Előre, 1969. november (23. évfolyam, 6842-6867. szám)
1969-11-22 / 6860. szám
■I1-' ...............Ill ............... XXIII. évfolyam 6860 sz. 6 oldal éra 30 báni 1969. november 22., szombat A tavaszi vetések alá ŐSZI SZÁNTÁST MINDEN HEKTÁRON Előnyei közismertek. A szakemberek megállapították, hogy az ősszel szántott föld kétszer annyi nedvességet tárol mint a megműveletlenül hagyott talajréteg. A megforgatott barázdák több tápanyagot halmoznak fel, javul a talaj víz- és levegőgazdálkodása. Az őszi szántás lehetővé teszi a koratavaszi vetést, bizonyos növények magja már a hó levébe hullhat, arról nem is beszélve, hogy a mostani talajművelésnek milyen nagy szerepe van a kártevők és gyomnövények irtásában. Az időjárás jelenlegi körülményei között az őszi szántás kitűnő fegyvernek bizonyulhat az aszály ellen vívott harcunkban, általa jobban vissza lehet tartani majd a hó levét, jobban meg lehet őrizni a talaj nedvességtartalmát. Az esetlen napok pedig lehetővé teszik, hogy mindenütt javában dolgozhassanak a traktorok. S ahol alaposan kihasználják a gépek erejét, talpalatnyi föld sem marad szántatlanul. Máramaros, Beszterce-Naszód, laki megye szorgalmas földmíves népe máris befejezte az őszi alapozást, hamarosan végeznek ezzel a munkával sok más vidéken is. Országos viszonylatban azonban korántsem ilyen kedvező a helyzet, az eddigi teljesítmény még nem éri el a nyolcvan százalékot. Néhányszor százezer hektár föld várja az ekevasat. Az országos átlagot nem érte el vagy csak alig haladta túl Hargita, Hunyad, Szeben, Temes és Krassó-Szörény megye. Bőven van még szántani vele a többi erdélyi megyékben is. Mivel magyarázható, hogy noha e munkának kedvezett az időjárás, mégsem tekinthetjük befejezettnek a mezei kampányt ? Az igazság az, hogy a mezőgazdasági igazgatóságok egyike-másika halogatta a tavaszi vetések magágyának felszántását, nem kezelte fontosságának megfelelően a munka irányítását, ellenőrzését. Példa rá az is, hogy a Mezőgazdasági és Erdőgazdálkodási Minisztérium adatai fonákul változtak illetve hétről-hétre alacsony teljesítményről tanúskodtak. A szántásra előirányzott területek nagyságának „ingadozása" arra vall, hogy némely megyei igazgatóság, illetve minisztériumi osztály nem kezel te° a szántás ügyét kellő felelősségérzettel. A traktorok zöme most mindenütt felszabadult a többi munka alól így hát roppant erejüket a talajforgatásra használhatjuk fel. A mezőgazdasági gépesítési állomások vezetőségei gondoskodjanak arról, hogy ha csak lehet hosszabbított váltásban dolgozzanak a traktorosok. A kampány nem ért véget, ha a helyzet úgy kívánja vasárnap se szüneteljen a földeken a munka. Persze ehhez az is kell, hogy legyen mit szántani. Mert Temes, Bihar, Hunyad s más megyékben előfordul, hogy a traktorok kénytelenek vesztegelni, a kukoricaszár ugyanis ott szomorkodik még a határban. Persze az már az mtsz-ek vezetőtanácsainak, tagságának a dolga, hogy a munkaszerződés értelmében, különben is ez érdekük, tiszta tarlót tálaljanak a gépek elé. Pillanatnyilag sem téveszthetjük szem elől a minőségi igényeket. A szántás ütemének meggyorsítása nem jelentheti azt, hogy szemet hunyunk a minőségi követelmények fölött. Az idén sok helyen elég gyenge termést takarítottak be s ennek oka jobbára az volt, hogy a múlt ősszel a kötelező szabályok mellőzésével vetettek ágyat a magnak. Most az ideje talajba keverni a növények legfontosabb tápanyagait. Mit, mennyit, hogyan ? Adjuk át a szót ezzel kapcsolatban a kísérleti állomások kutatóinak, szakembereinek : „Az őszi szántással egyidőben adagoljunk a talajba szuperfoszfátot, s ha van, komplex trágyákat, aszerint, hogy mennyi műtrágyát kapott tavaly az illető parcella, illetve aszerint, hogy milyen növényeket termesztünk. A lovrini (Temes megye), a nagyváradi, a marosszentgyörgyi, a sárközi (Szatmár megye) a tordai, a brassói kísérleti állomás ezzel kapcsolatban részletes szakmai felvilágosítással szolgálhat. Az őszi mélyszántást minél hamarabb el kell végezni. A termőréteg vastagságától és a talaj nedvességtartalmától függően különböző legyen a szántás mélysége is. Csokoládé- és kávébarna csernozjomokon és a nehéz, nyirkos talajokon 20—25 centi mélyen szántunk. A sekély termőrétegű földeken e réteg aljáig eresszük az ekevasat. Ez esetben ajánlatos altalajporiranyítót használni". Még tart a szép idő, még van lehetőség rá, hogy az esőzések beköszöntéséig a tavaszi vetések területének minden hektárját felszántsuk. Élni ezzel az alkalommal érdekes, kötelesség is. Közeledik az év vége, de ezen túl küszöbön a tél, amikoris az építők csak bizonyos munkákat tudnak elvégezni, másokat vagy befejeznek a rossz idő beállta előtt vagy... maradnak jövőre. A mezőgazdaságban pedig, ahol állatszállásokról, melegházakról van szó, a munkálatok befejezésétől a növényi és állati termékek bősége, végsőfokon az állami és exportterv teljesítése függ. Az Arad megyében folyó beruházási munkálatok közül kettőt ragadtunk ki, mint példát arra, hogyan nem kell, miként nem szabad dolgozni, s hova vezet a kivitelező felelőtlensége, még akkor is, ha lehetősége van arra, hogy „objektív okokkal“ takarózzék. A megye egyik legnagyobb állami mezőgazdasági vállalata, a Mureșul 1966-ban nagy összegű beruházással 13 000 férőhelyes szarvasmarha és tehén nevelő-hizlaló komplexumok építéséhez fogott hozzá, azaz a munkálatot az akkor még létező 6-os számú craiovai székhelyű építkezési tröszt 13-as számú temesvári részlege vállalta el. Átadási határidő : 1967 ősze. A munkák csigalassúsággal haladtak, több ízben különböző fokon sürgős beavatkozásra, volt szükség, határidő-tologatásra, átértékelésre, pénzalapok visszaszolgáltatására és újrakiutalására, szóval egy egész bonyolult gazdasági-pénzügyi apparátus foglalkoztatására. Amikor 1968-ban is hasonló ütemben folytak a munkák , időközben a temesvári építkezési csoport kivált a 6-os számú trösztből, s mint önálló vállalat, 13-as számú építkezési vállalatként folytatta tevékenységét — a központi szervek úgy határoztak, hogy a munkákat fejezze be az állami mezőgazdasági vállalatok építőcsoportja. A temesvári 13-as számú építkezési vállalat feladata maradt továbbra is a fűtőberendezés és a víztorony felépítése, ezeknek a munkálatoknak az elvégzésére ugyanis nem lévén szakemberük az állami mezőgazdasági vállalatok építői nem vállalkozhattak. S marad továbbra is, elsőrendű feladatként azoknak a strukturális hibáknak a kijavítása, amelyeket az építkezési vállalat elkövetett, hogy egyebet ne említsünk, a tetőzet nem megfelelő volta miatt esős időben a tehenek úgy áztak az istállókban, mintha a szabadban lennének. A kijavítandó hibákat a Mureșul állami mezőgazdasági vállalat, valamint a temesvári 13-as építkezési vállalat vezetősége, a helyi szervek stb. együttesen állapították meg, a reális lehetőségeket, a sürgősséget stb. figyelembe véve — értékük 300 000 lej — de mindennek ellenére mégsem láttak hozzá , miután több ízben a tévé Reflektor rovata is bemutatta az ázó teheneket, szintén az állami mezőgazdasági vállalat „vállalta fel“ rezsiben. Maradt azonban a fűtés és a víztorony elkészítése, amelyet bármilyen jóindulattal is viseltetett a megrendelő, aki végsőfokon csaknem egyedül csinálta meg azt, amire az építkezési vállalattal szerződött — nem tudott megoldani. S ekkor kezdődött el a határidők valóságos körtánca. A legújabb határidő, amelyre a fűtőberendezés és a víztorony el kellett volna készüljön, május vége volt. Az építkezési vállalat azonban újból érvelt, kért és — tavasz lévén, előttünk még a nyár alapon — meggyőzött. A Mureul állami mezőgazdasági vállalat beleegyezett a kért terminusba: július 15. Azt hiszem nem szükséges hangsúlyoznunk, hogy elmúlt a nyár, elmúlt az ősz is — a legeslegutolsó határidő, fantomatikus ez is: november 1 — s a beígért munkálatot még mindig nem fejezték be. Mit mond, mit mondhat kérdésünkre a temesvári 13-as építkezési vállalat vezetősége, Untermann Baktai Etelka (Folytatása a 3. oldalon) JÁTÉK MEZŐGAZDASÁGI A HATÁR- BERUHÁZÁSOK IDŐVEL ARAD MEGYÉBEN ilág proletárjai, egyesüljetek! Országos politikai napilap • Bukarest • Románia Szocialista Köztársaság Kovászna megyében a beruházási terv tízhavi mérlege (érték és fizikai terv szempontjából egyaránt) 10 százalékos lemaradást mutat, ami megközelítőleg harminc napos teljesítménynek felel meg.\ A GYÁRÉPÍTŐK ADÓSSÁGA A kézdivásárhelyi ipari építkezések kulcsfontosságát aligha szükséges hangsúlyozni. Az itt épülő három gyár beruházási terv teljesítése alapvetően befolyásolja a megyei összképet. Nos, mindezek dacára a lemaradás talán itt a legsúlyosabb. A keményítő gyár tíz hónap alatt a beruházási tervet mindössze 64 százalékban (! !) teljesítette, a szerelési mutató is csak egy százalékkal jobb. S csak tetézi a problémát az, hogy az építőtelep vezetőségének és a fővállalkozónak mulasztása következtében pillanatnyilag sincsenek meg a berendezések szerelésének feltételei. Nem véletlen tehát az, hogy a megyei pártbizottság sokoldalú támogatása a feltételeket igyekezett megteremteni. A városi pártbizottság segítségével (a környező falvak kőműves szakembereit is bevonták) sürgetik a csarnok lezárását, hogy meglegyenek a téli szerelés feltételei. Igaz, pillanatnyilag megoldatlan a fűtés is, a fővállalkozó azonban ígéretet tett arra, hogy a közeljövőben beindul a hőközpont, ami alapvetően fontos a már részlegesen dolgozó készruhagyár termelése szempontjából is. A másik objektum, a csavargyár statisztikája látszólag sokkal kedvezőbb. Az építkezéssel ugyanis jól állnak. A beruházó (G. I. M) hanyagsága következtében azonban a gépi felszerelések szállítása bizonytalan. S vajon elfogadható az a „megoldás“, hogy ami van azzal indulunk alapon, a jövő évi tervet a dokumentációban lefektetett 10 ezer tonna csavarból 3 ezer tonnára csökkentették? Közismert pártunk azon kitartó erőfeszítése, hogy minden objektumot lehetőleg a kitűzött határidő előtt helyezzenek üzembe. Ez a törekvés nyilvánult meg a megyei pártbizottság és az építők erőfeszítésében is, hogy a kézdivásárhelyi ipari negyed harmadik . .. -át a konfekció üzemet, részlegesen határidő előtt adták át. Az azóta felmerült nehézségek leküzdésével most reális feltételek teremtődtek arra, hogy legkésőbb december elsejéig teljes kapacitással beinduljon e gyár. (A 10. számú szerelési vállalat hibájából az átadási határidő már többször módosult.) TÉLI FRONT —TÉLI REMÉNYEK Nem vitatja senki a megyei építkezési-szerelési vállalat által elért eredményeket. Új egység, az idén alakult és máról holnapra ugrásszerűen megnövekedett tervfeladatokat kellett megoldania. Az idén ötven százalékkal több lakást épít illetve kell építenie a megyének, mint a megelőző három évben. Örömteli adatok ezek, még akkor is ha az építők számára komoly gondot jelentettek és jelentenek. A probléma az, hogy a 887 lakásból 478-at adtak át. Ebből 334-et a megyeszékhelyen. A közeljövőben újabb lakásokba költözhetnek be a lakók. A téli remények tehát jók. Legalább is úgy tűnik, az építővállalat az állandó időhiányt kezdi kiheverni. A munkaerő gondokon is enyhített a környező falvakból kapott támogatás. Az is tény, hogy a vállalat esetenként késve kapta meg a dokumentációkat. Ám ugyanilyen tény, hogy a téli front előkészítése húzódik. Számszerűleg nem áll rosszul a vállalat. A helyzet azonban az, hogy a téli frontként szerepelt épületek nagy hányadát átadják az idén. A megyei pártbizottság törekvése, hogy terven felül is készüljön lakás. Nos, ha e blokkok már az idén elkészülnek, bizony a télvégi napokra kevés tető alá húzott épület marad. Mindezzel korántsem azt akarjuk mondani, hogy nincs lehetőség a téli front megnyitására. Van, de csak abban az esetben, ha a most alapozott lakótömbök építése sokkal ütemesebben halad. A vállalat vezetősége részéről sokat hangoztatott igény volt a fokozottabb gépesítés. Az idén nyolc millió lej értékű felszerelést kaptak. S bár most is esetenként nehézségekkel küzdenek, az önürítős gépkocsik kihasználási foka csak 50 százalékos, a tehergépkocsiké 62 százalék. Az a tény, hogy terven felül 100 lakrészt kívánnak átadni, a hátralévő időszakban jobb szervezést, kétváltásos műszakok bevezetését és a gépek tökéletesebb kihasználását igényli. És egyáltalán a helyi lehetőségek sokkal jobb értékesítését. Kézdivásárhelyen miközben a városi néptanács hazafias munkával segítette az építőket, a vállalat hanyagsága következtében az építkezés stagnált. A megyei szervek intézkedése nyomán megteremtődött a feltétel arra, hogy itt is az igények diktálta ütemben téli munkafrontot alakítsanak ki, előkészítsék a jövő évre tervezett 300 lakás időbeni átadását. Hargita megyében a beruházási terv teljesítése nem érte el a követelmények (és a lehetőségek) szintjét. Szeptember kivételével egyetlen hónapban sem sikerült 10 százalékon felüli teljesítményt nyújtani. S az eredmény? November elsejéig az évi beruházási tervnek 64,8, az építkezés-szerelésnek pedig 75,6 százaléka valósult meg. A LEGÉRZÉKENYEBB PONT Ha elégedettek lehetünk a balánbányai bányaipari kombinát, a gyergyószentmiklósi és a maroshévízi erdőkitermelési és fafeldolgozási egységek, valamint aszékelyudvarhelyi tehnoutilaj eredményeivel, ahol a teljesítés aránya meghaladja a 80 százalékot, nem mondhatjuk el ugyanezt a cérnagyár, a kötöttárugyár, az Országos Turisztikai Hivatal megyei kirendeltsége, a kisipari szövetkezetek, a megyei néptanács és a vlahicai vasüzem tervteljesítéséről. Meggondolkoztató a kisebb értékű beruházások (amelyek összességükben jelentős arányt képviselnek helyzete. A gyergyószentmiklósi lenfonoda 3,3 millió lejes beruházásából alig 75, a szentsimoni Amidőn 3,3 millió lejes munkájából 79, az állami kereskedelmi vállalatok 3,2 millió lejes építkezéséből pedig 72 százalék valósult meg. A felsorolást folytathatnánk... A pontosság kedvéért említsük meg azt is, hogy a tervteljesítés megyei átlagát 10 egységben nem sikerült elérni. Aszékelyudvarhelyi cérnagyárban (építő a brassói 5. számú Építkezési Tröszt) bár a munkacsarnokok befejezéshez közelednek, egyes részlegeken elvégezték a technológiai, illetve mechanikai próbákat, derűlátásra mégsincs ok. Az ez évi beruházási tervnek 48,2, az építkezés-szerelésnek pedig 77,2 százaléka valósult meg. Az üzembehelyezés szempontjából valamelyest enyhít a helyzeten az, hogy az év végéig csak félkapacitással kell beindulnia a gyárnak. De milyen kilátások vannak legalább erre ? A hőközpont, a vízellátás és csatornázás nem készült el. S már ebben az évben be sem tudják teljesen fejezni. Kidolgoztak egy áthidaló megoldást, s a megrendelő reméli, hogy mindhárom objektum november végére üzemképes lesz. Igen ám, de hiányoznak egyes szivattyúk, kapcsolók. Szállításukra pedig csak szóbeli ígéret van... A „legérzékenyebb“ pont azonban nem is ez. Nem érkeztek meg a nyújtógépek, ezek nélkül pedig termelni nem lehet. A kolozsvári Unirea üzem csak december 30-ra vállalta szállításukat. A vlahicai vasüzemben (építő a Hargita megyei építkezési—szerelési vállalat) az átadási határidő november 30, a tervteljesítés aránya pedig 51,6 százalék. A még elvégzendő építkezési-szerelési munkálatok értéke meghaladja a 3,8 millió lejt. Néhány gépi berendezést mindmáig sem szereztek be. Jelenleg jobban megy a munka, de ez már csak a lemaradás csökkenését eredményezheti. Hasonló nehézségek, fogyatékosságok lassítják a borszéki Apemin, a galócási faipari komplexum beruházásait. Felelősség terhel egyaránt tervezőt, építőt, szerelőt és azok felettes szerveit. A mulasztást súlyosbítja az, hogy már az első félév végén ez volt a helyzet és ennek ellenére sem igyekeztek behozni (vagy nem sikerült?) a lemaradást. Olyan építkezések is akadnak a megyében, amelyekhez hozzá se fogtak, vagy csak nagyon rövid ideje kezdődött meg a munka Ide sorolhatjuk a Csíkszeredai filmszínházat, kereskedelmi raktárt és szállodát, a mádéfalvi tömbházat stb. A lakásépítkezések helyzete különben sem kielégítő. Ebben az évben 1081 lakrészt kellene átadni. Kellene, mert november 1-ig csupán 267-be költöztek be a lakók. Íme, miért állítják a beruházási bank szervei : „az építkezések jelenlegi stádiuma nem teszi lehetővé az évi átadási terv teljesítését!“ Csíkszeredában a Tudor Vladimirescu negyedben olyan tömbházat is találunk, amelynek alapozásához nemrégiben fogtak hozzá. De ha mind el is készülnek a negyed lakrészei, az átadás akkor is kérdéses, a csatornázás ugyanis alig jutott túl a kezdeti fázison. ★ íme a lehetséges és a tényleges teljesítmény a két megye építőtelepein. Sepsiszentgyörgyön a megyei pártbizottság plenáris ülése átfogóan elemezte a beruházási tervek teljesítését. Az elfogadott határozatok valóra váltása lehetővé teszi a lemaradás felszámolását. Hargita megyében azonban már csak javítani lehet a százalékon. Minél többet és minél jobban, hogy legalább az új esztendei indulás ne szenvedjen az idei kiegyensúlyozatlan munka miatt. Flóra Gábor Hecser Zoltán LEHETSÉGES ÉS TÉNYLEGES TELJESÍTMÉNY Kovászna és Hargita megye építőtelepein BEFEJEZTE egész évi beruházási tervét a brassói traktorgyár Csütörtökön befejezték az egész évi beruházási tervet a brassói traktorgyárban. Az üzemfejlesztési program keretében az idén átadták rendeltetésének a 40 lóerős traktor motor- és alvázosztályát, valamint az exportáruk kipróbálására, illetve adaptációjára szolgáló gyárcsarnokot. Megkezdték az új sajtoló-hegesztő részleg építését is. Az építési munkák során az eddiginél nagyobb mértékben használtak nagy falmezeket és más betonelemeket, s így biztosították az új objektumok gyors kivitelezését. az élen • FÉLTUCAT VÁLOGATOTTAL A CSAPATBAN, VERESÉGET SZENVEDETT A DINAMO OTTHONÁBAN • AZ ASA-NAK HASZNÁLTA KÉNYSZERPIHENŐ : győzött, Átadta A POLINAK AZ UTOLSÓ HELYET • BAJNOKUNKAT A JÁTÉKVEZETŐ MEGFOSZTOTTA EGY PONTTÓL • A FARUL ÖNGÓLLAL SZERZETT KÉT PONTOT • A NAGYVÁRADIAK LENDÜLETBE JÖTTEK • VASÁRNAP ISMÉT IZGALMAKKAL TELI FORDULÓ SPORT Hármas holtverseny Válogatottunk sikeres maratoni sorozata új igényeket támasztott labdarúgásunkkal szemben. A szurkolók most már más szemmel tekintenek bajnokságunkra, mint eddig, kevesebb a taps, a túlfűtött szenvedély, az elfogultság, nagyobb az igény, a vágy a jobb minőségű, látványosabb labdarúgásért. Nincs megbocsátás, nincs megértés. Legalábbis ezt érezhettük a fővárosi örökrangadón, a Dinamó-Rapid találkozón, amely, mint ismeretes, hatalmas meglepetéssel zárult, olyannal, amely esetleg végzetesen befolyásolja az őszi elsőséget. A Dinamo hat fáradt, kiszipolyozott válogatottal, de magabiztosan lépett pályára, míg a Rapid, szokásától eltérően, szerényebben, óvatosabban kezdett, így érthető, ami az első félórában történt, az a kevés, az is a vasutasok kapuja előtt zajlott le. A 30 000-es nézőtábor így már-már sajnálta, hogy lemondott délutáni pihenőjéről, amikor váratlan fordulatnak lehetett szemtanúja. Lupescu, aki, ha továbbra is így játszik csapata, vagy talán a bajnokság gólkirálya lesz, felfutott, helyzetbe hozta magát, és nagyszerű fejessel megadásra kényszerítette Comant, aki mérkőzésről mérkőzésre gyengébb. Nem telt el öt perc, és Dumitru a 16-os mentén álnokul végig szaladt, majd fordulásból hirtelen lőtt. Coman ismét elfelejtette zárni a szöget és a labda látványosan hullott a hálóba. A találkozónak ezzel vége volt. Ha Bihari János isFolytatása a 2. oldalon Răducanu nem akart a lenyugvó nap áldozata lenni, mint ellenfele Coman, aki kétszer nyúlt a labda mellé, és diáksapkát tett a fejére. Az óvatosságra azonban nem volt szüksége, Dumitrache, Dinu, Lucescu és Doru Popescu felett sapka nélkül is tudta őrizni kapuja légiterét... (C. CIOBOATA felvétele)" VÁLLALTAK - TELJESÍTETTÉK: 25000 tonna acél terven felül A vajdahunyadi kohászati kombinát csütörtök reggelig 25 000 tonna acélt termelt terven felül, s ezzel teljesítette egész évi szocialista versenyvállalását. Az eredményt főként a termelőkapacitások jobb kihasználásával érték el. Az elektromos acélműben például ebben a hónapban naponta átlag 40 tonna ötvözött acélt gyártottak előirányzaton felül. A fémtermelés növekedésével egyidejűleg a terméklista is bővült. Az év eleje óta eltelt időszakban a kombinát szakemberei 11 új, kitűnő minőségű acélfajta gyártását vezették be. KÜLFÖLDRŐL JELENTIK ENSZ határozat Délnyugat Afrika kérdésében Az ENSZ-közgyűlés csütörtökön 113 szavazattal kettő ellenében (Portugália és DÁK) és két tartózkodással határozatot fogadott el, amely üdvözli az Afrikai Egységszervezet felhívását Délnyugat-Afrika kérdésében, és az összes államok figyelmébe ajánlja azt. A határozat kifejezi az ENSZ-nek azt a meggyőződését, hogy fokozni kell a nemzetközi erőfeszítéseket az apartheid, a faji megkülönböztetés és a kolonializmus megszüntetéséért a dél-afrikai béke és biztonság érdekében. A felhívást áprilisban elfogadták a közép- és kelet-afrikai államfők és szeptemberben az AESZ is jóváhagyta. A dokumentum követeli a DÁK kizárását az ENSZ kereskedelmi szervezeteiből, a dél-afrikai felszabadító mozgalmak támogatását, a mocambique-i, angolai, rhodesiai, namíbiai és dél-afrikai kolonialista rezsimek elítélését és a rasszizmusnak, mint ideológiának a visszautasítását. Növekszik az amerikai katonaszökevények száma Svédországban újabb 18 amerikai katona kapott menedékjogot. Ezzel 325-re emelkedett azoknak a Svédországba menekült amerikai katonáknak a száma, akik megtagadják részvételüket az USA vietnami intervenciójában.