Értékben ez az évi tervnek 27 százalékát teszi ki. December végéig 1160 lakrészt kell átadnunk, amelyből 970-et Nagyváradon, a többit vidéken : Élesden, Belényesben, Feketeerdőn, Margittán, Papfalván, Szalontán stb. — Milyen szociális-kulturális jellegű munkákkal bízták meg a trösztöt ebben az évben? — Az ilyen jellegű vállalkozásaink értékben 29—30 százalékát teszik ki évi tervünknek. Mint ismeretes, nagyjelentőségű beruházások folynak az országos hírű, Nagyvárad melletti fürdőhelyeken, Félixfürdőn 4 fontos munkát bíztak ránk: a 950 helyes és a 300 helyes szanatórium komplexumot, a 150 ágyas szállót és egy gyógykezelőt. Csupán itt, a négy objektumnál, 25 millió lej értékű munkát kell év végéig befejeznünk. Ezenkívül Nagyvigad nyugati övezetében 24 tantermes iskolát, Bihardobrozsdán 8 tantermes iskolát fejezünk be. — Csupán az érdekesség kedvéért kérdem, hány helyen dolgoznak jelenleg? , — Vannak olyan beruházások, amelyek évekig eltartanak. Az idén összesen 170, kisebb-nagyobb objektumot kell átadnunk rendeltetésének. Ez azt jelenti, hogy átlagban véve minden második-harmadik napra esik egy-egy átadás. — Hogyan köszöntik pártunk közelgő X. kongresszusát és a felszabadulás negyedszázados évfordulóját ? — Természetesen gyorsabb és jobb munkával, vállalásaink teljesítésével. Vállaltuk, hogy az első félévben az építkezési-szerelési munkáknál 1 millióval többet teljesítünk a tervnél. Ezt teljesítettük, sőt meg is tetéztük. Megtakarítottunk 14 tonna betonacélt. Vállaltuk továbbá, hogy öt új objektumnál 15—60 nappal előbbre hozzuk az átadási határidőket. A margittai Bihoreana vállalatnál végzett munkánkat 30 nappal hamarabb vehették át a megrendelők. A legjobb eredményeket a lakásépítésben értük el, amiért az egyes építőcsoportokat illeti dicséret, főként a Fortis Teodor vasbeton-szerelő a Szilágyi István ács, valamint a Litoff Alexandru és Tömő László kőműves-csoportjait. Az 1-es számú munkatelep-csoport arra kötelezte el magát, hogy augusztus 23-ig 440 lakrészt ad át rendeltetésének. Ezekbe már be is költöztek és így az ünnepig előreláthatólag 590-re emelkedik az átadandó lakrészek száma. A lakásépítésben a siker részben annak is köszönhető, hogy a telepcsoport sikerrel alkalmaz egy új módszert, amelynek lényege a falazásnál a nagy fémpannók alkalmazása. Ez az eljárás több tekintetben is célravezető : feleslegessé teszi a fűrészáru használatát, a belső vakolást és így a befejező munkák ideje lényegesen szinte egy hónappal lerövidül. A továbbiakban is mindent megteszünk, hogy adott szavunkat betartva méltóképpen köszönthessük a közelgő nagy eseményeket. Gy. Szabó Gyula (Folytatás az 1. oldalról)gyelembe vételével tenni. De vajon ilyen „állandók" feltételezése nem mond-e ellent a politika dinamikus, hajlékony, árnyalt jellegének, az új feladatokhoz és követelményekhez való állandó igazodás, idomulás szükségességének? Korántsem, ellenkezőleg, azok az „állandók", amelyekről itt szó van, elengedhetetlen elemei a tudományos megalapozottságú, alkotó marxista politikának. Éppen ezeket az állandókat fogalmazta meg Nicolae Ceausescu elvtárs egyik legutóbbi — Pitesti-en elmondott — beszédében, amikor így öszszegezte cársunk bel- és külpolitikáját: „A szocializmus lankadatlan és gyorsütemű építése hazánkban, a nép jólétének növelése, az együttműködés és kooperálás az összes szocialista országokkal, a kommunista és munkáspártokkal, az összes antiimperialista erőkkel, a világ összes államaival való együttműködésre irányuló aktív politika a békéért és a népeknyos politika erkölcsi eszményeink valóraváltásának egyik fő eszköze — célkitűzéseinktől, politikai elkötelezettségünktől és humanizmusunktól idegen a politika és erkölcs egymás fölé, illetve egymás alá rendelése; eszményünk — politika és erkölcs összhangja. Nem egy alkalmunk nyílott az elmúlt években mélységes erkölcsi elégtételt érezni pártunk politikai vonalának helyessége fölött, másrészt pártunk politikájának deklarált célkitűzése — az ember anyagi és szellemi szükségleteinek mind nagyobb mértékű kielégítése, szabadságának mind szélesebb körű biztosítása, az emberi személyiség sokoldalú kibontakoztatása — egyszersmind a legmagasabbrendű erkölcsi célkitűzés is. Pártunk politikájának humanista jellege nyilatkozik meg többek között abban a IX. kongresszus óta következetesen érvényesített törekvésben is, hogy állandóan elmélyítse és kiszélesítse a szocialista demokráciát, hogy intézményes biztosítékokat a demobilizáló elégedettség, éppen ezért tulajdonít oly nagy fontosságot a valóságismeretnek a realista szemléletmódnak Ezt a politikai stílust nem béklyózzák dogmák, szubjektivista értékítéletek, begyepesedett szemléletek és eljárások Jellemző erre a politikai stílusra, hogy a politikai tevékenységet nem szektánsan értelmezi, hanem valóban társadalmi tevékenységként, a,, hatékonyság garanciáját abban látja, ha minél szélesebb rétegek alkotó energiáját hasznosíthatja a feladatok végrehajtásában. Innen pártunk politikai stílusának az a jól ismert vonása, hogy mindig tanácskozik a néppel, minden döntő fontosságú problémát az egész szocialista társadalom elé bocsát megvitatásba és az egész népet mozgósítja a közösen elfogadott megoldások megvalósítására. A felelősségtudat, amelyről fentebb szóltam, szükségszerű jegye az alkotó jellegű politikának. Ez a felelősségtudat abból a felismerésből fakad, hogy nincsenek kész receptek minden helyzetre, hogy az élet sokkal bonyolultabb minden elméletnél, hogy a politikai vezető erő feladata mindenekelőtt az, hogy a marxizmus általános érvényű tanításai alapján, az új helyzetnek, a konkrét adottságoknak legjobban megfelelő megoldásokat kidolgozza. Óriási felelősség ez, amely elvi szilárdságot, a távlatok világos felismerését, sokrétű valóságismeretet, kiapadhatatlan alkotókészséget követel. Pártunk politikai stílusának jellemző jegye a szavak és tettek egymásnak megfelelése. Rendkívül bonyolult és sok ellentmondással terhes korunkban nem szűkölködünk a szép szavakban, általános igazságok hangoztatásában. A szocializmus történelmi útját, szerepét azonban a világ minden részén nem a szavak, hanem a tettek alapján mérlegelik és ítélik meg. Az emberiség megtanulta, hogy behatóan érdeklődjék a szavak fedezete iránt. Pártunk politikájáról szólva azzal a megállapítással zárjuk sorainkat, hogy ennek a politikának az eredményessége, népszerűsége, nemzetközi visszhangja és tekintélye elsősorban abból fakad, hogy politikai célkitűzéseinknek, eszményeinknek, törekvéseinknek, állásfoglalásainknak szilárd fedezete van a valóságban ,a gyakorlatban. Pártunk nemcsak hangoztatja a marxizmus-leninizmus általános érvényű igazságait, hanem egész gyakorlati tevékenysége azok alkalmazására, életbeiktatására irányul. E politika tényleges fedezete a fejlett országok sorába magának gyors ütemben utat törő, az egész dolgozó nép pártkörüli egységét megvalósító, a nemzetközi életben a haladás, a szocializmus, a béke ügyének előmozdítása terén egyre jelentősebb szerepet játszó szocialista Románia. Pártunk politikájának szilárd fedezete közötti együttműködésért." A IX. kongresszustól eltelt időszakban nem volt pártunknak egyetlen olyan jelentős bel- vagy külpolitikai lépése, kezdeményezése sem, amely ne lett volna tekintettel ezekre az elvekre. A IX. kongresszus óta nemegyszer alakult ki olyan helyzet a világpolitikában, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban, a szocialista országok viszonyában, amely gyors reagálást, világos állásfoglalást, határozott döntést követelt bonyolult és messzeható következményekkel járó kérdésekben. Az ilyen kulcshelyzetekben és kulcskérdésekben elfoglalt politikai álláspontjaival pártunk mindig magára vonta a világközvélemény figyelmét, kivívta elismerését, és bármilyen furcsának is tűnik, pártunk e politikai döntéseiben nem volt semmi rendkívüli, abban az értelemben, hogy azok szervesen következtek éppen az elviállandókéból, pártunk politikai vonalának egészéből . Azok az elvek, amelyek a Román Kommunista Párt politikájának gerincét alkotják, nemes erkölcsi értékekkel telítettek. Politika és erkölcs oly hányatott sorsú viszonya így talál megoldásra pártunk eszményeiben és gyakorlatában. Az alkotó marxizmusleninizmus számára elfogadhatatlan a politika és az erkölcs szféráinak különválasztása. Noha a politika társadalmi szerepének elsődleges fontossága az erkölccsel szemben is megnyilvánul — abban az értelemben, hogy éppen a helyes, tudományostson a szocialista törvényesség tiszteletben tartására és állandó erősítésére, hogy küzdjön a bürokrácia, a nemtörődömség, a hanyagság, a felelőtlenség megnyilvánulásainak és forrásainak a felszámolásáért, hogy erősítse a szocialista közvélemény — e sajátosan politikai és erkölcsi jelenség — szerepét. Pártunk politikai vonalának néhány jellegzetességét említve, feltétlenül szólanunk kell ar-ról, amit politikai stílusnak szoktak nevezni. Kétségtelen, hogy a IX. kongresszus óta eltelt időszakot többek között pártunk megújult politikai stílusa jellemezte és köztudomású, hogy ennek az új stílusnak a kezdeményezője, éltetője pártunk legfelsőbb vezetősége és mindenekelőtt pártunk főtitkára. E politikai stílus felvázolása külön tanulmányt igényelne, itt csak néhány vonására kívánok utalni. Ezt a stílust mindenekelőtt a magas fokú felelősségérzet jellemzi. Innen, hogy idegen tőle a felületesség, a rutin, a könynyebb ellenállás vonalán való haladás, pártunk politikai tevékenységét a problémák elmélyült és sokoldalú tanulmányozása, a következmények körültekintő mérlegelése, minden adott kérdésnek a nagy távlatokba és összefüggésekbe való beágyazása jellemzi. Ez a politikai stílus elsőrendű figyelmet tanúsít a hatékonyságnak. Éppen ezért idegen tőle a helyzetek mesterséges szépítgetése, a hibák és fogyatékosságok elkendőzése. ELŐRE 3. oldal Biztos úton szünetel az oktatás, üresek a tantermek, de a pedagógus már készül az új tanévre tanul, hogy taníthasson. Ezekben a napokban, amikor népünk életének két olyan nagyjelentőségű eseményére készülünk, mint a párt X. kongresszusa és felszabadulásunk negyedszázados évfordulója, még jobban sarkall bennünket, hogy a következő tanévet magasabb színvonalon kezdjük. A megjelent dokumentumok, pártunk szeretett vezetőjének, Nicolae Ceaușescu elvtársnak a beszédes jövőnk képét vetítik elénk. Mint a magyar tagozat tanerője, mint aligazgató, szeretnék rámutatni a Román Kommunista Párt politikájának ,nagy megvalósítására s a nemzetiségi kérdés marxi-lenini szellemben való megoldására. Minden állampolgár jogegyenlőségének megvalósítása, függetlenül attól, milyen nyelven beszél, a szocialista demokrácia jellegzetessége. Ez a szocialista demokrácia Románia társadalmi életének alapja. Hazánkban minden gyermek, legyen magyar, német vagy más nemzetiségű, anyanyelvén sajátíthatja el az iskola nyújtotta ismereteket. A párt következetes politikájának bizonyítéka ez. A dokumentumokban felvázolt program iránymutató munkánkban. Tudjuk, hogy az ország minden állampolgárának erőfeszítései nyomán valóra válik, mint ahogy valóra váltak eddigi terveink is. Biztosítéka ennek az a határtalan lelkesedés, amellyel pártunk és államunk vezetőinek, a Központi Bizottság főtitkárának, Nicolae Ceaușescu elvtársnak a látogatásait az ország számos helységében, üzemében népünk fogadta. Ott voltam a Brassó megyei pártbizottság konferenciáján. Az ország többi értelmiségi dolgozójával együtt nagy örömmel szereztem tudomást arról, hogy a megyei pártkonferenciákon javasolták és melegen támogatták Nicolae Ceaușescu elvtárs jelölését a főtitkári tisztségre. Egész népünk szeretetének, valamint szilárd eltökéltségének jele ez, hogy tovább akar haladni a párt által kijelölt úton, amely hazánk felvirágzásának egyedüli útja. Tanítványaimat úgy akarom nevelni, hogy szeretett vezetőnk példájából megtanulják a népet szolgálni, a hazát határtalanul szeretni, a szocializmus ügyéért harcolni. Dankó Irén, a brassói Unirea líceum aligazgatója